Képgyár

"Ilyet én is tudok csinálni."
"Ezt nevezik művészetnek?"
"Régen bezzeg tudtak festeni."
"Na, ezt én is kiraknám otthon."
"Afrikában közben éheznek."
Fotó, képzőművészet, építészet, látható és láthatatlan dolgok.

Friss topikok

IndaFotó képek

Linkblog

Ismét hazudott az Index

2011.06.30. 09:03 Földes András

Untitled-2

Szőcs Géza kulturális államtitkár nyílt levelet írt, amelyben hazugsággal vádolja lapunkat, továbbá azzal, hogy bizonyos érdekkörök irányítanak minket. Mindez nem túl izgalmas, a nehéz helyzetet magyarázó politikusok jellemző reakcióját látjuk. Ami miatt mégis érdekes a levél, hogy nem egy minisztérium sajtóközlemény formájában adták ki, vagy küldték el szerkesztőségünknek. Egy olyan portálon, a Kultura.hu-n jelentették meg, amely ugyan minisztériumi pénzből működik, de eddig független interjúkat, kritikákat, beszámolókat közölt a kulturális életről, és most kapcsolta őket hirtelen kézi vezérlésre a tárca, hogy már két napja tartják a főoldal tetején az államtitkár szavait. Ezeket aztán két levélben is nyomatékosan a figyelmünkbe ajánlotta a minisztériumi sajtóosztály. 

Mi a rejtélyes magángaléria által szervezett, és ismeretlen művészek egész sorát felvonultató államközi kiállításról két cikkünkben minden lényegeset elmondtunk, ezért a szórakoztató írással annak helyén, egy magánblogon foglalkozunk. Egyúttal bátorítjuk az olvasót, hogy Szőcs Géza írását olvasói leveleink közt is fussa át. A kulturális államtitkár fő érve, hogy látatlanban ítélkeztünk munkák felett, elismerve ugyanakkor, a műveket nem volt lehetőségünk megnézni. Katalógust a kormányzat ugyanis elfelejtett megjelentetni, hiába volt szó magas szintű állami protokoll kiállításról, ilyesmire nem áldoztak. Cikkünk megjelenése után raktak fel egy pdf-es verziót, nem valami hivatalos oldalra, hanem a helyzetbe hozott magángaléria honlapjára. (Képeinket innen válogattuk, ezek a kiállításon látható munkák.)
 
 
Szőcs Géza levelében érthető okokból, de számunkra sokkoló módon nyilvános feljelentésre buzdítja szerzőnket, hogy adja ki azoknak a múzeumigazgatóknak, egyetemi tanároknak, elismert művészeknek a nevét, akikkel cikkünk megjelenése előtt konzultáltunk. Ilyet természetesen nem teszünk, akik névvel vállalták véleményüket, a cikkünkben feltűnnek, utólag pedig nem fogunk olyan emberek mögé bújni, akik adott esetben az állásukat féltik. (Időközben cikket írt a témában a Műcsarnok volt igazgatója, Petrányi Zsolt: "a nagy presztízsűnek gondolt Kínai Nemzeti Múzeumban bemutatott kiállítás névsora egyáltalán nem tükrözi a mai kortárs magyar művészet valós irányait" - szól az összegzése.)
 
De az érvekhez most már amúgy sem kellenek nevek. A pdf-katalógusból kiderül, hogy amit a művészek és életművük ismeretében a kiállításról megállapítottunk, korrekt volt. A neves kínai múzeum látogatóit valóban szőttesek, Wass Albert-szobrok és Trianon-emlékművek eklektikus világának hangulatával ismertetjük meg.
 
 
Szomorú hírünk van viszont azok számára, akik abban reménykednek: a látottak megmaradnak a világ egy távoli, poros zugában, és úgysem szerez róla tudomást a fejlett világ. Kína ugyanis már a fejlett világhoz tartozik, és nem az az ország, ahol a kínai büfékből ismert világítós vízesésimitációk jelentik a kortárs művészetet. Kína jelenleg a világ egyik legfontosabb kortárs művészeti terepe, ahol a diktatórikus viszonyok ellenére, vagy éppen azért, de élénk és izgalmas kortárs művészeti élet zajlik, amire odafigyelnek a világ múzeumai és gyűjtői egyaránt. A kortárs kínai képzőművészet rendszeresen jelenik meg New York, London, Bécs legjobb múzeumaiban, hogy csak azokat említsük, amiket mi is láttunk, de volt izgalmas kiállításuk a budapesti Ludwig múzeumban is.
 
Ezeken a helyeken a kortárs, progresszív művészeti kánon alkotásai jelentek meg, ez igaz. Ugyanakkor nem igaz Szőcs Géza fő érve, miszerint mi ezen kánon háttérbeszorulása miatt verjük a harangot, félve, hogy most egy másik kánon kerül képbe.
 
A művészeti kánon ugyanis az, amit az emberek egy jelentős csoportja, köztük véleményformálók alakítanak ki. De nem nevezzük kánonnak, ha egy misztikus úton állami megbízást nyert magángalériás maga válogat össze egy csomó olyan művészt, akiket amúgy árul is a galériájában. A kánonhoz kell például, hogy az adott művészt rendszeresen kiállítsák, idézzék, a művészeti közege ismerje. A bemutatott alkotók felét-kétharmadát azonban semmilyen jelentős kiállításra nem hívták még meg. És nem csak Magyarországon mellőzik a hátrafelé nyilazós, székelykapus, szívmelengető falusi életképes alkotókat, de külföldi intézmények sem kapkodnak értük, pedig két országgal arrébb már mit sem tudnak a hazai kultúrpolitikai csatározásokról. A 33 alkotó jó része egyszerűen nem referencia. Politikai vagy kereskedelmi vonatkozások tették őket a magyar művészet reprezentánsaivá.
 
 
Szőcs Géza még sok szórakoztató dolgot írt, és így kis híján mi is megfeledkeztünk arról, hogy a közt jogosan érdeklő kérdésekre nem válaszolt:
 
- Miért egy eddig nem jegyzett magángaléria, a Forrás galéria a kormányok közti reprezentatív kiállítás szervezője, és nem valamelyik állami intézmény, esetleg maga a minisztérium?
- Nem tartja-e aggályosnak, hogy a galéria vezetője olyan művészek egész sorát válogatta be, akiknek felfuttatása, értékesítése a saját anyagi érdeke?
- Mennyiben tekinthető független szervezőnek a Makovecz-akadémia, a jobboldali művészek köre, amely sok tagja közt magát Makovecz Imrét is javasolta a kiállításra?

- Miért nem hozzák nyilvánosságra, hogy mely cégek támogatták összesen 64 millió forinttal az összesen 100 milliós kormányközi eseményt?

(Képeink a kínai kiállításon is látható alkotásokat mutatják be, a Forrás galéria oldaláról.)

165 komment · 1 trackback

Címkék: kína kortárs képzőművészet szőcs géza

A bejegyzés trackback címe:

https://kepgyar.blog.hu/api/trackback/id/tr923024716

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ismét hazudott az Index 2011.06.30. 14:18:37

Szőcs Géza kulturális államtitkár nyílt levelet írt, amelyben hazugsággal vádolja lapunkat, továbbá azzal, hogy bizonyos érdekkörök irányítanak minket.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cr 2011.06.30. 13:49:23

@Kulics: Mindenki, mindig számított eddig rá, hogy megint sikerülni fog. Az MDF is... az MSZP 98-ban joggal várta... nem sokon múlott... aztán a Fidesz 2002-ben... ja...
Mondjuk egyedül most, 2010-ben nem gondolhatta senki komolyan az MSZP-ben, hogy sikerülni fog.

politikailagnemkorrekt 2011.06.30. 13:51:38

Szerintem mielőtt Jankovics Marcellt különböző nickeken nekiállnak fikázni a majdnem egy éve apanázs nélkül maradt/meg nem értett "kortárs művész barátaik" (ld. még pont pont vesszőcske, ill, fehér alapon fehér négyzet-installáció), talán érdemes lenne a köpködésen kívül másra is használni a netet, és utánanézni Jankovics Oscar jelölésének, Cannes-i Arany Pálma díjának, stb.

Suraki 2011.06.30. 13:55:07

Érdekes, hogy Földes ezen cikkjét itt kritizálók még csak meg sem próbálnak az abban konkrétan megfogalmazott kérdésekre választ adni, csak mondják a mantrájukat.

Nincs semmi baj a népi(es) alkotásokkal, de könyörgöm, nem attól kortárs valami mert most csinálták. Tessék már egy kicsit elmerengeni ezen...már akinek van mivel.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.06.30. 13:56:02

@megint: az index védelmére legyen mondva, hogy ők az elmúlt 8 (18?) év alatt is ezt csinálták

akkor is a fideszt szidták mindenért

kerdesek05 2011.06.30. 13:58:46

hihi.
makovecz narancsék

Anti Anyag (törölt) 2011.06.30. 13:59:11

Sajnos 20 év alatt az lett a tabu, ami magyar témájú, szemléletű.

A művészek ezt a tabut feszegetik és Szőcs Géza ennek adott teret.

Van is kemény ellenállás.

$pi$ 2011.06.30. 14:05:48

Nem kellene mindig csak a múltba tekinteni. Mert persze az elődeink híresek voltak arról, hogy lovon ülve hátrefelé nyilazgattak mint senki más... de a kortárs művészetnek új témákra, modern világlátásra lenne szüksége. Adok is néhány ötletet:

(1) Pista bácsi a helyi bevásárlóközpontban a húspult előtt jobb kézzel ügyesen tökönszúrja magát.

(2) Colos Laca választópolgár a tévéhíradót nézve hősiesen nemes mozdulatokkal veri a fejét a falba.

(3) A 82 éves Icuka néni csendes melankóliával a küszöböt rágja.

(4) Ismert magyar politikus nagy tömegnyi rajongója előtt akkorát hazudik, hogy beszakítja a háta mögött álló söntéspultot.

És még sorolhatnám a magyarok modern kori hőstetteit napestéig.

lyken 2011.06.30. 14:10:34

"Szőcs Géza levelében érthető okokból, de számunkra sokkoló módon nyilvános feljelentésre buzdítja szerzőnket, hogy adja ki azoknak a múzeumigazgatóknak, egyetemi tanároknak, elismert művészeknek a nevét, akikkel cikkünk megjelenése előtt konzultáltunk."
A Fideszesek elérték, hogy pártnevük alapján rögtön arra gondol az ember, hogy ezeket észak koreában képezték politikatudományból és kínán át jöttek hazafelé.

Suraki 2011.06.30. 14:10:36

@$pi$: némelyiket már látom is magam előtt, bronzba öntve, sárgaréz berakással. :-D

valasz a KE-nek 2011.06.30. 14:16:58

A 700 milliós vaskefére, meg a 350 milliós időkerékre bezzeg nem sajnáltátok a pénzt. Az az igazi művészet, amit még a saját alkotója se ért, mi?
Akkor már százszor inkább a pdf-ben szereplő alkotások!

$pi$ 2011.06.30. 14:17:50

@Suraki: Ahogy Kovács elvtárs áll előtte a koszorúzáskor a "magyar polgár az orális szex rossz oldalán" című alkotást, a "rohadjatok meg mind ott ahol vagytok" c. vers néhány sorának felidézésével méltat. ;)

kamarti 2011.06.30. 14:19:42

Kedves Földes András!
Szőcs Géza jó költő (volt), 1-2 verse ma is nagy kedvencem. Sajnos, mindent megtesz annak érdekében, hogy ez lassan már senkinek ne jusson róla eszébe

azt a véleményemet azonban tartom, hogy az Indexnek, illetve újságíróinak - ettől a Szőcs-levéltől függetlenül is - nem ártana végre elgondolkodniuk azon, hogy "tényfeltáró" (kulturális) cikkeikkel (leginkább azok hangneme, stílusa, de sokszor ténybeli pontatlanságai miatt is) vajon nem ártanak-e többet, mint amennyit használnak. Vagyis a kérdés végső soron az, a stílus fontosabb-e vagy a tényfeltárás. Kár, hogy a higgadt, kérdésfeltevős, tényeket soroló, kevésbé támadható cikkek kerülnek a magánblogra. Talán többen (köztük Szőcs is) jobban látták volna a lényeget, ha nem lehet belekötni az Indexen közölt cikkekbe a "wassalbertezés", meg az "erdélyizés" miatt - így épp a szerző segítette őket elegánsan (vagy kevésbé elegánsan, mint az államtitkár) átsiklani a tények és kérdések, a lényeg felett. (és segíti őket abban, hogy aki nem az ő kutyájuk kölke, ne hibvatkozhasson például arra, hogy az elmúlt 20 évben mit vitt véghez és hogy ehhez képest miért söprik le egy mozdulattal a kulturális palettáról - ld. pl. az ún. alternatív színházi szcéna -, mert azonnal jöhet az ilyen konfliktusok által is bennük megerősített válasz, hogy "más idők járnak", "aki eddig nem volt elnyomva, az gaz liberális/zsidó/idegenszívű/kommunista seggnyaló", aki nem érdemei, hanem kapcsolatai révén jogtalanul szerzett pozícióját/pénzét félti stb. Szerintem (legalábbis az érintetteknek) nem éri meg adni alájuk a lovat - bármennyire is szórakoztató a kívülállóknak például egy ilyen államtitkári levél.

valasz a KE-nek 2011.06.30. 14:25:08

@Suraki:
Ha nem attól kortárs valami, hogy mostanában alkották, akkor mégis mitől lesz az?

Commandante Jayasuriya 2011.06.30. 14:30:48

@lyken:

Szőcs Gézát pedig Romániában, a Ceausescu-érában. Ha ez mond neked valamit.

Fatal Error! System Halted! 2011.06.30. 14:35:33

Szánalmas hazaárulók vagytok, ott a helyetek a börtönben Galambos Lajos mellett. Nem tisztelitek őseiteket megörökítő igaz magyar művészeket. Hogy nyilazzon le titeket hátrafele, szittyapitába göngyölt, pödröttbajszú Árpád őse.

Aki meg kétségbe vonja ezen tehetséges urak tehetségét az egy szemét liberálbolsevistapedozsidó.

Suraki 2011.06.30. 14:47:13

@valasz a KE-nek: Minden olyan produktum lehet kortárs művészet, ami az éppen aktuális dolgokra reflektál illetve ezen belül próbál valami újat mondani.
Biztos meg lehet szebben és jobban is fogalmazni, de talán visszaadja a lényeget. Természetesen nem én találtam ezt ki, hanem olyan emberek, akik kicsit több időt és energiát áldoznak a művészet tárgykörére mint én vagy te.
Ha a fenti alapvetést elfogadjuk, akkor a PDF-ben található tárgyak döntő része nem tartozik a művészt kategóriába. Nem többek, mint sok száz éve szopogatott témák sokezredik másolatai.
Amennyiben a kiállítás címe "Magyar népies művészet korunkban" lenne, egy szót sem szólnék (bár művészetnek továbbra sem tartom).
A közpénzből bratyizós, gusztustalan és dilettáns körítéssel most nem is foglalkoznék, az már politika. :-(

bohun 2011.06.30. 14:50:30

Hát a Jankovics "alkotás" az tényleg beszékelés. Ha nem itt találtam volna rá, azt gondolnám, hogy valami fotoshop-os karikatúra a gumicsizma.hu-ról:)

A nyilazósok TV tetejére való szívmelengetők.

A disznóbelezős mellett remélem van napraforgó csendélet, gémeskút és parasztszekér ábrázolás is. Persze a 9 lyuku hídnál.

bohun 2011.06.30. 14:52:28

Szőcs Géza meg monnyon le!

producer 2011.06.30. 14:52:28

Egyáltalán nem korrekt, ahogy blog megközelíti a témát. A hátrafelé nyilazó szittya ábrázolása igenis kortárs téma, híven tükrözi 2011 Magyarországát. Az meg már milyen dolog, Szőcs Gézán számon kérni valamit: minden tájékozott ember tudja hogy szegény épp el van foglalva a Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál szervezésével. Az meg, hogy egy galéria gyűjteményéből kerül ki a kiállítási anyag, az teljesen véletlen. Személy szerint szívesen látnék egy "Wass Albert kung-fu edzésen" c. vásznat is

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.06.30. 14:53:07

ceterum censeo: az indexnél sem értik a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.

bónuszként holnaptól szarrá bírságolhatók a Hivatalos Iránymutatás Ellen Káráló orgánumok.

neutrontranszmitter 2011.06.30. 14:55:13

földes első cikke is szánalmas volt, és az is, ahogy itt próbálják tovább kelteni azt a képet ( szó szerint), mintha csak és kizárólag nagymagyaros lovasszobros kiállítást rendeztek volna.

két dolgon kéne elgondolkozni:
1. "El tudjuk-e képzelni, mekkora égszakadás következne be, ha az index cikkében a sok erdélyi jelzőt behelyettesítené valaki a cigány szóval? Az index magát liberálisnak, toleránsnak, nyitottnak meghatározó szerző- és olvasótábora rendjén valónak tartja ezt a gátlástalan erdélyizést és kolozsvárizást?"
Tökéletes példa. Innentől kezdve mi a faszról is van szó? Ki itt a nagy fajvédő buzikáim?
2. Ne tegyünk már úgy, mintha a baloldali kormányok nem ugyanazt csinálták eddig, mint most a fidesz. Ők ugyanúgy, vagy még keményebben a saját kebelbarátaikat nyomták az első sorokba, csak éppenséggel erdélyi helyett cigány és zsdó művészeket, lovasszobor helyett vöröscsillagos, dávidcsillagos képremekekre mondták azt, hogy "magyar". És nyilván az is mind.

makacshalacska 2011.06.30. 14:56:30

Eddig mit tettek le a zasztalra kortársművészek, hogy ez most ennyire nagyon szar?

Gondolom összetörték magukat nyújorkban eddig a magyar kortárs művekért, de most ennek vége :))) .

producer 2011.06.30. 14:56:52

@kamarti: Csurka István is tűrhető drámákat írt..

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.06.30. 14:58:28

"bizonyos érdekkörök irányítanak minket."

Ezt ki nem tudja? Nyílt titok. Nem kellene az igazságon ennyire megsértődni.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.06.30. 14:59:06

@neutrontranszmitter: "neutrontranszmitter 0 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban"

na, bekapcsolták a számítógépeket a Lendvay utcában.

"Ne tegyünk már úgy, mintha a baloldali kormányok nem ugyanazt csinálták eddig, mint most a fidesz."

tehát a fidesz SEMMIBEN sem különbözik a
baloldali kormányoktól.

Köszönjük, Emese!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.06.30. 15:02:49

@KANADA: @megint:

Pontosan így van. Aztán még nekik áll feljebb.

kamarti 2011.06.30. 15:13:37

@producer: hogy ki mivel írja fölül az életművét, az elsősorban az ő dolga. Szóval a mondandóm veleje nem az akart lenni, hogy féltem Szőcs Gézát saját magától. Hanem inkább az, hogy valószínűleg kevésbé szórakoznak jól a levelén azok, akiknek az egzisztenciájáról a hozzá hasonló stílusú és gondolkodású gyakorló elmebetegek döntenek közvetve vagy közvetlenül (mert ő csak a jéghegy csúcsa, el lehet képzelni, ki/mi van alatta - és itt nem az általa oly sokszor emlegetett sárga földre gondolok...). És hogy aki az orránál tovább látó újságíró, talán erre is gondolhatna.

kitiltott kennimekkormikk 2011.06.30. 15:16:21

Nekem is van egy ötletem a kortárs "művészeknek" egy képi témáról: Az előtérben Alföldy Róbert lehokizza a magyar zászlót, a háttérben egy cigány éppen agyonüt egy nyugdíjast, a feszültséget némileg oldja Snitt Pál, amint joviális arckifejezéssel betűt vet a magyar ugaron.

magorhill 2011.06.30. 15:31:05

Legjobb lenne (a zsuga és a békesség kedvéért) kettő vagy három kiállítmány.

Ad 1. kánoni, lúgosabb, senki érzékenységét nem sértő, de meghökkentő ezredvégi, roppant intellektuál leletek.

Ad 2. a második kiállítmány vigyen bele vad képzelőerőt, vigyen bátorságot, a kánontól függetlenül piktúrát, jelleget, színeket, érzéseket, gyakran új arcokkal.

Ad 3. a harmadik meg a fiatalokból egy veleget a kettőből.

Azután ki lehetne Földes Andráson kívül őket is faggatni, hogy nekik mi jelentett élményt? És hátha felfedeztek valami ici különbséget a dán meg a magyar képzőművészet között (egyik rovására sem gondolva).

Meglehet a második verzió jobban befutna, legalább esélye lenne rá. S ezt akarták támogatni ezek a szörnyű koncepciótlan elmeháborodott politikusok(?).

És hogy nekik az első nem jutott eszükbe? Na kitalálnád-e földi, kedves András? Abból éppen 613 tárlat volt eddig.

lobster thermidor 2011.06.30. 15:36:13

Igazán nem értem a nagy felhorgadást!

Gombolyaggal játszó cica, gitárját pengető cigánylány, rőzsét gyűjtögető néni, havas tájban bőgő szarvasbika olajban, nem is szerepelt a kiállított remekművek között.
Pedig ilyen képek az összes plázákban lévő galériában kaphatóak.
És még a Lurdy-házban is láttam, pedig az igazán jó hely.

Cinizmusprofesszor 2011.06.30. 15:50:14

Szerintem túl nagy feneket kerítünk ennek az egésznek. Semmi kivetnivalót nem látok ezekben. Nem hinném, hogy más "művészek" sokkal jobbat prezentáltak volna. Bár lehet nekem a kortás művészettel van alapvető bajom...Az meg, hogy piszkosul elfogult mindenki, azon nem lepődök meg. Az elfogultság csőlátást eredményez, de mind a két oldalnak! Szerintem lapozzunk...

SzJ1982 2011.06.30. 15:59:26

@Cinizmusprofesszor: Nem is a művek művészeti értékével van a bajuk (már ha van nekik, én, nem lévén a képesítés birtokában, nem ítélkezek művészeti kérdésekben).
Igazán a témaválasztás fájhat. Nyilván az a baj, hogy nem félhomályban fotózott, virággal telerakott fémcipőket, vagy (a nyugdíjasok abuzálásából épp hazatért) bociszemű cigánygyerekeket ábrázolnak a művek...

Stabilo 2011.06.30. 16:02:51

Én szeretem az Indexet, de tény, hogy ott, ahol olyanok ülnek akik gyakorlatilag helyesen se tudnak írni (szövegszerkesztővel sem…), nehezen elképzelhető magas röptű kulturális élet, vagy annak ismerete.
Az Index egy bulvár portál, ennek megfelelően kell olvasni is. Ilyen formában egyébként szerethető oldal. :)

fülöpke 2011.06.30. 16:15:15

@politikailagnemkorrekt: "Kedves Index, már megint nem vagytok korrektek. Miért válogattatok pont 10 csodaszarvast és népi életképet a művek közül? Ugye nem ennyi a kiállítás? ... Szerintem a hangulatkeltés, amit csináltok ebben az ügyben, az izzadságszagú és szánalmas."

Pontosan. Sajnos a bejegyzés címe több, mint igaz. Sikerült a 300 műtárgy közül pontosan 9 ilyen bizonyító erejű darabot idecitálni, már abból is az egyik szobor kakukktojás. Százalékban ez mennyi is? Sajnálom, de csupán 2,6.

Erről Szőcs így ír:
"... Bár az ember azt gondolná, hogy a pofátlan végkielégítések hazájában már semminek nincs határa, a szemenszedett, vértolulásos és aljas valótlanságoknak ez a szövevénye még a legedzettebb idegrendszert is sokkszerűen éri. A kiállításon akad ugyan néhány (nem sok) textília, a gobelin-technikától az Abakanowicz-stílusú szőnyegig, de
EGYETLEN WASS ALBERT-SZOBOR
és
EGYETLEN TRIANON-EMLÉKMŰ
SEM !!!
látható.
Annyira nem, hogy már-már hiányzik is – fűzném hozzá, ..."

Nem tudom, másnak is feltűnt-e, hogy a T. Blogvezér (FA) e fenti blogbejegyzésében rendhagyó módon és maradéktalanaul elveszítette a korábban tapasztalt "sziporkázó" humorérzékét. Mintha nem is egy és ugyanaz lenne a két felindexelt opus szerzője... (A "vitaindító" és emez.)

LallR 2011.06.30. 16:15:20

amikor megpróbálunk egy igazságra rávilágítani, akkor ne csodálkozzunk ha támadón lépnek fel az érdekek miatt

Patreides · patreides.blog.hu 2011.06.30. 16:17:58

Most legalább megtudtam Szőcs Géza írásából, hogy az erdélyiek külön etnikumot alkotnak, így ha valaki számon kéri a másikon, hogy a szűkebb pátriájából származót részsíti előnyben, függetlenül annak művészi minőségétől, akkor a bíráló valójában egy szemét rasszista.
Kíváncsi vagyok, hogy ez érvényes-e Alcsút-Felcsút, vagy éppen Karakószörcsög vonatkozásában, vagy kifejezetten csak Erdélyre igaz?

Várúr 2011.06.30. 16:18:51

Mennyivel értékesebb, eredetibb volt a pekingi világkiállításon drága Bolgár úr könyve és a magyar keljfeljancsi... Tényleg, hogy a fenébe mert Szőcs olajképeket, szőtteseket és bronzszobrokat kiállíttatni, mondjuk a városligeti vaskefe és az időkerék helyett?

spinat 2011.06.30. 16:19:08

ott csúcsos sapkában nem maga a Bölcs Vezér mossa a belet? szerintem igenis hasonlít rá.

Orbán Diktor (törölt) 2011.06.30. 16:26:46

@Várúr: "Mennyivel értékesebb, eredetibb volt a pekingi világkiállításon drága Bolgár úr könyve és a magyar keljfeljancsi..."

Nem ez volt a téma, kafferbivaly.

2011.06.30. 16:27:47

Jaaaj szegény libsik, kiestek a pixisből.

Pedig mennyivel progreszívebb és trendibb lett volna mondjuk toepler zoltán egy macska vízbefojtásos produkcióval.

Patreides · patreides.blog.hu 2011.06.30. 16:30:09

@fülöpke: Senki nem állította, hogy a kiállítás Wass Albert-szobrokból és Trianon-emlékművekből áll, de még azt sem, hogy ilyenek ott egyáltalán láthatók.
Az ezeket idéző hangulatról volt szó, konkrétan.
Aki azt olvassa, amit a másik leír, képes azt értelmezni, és nem a saját koncepcióit vetíti abba vissza, annak számára ez nyilván világos.

Csupa nagybetűvel írni az interneten meg elég érdekes szokás, a netes idők kezdetet óta ordítozást jelent.

A fenti cikk szerzője mindenesetre elmarasztalható abban, hogy míg a célzatosan kiválogatott képgalériához direkt linket adott, ezt nem tette meg a PDF-el, így a megadott honlapon az embernek keresgélnie kell ahhoz, hogy rátaláljon.
Ez nem annyira "tenyérbe mászó" módszer, mint rendőröket vagy tibeti menekülteket hivatalosan berendelni a meghirdetett/várható tüntetésük napján, de azért eléggé megkérdőjelezhető.

Suraki 2011.06.30. 16:31:47

@SzJ1982: Nekem éppen a "művek" művészeti értékével van bajom. Mondjuk az általad felvázolt alternatíváktól ugyan így égnek állna a hajam.:-)
Gondolom abban egyet értünk, hogy ennek a kiállításnak az lenne a célja, hogy bemutassa a kortárs alkotók művein át a hazánkat.
Szerinted a hátrafele nyilazó, honfoglaláskori embert ábrázóló alkotás milyen informácóval bír a kínai befogadó számára? Mondjuk azt, hogy 1000 éve piszok jól tudtunk nyilazni?
A dekoratív kacskaringós népi motívumaink (amit már 100 éve is unalomig ismert mindenki, akit egy kicsit is érdekelt Magyarország) szerinted milyen információval bír egy mai kínai számára? Általánosabban megfogalmazva: mi olyat tud meg a kiállítást szemlélő külföldi, ami a mai hazai életre vonatkozik? Maximum azt, hogy egy múltbarévedő a jelennel szembenézni nem tudó nemzettel van dolga.
Ha múltidézést akarunk, akkor vannak kitűnő régészeti gyűjteményeink, meg hagyományörző csoportjaink akik akár élő bemutatót is tarthatnak. De ebbe ne keverjük bele a kortárs művészetet még így névleg sem, mert ez nem az.

Orbán Diktor (törölt) 2011.06.30. 16:32:14

poszter:"Szőcs Géza levelében érthető okokból, de számunkra sokkoló módon nyilvános feljelentésre buzdítja szerzőnket, hogy adja ki azoknak a múzeumigazgatóknak, egyetemi tanároknak, elismert művészeknek a nevét, akikkel cikkünk megjelenése előtt konzultáltunk."

Nos, ez egy rossz beidegződés. Szőcs Géza elvtárs Romániából származik, ahol a Ceausescu-korszakban igen nagy divat volt a spicliskedés. Ez a "keressük meg, azt aki mondta" című revü most úgy látszik az Orbán-diktatúrában is divatba jött, a fent említett elvtársnak viszont ez még nem tűnt fel.

Várúr 2011.06.30. 16:34:34

@Orbán Diktor:
Kínai magyar kiállítást kínai magyar kiállításhoz hasonlítottam. Téged kafferbivalyhoz sem, mert az egy remek állat. S azt még nem is mondtam, hogy a pekingi világkiállítás magyar részvétele drága Bolgár úrral együtt az államnak pár milliárdba fájt, ez százmillába sem (a költségek 40 %-a szponzori pénz).

hazug fidesznyik (törölt) 2011.06.30. 16:35:04

@spinat: "ott csúcsos sapkában nem maga a Bölcs Vezér mossa a belet?"

Nem kábelt éget?

Rébusz 2011.06.30. 16:38:12

Ránézésre nem gondolnám egyikről sem hogy kortárs művészet.. Sztereotípiákat erősítenek meg egy olyan országról, ahol megállt az idő. Disznóölés, cigányzene, "magyarok nyilai"... Néprajzi múzeumokban látni ilyen ábrázolásokat, de mit keresnek modern kiállítótermekben?

Orbán Diktor (törölt) 2011.06.30. 16:38:14

@Várúr: Oszt mér fáj neked a Bolgár úr? Ő nem magyar? Egy magyar kiállításon egy magyar szerző. Mi a problémád?

Suraki 2011.06.30. 16:45:23

@Rébusz: az még rendjén van, hogy erre fel lehet hívni a figyelmét az egyszeri kommentelőnek, node a kulturális államtitkárnak...

davidmoyes 2011.06.30. 16:45:24

Ami az egészben gáz, az a tipikus, jobboldali szerencsétlenkedés, ezzel az "érdekkörök" balfaszsággal. Ugyanennek megvan a balos párja a fasisztázással.
Minden politikus ráugorhatna végre a nagy harci faszra..
A munkájukat szarul végzik, ostoba ideologikus baromságokban gondolkodnak, miközben egyik seggtől a másikig húzzák szarcsíkos nyelvüket. ...és ilyen és ehhez hasonló leveleket írnak a MI pénzünkön. Bravó.

fülöpke 2011.06.30. 16:46:15

@Patreides: "Aki azt olvassa, amit a másik leír, képes azt értelmezni, és nem a saját koncepcióit vetíti abba vissza, annak számára ez nyilván világos."

Ez valóban így van.

Azonban itt a helyzet az, hogy mink már egy egész polémiafolyamból csipegetünk pro és kontra. FA éppen hogy ezt állította, igaz ugyan, hogy nem ebben a cikkében, hanem emitt:
index.hu/belfold/2011/06/20/ismeretlen_szupercsapattal_vezetjuk_meg_kinat/

...és éppen a hangulatkeltés ellen szólaltam fel magam is. Valaki már megírta előttem, ilyen stílusban még a hellyel-közzel jogos kritikát sem ízléses megfogalmazni, mert a zsigeri vagdalkozás közben magunkat is beszennyezhetjük. Itten is ilyesmi történt.

is 2011.06.30. 16:56:42

@TiZ: taktika. ugy csinaltak oseink, mintha megfutamodnanak, az ellenseg uldozesukre indult, soraik felbomlottak, agyukat elontotte a varhato meszarlas es zsakmany kaprazata. ekkor magyarjaink hatrafordultak lovaikon, es a mar nem vedekezo, felbomlott ellenseget lenyilaztak. csak ugy, vagtato lorol. vegul megfordultak ismet, es a lenyilazott ellenseget jol kifoszottak.

Vén Csataló 2011.06.30. 17:00:46

Nem tudom ki, hogy van vele, de engem megnyugtat ez libsi hisztéria. Eddig nem volt különösebb véleményem Szőcsről, sőt, nálam eddig inkább negatív volt a mérlege, mint pozitív, de most sokat javított az eddigi megítélésén. Ugyanis azt a mentálimpotens (de annál önteltebb) libsi gittegyletet, ami az elmúlt évtizedekben rátelepedett a magyar kultúrára és művészetre, nemzetstratégiai cél kivágni onnan mint macskát üríteni. Szemlátomást vége a hitbizománynak - ezért a vonítás. Ami ebben a formában zene füleimnek.

Várúr 2011.06.30. 17:02:05

@Suraki:
Drága Bolgár úr magyar állampolgárságú pénzszerző. Írónak legjobb indulattal se lehet nevezni. Álnaív kérdésed nem igényelt választ, de udvarias vagyok. Felelettel ne fáraszd magad - és engem se.

blah 2011.06.30. 17:05:56

a románok már csak ilyenek

davidmoyes 2011.06.30. 17:10:13

@Vén Csataló: Úgy van pártkatona. Hála Istennek, megtépázott országunk tele van ilyen ideológiailag szilárd emberekkel. Ez a lényeg! Isteni, ahogy a kajáljátok ezt a kisstílű politikai faszkodást..

inspire14 2011.06.30. 17:10:35

A cikk írójának a korrekt tájékoztatással kapcsolatosan:
- a kiállítás katalógusa már június elején megjelent és hozzáférhető volt a sajtó képviselői számára, többek között a június 06-án a NEFMI épületében tartott sajtótájékoztatón is, ahol minden megjelent kapott tiszteletpéldányt. A sajtótájékoztatóra vélhetően az Index újságíróit meghívták és amennyiben elmentek, úgy meg is kapták a katalógust.
- a kiállított alkotásokról készült műtárgyfotók minden újságíró számára hozzáférhetőek. A galéria kollégája fel is ajánlotta, hogy eljuttatja részére a kívánt fotókat, amit azonban a cikk írója visszautasított, mondván: arra úgysem lesz szüksége. Igaza van, végül is ezért fejlesztették a google képkereső motorját. Bár az kétséges, hogy ez-e az objektív tájékoztatáshoz vezető út...

Az ÉS-ben megjelent cikk tartalmaz egy nagyon fontos megállapítást a pekingi kiállítással kapcsolatban:
Az, hogy az adott országba milyen műtárgyanyaggal érdemes bemutatkozni, nagyban függ az ott élő emberek ízlésétől, szokásaitól és a legújabb trendek iránti nyitottságuktól. Ami Ny-Európában eladható, azt Kínában egyszerűen nem értik. Pl. Sándorfi István valószínűleg átütő siker lenne, míg Reigl Juditra nem lennének kíváncsiak annak ellenére, hogy mindketten világszerte is elismert alkotók. Az itt élők számára már Fehér László munkái is túl modernek, egyszerűen nem értik őket, annak ellenére, hogy - szerintem - igen színvonalas anyaggal képviselteti magát.
Az itteniek eddig ugyanazokat a trendeket kapták Európa minden országából, most pedig kaptak valami olyat, ami egy kicsit más, kicsit közelebb áll ahhoz a világhoz, amit ők ismernek, értenek. Ez a kiállítás pedig nekik készült, azzal a nem titkolt céllal, hogy Magyarország felkerüljön az itt élők "térképére". A látogatottság (8-10e fő / nap) és a látogatók visszajelzései alapján a kiállítás eddig abszolút siker. Az pedig, hogy a kínai főváros legnevesebb kiállítóhelye 3 hétig a legjelentősebb kiállításaként hirdeti városszerte a magyar művészek bemutatását - szerintem - egészen jó reklám hazánknak.
Még szerencse, hogy Kínában nem tudják, hogy Magyarország olyan fejlett és nyitott ország, ahol egy sikeres külföldi kiállítás kapcsán - pártállástól függően - nem jutunk túl a zsidózás és trianonozás határvonalán. Sajnos.

Mellesleg a kiállítást természetesen lehet és kell is kritizálni, azonban ehhez az Index cikke nem szolgáltat termékeny táptalajt, csak emlékeztet minket önnön kicsinyességünkre és arra, hogy nálunk nincs olyan téma, amit ne a pártpolitika viszonyrendszerében értékelnénk...

fülöpke 2011.06.30. 17:12:46

@Vén Csataló: Olyannyira, hogy elolvasva FA korábbi szösszenetét és e fentit nagyon úgy fest, hogy a szava is elakadt neki nagy búbánatában.

@Várúr: Jogos, hogy az időkerék és vaskefe mellől nem kéne olyan hangosan kiabálni.

Vén Csataló 2011.06.30. 17:13:52

@davidmoyes: Te szegény. Ennyire odavagy? Akarsz róla beszélni? :DDD

Rébusz 2011.06.30. 17:14:35

@Vén Csataló: régi magyar szokás, hungarikum "kivágni" embereket az országból. Akik aztán külhonban MAGYARként gazdagítanak más országokat. Mindenhol "libsi-ket" látni pedig új magyar szokás.

davidmoyes 2011.06.30. 17:18:04

@inspire14: Ehhez nem kell semmit hozzátenni..

davidmoyes 2011.06.30. 17:21:20

@Vén Csataló: Csak unom már, hogy ez megy itt, több mint húsz éve, a sok ökör meg asszisztál hozzá...

Vén Csataló 2011.06.30. 17:24:25

@Rébusz: Marhaság. Rosszindulatú általánosítás, amolyan trendi libsi "zsidózás" persze szokás szerint a magyarság kárára. A magyarság egy befogadó nemzet. Lám téged is befogadtunk. Igaz, fogalmam sincs minek.

Suraki 2011.06.30. 17:29:55

@Várúr: Ezt a választ nekem szántad?
Ez a "Bolgár urazás" valami netes szleng, amit ismernem kellene?
A kérdéseimet nem szántam "álnaívnak", sőt nagyon is komolyan gondoltam és megtisztelnél ha te vagy bárki más válaszolna rájuk mert én nem tudom, hogy pontosan milyen logika mentén cselekedtek odafent.

Rébusz 2011.06.30. 17:31:00

@Vén Csataló: Engem nem kellett befogadnod, itt születtem. Ezek az alkotások pedig politikai, idológiai stb. hovatartozástól függetlenül max. egy népművészeti ill. néprajzi múzeumba valók, de nem egy kortárs művészeti kiállításra. Vén csataló próbáld meg definiálni a magyarságodat ezek alapján a művek alapján a külföldiek felé majd. Sok sikert!

antiszociálisCDtok 2011.06.30. 17:34:06

@Vén Csataló: Imádom, hogy mindig van egy hozzád hasonló elvetemült, pampogj még jót bazsalygok rajta:)

banyanyanya 2011.06.30. 18:03:33

@inspire14: sajnos elszállt a kommentem, viszont azt szerettem volna mondani h nézz utána mit jelent kínában a kortárs művészet és akkor rájössz h amit mi nyomtunk oda kiállítás címszó alatt, az nevetséges.
kínában azt hiszem sokkal többet tudnak a kortárs művészetről mint mi...

Vén Csataló 2011.06.30. 18:03:42

@davidmoyes: Bocsesz, de 20 éve itt az megy, hogy ha libsi vagy, akkor mindegy mekkora tehetségtelen kretén vagy, akkor is tolják alád a lovat, ha meg nem vagy libsi, akkor ha megfeszülsz is bőgatyás.
Ezt hívják hitbizománynak. És ebből elég. Orbánék 1998-2002 között nem nyúltak a kultúrához, ugyanúgy tolták bele a pénz a libsi gittegyletbe, mint azelőtt, az meg azzal hálálta meg, hogy belehányt a felé nyújtott kézbe.
Orbánék most nem követik el ugyanezt a hibát. És jól teszik. A libsi csapatok meg nyugodtan kisétálhatnak a Felvonulási térre körülállhatják a tiszteletükre és emlékükre emelt időkereket, a drága, működésképtelen megalomán baromság szobrát. Aztán lehet versenytvonítani! :D

Vén Csataló 2011.06.30. 18:07:19

@Rébusz: Kezdj el szépen hozzászokni, hogy pont nem számít a véleményed, hogy szerinted hova valók ezek az alkotások. Még egy ideig persze visz a lendület, hogy megmondjad mi merre hány méter itt, aztán majd rájössz, hogy vége azoknak az időknek.

Vén Csataló 2011.06.30. 18:09:25

@antiszociálisCDtok: Egészségedre a mosolygást! :) Örvendetes, hogy van azért olyan ballib is, aki képes kedélyesen felfogni, hogy vége.

Suraki 2011.06.30. 18:40:28

@inspire14: hogy a cikk írója mennyire volt korrekt ezt én innen nehezen tudom megítélni, mint ahogy azt sem, hogy az ebben a cikkben feltett kérdésekre ki tud logikus választ adni.
A kiállítás kapcsán viszont egyértelműbbnek tűnik a kép:
Nincs azzal semmi baj, hogy állambácsi próbál minnél szélesebb közönséget megszólítani a régi-új Nagytestvérünknél és ehhez népies alkotásokat választ. Azt is értem, hogy a széles tömegek megszólításához egy óvodás szintjén kell kommunikálni mindkét országban. A gond csak ott van, ha ezt a kortárs művészet nevében tesszük, ugyanis az ott tevékenykedők jellemzően nem ezen az szinten mozognak így talán érthető a felháborodásuk is.

Juan Schwartz 2011.06.30. 19:07:02

:DDDDDD

Végigpörgettem a katalógust.
Én is Lakner akarok lenni vagy Csernus, esetleg Anna Margit. De legalább egy jól futtatott giccsfestő.
Fehér Lászlót nem szeressük, de egy festőóriás ezekhez képest.
Gyulai Líviuszt szeressük, csak nem értjük a 40 éve tartó orrszarvúfétisét.

(Az a szőttesizé legalább cuki. A most alakult Benedek Péter Tribute Band basszusgitárost keres.)

fülöpke 2011.06.30. 19:23:47

@Juan Schwartz: "... csak nem értjük a 40 éve tartó orrszarvúfétisét."

Mintha mást sem csinált volna, rhinókat... Egyébként miért ne tehetné, ha tényleg igaz lenne az állításod? Jól hangzik? Éppen, mintha piszkosul bennfentes lennél, csakhogy nemigen lehetsz az. Ha legalább kentaur fétist emlegettél volna, azt legalább valahol érteném, bár azzal sem lenne semmi probléma.

fülöpke 2011.06.30. 19:25:20

@fülöpke:
Mintha mást sem csinált volna, MINT rhinókat... Egyébként miért ne tehetné, ha tényleg igaz lenne az állításod.

Így értve.

Juan Schwartz 2011.06.30. 19:46:19

@fülöpke: Ugyan már...:)
Az első lap, amit láttam tőle (kb. 600 éve), az 'Orrszarvút rajzoló' volt, és most, a katalógusban itt van megint, 2008-ból... Mosoly.:)

Mesevilág. Szeretem Gyulait.:)

(Bennfentes? Ilyen lila bölcsészféle semmiképp. Én csak képeket adok-veszek, és szeretem amit csinálok.)

blackflowerblossom 2011.06.30. 19:50:34

@Suraki: Köszi! A legértelmesebb válaszok és kérdések.

fülöpke 2011.06.30. 19:53:43

@Juan Schwartz: Akkor ez tényleg amolyan mókás véletlen, mert a két rhino közt jó, ha még kettőt rajzolt még.

Mindig mondtam, hogy nem lehet SMS-ben (ezért itt sem) félreértések nélkül cseverészni.

Hangzottak el őróla itt már bosszantóbb dolgok is, ennek a fétisezésnek is van rossz olvasata. Akkor elnézést. Szeretni ér.

inspire14 2011.06.30. 19:55:37

@banyanyanya:
Azt hiszem, hogy ebben nem feltétlenül értek egyet Veled. Számos kortárs kínai galériát végigjártam és sajnos jellemzően ugyanazokat a trendeket látom visszaköszönni, amit Európában v az USA-ban. Jellemző, hogy az egyik legismertebb szobrászukat a külföldiek csak "Chinese Botero-nak" nevezik.

Több pekingi galériással beszélgetve az a tapasztalatom, hogy a kínai befolyásos kínai réteg sokkal inkább a hagyományos, tradicionális témák és technikák iránt érdeklődik, semmint a nyugati trendek helyi másolói iránt.
A legtöbb kínai - ideértve a műértőket is - szemében a kortárs művészet ma a modernebb témájú kalligráfiákat, a korábbinál színesebb akvarelleket és a fotórealista olajfestményeket és a jáde kő szobrokat jelenti.
Pl. én anno láttam a Telefonica "Kubista idők" c. kiállítását Barcelonában, ami ott azért nem volt különösebb siker, mert a XXI. sz. közönsége számára már nem volt eléggé modern. Budapesten valószínűleg nagy sikere lenne - mint anno a Klee nevével fémjelzettnek - mert nálunk az emberek legalább Picasso-t, Gris-t, Braque-ot ismerik és kevés a hasonló volumenű kiállítás. Ezzel szemben 1-2 éve, amikor a barcelonai kiállítást Pekingbe hozták, akkor senki sem volt rá kíváncsi néhány művészettörténész kivételével. "Nagy szakmai siker volt", de az embereknek már az európai művészet XX. század eleji irányzatai is érdektelenek és érthetetlenek. Ez a helyzet itt, akár tetszik akár nem. Abszolút más az itteni ízlés és sokkal alacsonyabb az ingerküszöb. Ha a saját ízlésünk diktálta értékítéletekből indulunk ki, akkor Kínában nincs sok keresnivalónk.

Juan Schwartz 2011.06.30. 20:04:50

@fülöpke: áh, ha a kivitt anyag átlaga olyan színvonalú lenne, mint az ő munkái, itt ugrálnánk körbe-körbe boldogan.

Amúgy elég sötét vagyok ehhez a
nagyonkortárs művészethez, de az eredetiség hiányát azért kiszúrom. Ezért is idegesít ez a sok majom epigon.

Juan Schwartz 2011.06.30. 20:13:27

@inspire14: bocsi, de én lemaradtam egy kicsit, és lusta vagyok visszaolvasni, meg utánanézni. Most akkor mi is ennek a kiállításnak a célja? Az hogy megmutassuk magunkat, mi, magyarok, hogy ezek vagyunk, ez a mai magyar kortárs művészet, vagy az hogy megpróbáljunk alányalni az ottani (vélt) ízlésnek, és képeket/művészeket adjunk el?

fülöpke 2011.06.30. 20:18:41

@Juan Schwartz: A művészek is csak emberek. Semmivel sem nagyobb arányban zsenik, mint mi, halandók.

inspire14 2011.06.30. 20:21:48

@Juan Schwartz:
A cél és a tematika pontosan benne van a katalógus előszavában. A kiállításnak nem az a címe, hogy "A kortárs magyar képzőművészet".
Ezen a kiállításon egy bizonyos tematika mentén építkező válogatással ismerkedhetnek meg a nézők. A kiállítás ennél nem vállal se többet se kevesebbet. Az indexes cikk egyik fő csúsztatása pontosan ez, hogy úgy állítja be a kiállítást, mint ami a teljesség igényére törekedve mutatná be a mai magyar képzőművészet állapotát. A kiállítás a magyar képzőművészet egy szeletét mutatja be, amelynek igen is van létjogosultsága a nagyvilágban és amelyre sokan kíváncsiak. Azért az, hogy tetszik-e a kiállítás az embereknek, egy elég objektív mérce. És tetszik.

Juan Schwartz 2011.06.30. 20:27:43

@fülöpke: nem várok én zsenialitást, meg valami átütő csodát, de egy kis egyéni látásmódot, frissességet azt igen.

Juan Schwartz 2011.06.30. 20:51:58

@inspire14: aha.
a, Az van a címlapra nyomtatva, MAGYAR MŰVÉSZET (a "Hungary Art"-ot nagyhirtelen nem tudom értelmezni). Szerintem egy kínai ez alapján azt hiszi, ez a magyar művészet. Remélem nem az.
b,"...a kortárs magyar művészet igazi arcát teszi láthatóvá..." Itt nem beszél szeletről.

(Ideírom a folytatást is, mert igen tetszik: "...a széles kínai közönség esztétikai horizontján." Nagyon szép mondat.)

Részemről ennyi, jóéccakát.

Várúr 2011.06.30. 20:57:26

@Suraki:
"Drága Bolgár úr" egy klubrádiós baller pornószerző. Így nevezik a betelefonálók. A magyra keljfeljancsi alkotója két fiatal matematikus, akik modelleztek egy geometriai problémát. Hogy "fent" minek az alapján döntöttek, nem tudom. Azt sem, miért kellett kivinni a pekingi világkiállításra egy gyönge újságíró rádiós könyvét több ezer példányban.

Suraki 2011.06.30. 21:10:50

@inspire14: Hogy ki csúsztat, a kommentjében az sem kérdés. De erre úgy látom Juan Schwartz kommenttárs már fel is hívta a figyelmet.:-)

Suraki 2011.06.30. 21:27:17

@Várúr: Így már dereng kiről van szó!
Most már csak azt nem értem, hogy jön ez a hazai kortárs képzőművészet berkeiben viharokat vert Magyar Művészet kiállításhoz?
Mind a kettő szakmailag megkérdőjelezhető tartalommal bír és kizárólag pénzlenyúlási célokat szolgál?
...na ez volt az álnaív kérdésem. :-)

naresh 2011.06.30. 21:33:46

Végignéztem a katalógust.
Nem ismerem a kínaiak ízlését, amelyet figyelmen kívül hagyni szakmai hiba lenne.
Nem vagyok a művészetekben sem szakértő, csak egyszerű laikus pártoló tag.
A "művészek" futtatását egész életem során tapasztaltam. Megszokhattam volna, de enyhén szólva nem szeretem.
Ennyi bevezető után:
1. Ha ez a kortárs hazai művészet, az még laikus szemmel is tragikomédia.
2. Ha ennek alapján ismerkednek velünk a világban, és gondolkodásunkkal, akkor hamis képet alkotnak rólunk. Ez nem lehet érdekünk.
3. A való világunkról egyetlen mű sem szól, ha nem tévedek. Ez azért elég fontos tény.
UI. A sarlatán alkotó minden áron újszerűt akar létrehozni. Ez sikerülhet, de maradandóra csak az igazi művész képes.

Suraki 2011.06.30. 21:42:40

@inspire14: Csak még egy gondolat. Ha jól olvastam, te kiállításlátott ember vagy. Gondolom láttad a hazai Taiwan Calling kiállítást is. Ahol Taiwan mutatkozott be nálunk a kortárs művészei által és gondolom szintén a teljesség igénye nélkül.
Kérlek vesd össze a kettőt az ott felvonultatott alkotások és tematika tükrében. Aztán ha gondolod, elmélkedj el azon melyik milyen üzenetet küld az adott országról.
Az érvelésedről pedig egy meglehetősen profán szösszenet jut eszembe: A szar pedig igenis ízletes, egymilliárd légy nem tévedhet!

Várúr 2011.06.30. 22:07:26

@Suraki:
Egy primitív ballib pornószerző rádiós és sok tucat magyar és határon túli magyar képzőművész nem egészen ugyanaz a kategória... Nem szólva a temérdek itteni kommentes "szakértőről"... Ezeknek tetszik a városligeti '56-os vaskefe, a működésképtelen, közhelyes időkerék és hasonlók.

Várúr 2011.06.30. 22:09:37

@Suraki:
"Vihar kortárs berkekben..." Érdekes lenne tudni ezekről a berkekről. De hogy nem a múzsák ligete, az majdnem bizonyos. Nem szívesen használok ilyen kifejezéseket, de nekem ezeknek a posztmodern álművészeknek a zöme üres, szar, sznob utánzó művészetpótlék.

Várúr 2011.06.30. 22:14:37

@inspire14:
Némi agresszív fikázásért, nyílt hazudozásért, provokációért nem mennek az index bloggerei a szomszédba. Ez a cél: felpiszkálni az olvasókat és növelni a portál látogatottságát. Abszolút érhető. Ami engem illet: mint ugyancsak tartalmatlan posztmodern jelenségen jól szórakozom.

naresh 2011.06.30. 22:37:48

Bocsánat. Fentebbi megjegyzéseimből talán a legfontosabb kimaradt: véleményemet nem tartom abszolút érvényünek, csupán a saját szemléletemet és esetenkét tapasztalataimat tükrözik.

Suraki 2011.06.30. 22:59:50

@Várúr: Sajnos nekem sem tetszik a "vaskefe" és az időkerék is bosszant mert folyton bedöglik. Ezek szerint én szerencsére nem tartozom a "kommentes szakértők" közé.:-)
Búcsúzóul had idézzelek, mert tényleg passzol a témához:
"Némi agresszív fikázásért, nyílt hazudozásért, provokációért nem mennek" ...sem a kommentelők sem a kormányunk tagjai a szomszédba.

stratez 2011.06.30. 23:31:18

Hm, érdekes, megint sehol egy Trianon-téma, Wass Albert-szobor. Bár ki tudja, Földes majd kideríti, ő nyilaz ott hátrafelé. Persze ennél érdekesebb, ha lett volna, ha lenne, és akkor mi van? A valóság persze az, hogy legfeljebb arról van szó, véget ért a posztkomcsi-balliberális bagázs, a Földesek 20-60 éves ízlésdiktatúrája, kultúrmonopóliuma. Épp ideje volt.

Péter 2 2011.07.03. 03:56:54

@inspire14: Nyilván érintett vagy a dologban, abból is gyanús, hogy ide született az összes pár hozzászólásod. Ha így van, vagy legalábbis ismered az elkövetőket, akkor innen köszönjük nekik a "Hungary Art", "secretary of state", "Hungarian Republic's" és hasonló nyelvi csemegéket. Így kell jó hírünket vinni a világba, hajrá!

Földes András 2011.07.04. 12:28:42

@inspire14: Tisztelt Kiállításrendező Úr/Minisztériumi dolgozó!

Első kommentjében a következőt írja: "Az, hogy az adott országba milyen műtárgyanyaggal érdemes bemutatkozni, nagyban függ az ott élő emberek ízlésétől, szokásaitól és a legújabb trendek iránti nyitottságuktól. Ami Ny-Európában eladható, azt Kínában egyszerűen nem értik."

Egy következő kommentjében viszont úgy érvel: "Számos kortárs kínai galériát végigjártam és sajnos jellemzően ugyanazokat a trendeket látom visszaköszönni, amit Európában v az USA-ban. "

Két dologra mutatnék rá: Az, hogy pl az Éden hotelt világszerte többen értik, mint Parti Nagy Lajost, még nem jelenti, hogy egy nemzetközi színházi fesztiválra az Éden dramatizált verziójával kellene Magyarországnak pályáznia. Ha művészetről van szó, nem lehet cél, hogy mindenkinek tetsszen. Itt a cél Magyarország kulturális életének bemutatása volt. Szerencsére amit látunk, az nem a jellemző kép, de mondjuk ezt most pár millió emberrel kevesebb tudja már.

Másrészt helyesen rámutat: Igen is van erős kortárs képzőművészet Kínában, még ha az, amit Ön nyugat-európainak nevez, valójában nemzetközi nyelvet jelent. Amely kínai képzőművészet esetén egyébként nagyon erősen magán viseli a kínai jegyeket: jómagam három nyugati nagyvárosban láttam jelentős kortárs kínai kiállítást, továbbá évenként megtekintem a velencei biennále kínai pavilonját. Megtisztel, ha végignézi cikkeimben az ott készült fotókat, ennél erősebb érv nem kell.

Tényekre terelve a szót, a jól értesült T. kommentelő figyelmembe ajánlja: "a kiállítás katalógusa már június elején megjelent és hozzáférhető volt a sajtó képviselői számára, többek között a június 06-án a NEFMI épületében tartott sajtótájékoztatón is, ahol minden megjelent kapott tiszteletpéldányt."

A katalógus megjelenéséről a sajtóközlemény azonban nem tesz említést, és ugyanígy titokként kezelte azt a Forrás galéria honlapja is. Csupán egy művészlista állt sokáig a rendelkezésünkre. A vonatkozó pdf-et pedig csak cikkünk megjelenése _után_ rakták fel Önök, vagy az Önöknek dolgozó magángalériások.

Hogy osztogattak-e a sajtótájékoztatón katalógust, valóban nem tudjuk, mivel sajtótájékoztatóra a független újságíró keveset jár. Az ott elhangzó információk egy telefonnal beszerezhetők, viszont sajtótájékoztatóból napi 10-15 van minden témában, ha az újságíró a minisztériumi sztenderdek szerint szeretne élni, a cikkírásra, nyomozásra nem jutna ideje.

(Meghívó szövegét a komment végére másolom)

A következő sorainak egyetlen szava sem fedi sajnos a valóságot: "a kiállított alkotásokról készült műtárgyfotók minden újságíró számára hozzáférhetőek. A galéria kollégája fel is ajánlotta, hogy eljuttatja részére a kívánt fotókat, amit azonban a cikk írója visszautasított, mondván: arra úgysem lesz szüksége.tájékoztatáshoz vezető út..."

A galéria kollégája napokig nem vette fel a telefont, majd annyi információt kaptunk tőle, hogy milyen telefonszámon érhetjük el a vezetőt, Tóth Norbertet. Ezek után még leveleztünk, hogy ezen a számon is hiába próbálkozunk, míg végül sikerrel jártunk. Katalógust soha senki nem beszélt velünk.

és végül:
"A cél és a tematika pontosan benne van a katalógus előszavában. A kiállításnak nem az a címe, hogy "A kortárs magyar képzőművészet"."

Arról a mentegetőzésről, hogy ez nem is akart kortárs kiállítás lenni (hanem akkor mi, egyébként?), most nem szednék össze egy sereg linket. nézzük meg pl ezt a hiradót, ahol maga a nagykövet mondja el: ez a valaha volt legnagyobb kiállítás, nem csak kínában, de a világon is. és ez egy kortárs, modern kiállítás. 1:40től hallható.

www.youtube.com/watch?v=mENF_2gUVRU

További jó munkát kívánok. Alább a meghívó.

Földes András 2011.07.04. 12:39:27

@inspire14: Reprezentatív magyar kiállítás nyílik Pekingben

Június 14-én 33 magyar művész 303 alkotását bemutató, reprezentatív kiállítás nyílik a pekingi Szépművészeti Múzeumban – mondta Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár hétfőn, június 6-án.

„Ez a kiállítás reményeink szerint egy olyan kaput nyit meg, amelyen keresztül majd további hasonló események megrendezése is lehetségessé válik” – mondta Szőcs Géza a kiállítást bejelentő budapesti sajtótájékoztatón.

A tárlat, amelyet az összes kiállított művet bemutató, 340 oldalas, háromnyelvű (kínai, magyar, angol) katalógus kísér, a Kínai Népköztársaság Kulturális Minisztériuma és a Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztérium közötti kulturális csereprogram keretében valósul meg.

A Magyar Művészet című kiállításról Szőcs Géza márciusi pekingi látogatását követően jött létre megállapodás a Kínai Szépművészeti Múzeum, a budapesti Szépművészeti Múzeum és a Forrás Galéria között. A bemutatkozás megvalósításában a Forrás Galéria együttműködött a Magyar Művészeti Akadémiával és a Székelyudvarhelyért Alapítvánnyal. A kiállítás kurátora Tóth Norbert, a Forrás Galéria igazgatója.

A pekingi kiállítást követően, paritás szerint, 2012. augusztus 8. és szeptember 9. között a budapesti Szépművészeti Múzeum fogadja a Kína művészetét bemutató tárlatot Magyarországon.

Kiállító művészek:

Bátorfi Andrea, Elekes Gyula, Fehér László, Ferencz S. Apor, Geréb Krisztina, Gyulai Líviusz, Györfi Sándor, Hauser Beáta, Incze Mózes, Jakobovits Miklós, Jankovics Marcell, Kelemen Károly, Kopacz Mária, Kós Károly Egyesülés, Kő Pál, Kubinyi Anna, Kuti Dénes, Lajta Gábor, Lustig Valentin, Makovecz Imre, Mara Kinga, Orosz István, Papageorgiu Andrea, Párkányi Raab Péter, Péterfy László, Raffay Dávid, Rádóczy Gyarmathy Gábor, Rényi Krisztina, Sánta Csaba, Somogyi Gyõzõ, Sulyok Gabriella, Szabó Ákos, Tóth-Kovács József

Budapest, 2011. június 6.

kivisziat 2011.07.06. 16:46:29

Bizonyítványmagyarázás a hazudozás után.
Ráadásul pökhendi stílusban.
Balre el, kedves Földes!
süti beállítások módosítása