Képgyár

"Ilyet én is tudok csinálni."
"Ezt nevezik művészetnek?"
"Régen bezzeg tudtak festeni."
"Na, ezt én is kiraknám otthon."
"Afrikában közben éheznek."
Fotó, képzőművészet, építészet, látható és láthatatlan dolgok.

Friss topikok

IndaFotó képek

Linkblog

Vissza a nyolcvanas évekbe - Pálfi György: Nem leszek a barátod

2009.02.02. 01:05 Földes András

 Baljós előérzet kerített hatalmába, amikor először hallottam arról, hogy Pálfi Hukkle-Taxidermia György improvizációs filmet forgat. Az ilyesmi ugyanis ritkán szokott jól elsülni. A film olyan műfaj, hogy kell bele előzetes koncepció, forgatókönyv, ahogy kamera, meg a végén egy vágószoba is. Egyik kedvencem, Cassavetes is forgatott rögtönzésen alapuló mozit, például a New York árnyait, ami kísérletnek bátor, filmnek viszont döcögős, és nem is sül ki belőle sok a végén. A velencei fesztiválon persze hasra esett tőle a zsűri a maga idejében, de arról már írtunk tavaly, hogy a fesztiválzsűrik direkt az olyan filmek előtt esnek hasra, amelyeket a mozikban csak akkor néznek végig, ha kulcsra zárják a terem ajtóit. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mindezek után azonban beugrott, hogy mit gondoltam a Hukkle előtt, arról olvasva, hogy valami ismeretlen elsőfilmes egyetlen emberi szót sem tartalmazó fél krimi, fél természetfilmet forgatott. Egyértelmű volt a bukás, de aztán kiderült, hogy Pálfi zseniálisan oldotta meg a feladatot.

Amikor később Parti Nagy Lajoshoz nyúlt, szintén biztosra vettem a kudarcot, mert a nyelvi bravúrjairól ismert írót nyilván nem lehet megfilmesíteni. A moziban viszont kiderült, hogy Parti Nagy nem csak hogy megfilmesíthető, de a rendezőnek sikerült az eredetit megtartva új minőséget teremtenie.

Nyitottan ültem be tehát a jórészt amatőr színészekkel és forgatókönyv nélkül készült Nem leszek a barátod díszelőadására, hogy a prológus, a negyedórás, óvodában forgatott kisfilm után sajnálattal kelljen megállapítanom: unatkozom.

Az alaphelyzet érdekes volt ugyan: a budapestiek által ismert élethelyzeteket láttuk, amelyekben valamilyen szálon mindenki ismer mindenkit, mindenki csajozik, pasizik, megcsal, miközben szenved attól, hogy körülötte mindenki csajozik, pasizik és megcsal. A dolog azonban megmaradt ezen a szinten, illetve annyiban távolodott el az ismert helyzettől, hogy később belecsúszott a nyolcvanas évek magyar filmjeinek hangulatába.

A konfliktusok egy idő után hangos ordítozásba torkollottak, mindenki dugott mindenkivel, és rengeteget ittak. Aztán a végén mindenki pórul járt, a férfiak börtönben vagy egy bezárt pincében végezték, a nők pedig ittasan csoszogtak egy bárpult előtt, összekapaszkodva.

Az irónia oldhatta volna a szituációt, de a humor csak ritkán jelent meg a történetben, igaz, az felszabadítóan hatott a nyomasztó jelenetek után.

Érthető persze, hogyan rímel egymásra a kisgyerekekkel, egy oviban forgatott kisfilm és a játékfilm. A természetes és bájos szituációk, és az azokkal kontrasztban megjelenő hazug, önáltató és zavarodott felnőttek sztorijai világossá teszik, hogy kaotikus, az őszinteséget alig tűrő világban élünk. Amivel csak az a baj, hogy ezt sajnos mindenki tudja. Miért kell ehhez moziba menni?

A zsűritagok nyilván kiemelik majd a film innovatívitását és az amatőr színészek többnyire jó játékát. A néző azonban nem erre a Pálfi-filmre próbálja majd elhívni a könyvelőjének a csaját, miközben a könyvelője vidéki úton van, ahol mellesleg a szomszédjuk lányával kerül szexuális kapcsolatba, aki valójában a főnökének az előző házasságából származó gyereke.

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kepgyar.blog.hu/api/trackback/id/tr41917409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

- eniko - 2009.02.02. 09:22:06

ezek szerint visszajött new yorkból.