Képgyár

"Ilyet én is tudok csinálni."
"Ezt nevezik művészetnek?"
"Régen bezzeg tudtak festeni."
"Na, ezt én is kiraknám otthon."
"Afrikában közben éheznek."
Fotó, képzőművészet, építészet, látható és láthatatlan dolgok.

Friss topikok

IndaFotó képek

Linkblog

Rozsdás és csíkos irodaház a válság irodaépület-divatja

2009.04.10. 12:55 Földes András

Budapestet olyan mennyiségben lepik el az új irodaházak, hogy nem halogathatjuk tovább, és foglalkoznunk kell a dermesztő felhozatal legbizarrabb példányaival. Ahogy azonban a világgazdasági válság kibontakozik, mint valami többszáz részes szappanopera, az emberben akaratlanul hatalmasodik el a vágy az úgy nevezett jó hírekre. Úgyhogy először inkább a téma pozitív oldalára koncentráltam, örömhírként megjegyezve: a válság éppen az építőipari szektort érinti a leginkább, így abban legalábbis biztosak lehetünk, hogy a közeljövőben kevesebb pusztítóan igénytelen betonsiló jelenik meg a városban.  

Ezen túl pedig feltúrtam a friss termést, hogy előhalászhassak négy olyan épületet, amelyek egy harmadik világon túli nagyvárosban is megállnák a helyüket. Ne számítsanak építészeti bravúrokra, lehengerlő megoldásokra, vagy paradigmaváltásra. A mezőnybe már némi arányérzékkel, mértéktartással és fél óra gondolkodást igénylő kreativitással be lehetett kerülni. 
 
Művészetek irodaháza
 
Az említett arányérzék persze a kulcsa az egész építészetnek, de ez messzire vezet, úgyhogy inkább képzeljük el azt az irodaházat, amit egy forgalmas és jellegtelen budapesti út mellé, egy hosszú és nagy telekre terveztek. Ha beleborzongtak a műkő lábazattal megbolondított monstrum víziójába, akkor már érteni fogják lelkesedésemet.
 
foldesandras: bp office 091
Nézzen képeket az irodaházakról nagyban >>>
 
 A Dózsa György út lepukkant, Vágány utcához közeli szakaszán, a Spirál autóház helyén épült irodaház okos szerkezetével ugyanis egyáltalán nem kelti egy nyomasztóan nagy komplexum hatását. A színes épület ráadásul olyan hatással van a környék hangulatára, mintha a sarki nonstop előtti italozásra befutna egy segélyszervezet, asztalt rántana elő, és válogatott minőségű koktélok keverésével pörgetné fel a hangulatot.
 
Mégsem valami burjánzó épületről van szó. A Spirál meglepő módon nem akar több lenni, mint ami: a rendelkezésre álló nagy területet minél jobban kihasználó ingatlanfejlesztés. Éppen ezért bravúros, hogy az egész utcán végighúzódó fal nem falanszterszerű. A Művészetek palotáját is tervező Zoboki Gábor épülete sokkal inkább vidám, játékos, miközben egyáltalán nem kelleti magát. Első pillanatban persze a színekre gyanakszik a kritikus, hiszen a homlokzatnak a vizszintesen futó piros és sárga csíkok építőjátékos hangulatot adnak. A vibrálást megszokva azonban kiderül, hogy a hatás sokkal inkább köszönhető a tömbök tagolásának.
 
Az utcai fronton a komplexum két egységből áll. A tömböket hatalmas tető fogja össze, amit mintha egy modernizmussal ismerkedő kínai pagodaépítő tervezett volna. A tető alatt monumentális kapuzat nyílik, rálátást engedve a benti, szeszélyesen sorakozó ablakokra, és további színes csíkokra.
 
A homlokzattal szöget bezáró tetőről puritán betonpillérek indulnak az alsó traktus kis tetőzete felé. A szigorú oszlopok és szabálytalan elosztásuk izgalmas és mégis mértéktartó képet adnak. A Spirál nem feltűnő, nem kellemkedő, de mégis friss és egyedi munka, ami abból is látszik, hogy nehezen lehetne elképzelni valahol máshol. Ez az épület pont ebben a félig ipari, félig közlekedési folyosóként működő területen érvényesül. 
 
Deja vu
 
Egy jobb ízlésű városban észrevétlen maradna a Ferihegyi repülőtérhez közel épült Quadrum irodaház, a Vecsés környéki bádogáruházak és családi házak közt azonban bátor építészeti ikonnak tűnik a két tömbből álló épület. Az összhatást a puritán formák, az ipari zónára rímelő rozsdaszínű kerámia és az üvegfalak hűvösségét ellenpontozó, szabálytalan piros csíkok határozzák meg.
 
foldesandras: bp office 026
 
A Quadrumot körbejárva azonban nem az esztétikum fogott meg, hanem a furcsa, deja vu-szerű érzés. Ismerős volt a vízszintes csíkozás, és az épületek struktúrája is. A tömbök ugyanis olyanok voltak, mint két roszdás fémdoboz, amelyeknek oldala történetesen fényes üvegből van. Másodszor jártam körbe a biztonsági őrök gyanakvó pillantásai közepette a vidám és mértéktartó házat, amikor bevillant a korábban már hosszasan méltatott Aréna corner. Amely nagyobb és komplikáltabb ugyan, de tökéletesen erre az ötletre épül. 
 
Rövid netes keresés után kiderült, hogy ugyanaz az építésziroda lőtte el két helyre is a tervet, ami érthetően lenullázta a kreativitásra adott pontokat. Különösen azért, mert a tervek szerint a beruházás újabb szárnyakkal folytatódik, míg a végén Ferihegynél is megjelenik a népstadionos épület klónja.
 
Űrakku
 
A Váci úti épületet nézve már tudtam, a válság előtt indult beruházásoknál a rozsda és a színes csíkok jelentették a divatot. Amíg nem öntik el a várost rozsdás-csíkos épületek, addig egyébkent ezzel nincs is semmi baj. Különösen, hogy ez két tömbből álló épület az egykori rozsdaövezetbe épült, egy valamikori gyár helyére. A forma nem különösen izgalmas, egy magasabb és egy alacsonyabb tömbből áll. Mintha egy csillagközi űrhajó dobta volna ki két rozsdás akkumulátorát az útmenti bolygóra. Ezek az akkumulátorok azonban erőt sugároznak, és arányaikkal, meg függőleges üvegpászmáikkal elegánsak is.
 
foldesandras: bp office 042
 
Az egész mégis kicsit suta, amiért valószínűleg nem a tervező a felelős, hanem a gazdasági helyzet. A terveken ugyanis még egy harmadik, elegánsan előtörő szárny is szerepel, de ezt már nem építettek meg, pedig nyilvánvalóan ez lett volna a GTC Metro nevű irodakomplexum fő eleme. 
  
Parasztvakítás
 
Nem tudtam, hogy a sebesség és az építészeti minőség relációban vannak egymással, egészen addig, amíg nem biciklivel közelítettem meg az Árpád híd pesti hídfőjénél épült irodaház-együttest. Autóval érkezve meggyőződésem volt, hogy extravagáns ötletekkel operáló, eredeti komplexumot húztak fel a törpe ikertornyok árnyékába.
 
20 kilométeres sebességre lassulva kiderült, hogy a Gateway business center nevű dolog se nem extravagáns, se nem eredeti. Bár a híd felé néző homlokzat kifelé dőlő, hajóorrot idéző élei oldalról érdekes mintát rajzolnak ki, mégsem tudtam lelkesedni. Valami gyanús volt. Rosszat sejtetett, hogy a lazán elszórt, távolról és hunyorogva Frank Gehryt idéző ablakok ötlettelen egyen kőborításon jelentek meg, teljesen szokványos ablaksorokkal kiegészítve.
 
Az épület a túloldalon lepleződött le. Bástyák, beugrók, élek, üvegfelületek és kőfalak váltakoztak szeszélyesen, de mégis, az egész csak annyira volt formabontó, mint egy könyvelő legénybúcsúja.
 
A tervező talán valami vagány dekonstruktivista komplexummal akart villantani, de a nagy ívű terv a gyakorlatban egymásra hányt építészeti közhelyekké szerényedett.
 
foldesandras: bp office 081
Nézzen képeket az irodaházakról nagyban >>>
 
Az is lehet, hogy a tervezőiroda munkatársai a leadás előti hajnalon őrült játékba kezdtek: körbeadták a tervet, mindenki hozzárajzolt egy kicsit, majd kihajtogatták, és a földön fetrengve röhögtek a végeredményen. Másnap pedig, jobb híján benyújtották a végeredményt, ami olyan furcsa volt, hogy a beruházó azt hitte, az már művészet. Pedig csak parasztvakítás.
 

46 komment

Címkék: budapest építészet irodaház

A bejegyzés trackback címe:

https://kepgyar.blog.hu/api/trackback/id/tr731057642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pizsama 2009.04.11. 18:01:53

Az utolsó bekezdés mindent visz! :D

Thorwald 2009.04.11. 18:03:19

Khm... a soroksari uton haladva a nemzeti fele az irodahazak utolso resze (lekerekitett, kifele "dolo" epulet) a legszebb irodahaz amit pesten lattam.
Tessek szepen azt is megnezni:P

docgoyo 2009.04.11. 18:10:23

elsőelsőelsőelsőelső....

robin masters · http://robinmasters.blog.hu 2009.04.11. 18:12:31

az "űrakku" és a "könyvelő legénybúcsúja" igen korrekt hasonlatok, riszpekt.

Geitenbeffer_ 2009.04.11. 18:29:44

@thorwald: így van, így van!

Különben a Gateway business center laikusként rohadt jól néz ki.

A Váci úti rozsdás épületre én végig azt hittem, hogy ezt még le fogják festeni... szánalmas ez a design.

Horto 2009.04.11. 18:29:56

nekem tetszenek...izlesek es pofonok..legkozelebb egy ferrari-rol is lehetne irni, hogy milyen csunya:)

justblaze 2009.04.11. 18:30:38

nekem a quadrum ablakairól rögtön az orbánhegyi úton lévő osztrák gimnázium épülete ugrott be. Ugyanaz a nagy üveg felület, megtörve narancssárgával.

Demo · http://nepkoztarsasagot.blog.hu 2009.04.11. 18:37:18

Nekem van szerencsém a spirál és a gateway közt lakni, s ha figyeled a Dózsa György úti metrómegálló környékét, ide tényleg szórják az irodaházakat. Némelyik egész pofás (az Átrium a Váci úton, a Spirált meg eddig csak építés közben láttam, meg jól nézett ki kibelezve az autóműhely), de most a régi ELMŰ telepre húztak fel egy halálcsillag méretű monstrumot, a Ford szervizt már lelapították, most a telken csak egy mobilbudi van, de oda is valami óriást akarnak berakni - közben még mindig ott virít az út túloldalánál a Volga szálló, a maga teljes 'gyönyörűségében'.
Már várom a levelet, hogy mikor költözzünk el, mert ide is szeretnének egy irodát.

Today05 2009.04.11. 18:44:28

hát, lehet hogy közhelyes, de a mai magyar városképhez képest üdítő színfolt az árpád híd pesti hídfője. Nem feltétlen az ultra-kreativitást kell keresni, mert az kishazánkban általában borzalmasan sül el, vagy olyan helyen születik, ahol semmi keresnivalója sem lenne. Nekem legalább annyira fontos, hogy egyáltalán csak egy esztétikus épület született,szemben sok ritka unalmas/ronda irodaházzal szemben, amikre jóformán ránézni sem lehet.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.04.11. 19:06:00

@thorwald: Osztom. És a mellette lévő Nívódíjas lakóházak is nagyon szépek. A hullámos falúak. Pont arról kerestem képet az előbb, hogy belinkeljem.

zsákdölór 2009.04.11. 19:21:55

@thorwald: Egyetértek, az tényleg kivételesen jól sikerült, laikus szemmel.

jalil 2009.04.11. 19:27:12

Nem lehetett volna valami rendes fényképezőgépet használni? Elég rosszul néz ki ez a három irányú összetartás...

Gliderpilot 2009.04.11. 19:40:48

A Quadrumot tervező csapat lehet, hogy igazából 3 helyre adta el az ötletet, mert a Szentendrei úton kifelé is van egy hasonló épület az OMV-kút mellett

mnak2 2009.04.11. 19:51:50

én a Haller utca és a Soroksári út sarkán épült irodaházat emelném ki, érdekes ott is a rozsdaszín, és a sötét üveg dominál.

Rocky 2009.04.11. 19:58:07

Na itt a ki tudja hányadik megrendelésre írt, fikázós Index cikk...
Érdekes módon mindig sikerül magát az irományt (szándékosan nem cikket vagy főleg nem kritikát mondanék) rettentő dilettánsra és egyszerűre fogalmazni, egy adag szar fotóval...

Szóval kedves Földes András, nem tudom sajnos ki vagy, és kinek akarsz ezzel jót-rosszat, de jelen helyzetben (világválság), amikor kb. minden 10. építésznek van munkája, igazán nem szép dolog ezzel sokkolni az embereket!

Arról nem is beszélve, hogy ha összehánysz egy ilyen szart, legalább annyi fáradságot vehetnél, hogy informálódsz:
-ki az építtető
-ki az építész és melyik irodából
-mikor épült
-hány négyzetméter
-mennyi pénzből
-mennyi idő alatt

Ezeket az infókat igazán nem nagy munka beszerezni, de valóban becsületesebb és menőbb dolog egy átspanglizott délután alatt készített képekkel, fél óra alatt megírni egy ilyen híg f*st!
Bringával mentél ugye? Az olyan trendi...:)

mnak2 2009.04.11. 19:59:04

@Today05: az árpád híd környéki tornyok közelről nem vészesek, bár semmi kiemelkedő ötlet nincs bennük. a nagy gond velük az, hogy Budapest magjából (pl. a Margit hídon áthaladva) pontosan két túlméretezett kockának tűnnek. számomra teljesen úgy tűnik, hogy ezt figyelembe sem vette a tervező, ami elég szomorú.

Fashionistas 2009.04.11. 20:10:59

Én a Gatewayben lévő BTN office kondiba járok amit Budapest egyik legjobb kondijának ismertem meg!
Az hogy az épület milyen kívülről csak akkor zavarna ha ott laknék. Mivel múlt héten eladtam a lakásom ezért már az sem zavar :)

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2009.04.11. 20:11:12

@jalil: nem tudom van-e perspektíva korrekciós lencse ilyen széleslátóban. Ha nem lehet hátrébbmenni (nem ismerem a helyeket), akkor ezzel kell dolgozni. Gazdag és hivatásos épületfotósok PC objektíveket használnak.

itt egy példa kisfilmes (digitál fullframe) esetre:
www.pbase.com/cameras/nikon/nikkor_pc_e_24_35d_ed_

amlada 2009.04.11. 20:13:01

Az "űrakku" további szárnya is felépül, és az egészet már bérbe is adták.

szaboagi 2009.04.11. 20:13:14

A Quadrum és az Aréna Corner irodaházakra szintén emlékeztet még a Lehel út - Dévai utca sarkán nemrég épült irodaház; üveg homlokzat, színes csíkokkal.
Most néztem utána, ezt is ők tervezték...
De nekem azért tetszenek. :)

pollypudlipötty2 2009.04.11. 20:35:32

Írjon már valaki egyetlen hazai épületet is az utóbbi húsz évből, amire 2109-ben mint a korszak jelentős épületére fognak emlékezni?

(A cikkben szereplő négy - relatíve legjobb - irodaépület aligha fog állni akkor már.)

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2009.04.11. 20:57:21

@jalil: nem rossz ez, szép nagylátós - igaz ami megtartja a párhuzamos vonalakat arra már csak építészeknek tellik, újságíróknak nem.

András, van még egy remek tippem egy szép irodaházra, majd megírom mailben.

M.Líviusz 2009.04.11. 21:12:53

szerintem mind a négy jól néz ki.
én azon a véleményen vagyok, hogy addig amíg a régi, lepukkant, használaton kívüli gyárak stb helyére annál jobban kinéző dolog kerül (ami azért nem túl nehéz) addig nincs para.

StopSzmog 2009.04.11. 21:28:08

A parasztvakító Gateway belülről is szörnyű a hosszan elnyúló hegyesszögű háromszögekben végződő irodáival. Azon már egy belsőépítész se segíthet.
Tudom, most csak a külcsín volt szempont, mégis beleszóltam.

docgoyo 2009.04.11. 21:40:55

Kedves!

A cikk végére odabiggyeszthették volna, hogy csak benyaló kommentet lehet írni... a többit úgyis kimoderálják!

Neocon 2009.04.11. 21:50:12

Jelentem laikus vagyok, de az utolso nekem nagyon tetszik.

Madárijesztő 2009.04.11. 21:52:56

Az utolsó a Posta irodaháza. Kívülről még csak-csak, belülről falanszter. Belülről le vannak zárva a közösségi terek, a teraszra tilos kimenni a dolgozóknak. (Le is vannak zárva).

h4z4rd 2009.04.11. 23:55:38

Az utolsó bekezdés valóban bomba. Nagyon remélem, hogy az ING székház is hasonló módon készült, hogy csak egy átfüvezett építészbuli véletlenül manifesztálódott gyomorforgató poénja, és nem valami ridegen átgondolt koncepció eredménye.

A gyomorforgató jelzőt nem öncélúan írtam, ugyanis a plakátkiállításon elfogyasztott sörök után az épület látványa valóban szédítő, erősen destabilizáló. Konkrétan egy pillantástól billegális lettem...

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2009.04.12. 00:39:07

Jalil
Nem a fényképezőgépen, hanem az objektíven múlik. Nagy épületekről rendes, nem torz képet csak jó minőségű shiftobjektívvel készíthetsz, ami rohadt drága.

Monjuk Photoshoban van egy objektívtorzítást kompenzáló szűrő, azzal valamelyest lehetne rajta segíteni.

Nandito 2009.04.12. 08:43:01

A 12. kerületben a Nagyenyed utcában épül Budapest legrondább, városképbe legkevésbé beleillő irodaépülete...

öreg38 2009.04.12. 09:10:54

A felvételek borzalmasak. Hogyan lehet megítélni egy épület formáját, helyét a környezetben ilyen torz felvételekről? A fényképezés alapelveit sem ismerő, kontár munka nem érdemes közzétételre!

yaffa · http://www.yaffa.blog.hu 2009.04.12. 10:05:16

a deja vu érzést csak súlyosbítja, hogy ugyan teljesen más arányokkal, de ugyanez a design el van lőve csillaghegyen is a szentendrei út mellett álló irodaházra.
Bár nekem így is tetszik :)

Jenci77 2009.04.12. 10:13:50

Dolgoztunk az Árpád hídnál levő irodaházban(tárgyalókat szereltünk fel technikával- projektor konzol, AV vezetékelés). Irgalmatlanul gyatra volt a kivitelezés (nem a mienk). Volt terem, ahol az álmennyezet tartó rácsban ott volt a 230V. A földszinti termek furcsa aránya végképp gáz volt... (5*6m-es alap és 4 m feletti belmagasság álmennyezettel...)

OM617.912 2009.04.12. 11:05:36

kimondottan rossznak tartom, hogy itthon csak a "kiválló" képességü magyar tervezők építhetnek. Tudomásom szerint több világhírű japán építész szívesen tervezne ide épületeket - ahogy londonban vagy a világ számos nagyvárosába - de a kamara meg a "hiperkreatív" és "világlátott" építészeink megfúrják.

Ezek kreatív épűletek? hmm.

amonSerrano 2009.04.12. 12:16:30

"Rövid netes keresés után kiderült, hogy ugyanaz az építésziroda lőtte el két helyre is a tervet, ami érthetően lenullázta a kreativitásra adott pontokat. "

Ehhez hozza kell tenni, hogy sajnos a Lukacs es Vikar nem csak ketszer lotte el ezt a homlokzati rendszert... pl Lehel uti EGIS Medimpex irodahaznal es a Szentendrei uton a MVM szekhaznal is felfedezheto... Ami egyebkent szerintem tetszetos, de valoszinuleg egy Ctrl+C Ctrl+V meggyorsitotta a munkat:)

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2009.04.12. 13:36:33

A Gateway Center szerintem a legunalmasabb, 30 éve idejétmúlt látványmegoldásokat alkalmazó unalmas projekt. A Nyugdíjfolyosító/Kincstár együttese is izgalmasabb annál.

szimplalány 2009.04.12. 15:26:50

az még hagyján, hogy milyen a külső. de belül ezek az épületek kifejezetten szörnyűek: puszta fehérre meszelt falakkal határolt, sötét, szűk folyosók, emberi terek helyett nyomasztó lukak, az átrium pl. benne dolgozók szerint olyan, mint egy kórház.

GergőÁron (törölt) 2009.04.12. 15:44:37

Pedig ezek közül az Árpádhídi meg a Qadrum a legjobb.
Hogy miért épp Gheryt juttaja eszedbe, az rejtély számomra, hacsak nem azért írtad, mert arra számítasz, hogy az olvasóközönségnek ez a név lesz legalább valamelyest ismerős, a Zaha Hadidot meg mégsem írhattad, mert arról mindenki hitech csigákra asszociál...

Valljuk be szépen: a városkapunál álló épületet pedig soha senki nem vette volna észre, ha az előpatinált acéllemezek helyett bármi más anyagú kazettákat építenek a függönyfalakba, és nem tesznek ki a járdára egy darabka próbahomlokzatot a járókelők útjába.
Ennek tükrében abszolút nem érzem jogosnak egy olyan jópofa tömegű ház leparasztvakítósozását, mint ami a hídnál van.
Nem értem, miért gondolja bárki is, hogy ott a tervező valami teljesen eredetit akart. Viszont hogy extravagáns ne lenne, hát, kevés ennél extravagánsabb irodát ismerek Pesten.

cockney 2009.04.12. 17:58:57

az űrakku még nincs kész hálistennek. a rozsdás részek végig lelesznek burkolva olyan gusztustalan és elcsépelt mentazöld lapokkal. az építészet tesco-s dísztárcsája.

babsz 2009.04.13. 14:04:34

@thorwald: A soroksári úti irodaházak valóban nagyon rendben vannak. Még ilyet!

Sadia · http://sadia-mintti.blog.hu/ 2009.04.13. 23:47:24

@Demo: az a halálcsillag inkább egy sárga takony, egyszerűen olyan, mintha odadobták volna. Legalább formájában igazodott volna az ELMŰ "Palotához". Finta bácsi megint "nagyot" alkotott.. (plusz a metró állomást sem építette be az épületbe, mikor egy szép kis állomást kerekíthetett volna, lifttel meg mindennel...). A Ford autószalon helyére (amit meg szintén nem értek mért kellet lebontani, mikor az Átrium is beépítette sziuletjábe) ez: www.visiongraphics.hu/index.php?p=reference&refid=488&l=hu&over=projektek épül, szintén finta "mű".

Azt nem tudja valaki a Sconto és a Szikra Nyomda helyén mi épül?

StopSzmog 2009.04.15. 01:19:28

@Sadia:
Húbazz ez a Horizon de nyomasztóan borzalmas

Albatros 2009.04.21. 09:39:39

Ebből a cikkből is látszik, ki az akit magasztalni és ki az akit utálni kell. Undorító, hogy a megítélés pusztán az építész tervező személyén múlik.
Tisztelt Földes András, talán először fel kellene mutatni valamit mielőtt más munkáját kritizálja.
Másrészről a fotók kifejezetten rosszak.

minifik 2009.05.02. 19:18:14

@Nandito: ez így igaz
Krisztina Palace a neve és ha jól tudom akkor dominik pöró tervezte a homlokzatot...csak nem sikerült

süti beállítások módosítása