Képgyár

"Ilyet én is tudok csinálni."
"Ezt nevezik művészetnek?"
"Régen bezzeg tudtak festeni."
"Na, ezt én is kiraknám otthon."
"Afrikában közben éheznek."
Fotó, képzőművészet, építészet, látható és láthatatlan dolgok.

Friss topikok

IndaFotó képek

Linkblog

Buddhizmus és házibuli

2011.03.16. 10:49 Földes András

Nem gondoltam volna, hogy a buddhizmus központi elvének, az ürességnek a megértéséhez éppen Nyugat-Tibet fővárosában járva kerülök közel. Leh ugyanis ismert arról, hogy a Himalája közepén fekszik, tibeti buddhisták lakják, akik napjaikat türkizékszerek, álrégi templomi festmények és hamisított túrafelszerelések árusításával, továbbá hostelek és netkávézók működtetésével töltik. De nem találkoztam olyannal, aki a vidám szemlélődésen vagy a serény imamalomforgatáson túl a buddhizmus filozófiájával hozakodott volna elő.
 

foldesandras: sP1050958

 További szomorú üresség látható itt >>>
 
Ami egyébként nem baj, Monty Pythonba illő szituációkat eredményezne, ha a hegység felfedezésére induló turisták mély eszmecserék után juthatnának csak hozzá sátrukhoz, hegyi vezetőjükhöz vagy jakhúsos momójukhoz.
 
A télnek kellett eljönnie, hogy megmutatkozzon a vidék vallása. Amikor a hőmérséklet mínusz 20 fokra süllyed, és a hágókat eltorlaszolja a hó, a város megdöbbentő változáson megy át. Megszűnik élénk magashegyi csomópont lenni, már csak a civilizáció kis buboréka, amely a rendszertelen légi közlekedés révén tart kapcsolatot a világgal. Élelem, a generátorokat hajtó gázolaj és gumicsizma is csak légi úton érkezhet. Ha pedig sokáig rossz az idő, az élet apró lángja pislákolni kezd, úgymond, de persze csak képletesen.
 

foldesandras: sP1050938

Nem csak a turisták tűnnek el, hanem a helyiek jó része is délre költözik. Ami marad, az az üres város, amely úgy tárja fel magát, mint a szobánk a házibuli másnapján, amikor elhúzzuk a függönyöket, és végigtekintve az üres helyszínen megállapítjuk: milyen italokat és ételeket kedvelt a társaság, hol szerettek ülni és beszélgetni, és mely részek voltak alkalmasak a vörösbor szétlocsolására.
 
Amit ebben a csendes pillanatban érzünk, a szörnyű másnaposságon túl, az az üresség maga, ami feltárja a dolgok rendjét, meg azt is, hogy a renden belül sincs más, csak az üresség újabb dimenziói.
 

foldesandras: sP1050914

Klikkeljen ide, ha még több semmit akar

Ezt láttam meg Lehben is, 3600 méter tengerszint feletti magasságban bóklászva a kiürült utcákon. A mindent beborító, semmibe bámuló cégérek megmutatták, hogy amit hirdetnek, az nincs is. Az élmények, amelyeket ígértek, nem voltak ott, eltűntek a turistákkal és a helyiekkel együtt. Azaz, ha volt is bármi az ígéret mögött, az valahol máshol volt megtalálható. Mögöttük meg csak az üresség. Mindez persze nem szomorú dolog, mert egy üres városban könnyebben talál magának szállást az ember, és nem kell sorban állni az asztalért sem.

(Ha érdekli, miért örültem, hogy a vidékről eltűnik a népviselet, kattintson ide.

Itt pedig kiderül, miért nem frissült eddig a Képgyár, és hogyan kerültem az indiai Tibetbe.)

foldesandras: sP1050935

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://kepgyar.blog.hu/api/trackback/id/tr232719477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2011.03.16. 14:30:44

Ez jó, az idilli üresség. Akkor ez most a kínai Tibet vagy megint a Himaljára (Nepál) egy része mint a másik blogban szintén Tibetnek neveztek? Nem igazán látom a kínai gazdasági benyomulás jeleit :)