Képgyár

"Ilyet én is tudok csinálni."
"Ezt nevezik művészetnek?"
"Régen bezzeg tudtak festeni."
"Na, ezt én is kiraknám otthon."
"Afrikában közben éheznek."
Fotó, képzőművészet, építészet, látható és láthatatlan dolgok.

Friss topikok

IndaFotó képek

Linkblog

Brutalizmus és fényűzés Buenos Airesben

2010.02.26. 12:42 Földes András

Napokon át gyalogoltam Buenos Airesben, bámultam az épületeket, és nem tudtam magyarázatot adni a látottakra. Argentína fővárosának házai érthetetlen stílusérzékről tanúskodtak, függetlenül attól, hogy a XIX. század burjánzó, eklektikus stílusában épültek, vagy éppen XXI. századi felhőkarcolókról volt szó. És akkor még nem említettem a két szélsőérték közti időszak brutális vívmányait.

A meglepetést az okozta, hogy Buenos Airesben minden adott volt ahhoz, hogy egy ugyanolyan átgondolatlan, peremvidéki, törekvő, de adottságaival élni nem tudó város legyen, mint Budapest.

foldesandras: ba 077

Nézze meg a várost nagy fotókon

A Buenos Aires képét meghatározó városmagot szintén a XIX. században építették, ahogy az Budapesten is történt. Mindkét város arculatát az eklektikus stílusú bérházak határozzák meg. Ebbe a szövetbe kerültek bele aztán a huszadik századi jegyek, a szecesszió, a modernizmus különböző irányzatai, a bauhaustól a beton-üveg irodaépületekig.
 
A két város mégis teljesen más képet mutat, amire nem nyújt magyarázatot az elhelyezkedésük sem: Buenos Aires nem a vad trópusokon fekszik. Klímája valamivel melegebb, de nem arról van szó, hogy a burjánzó növényzet elfedi az ingatlanfejlesztés hunvaldista megoldásait.
 
A két ország gazdasági helyzete is hasonló: Argentínában szintén impotens kormányok váltják egymást, a hivatalok közép-európai szinten korruptak. A gazdaság egy perifériális helyzetű ország szintjén pörög: nincs általános éhínség, de nem adják ingyen a Hummert. A GDP valamivel magasabb, de sokkal nagyobb tömegek élnek az utcán. Az argentínok ráadásul túl vannak egy olyan államcsődön, amit mi remélhetőleg elkerültünk, boltokat fosztogató bandákkal, és bankok előtt sorakozó, kezüket tördelő betétesekkel.
 
Minden hasonlóság ellenére a városuk mégis olyan ízlésről tanúskodik, aminek magyarázatát keresve borongós, determinista hangulatba kerültem. Elhessegettem a gondolatot, hogy az olasz, spanyol, német és zsidó bevándorlók által épített város akkor is kellemes hely lesz, ha közép-európai módra lopkodják egymástól a téglát. A mi Budapestünk pedig akkor is csak romlik, ha az EU-ból kölcsönzünk pályáztatási rendszereket.
 
Bárhogy is van, busongás helyett inkább kattintgassák végig fotóinkat, amelyek közt nem az eklektikus bérházak dominálnak, hanem a New York-ihoz hasonló tömegben tobzódó art deco, és a hűvös bauhaus, ami pedig a Pozsonyi utat juttatta eszembe.
 
foldesandras: ba 290a
További képekhez kattintson! 
 
Az otthonos érzéseket azonban feledtette, amikor a Magyar Nemzeti Bankot idéző bankpaloták közt megpillantottam egy birodalmi csillagrombolót. A monumentális betonépület úgy állt Buenos Aires központjában, mintha csak annyi időre landolt volna, hogy Darth Vader egy zacskóba söpörhesse a környező bankfiókok forgalmát, valami kozmikus hadművelet finanszírozásához.
 
Csak miután megnyugodtam, jutott eszembe, hogy nyilván ez a monstrum a nevezetes olasz származású építész, Clorindo Testa alkotása. A csupasz betonnal dolgozó, az épület szerkezetét nem eltakaró, hanem feltáró, bátor dizájn még most is lenyűgöző volt, pedig már ötvenegy éve, 1959-ben tervezték.
 
foldesandras: ba last 045
Buenos Aires nagyban itt
 
A brutalizmusnak nevezett stílusnál is erősebb hatással volt rám a Buenos Airesiek nyitottsága. Virágmintás gipszstukkónak és kariatidának öltözött, lincselésre készülő városvédők jelentek meg a szemem előtt, amikor elképzeltem, mi lenne a magyarok reakciója, ha valaki a Szabadság térre építene egy XIX. századinál újabbnak látszó épületet.
 
A vizuális sokk úgy látszik függőséget okoz, mert ezek után rohantam az építész másik neves alkotásához, a nemzeti könyvtárhoz. Az épület, ami egyébként arról is nevezetes, hogy egyik igazgatója Jorge Luis Borges volt, szintén az űrutazás követelményeinek megfelelő betonmonstrum volt. A jelenleg kávézónak használt dokkolóteraszon üldögélve megállapítottam: bár Testa nem tett engedményeket, és az egész építmény szikár kiszögellésekből, konzolokból és egymáshoz csavarozott dobozokból áll, az egész mégis barátságos hangulatú.
 
A fejlesztések ugyanakkor nem álltak meg az űrprogramnál. Buenos Airesnek is van egy lepusztult, ipari kikötőzónája, ahová végül mégsem nagyvilági lakóparkoknak reklámozott, de valójában harmadosztályú lakótelepeket építettek, mint nálunk a Duna parton.
 
A Puerto Madero hatalmas betondokkjait a kilencvenes években megtisztították, az olajfoltos kikötőket parkokkal övezett tavakká alakították. A partján álló téglabarakkokat pedig azon a trükkös módon újították fel, amely csak apró változtatásokat tesz az épületekben, de azok hirtelen mégis fényűző lakó- és üzleti ingatlanokká válnak.
 
Az egykori raktárépületekben loftlakásokat fejlesztettek, egy másikba egyetem költözött, és itt pezsegnek a város legjobb éttermei. Az egyik hotel dizájnját Philippe Starck alakította ki.
 
foldesandras: ba 415a
 
 
A tavak másik oldalán pedig felhőkarcoló-negyedet húztak fel, úgy, hogy az mégsem teszi tönkre a közeli történelmi városrészeket. Sőt, a Puerto Madero felhozta a környéket, az ingatlanárak emelkedtek, és az egykor lepattant rész mára Buenos Aires legmenőbb kerülete lett. Érhetetlen.  

 

81 komment

Címkék: építészet buenos aires

A bejegyzés trackback címe:

http://kepgyar.blog.hu/api/trackback/id/tr171792058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

putyy 2010.02.26. 16:42:49

Klassz munka,tetszik.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2010.02.26. 16:44:23

Nincs kép a "kisföldalattiról"?

Netuddki. 2010.02.26. 16:52:03

Lehet, hogy ott nem silány anyagokat, szakértelem nélkül használnak az építkezéshez? Persze mindezt olyan áron, mintha a legjobb minőségű anyagból készült volna.
Itt az újonnan vakolt épületek 1 év, az új utak pár év alatt tönkremennek.

Persze az itteni adórendszer miatt mindenki ott trükközik ahol tud. Legyen szó anyagról, munkaerőről.
Argentínában hogyan működik az adózás? Szerintem itt a bajok forrása elsősorban ez lehet. Lehet meg is van a megoldás a különbségre? Egy gazdaságilag megnyomorított országtól sajnos erre telik.

ifrance 2010.02.26. 16:52:51

jó, de nekik hol van egy demszkijük pl? jaa, olyan nincs? úgy könnyű...
(bocsánat, nem tudtam kihagyni)

méhészborz · http://debi.blog.hu/ 2010.02.26. 16:56:53

Nagyon szépen kérem, valaki magyarázza már el végre a szerkinek, hogy mi a különbség a 'lepattant' meg a 'lepukkant' között.
Lepattant valaki akkor, ha üldözték, és meglógott, megszökött stb.
Lepukkant valami akkor, ha lepusztult, lerobbant, elhasználódott , elkopott stb.
Elképzelni sem tudom, hogy ki találta ki ezt a marhaságot, de úgy tűnik terjed.

kertesz 2010.02.26. 16:57:44

Náluk a félős "ahogy lehet" helyett a határozott "ahogy tudjuk" mentalitás létezik.

Egész Magyarország egy nagy falu. Jaj, mit szólnak a szomszédok, a párttitkárok, a hivatalok, stb. Takargatunk, megfelelni akarunk. Buherálgatunk. Építgetünk.

Argentína elfogadja a saját sötét múltját, és vidáman él a (nem túl rózsás) jelenben, és bízik a jövőben.

Szerintem.

mudszeparator 2010.02.26. 16:58:35

Jó felvetés!
Szerintem abban rejlik az eltérés, hogy Argentinában szipmla katonai diktatúrák és korrupt kormányok kormányoztak és nem volt 40 év kontraszelekció és agymosás ami további 20 évre is megnyomorította az országot és a fővárost.
Budapesten egy jobb sorsra érdemes főpolgármester regnálása alatt sem történt érdemleges fejlődés, csak a zsebek tömködésére futotta. Sajnos.

c 2010.02.26. 16:59:11

Budapest egy KOSZOS, lerobbant város.
És ez nem csak pénz kérdés.
Amíg az ott lakók meg nem változnak, nem is fog megváltozni.
Mivel pesszimista vagyok, szerintem Bp olyan sose lesz egy tiszta, élhető város.
Van néhány turisztikai szempontból fontos sziget ami nagyjából rendben van, de a többi rész az maga a döghalál.

szárnyati géza 2010.02.26. 17:02:12

Oké-oké
szép.
De BP két-háromezer év alatt épült fel, sokféle nemzet sokféle stílusjegyeit viseli magán, míg Argentína nincs olyan kurva régóta.

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2010.02.26. 17:03:07

..a csupasz betonos cucc olyan mint egy Blade Runner díszlet..
fasza!

valép 2010.02.26. 17:04:33

no persze... recoletán meg puerto maderón rendesen gyűjtik a szemetet, a többi kerületben meg állnak a szeméthegyek esténként.

ful 2010.02.26. 17:04:53

bocsi de en most epp buenos airesben vagyok es az en benyomasaim masok..igen vannak nagyon szep hazak, nagyon szep reszekkel, de az utcak koszosak, igen meg sokkal sokkal koszosabbak mint itthon, nincs egy fel meter egyenes nem torott jardaszakasz es a fejedre folyton csopog a legkondiviz..nekem az jut eszembe folyamatosan hogyan hagyhattak ezt igy szetesni. foleg ha az ember atmegy montevideoba, ahol ennek a tisztabb, felujitottabb valtozatat talalja.

darnmarquee 2010.02.26. 17:10:10

ha jól tudom argentína valamikor a világ egyik leggazdagabb országa volt, és ott nem volt szocializmus, és második vh-s bombázás sem. elég sok tőke halmozódott ott fel ahhoz, hogy még a kevésbé korrekt időszakokban is volt pénz építkezni. szóval szerintem megmagyarázható ez a dolog. pestről szerintem valaki hasonló cikket írna dél-amerikában. kicsit fárasztó már ez a kisebbségi komplexus. a turistáknak pesttől leesik az álluk, ezt tapasztalatból mondom, kis 2-4 fős csoportokat vezettem pesten, és irigykedtek, hogy itt lakhatunk.

Villy 2010.02.26. 17:15:39

Ez az utolsó előtti képen lévő betonkocka tök ugyanolyan, mint ami Szombathelyen is van.
www.flickr.com/photos/dustpuppy/296723553/

Káposztakukac 2010.02.26. 17:15:53

Argentína GDP-je mióta és milyen számítási módszer szerint magasabb a magyarnál? Amúgy ilyen és hasonló képeket bármikor lehet készíteni Budapesten is, csak ki kell hagyni a csúnya részeket. És Buenos Airest is be lehet állítani koszos gettónak.

gaucho.magiar 2010.02.26. 17:17:28

csatlakozom az előttem szólókhoz. nem olyan idilli a kép, ami a tisztaságot illeti.
ráadásul buenos airesen olyan nyomornegyedek vannak, amiket itthon sehol nem látsz.
ettől függetlenül egy nagyon izgalmas város, iszonyú jó épületekkel.

kohenhanna 2010.02.26. 17:18:22

Nálunk ekúrta a kúcsányi és demszkij is. Buenos Ariesben ilyen országellenes lények nem garázdálkodtak. Egy jobboldali katonai diktatura nálunk is jót tenne

willy wonka 2010.02.26. 17:24:02

@darnmarquee: osztom a nézetedet,sokat járkálok én is szerte a világban,főleg Európában,és nagyon szeretik a külföldiek Budapestet,én is szeretem,kicsit "lepattant" de szép.Az utak mondjuk most eléggé készen vannak,de majd eljő az aranykor itt is,talán.

musi 2010.02.26. 17:24:06

szerintem butaság összehasonlítani Budapesttel... kb annyi hasonlóság van a két város között, hogy semennyi. hogy csak pár példát mondjak: 1880 és 1916 között a világ tíz leggazdagabb országa közé tartozott Argentína.. aztán az 50-es évektől a gazdaság gyorsan nőtt: 1975-ben a lakosság kevesebb, mint 7%-a volt szegény. 2003-ban Argentína adósságcserét hajtott végre, amelynek eredményeként 66%-kal csökkent a törlesztőrészlete...

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.02.26. 17:24:19

Mittomén, mintha a cikkíró kihagyta volna a sétát Quilmesben, Retiro környékén, vagy éppen Bocaban (leszámítva gondolom a Caminitot).

Ezekhez képest Budapest szégyenfoltjai Atlantiszt idézik.

Mindettôl függetlenül szívesebben élnék ott.

Villy 2010.02.26. 17:24:43

@Káposztakukac: A GDP tényleg magasabb ott, csak az egy főre eső GDP alacsonyabb :))

Carbonaro 2010.02.26. 17:29:05

hm, mostanában indult egy, a koncepciójában ehhez kicsit hasonló blog is:
szenbanyasz.blog.hu

robee_rob 2010.02.26. 17:36:16

ez sztem elég gyenge bejegyzés,nem tudom mit akart vele elérni a szerzője,de tálan nem érte el a kívánt hatást!Még sztem nem volt olyan a történelem során h gazdaságilag megelőzött volna minket argentina és ez most sincs igy,nincs nagyon lemaradva,de mögöttünk van(kb 14 000 dollár az egyfőre jutó GDPje).Budapestnek inkább Bécsről kéne példát vennie,nem pedig erről a városról,csak google maps-en rákukkantottam Buenos Airesre,és a külvárosban,de még a belváros közelében is földes utak vannak,kis bodegák,zsúfolt házak...a belváros egyes részei biztos szépek,de azért ilyet írni,pesszimizmus felső fokon,tudom h divat most,de azért mégse kéne!

robee_rob 2010.02.26. 17:39:27

ja,és ez egy 40 milliós ország,persze h nagyobb a GDP-je...a mienk meg nagyon Luxenburgénál,aztán hol vagyunk mi tőlük...

kavits 2010.02.26. 17:45:06

ilyen épületek nálunk soha a büdös életben nem lesznek, csak a semmilyen Finta meg Makovecz :(

törppapa 2010.02.26. 17:47:01

Budapesten alapvetően egy jóízlésű főépítész hiányzik, akinek ráadásul még valamiféle jogköre is van. Ha lenne ilyen, nem épülhetnének a Kálvin téri irodaborzadályokhoz hasonló épületek. De sorolhatnánk a Roosevelt téri "elizélt" palotától kezdve a Vörösmarty tér újraépített - de ugyanúgy oda nem való épületén keresztül végtelenségig.

Henci 2010.02.26. 17:47:26

Nemrég voltam Buenos Airesben, és nekem is hasonló benyomásaim voltak, mint a szerzőnek (csak laikusként). Az emberek mentalitása nagyon más (pl. barátságosabbak, optimistábbak).
Mondjuk a 20. század első feléig nagyon fejlett gazdaság volt, és bár azóta számtalan államcsődöt túléltek, valahogy az emberek nem vesztették el a pozitív hozzáállásukat a világhoz.
Egyébként van egy környék (Palermo a neve), ahol mindenféle helyi dizájnerek nyitották meg a boltjaikat, és így mindegyik egyedi és igényesen néz ki. Nálunk egy ilyen tuti kiverné a biztosítékot...

piroseperke 2010.02.26. 17:47:48

@méhészborz: tévedés, a lepattant jelentése lehet azonos a lepukkantéval. Szerintem egyértelműen a kontextus határozza meg. De ahogy ebben a posztban írta, világos volt, hogy nem a menekülésre gondol.

robee_rob 2010.02.26. 17:48:13

@kavits: 10 milliós város,mit vársz,meg azért nem egy harmadik világbeli ország...

fagzal 2010.02.26. 17:50:19

" Egy jobboldali katonai diktatura nálunk is jót tenne "

Gratulálok. A katonai diktatúra konkrétan eladta az országot, konfliktusokba bocsátkozott, és végső soron elindította az ország csődjét. Persze, ez jó lenne nálunk is, igen.

gregory1 2010.02.26. 18:00:12

@ful: Nem értek veled egyett mert amikor a avenida Floridàn (2 km)végig megyek akkor ott tudom elképzelni milyen volt a Vàci utca hangulata amikor még tudtak mosolyogni az emberek !
Csak üzletek és kàvéhàzak és nyàron a gyönyörü terasz élet !
A mindennapi emberek olcson élnek M.O.-hoz visszonyitva !
A fiatalok kik szeretik a tangot összekeverednek az idösebbekkel egy kis emelten lévö kis lokàlban !
Sôr ivàs közben tangoznak, de megadjàk a tiszteletett és minden làny szoknyàban van ! A zenekarok egymàst vàltjàk orànként és aki nem széken ül az leül a földre és onnan élvezi a zenét !
A belépö 200 forint és a sör is annyi !
Nekem csak gyönyörü élményeim voltak 2 héten keresztül és sohasem kellett félnem sehol sem !
Gyönyörü vàros mely nagyon hasonlit Pestre és Pàrizsra és nem àll romokban !

gregory1 2010.02.26. 18:14:25

@Henci: Teljesen egyett értek veled mikor azt mondod, hogy az emberek kedvesek és baràtsàgosak ! Voltam én is a Palermo negyedben !
Godolkoztam, és ha fiatal lennék akkor bizony elédegélnék egy pàr évet ott is!
Ami az àllamcsôdöt illeti, nem csoda mikor
csak egy multi-cég a Monsanto fél orszàguk mezögazdasàgàt tette tönkre a permetezö szereikkel ! Igen az orszàguk mezögazdasàgi fôldjeik 50% àt megölték génmanipulàlt magokkal és a hozzàjàro permetezô mérgekkel !

nagymaros 2010.02.26. 18:18:19

Magam is a napokban jártam ott. Döbbenetes elegancia, miközben Dél-Amerika hagyománya is jelen van. Boca, a félelmetes városrész ma a tangókocsmák, a rozsdás hajógyár és a skanzen elegáns elegye. Nem beszélve a Boca stadionjának döbbenetes tömbjéről.

De Santiagót csak 4 napja hagytam el, na az is sokkolt. 15 éve voltam ott utoljára, és ez alatt csak pozitiv változás!
Elkészült metro vonalak, hihetetlen izgalmas magas házak. Komplett vigalmi negyed, benne egy fantasztikus Budapest nevű hellyel..
A diktatúrák talán abba jobbak, hogy nem sokan lophatnak, hanem csak az elit. A döntéseket hezitálás nélkül végrehajtják, és ez a két város jó izlésű vezetők kezében van.
Rend kell..

Plumper 2010.02.26. 18:20:46

@darnmarquee: a Váci utcától vagy az Andrássy úttól, netán a Vártól esett le az álluk? Bp-en derékig ér a szemét, a csöves, a borzalmas állapotú utak, füst és szmog, elkezdett, befejezetlen, össze-vissza területek, házak..

@kohenhanna: az volt már, 1920-45 között, kösz, többet nem kérünk belőle.

labove 2010.02.26. 18:26:42

Majd ha Budapesten is megjelenik NAPONTA!! Egy 80 oldalas milonga kalauz, lehet sírni, csókolom.....

Drömögödömötör 2010.02.26. 18:28:37

miért nézki jobban ???? tán mer nem lőtték szitává 50 év alatt kétszer ( 45 és 56) , Ja és nem volt 40 évig szocialista várostervezése :)

füligjimmy77 2010.02.26. 18:29:16

Tehát a diktatúra jó, mert akkor szép házak épülnek, és kevesebben lopnak. Jóvan, gyermekeim, remélem ezt már az egyetemen tanultátok. Amúgy ahhoz képest, hogy már a seggetekbe is szélessávú internet van bevezetve, elképesztő méretű a tudatlanság, ami ráadásul arroganciával párosul.

kukikaa1986 2010.02.26. 18:33:28

Az új kormányzati ciklus egyik első építészeti feladata lesz Csepelen létrehozni végre a felhőkarcolónegyedet!

Plumper 2010.02.26. 18:38:06

@kukikaa1986: kissé túlzol, de nem lehetetlen. a VIII. ker-t rendbe kell tenni, a Béke tér környéke végre polgáriasulhat, Csepelt jobban fel kell húzni, és Dél-Pestet is.
(a budaiak meg csak pöffeszkedjenek)

szcsongor 2010.02.26. 18:39:37

@Drömögödömötör: Jol szolsz, pont ezt akartam en is irni. Ugyanez a szitu amikor Pragat dicsoitik Bp elleneben. Pragat se lottek szet a II. VH-ban, Buenos Airest se, Bp meg szerencsetlen a XX. szazad folyaman tobbszor is szinte porig lett rombolva. Na meg utana a szocreal epitezes 40 evig, kozte ismet egy kis 56-os pusztitassal. Hasonlo tortenettel nem tudom hol tartana Buenos Aires...

Egzaktix 2010.02.26. 18:40:22

Kellene oda is 24 kerület,polgármesteri hivatalokkal,majd ők adnának a város arculatnak magyarosan :) Ott is bezárna az összes üzlet mint nálunk.

gregory1 2010.02.26. 18:43:43

@nagymaros: Igazad van ami Santiago-t illeti szintén baràtsàgosak az emberek, két napig jàrtam egy haverommal egy kis vendéglöben ahol az egyszerü irodai melosok jàrnak ebédelni (Rezindencia negyed)majd megkérdeztem az addig megismert
Santiàgoit, (egy szàlliàtàsi vàllalatnàl dolgozik), hogy mikép tudnék leutazni a tengerpartra (kb 100 km) erre azt mondta, hogy szombaton ràér és ha akkarom akkor levisz a kocsijàval "Valparaiso"ba ! Igy is volt, és igy jutottam el olyan kis halàszvendéglöben melyet csak csilleik làtogatnak !
A vedéglö olcso volt és finomak a halak !
Ez a vendég szeretett, igy mai napig tartom Miguellel a kapcsolatot !
Santiagoban 70% a kôzép réteg, 20% a szegény de azok is dolgoznak és azok paraguiak, vagy pereuiak !
Nem làttam rendört csak a forgalmikat és mégis lehetett jàrni szabadon késö este gyalog az utcàkon !
De a lànyok ellenben Buenos Airesben szebbek voltak!

glazeristvan 2010.02.26. 18:44:52

Szerintem a 2 város építészetének az eltérését abban kell keresni, hogy hazánkban közel 50 évig kommunizmus volt ami alatt igen meghatározó stílus a szoc-reál volt. Ez a hatás Argentínában sem a társadalmat sem az építészetet nem érintette.

gregory1 2010.02.26. 18:54:12

@Drömögödömötör: Te hol tanultàl meg szàmolni ? 1945 töl 2010 ig az hàny év ?
Tudod, ha valaki szereti az orszàgàt akkor az elsö, hogy a romokat és a lövési nyomokat mindenhol eltüntetti és nem lenne normàlis, hogy még a 1945-ös bombàzàsokat làthatjuk 2010 ben Budapesten!
Ez màr csak politkai kérdés és, hogy mennyire szeretik vezetôink az orszàgot!
Olyan sehol sem történt volna meg, hogy akik Rozsadombrol lejönnek majdnem beestek a Dunàban mert csak a lopàs érdekelte öket és nem a Margithid àllapota !

Pumpui 2010.02.26. 19:04:30

Én nem estem ennyira hasra BA-tól. Ami tetszett az a sok park. Ami viszont nagyon nem, a minimális területre felhúzott nagyon magas házak, mivel a telket kevés pénzből akarták megúszni, a lakbért viszont minél több lakótól szedni.

S:Gergo 2010.02.26. 19:05:32

A spanyoloknak alapban van egy velük született stílus érzékük, ami a leglepukkantabb városoktól a legfényűzőbbekig megmutkozik. Ez az életmódból is következő mediterrán stílus bájos, eklektikus, színes, kissé koszos, nemtörődöm, de nagyon jól élhető városokat eredményez.

Érdekes az BA BP összehasonlítás és van alapja. Az Evita egy részét is azért forgatták Budapesten, mert a korabeli argentin főváros és BP építészete néhány ponton nagyon hasonló, elég néhány pálmafát leszúrni az Andrásin.

lepi83 2010.02.26. 19:15:42

5500 USD GDP/fő (Argentia) = 15.000 USD GDP/fő (Magyarosrszág) ????? Nem hiszem...

A teljes GDP valóban magasabb Argentinában, de azt összehasonlítani marhaság, hiszen Argentinának kb. 40 millió lakosa van.

uttoro 2010.02.26. 19:25:54

Érdekes volt végigfutni a hozzászólásokon. Az is szimpatikus, hogy kevesen vagdalkoztak az "elmúlt 40 év"-vel..stb. Én egy kicsit objektíven közelítenék - bár voltak ilyen hozzászólások.
a lakosság több mint negyede él a mezőgazdaságból (~26%) és ez adja az export 85%-át!!! (gabona, steak :-))
ha vidékre megy valaki, látja, h. nem a 85% csorog vissza - ha nem is kinai marék rizs effektus, de nagy a kontraszt a városokhoz képest - ott is a kereskedelem, a pénzügy lefölözi a hasznot - a mezőgazdasági dolgozók meg megfelelő alázattal ezt tűrik - éjjel nappal robotolnak és nem nagyon szidják az aktuális rezsímet
ez hatalmas segítség az országnak
arról se szabad elfeledkezni, hogy igen gazdag ásványkincsekben,
jelentős a vizienergia (ez "nagymaros" hozzászólóról jutott eszembe :-))
a GDP ebként kevesebb mint a miénk fele!!! láss csodát - kb. 250 - 270 mrd$ 40 mio ember, nálunk kb. 130 mrd $ 10 mio ember
no ez pedig hogyan - azt kell mondanom, hogy ott a "csúnya" multik sokkal beljebb vannak és onnan valóban kiviszik, amit ki lehet - ebként a bemutatott szép épületek egy része multi székház :-)
ennyi, csak néhány vitaindító gondolat, melyen lehet gondolkozni
valóban írta valaki, hogy ezt az önsanyargatást, az élet megrontásást, a rosszabbul élünket mmár hagyjuk abba - jobban élünk, sokkal jobban mint pl. ők - mit adnának egy Gyesd-ért, Gyedért vagy egy hazánknál kb. 30x nagyobb országban 800 km, gyorsforgalmi - nem mind autópálya - van !!!
vagy majd megmutatom, hogy mit kap egy ottani paraszt mint jégkár kompenzáció...
kérem szépen, tessék mán belegondolni rendesen!!
köszönöm!!

Linafin 2010.02.26. 19:42:46

Örülök hogy előjött a GDP-s dolog mert sajnos pont ezt olvastam a cikk elején, hogy ugyan annyi nálunk mint náluk. Hát nem. Direkt most néztem meg 2009-es becsült adat ( ugye igazi adat még sok-sok ideig nem lesz) nálunk 186, náluk 558 milliárd $. Argentína lakossága, közel 41 millió, nálunk közel 10, úgyhogy egy főre leosztva megegyezhet a GDP. Viszont ami fontos, Buenos Aires-nek 3 millió, de elővárosokkal 13 millió lakosa van!! Szóval csak azt akarom mondani, hogy ha Budapestnek 6-szor ennyi lakosa lenne , vonzáskörzetét is belevéve, akkor nálunk is lennének ilyen épületek. Nem azért nincs mert "mi" ízléstelen ostobák vagyunk :).

Izombuilder.com · http://www.izombuilder.com/ 2010.02.26. 19:45:14

Tényleg szép! Egyszer elmennék ide is.

Rézfaszú Bagoly 2010.02.26. 19:47:03

Az eltérésekre már korábban is utalt az a tény, h az Evita jeleneteit nem tudták a kornak megfelelő külsőségek között Argentinában leforgatni, ezért aztán jöttek a lepusztult (lepukkant/lepattant) Budapestre, ahol Demszkij őrizte a feelinget.
Amúgy csak vélemény, de szerintem egy jobboldalhoz nem kapcsolható annyira a korrupció, mint a balosokhoz, de ezt tényleg csak most merült fel, végiggondolatlanul, nem csak magyar viszonyokat nézve, 89-ben Pinochet-et Magyarországra kívánva.

inf3rno 2010.02.26. 19:53:47

Klassz, arról mondjuk nem volt szó, hogy a város felett húzódó nyomornegyedben 24/7 drogháborút vívnak automata fegyeverekkel. Én valahogy nem vágyom oda...

A püspök inasa 2010.02.26. 20:30:24

Buenos Aires az egyik legizgalmasabb és leghangulatosabb hely, ahol valaha voltam. Annak a városnak lüktetése van és rengeteg apró titka. Emellett persze vannak árnyoldalai is. Budapesttel való hasonlatossága nehezen vitatható, és ez pont amiatt van, amit a cikk ír: mindkét város ugyanabban az időszakban élte virágkorát, az egyik a Monarchia innovatív, boldog békeéveit, a másik meg a Sarmiento elnök által megindított gazdasági-politikai változások, a fellendülés és terjeszkedés korát.
A stílusérzék is nyilvánvaló, de leginkább az, hogy az egész város hemzseg a csapongó elmék szüleményeitől, olyan dolgok is megszülethettek, amik nálunk megbuknának a poroszos-szovjetes bürokrata-iskola engedélyezési csinovnyikjain.
De én nagyon szeretem Budapestet is, bár nem ott lakom (lehet ezért), de mikor odavet az élet pár napra, mindig nagyon jól el tudok benne helyezkedni, aki azt mondja nincs varázsa, vibrálása, az is hazudik.

kiskakas 2010.02.26. 20:32:40

Kár, hogy a különbséget nem veszi észre cikkírónk Budapest és Buenos Aires között.

Argenína hatalmas ország, Buenos Airesnak 10
millíó lakosa van cca.!

A többit aki nem tudja annak teljesen felesleges magyarázni!
De teljes hülyeség a cikk!!!

gregory1 2010.02.26. 20:33:02

@uttoro: A szegények az ellenzék felmérése szerint 20,6% a kormàny szerint 15,8% argentinàban !
De ott a szegény nem nyomorult és hatalmas tüntetésekkel üzte el a Montsanto céget ki teljesen padlora tette öket ràjuk kényszeritve a génmanipulàlt szojàt és kukoricàt !
A magot is a Montsantotol mint a permetezôszreket is a Montsantotol kellett, hogy vegyék !
Ez az a cég aki a egész élelmiszereink alapjàra rà akarnak telepûlni az egészvilàgon !
Minden magot tölük akarjàk, hogy vegyük, és igy a permetezôszereket is !
Ezért csinàltàk a génmanipulàltakat igy csak nàluk kaphatok a magok, a többi meg csak egy erôs lobbyzàs a kormànyoknàl !
Ezt a céget az argentin parasztok kiüzték orszàgukbol !!!
Voltam Mendozzàban ahol a központja van a boràszatnak, ott csodàt csinàltak minden àllami segitség nélkül !
Egy olasz leszàrmazott kinek a dédnagyapja még gyalog ment Genovàbol Marseilles ba és onnan hajora vette egy kapitàny, majd dolgozot egy dohàny ültetvényen ahol annyi sok volt a szunyog, hogy krumplis zsàkot vett fel a fejére a szunyogok ellen !
De mindig a pénzükbôl egy kis földet vettek ! Igy ma a dédunoka 30 millio üveg nagyon jo minöségu borokat palckozik az egyik legmodernebb pincében és a legmodernebb palackozo, tàrolo, feldolgozo gépekkel felszerelve ! A szölö közepén egy vendégéglöje van, ingyenes a vendégek részére mely csodàs !
A borait egész Délamérika,az USA, és Europa veszi !

Tesztelo.hu · http://www.tesztelo.hu 2010.02.26. 20:33:22

@Rézfaszú Bagoly: Mondjuk az Evitát 96-ban (vagy 95-ben?) forgatták itt, azért 6 év alatt nem lehetett igazán csodát tenni (főleg a rendszerváltás után visszaesett gazdaság miatt sem). Nem mintha azóta sok minden változott volna...

Tesztelo.hu · http://www.tesztelo.hu 2010.02.26. 20:35:11

@Rézfaszú Bagoly: Mondjuk az Evitát 96-ban (vagy 95-ben?) forgatták nálunk, és 6 év alatt nem igazán lehetett csodát tenni (főleg a rendszerváltás után visszaesett gazdaság miatt sem). Az már más kérdés, hogy azóta sem sok minden változott...

kiskakas 2010.02.26. 20:37:41

@kukikaa1986:

Pontosan ez az ami hiányzik!

Inkább tisztán és rendben tartanák a meglevőket , hozzák rendbe a lepukkant házakat, stb.

Buenos Aires mindenben más léptékű! Minőségben és mennyiségben.

Otthon éreztem magam.
Remek város, klassz emberek!

gregory1 2010.02.26. 20:37:55

@kiskakas: Oroszorszàg, Kina is hatalmas orszàgok de amiota csak létznek 90% uk csak "muzsik" !

ilovebp 2010.02.26. 20:48:37

1.Buenos Airesben nem volt két világháború sem egy ˝56!!!!
2. Jártál azokban a kerületekben is, ahol a nyomor FAVELA méreteket ölt???????
3.Egy lényegesen nagyobb város,kb.36milliós lakossággal!!!!
4.A közbiztonság sokkal, ismétlem sokkal rosszabb mint nálunk!!!
5.2001-ben a lakások értéke a töredékére esett, a jól képzett argentinok irány USA vagy EU!!!
6.Bp. fejlesztése amíg 23 kerület van és nincs kp-i irányítás nem is fog változni!!!

Janiszta · http://www.ejatekok.com/ 2010.02.26. 20:56:18

Egy jó főpolgármester kellene...

ilovebp 2010.02.26. 20:56:47

Korrekció!
Argentína lakossága 36 millió!
Viszont tényleg szuper város, de ugyanannyi gonddal mint Bp.!
Aki spanyolul ért az olvassa Clarin-t vagy a LaNaciont! Semmivel sem másabb hírek!
Amiben sokkal rosszabb Buenos Aires az a közlekedés! Az kritikán aluli! A külvárosokból és a vidéki főutakból!!!

cingár feltaláló 2010.02.26. 21:00:39

ami viszont überfasza, azok a fölpimpelt 504-es peugeot taxik. ha megvannak még..

op tomi 2010.02.26. 21:05:24

Szép fotók, számomra értelmezhetetlen cikk... a fotók tényleg piszok jók:))))

Unommáazegészet 2010.02.26. 21:08:13

Na ja, ott nem Rodrigo Tuarego Gabriel Demszky a főpolgármester.

fontana_X 2010.02.26. 21:18:46

2 hete vendégem egy argentin professzor házaspár. Beszéltem nekik a cikkről, ami szerintük köszönő viszonyban sincs a valósággal. Annyira, hogy azt is kétségbe vonták, Földes András járt-e valaha Buenos Airesben.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2010.02.26. 21:26:11

Hát, szerintem Budapest sokkal szerethetőbb város. Mert élhető maradt még a rosszabb időkben is. Ma is élhető, minden nyűgével együtt. Csomó ingyenprogram :) , Vár, fürdők, Sugárút és kis sikátorok, régi és új épületek, folyó és hegy - mi kell még? És még a romos épületek némelyike is jó lesz - például ha egy jófajta romkocsma nyílik benne. Csak fedezd fel, menj oda, találd meg!

fontana_X 2010.02.26. 21:26:22

Az előbbi megjegyzéshez még annyit. Mind a ketten Buenos Airesben élnek és a Universidad de Buenos Aires-en tanítanak.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2010.02.26. 21:28:21

Márminthogy sokkal szerethetőbb város, mint amit hisznek róla, meg mint amit összesiránkoznak róla.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.02.26. 21:33:14

Azért a szegénynegyedet is lefotózhattad volna.A bádogváros részét.

Csöncsön · http://pontilyen.blog.hu 2010.02.26. 21:33:51

Soha nem jártam még Buenos Airesben, de már régóta nagyon izgalmas (=sokarcú) helynek tartom képek és olvasmányok alapján.

Azzal nem értek egyet, hogy a budapestiekből minden stílusérzék hiányozna, vannak itt is nagyon szép dolgok. Pont ezért láthatjuk meg az argentin fővárosban a rokon vonásokat.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2010.02.26. 21:38:52

@fontana_X: hát ja, egy városban mindenki azt lát meg, amit szeretne.

Bp-ben is az, aki nem szereti, a negatív dolgokat emeli ki, aki meg szereti, a pozitívakat.

De ha már az épületállománynál tartunk, a "szocializmus" alatt a lakótelepeken kívül nem sok minden épült, a városközpont képe nemigen változott. Ebben nyilván más Buenos Aires, mert ott akkor is épültek dolgok. De még így is sokkal több megmaradt, mint pl. New Yorkban, ahol egy átlagos épület élettartama 50-60 év (először vala egy holland stílusú, kétemeletes város, aztán ezek az angol sorházszerűségek, majd eklektikus felhőkarcolók, végül a high-tech felhőkarcolók). Ehhez képest Pesten simán eltájékozódna valaki, aki idepottyanna 100 évvel ezelőttről.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2010.02.26. 21:40:29

Azért Buenos Aires egy dologban biztosan veri Bp-et: a világ legfinomabb steakjeit ettem nap mint nap, míg ott voltam, és nem tudtam megunni.
Amikor Argentínába készültem, olvastam valahol, hogy az argentin ember egy olyan olasz, aki spanyolul beszél és angol szeretne lenni. (Ugyanezt tapasztaltam én is.)

kutyamez 2010.02.26. 22:40:25

És ez hír tud lenni - ezzel a címmel és első mondattal - a zindex főoldalán...
Egyvalaki szubjektív beszámolója. Szép. Gratulálok.:(

pat brit 2010.02.26. 23:44:34

Nagyon meglepődtem, szuper, izgalmas helynek tűnik. Egyet tudok érteni a cikk írójával, Budapestnek is sokkal bátrabb, innovatívabb városfejlesztést kellene folytatnia, ezzel szemben a meglévő értékeit elherdálja, tönkreteszi (VII. ker. stb. mindenki tudja), amit meg megépítenek az a középszer alja legjobb esetben. Vidékiként nekem mindig az jut eszembe, ha Pesten járok, hogy az ott lakók (élükön a város vezetőivel) nem tisztelik, nem érdemlik meg azt a örökséget, ami az aranykorból rájuk maradt, rossz nézni, milyen szinten folyik az elkúrás, mennyire el van maradva a város a lehetőségeihez képest.

franko 2010.04.05. 22:57:06

isteni hely, egyetértek.. izgalmas az építészete is

vvvv15 2010.08.06. 18:10:12

@lepi83: "5500 USD GDP/fő (Argentia) = 15.000 USD GDP/fő (Magyarosrszág) ????? Nem hiszem..."

Ezek az adatok szerintem elég pontatlanok. Városépítészeti szempontból egyébként ha már GDP-t nézünk, akkor a 2000-es évek előtti GDP-t érdemes nézni, hiszen az épületek nagy része akkor épült. Akkor még valóban hasonló volt a magyar és az argentín GDP. Aztán a 2001-es argentín válság után valóban volt olyan időszak is, hogy az 1 főre jutó GDP Magyarországon közel 2-szer akkora volt mint Argentínában, de már ez az állítás sem állja meg a helyét, hiszen a 2006-os magyar válság óta a magyar GDP növekedése megállt (sőt most már csökken), miközben a fejlettebb országok között Argentínában volt tapasztalható az egyik legnagyobb GDP növekedés az utóbbi pár évben. A 2009-es adatok szerint tehát:
Magyarország: 18 567 USD/fő
Argentína: 14 561 USD/fő
Az országok GDP-je közötti eltérés egybként nem feltétlenül jelenti azt, hogy látványos a városépítészeti és életszínvonal beli különbség (lásd: a Budapest és Bukarest közötti hasonlóságot, pedig a román GDP csak 11 900 USD/fő volt 2009-ben).