Képgyár

"Ilyet én is tudok csinálni."
"Ezt nevezik művészetnek?"
"Régen bezzeg tudtak festeni."
"Na, ezt én is kiraknám otthon."
"Afrikában közben éheznek."
Fotó, képzőművészet, építészet, látható és láthatatlan dolgok.

Friss topikok

IndaFotó képek

Linkblog

II. János Pál, a Terminátor

2011.05.20. 11:58 Földes András

 A katolikusok sosem az izgága, forradalmi társaság voltak, akik ha éppen nem imádkoztak, akkor a világ, a művészetek és a tudomány megreformálásán ügyködtek. Innen nézve volt különleges alak II. János Pál Pápa. Ő volt az, aki felhívta Afrika népeinek figyelmét, hogy ne használjanak óvszert, mert az Isten ellen való, és ezzel is segítette a világ teremtményeinek gyarapodását és sokasodását, már ha a teremtmények közé soroljuk az AIDS-vírust, viszont nagyvonalúan nem a kedves afrikaiakat.

Voltak persze egyértelműbben értelmezhető cselekedetei is, mint például a vallások közötti béke hangsúlyozása, vagy hogy bocsánatot kért Giordano Brunótól, akit felgyújtott, vagy Galileitől, akit meghurcolt az inkvizíció, mert szerintük a Nap körül kering a Föld.

Egyelőre nem tudni, hogy az egyház titkos bosszúja, vagy éppen az újító lendület hangsúlyozása, hogy II. János Pál egy nagy őrbódéra hasonlító szobrot kapott Rómában. Az ötlet egyébként izgalmas, és a megvalósítás tűnik inkább viccesnek. Nekem - csakis a fotók alapján . mondjuk nem fejjel ellátott őrbódé, hanem egy ellopott testű subás juhász jutott az eszembe. 

A római hívek valószínűleg rögtön megbékélnének a műalkotással, ha ismernék azt a szobrot, amivel Kassa tisztelgett a pápa előtt. A 2006-ban felavatott emlékmű annyira zavarba ejtő, hogy első pillanatban csak annyi biztos: Szlovákia bonyolult viszonyt ápol a megboldogult vallásvezetővel. Az üzenet úgy bontható ki: II. János Pál egyszer majd újra feltámad, mint Terminátor, akinek lábai ugyan már nincsenek, de lecsupaszított géptestével kíméletlenül folytatja küldetését. 

A pápa indusztriális hatását fokozza, hogy a szobrot a város régi sínekkel felszabdalt ipari zónájában helyezték el, egy benzinkút mellett.  

Figyelmeztetés: Azon kedves kommentelőinknek, akiket a Terminátor és a szlovák szavak az Elektromodulatorka dva - Ahoj poplacsek vicc elsütésére kényszerítenek, megjegyezzük: ilyen sosem hangzott el a magyar határokon kívül sehol.

 

245 komment · 9 trackback

Címkék: pápa szobrászat kassa köztér

A bejegyzés trackback címe:

https://kepgyar.blog.hu/api/trackback/id/tr872918966

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kis színesek 2011.05.22. 10:23:02

Egy általam olvasott német blog "Neuigkeiten aus dem reiligiösen Paralleluniversum" (azaz kb. Hírek a vallások párhuzamos universzumából) címen szokott összefoglaló posztot írni a felekezetek belügyi színes híreiről. Arra gondoltam, itt is jo...

Trackback: Anzelm istenérve, avagy az emberi ostobaság éltetése? 2011.05.21. 12:00:31

Volt egy ilyen nevű teológus, akinek a nagyon bonyolultnak látszó, és sokak által még bonyolultabbá tett, logikai és halmazelméleti elemeket is tartalmazó érve egyeseknek, a számtalan eddigi cáfolat ellenére még ma is helytálló és logikus. Pedig a cáfo...

Trackback: Kereszténynek lenni égő 2011.05.21. 08:38:26

A kommunizmus és a kereszténység gondolatvilága egy tőről fakad. A kisdobos, úttörő, KISZ és MSZMP párttagság egykoron dicső dolog volt, most már égő. A kereszténységre is ez a sors vár. Nagyon sokaknak ez mind önkényuralmi jelkép:   Azt tapaszta...

Trackback: A Katolicizmus bűne 2011.05.20. 21:32:23

  Részletek az Emberi Jogok Egyetemes Humanista  Világszövetségének tanításainak összefoglalásából amelyek korunk egyik fő problémájára mutatnak rá:  A KATOLICIZMUS BŰNE 2123 § Kortársaink közül sokan egyáltalán nem fogják föl a be...

Trackback: Bibliai SátánIsten büntettei - Nürnberg, Hága 2011.05.20. 20:19:26

Tegyük fel, hogy egy képzelt bíróság, Nürnbergihez, vagy a Hágaihoz hasonlóan el kezdené tárgyalni a bibliai Isten emberiségellenes és népírtást elkövető, bibliában leírt tetteit. Ez egy gondolatkísérlet: Tegyük fel, hogy egy bíróság, Nürnbergihez, v...

Trackback: Bartus László: Málenkij robot 2011.05.20. 14:40:37

A Nílus partján ostorral, a Duna mentén gumibottal felügyelik majd a munkát....

Trackback: Miért bocsátható meg a katolicista népirtás?! 2011.05.20. 14:23:37

" Az egyház és a papság módszerei és eredményessége semmiben sem maradt el a sztálinista és hitlerista hóhérlegények kínzókamráinak leleményes teljesítménye mögött." forrás: András könyve Ferdinand August Bebel; A kereszténység a szabadság é...

Trackback: Karol Józef Wojtyła háborús uszító? 2011.05.20. 14:20:15

"A pápa tervelte ki és rendelte meg a balkáni népirtásokat, állítja Vojiszlav Seselj. A népirtással vádolt szerb csetnikvezér büntetés terhe mellett idézné Hágába az egyházfőt...." Ebben az állításban több minden összecseng, sok más egyéb d...

Trackback: Kik is a valódi sátánhívők, sátánisták? 2011.05.20. 14:06:36

Azok, akiknek a Sátán egy mese, vagy mítosz alak, vagy azok, akik éltetik a mítoszát, meséjét? Ugye milyen mulatságos, hogy tudományos szempontból a keresztények tekinthetők sátánistáknak. Azt már régen tudjuk, hogy a keresztényeknek hinni kell a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

escéhá 2011.05.20. 12:35:56

Egy emlékmű sosem annak állít emléket, akire emlékezni "szeretne", hanem annak, aki állította.

escéhá 2011.05.20. 12:37:23

Ja, mármint tudom, hogy a szándék sosem ez, de a végeredmény... Szegény Lenin, pl. abszolúte megérdemelte mindazt, amit kapott...

Alterix 2011.05.20. 12:45:17

"Azon kedves kommentelőinknek, akiket a Terminátor és a szlovák szavak az Elektromodulatorka dva - Ahoj poplacsek vicc elsütésére kényszerítenek, megjegyezzük: ilyen sosem hangzott el a magyar határokon kívül sehol."

Attól függ melyik határt nézzük! :))))))))

Ianas 2011.05.20. 12:47:46

Nekem úgy rémlik, hogy nem II. János Pál, hanem az új pápa kampányolt a koton ellen Afrikában, de lehet, hogy tévedek.

2011.05.20. 12:48:17

'Ő volt az, aki felhívta Afrika népeinek figyelmét, hogy ne használjanak óvszert, mert az Isten ellen való, és ezzel is segítette a világ teremtményeinek gyarapodását és sokasodását, már ha a teremtmények közé soroljuk az AIDS-vírust'

Hát ez így nem a teljes kép.
A katolikus egyház elutasítja az óvszert mint családtervezési eszközt. Ezt lehet vitatni, de akinek fontos az egyházi tanítás az nem nagyon fog félredugni se óvszerrel se máshogy.

Arra nézve viszont az egyház soha nem adott instrukciókat, hogy hogyan paráználkodjunk, ha már azt tesszük.
Egy dolog biztos: mások egészségének tudatos vagy hanyagságból történő veszélyeztetése mindig is súlyos bűnnek számított.

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2011.05.20. 12:50:06

óvszer, az...
idióták
hűségről még nem hallottatok? vagy az már idejétmúlt?

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.05.20. 12:53:14

Úgy látszik fémkereskedők még nem jártak arrafelé. Egyébként az összehegesztett fémlapoknak sokkal inkább Mad Max érzete van.

2011.05.20. 12:55:42

@NDT: A hűségre lehet lapozni egy hosszútávú, megbízható partnerrel, és akkor nem kell óvszer. De azért a világ nem ilyen egyszerű.
Egyébként mióta világ a világ, az emberek egy része párkapcsolatban is félredug, ez nem modern találmány, csak ma már kevésbé bélyegeznek meg érte.

Kun András 2011.05.20. 12:57:49

A tótoknak van mit megköszönnie. II. JP. megváltoztatta az egyházmegyék határait, úgy hogy jelenlegi "gúnyhatárhoz" igazodjon. A pánszlávizmus jegyében. Szerinte persze ez csak adminisztratív kérdés volt.

Seregbontó 2011.05.20. 12:58:24

Szerintem a szolvákoké egy leheletnyivel tűrhetőbbre sikerült, de ez nyilván ízlés kérdése.

Ami a kotonhasználatot illeti: ha jól emlékszem, egészségvédelmi célból lehet használni az egyház szerint is. A paráználkodást minden komolyabb felekezet ellenzi, ez jól is van így. Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy kit követ és mit csinál.

SzJ1982 2011.05.20. 12:58:33

Mindegy, hogyan, csak bele lehessen rúgni, igaz? Mindegy, csak kicsikét alázzuk már azt a kurva kereszténységet, igaz? Szépek vagytok. Másrészről, semmi köze a terminátorhoz ennek a szobornak, maximum a T1000-re hasonlít a "színe" miatt. Aztán ennyi. De valamit írni kellett...

beavereater [AT] 2011.05.20. 13:02:08

@NDT: és te hallottál már arról, hogy hűséges házastársak között is előfordulhat, hogy óvszerrel védekeznek?

Ianas 2011.05.20. 13:02:56

@NDT: Van egy gyakorlati probléma, hogy Afrikát elemi erővel sújtja a HIV vírus. Azok az emberek még 99%-ban törzsközösségi szinten élnek, a hűségnek ilyen kontextusban egész egyszerűen nincs szerepe. Nem világos, hogy a kommenteddel mit akarsz tehát mondani...

Seregbontó 2011.05.20. 13:04:23

@SzJ1982: Az egyházak ekézése ősi libsi szokás. Tökéletesen prezentálja látens intoleranciájukat mindennel szemben, ami vállaltan konzervatív.

beavereater [AT] 2011.05.20. 13:04:42

@khamul: mondjuk nekem ennél jobban cseszi a csőrömet, hogy a mostani pápával együtt mindent elkövettek, hogy a pedofil papok megúszhassák a jogos büntetést...

2011.05.20. 13:05:20

'Azok az emberek még 99%-ban törzsközösségi szinten élnek, a hűségnek ilyen kontextusban egész egyszerűen nincs szerepe. '

Azért a 99%-ot erősen kétlem.

magyar ember teli szájjal 2011.05.20. 13:05:46

A Pápaterminátor nem azt mondja hogy Visszatérek! hanem hogy Feltámadok!

beavereater [AT] 2011.05.20. 13:06:36

@egy derék katona: hmmm... a nemi betegségek terjedése elleni védekezéssel szemben felszólalni vagy pedofilokat mentegetni "vállaltan konzervatív"? Jó, hogy szóltál...

Italo Balbo 2011.05.20. 13:08:34

@NDT: Mert egy házasságban nem kell születést szabályozni, mi? Az asszony szülhet tízesével.

Más: Ez a sok böcsületes, keresztény magyar embör hova a büdös életbe tűnik, mikor a KDNP-t mérik?

SzJ1982 2011.05.20. 13:09:04

@egy derék katona: Érdekes, valahogy a zsidó egyház mások (nem zsidók) számára esetleg nevetséges szokásait, hibáit nem nagyon emlegetik. Az inkvizíció, a kurva Giordano Bruno, a keresztes háborúk viszont mindig porondon vannak. Abszolút nem akarom a zsidó vallást kritizálni, egyrészt nem ismerem annyira, másrészt minden vallást tisztelek, csak ez feltűnt...

2011.05.20. 13:09:21

@beavereater:

'mondjuk nekem ennél jobban cseszi a csőrömet, hogy a mostani pápával együtt mindent elkövettek, hogy a pedofil papok megúszhassák a jogos büntetést... '

Nem biztos. Egy ilyen nagy szervezetben nem mindig lehet megmondani, hogy ki miért felelős. Mayer Mihály pécsi püspök esete bizonyítja, hogy sok minden elakadhat egyes római bürokraták ellenállásán.

iovianus 2011.05.20. 13:09:28

@Ianas: osztogass napi 5 kotont minden afrikainak te értelmes ember, de ha egyszer pont nem lesz nála, akkor a te felelősséged. És a használt hulladékot kérjük eltávolítani.
Marha.

A szobor meg tök jó.

NA YA! 2011.05.20. 13:10:48

Ez a karlendítés,...valahonnan ismerős. No de isten fiát miért nem lehet egy kicsit humánusabb pozícióban felmutatni!:P

SzJ1982 2011.05.20. 13:11:49

Az afrikai AIDS-ről meg: Nálunk (Európában) az 1300as években a pestis tombolt. Ezek az afrikai népek, törzsek még annál is alacsonyabb társadalmi és egyéb fejlettségi fokon állnak, mint Európa akkor. Ezért mondom mindig, hogy semmibe sem kell beleszólni arrafelé, nekik is végig kell menniük a maguk útján, úgy lesznek majd erősebbek. Ehhez sajnos az ilyen szívások is hozzá tartoznak...

fedkvas 2011.05.20. 13:13:12

@SzJ1982: nem hasonlít a terminátorra, maximum a terminátorra, taps!

SzJ1982 2011.05.20. 13:14:03

@fedkvas: Hehe, most aztán beszóltál, hehe. Pöcs:P

KenSentMe 2011.05.20. 13:14:36

@egy derék katona: A libsik ekézése ősi katkó szokás. Tökéletesen prezentálja látens intoleranciájukat mindenkivel szemben, aki nem nyal be csontig Jézusnak.

fedkvas 2011.05.20. 13:15:32

@egy derék katona: és abszolút hasznos, pont úgy, ahogy a ballerek osztják (?) a mamutvállalatokat. a dinoszauruszokat paráztatni kell, különben megint (?) rámennek a világuralomra.

kk_kk 2011.05.20. 13:15:52

Paraszt vagy Földes.

SzJ1982 2011.05.20. 13:20:18

@VRbagoly: Látszik, megértetted a lényegét az egész vallás-dolognak. Azért megnézném, amikor egy ateista haldoklik. Vajon Darwinhoz imádkozik?:)

Seregbontó 2011.05.20. 13:21:49

@beavereater: Kicsit utánanéztem a kérdésnek.

1. A katólikus egyház egészen a közelmúltig valóban teljesen ellenezte a kondomhasználatot, ami egyszerűen hülyeség. Azonban úgy tűnik fokozatosan puhul ez az álláspont.

2. Pedofilok és gazemberek mindenütt vannak, a kléruson belül is. khamulnak igaza van abban, hogy nem is lehet minden esetben tetten elkapni őket, mert a katólikus egyház szervezete különösen merev és hierarchikus. Az viszont kifejezetten ízléstelen, hogy néhány pedofil pap miatt az egész intézményre ráhúzzák a pedofil jelzőt, mikor a tagjainak döntő többsége tisztességes ember. Az pedig egyáltalán nem tisztázott, hogy a későbbi pápának milyen szerepe is volt az eltitkolásokban.

BruceTheHoon 2011.05.20. 13:22:09

@kk_kk: "Paraszt vagy Földes."

Szocializmus vagy halál.

Seregbontó 2011.05.20. 13:24:26

@NA YA!:
Kis pontosítás:
Az a mozdulat elég messze van a náci karlendítéstől. + A pápa nem Isten fia, hanem Róma püspöke.

SzJ1982 2011.05.20. 13:24:29

@egy derék katona: Hát tudod, ha egy pap pedofil, akkor az egyház pedofilok gyűjtőtégelye. Ha egy cigány gyilkol, akkor nem szabad azt mondani, hogy a cigányok gyilkosok. Ha egy zsidó lop, csal, hazudik, nem szabad azt mondani, hogy a zsidók hazug csaló tolvajok. Egyébként ez így is van rendjén, de akkor az első pontnál ezt miért nem lehet alkalmazni...?

Terézágyú 2011.05.20. 13:26:00

@khamul:
"Nem biztos. Egy ilyen nagy szervezetben nem mindig lehet megmondani, hogy ki miért felelős."
Ugyanezzel szoktál érvelni akkor is, amikor pl. a szoci pártban történő dolgokról beszélünk? :)

Földes András 2011.05.20. 13:29:03

kedves nacizo es libsizo kommentelok, inkabb megis beszeljetek az elektromodulatorka dvarol.

BruceTheHoon 2011.05.20. 13:29:11

@SzJ1982: "Hát tudod, ha egy pap pedofil, akkor az egyház pedofilok gyűjtőtégelye."

Nem úgy van. Ha egy pap pedofil, akkor az egyház elbújtatja, áthelyezi, a lehetséges feljelentőket elhallgattatja, aztán a bújtatókat is bújtatja (Bernard Law bíboros ...).

Kotkodus 2011.05.20. 13:30:14

@NDT: az idióták valószínűleg tényleg nem hallottak még a hűségről, de csodálkozom, hogy egy ilyen művelt, érett ember, mint te még nem hallott afrikáról...

Ianas 2011.05.20. 13:30:25

@iovianus: Persze. Mindenképp. Nem erről beszélek, hanem arról, hogy értelmetlen az egészhez valamiféle erkölcsi magas lóról hozzáállni, a másik meg, hogy a koton ellen kampányolni egy ilyen közegben már majdnem emberiségellenes bűncselekmény.

De továbbra is azt hiszem, hogy az nem II. János Pál volt, hanem az új pápa.

rubberbandman 2011.05.20. 13:30:31

szerintem maradi ábrázolás mindkettő. a pápát a dinamizmus jellemezte legjobban aminek egy lebetonozott statikus szobor, mint műfaj eléggé ellentmond. tehát több bátorságot művészkéim, a XXI. század lassan már kifele kopogtat.

2011.05.20. 13:30:39

@Terézágyú:

'Ugyanezzel szoktál érvelni akkor is, amikor pl. a szoci pártban történő dolgokról beszélünk? :) '

Nem szoktam róluk beszélni...

De ha már szóba hoztad őket: a Zuschlag perben sem volt pl mindig egyértelmű, hogy ki miről tudhatott.

IP-címvadászok kedvence 2011.05.20. 13:32:34

@NDT: Nem, a hűségről még nem hallottak. Ezért néznek bután, amikor valaki ki meri mondani, hogy nem csak az AIDS, hanem az összes nemibetegség ellen hatékonyan véd.

Egyeseknek megvalósíthatatlan, így mérgesek, ha valaki ezt ajánlja. Nehogymár ne lehessen dugni mindenkinek mindenkivel. Alapvető emberi jog. Ha meg betegek lesznek, akkor meg jön a hiszti és az, hogy mindenki pénzéből kutassák a betegséget. Azt a betegséget, amit senki nem kap el, max megszerez.

KenSentMe 2011.05.20. 13:32:49

@SzJ1982: Ha egy ateista Kewakuwa, a borzalmas nyálszörny nevét üvöltözi haldoklás közben, vagy esetleg Cromhoz, a kimériaiak harcos istenéhez imádkozik, miközben exitál, akkor az szerinted jelent bármit is? Komolyan, szerinted jelent bármit is, hogy valaki élete végén, leépülve, fájdalmak közepette, önmaga árnyékaként mit tesz vagy mond vagy csinál? Az persze más kérdés, hogy az egyház segít, buzgón küldi a papot a haldoklóhoz, bátorítja rá, hogy a vagyonát az egyházra hagyhassa, így boldogan térhessen meg a mennyekbe.. lehet, hogy ez a vallás lényege, amit nem értettem meg.. de a jövőben igyekezni fogok.

(Szigorúan véve egyébként sem a Kewakuwaba, sem a Cromba vetetett hit nem teizmus, hiszen teizmusnak egy jóságos és igazságos istenbe vetett hitet nevezzük... )

beavereater [AT] 2011.05.20. 13:33:48

@SzJ1982: "Érdekes, valahogy a zsidó egyház mások (nem zsidók) számára esetleg nevetséges szokásait, hibáit nem nagyon emlegetik."

Mondjuk azért, mert mostanában errefelé nem a zsidó egyház osztja nagy hangon az észt...

Seregbontó 2011.05.20. 13:34:47

@Terézágyú: A szoci párt lényegesen kisebb szervezet + a legnagyobb disznóságokról mind kiderült, hogy a felső vezetés is tudott róluk (cuslag, hagyó, hunvald ügyei, bkv végkielégítések, sukoró). És nem maguknak dolgoztak ám a fiúk, hanem legalább részben a maszopnak is.

Egyébként senki nem mentegeti az illetékes egyházi vezetőket, sem a pedopapokat. Azonban itt néhány elszigetelt esetről, és nem intézményesített pedofiliáról van szó. Holott annak állítják be már a kezdetektől.

beavereater [AT] 2011.05.20. 13:35:36

@egy derék katona: "khamulnak igaza van abban, hogy nem is lehet minden esetben tetten elkapni őket, mert a katólikus egyház szervezete különösen merev és hierarchikus."

Ez nem igaz, pont egy merev és hierarchikus szervezetben a legkönnyebb nyakoncsípni a felelőst.
"A parancsnok felelős mindenért, amit tett vagy tenni elmulasztott." Nekünk a hadseregben így tanították. Márpedig a hadsereg és a katolikus egyház szervezeti felépítése és merevsége nagyon hasonló. És akkor még finoman fogalmaztam.

Kotkodus 2011.05.20. 13:36:32

@SzJ1982: "Hát tudod, ha egy pap pedofil, akkor az egyház pedofilok gyűjtőtégelye. Ha egy cigány gyilkol, akkor nem szabad azt mondani, hogy a cigányok gyilkosok. Ha egy zsidó lop, csal, hazudik, nem szabad azt mondani, hogy a zsidók hazug csaló tolvajok. Egyébként ez így is van rendjén, de akkor az első pontnál ezt miért nem lehet alkalmazni...?"

és szerinted az emberek többsége - magyarországon - betartja a cigányokkal és zsidókkal szembeni "ne általánosítsunk" szabályt? megvéded a cigányokat, és a zsidókat (+stb.) is, ha valaki nemtelen vádakkal illetné őket?

Ianas 2011.05.20. 13:37:22

@SzJ1982: 1.) Nem, vagy nem imádkozik, vagy hirtelen megtér. De ebből nem következik semmi. 2.) Mi köze Darwinnak mindehhez? Sosem fogom megérteni, hogy mi az összefüggés az evolúció és a vallás között, továbbá miért gondolják a vallásos emberek, hogy azok, akik érteni is akarják a világ működését, és nem csak végigsodródni az életen valami tehetetlen, természetfeletti létezők által megszabott pályákon, azok valamiféle hamis vallás téziseiként tekintenek a tudomány állításaira?

Ez nekem sosem volt világos.

BruceTheHoon 2011.05.20. 13:38:46

@SzJ1982: "Érdekes, valahogy a zsidó egyház mások (nem zsidók) számára esetleg nevetséges szokásait, hibáit nem nagyon emlegetik. Az inkvizíció, a kurva Giordano Bruno, a keresztes háborúk viszont mindig porondon vannak. Abszolút nem akarom a zsidó vallást kritizálni, egyrészt nem ismerem annyira, másrészt minden vallást tisztelek, csak ez feltűnt..."

Mi hasonlítható a zsidók esetében az inkvizícióhoz, hallod-e? Nem lehet az, hogy a kereszténység valóban sokkal több marhaságot csinált az idők folyamán?

(Persze inkább csak azért, mert volt rá lehetősége; nincs sok kétségem afelől, hogy pl. egymilliárd szatmári hászid sokkal nagyobb problémát jelentene a világnak, mint a mostani egymilliárd mohamedán.)

SzJ1982 2011.05.20. 13:39:57

@VRbagoly: Ha te tényleg csak ennyit tettél zsebre magadnak a hit-vallás-egyház témakörben, akkor neked legyen is ez elég, de én sajnos a továbbiakban nem tudok ilyen infantilis, kretén módon materialista hozzáállású emberrel vitatkozni. Lehet, hogy sokan viccesnek találnak, lehet, hogy sokan igazat is adnak neked, én viszont nem tartozom közéjük, és most már azok közé sem, akik bármi módon eszmét akarnak cserélni veled. Válaszolhatsz, szíved joga, de ne várd el, hogy viszontválaszoljak. Kivéve természetesen, ha a megszokott módon indul a személyeskedés.

Az ateizmusról pedig annyit, elég érdekes világnézet az, ami valaminek a tagadására épül... Jól jellemzi a hatása alá került emberek lelkivilágát...

Seregbontó 2011.05.20. 13:40:15

@VRbagoly: "Az persze más kérdés, hogy az egyház segít, buzgón küldi a papot a haldoklóhoz, bátorítja rá, hogy a vagyonát az egyházra hagyhassa, így boldogan térhessen meg a mennyekbe.. lehet, hogy ez a vallás lényege, amit nem értettem meg."

Hát valóban nem értetted meg. Amit leírtál, az konkrétan egy nagy baromság. Szemmel láthatóan halvány lila gőzöd sincs róla, mik is az egyházak, hogy működnek, mit tanítanak. De akkor minek osztod az észt?

Ianas 2011.05.20. 13:42:19

@beavereater: Pontosan ezért rohadtul nehéz elkapni őket. Mert a parancsnok tagadja a beosztott bűnét, hiszen az ő felelőssége is, és végső soron a főparancsnoké, aki pedig az egész szervezetet képviseli. Az egyház tehát nem véletlenül nem veti ki magából a pedofil papokat (amikből szerintem sincs több, mint bármely más tejipari munkás között), hiszen ezzel elismerné a saját felelősségét valamilyen szinten.

beavereater [AT] 2011.05.20. 13:43:04

@SzJ1982: "Az ateizmusról pedig annyit, elég érdekes világnézet az, ami valaminek a tagadására épül..."

Tévedsz, az ateisták nem isten nemlétében hisznek, hanem nem hisznek a létezésében. Nagy különbség.

SzJ1982 2011.05.20. 13:44:30

@Kotkodus: Aki nem tartja be a zsidókkal/cigányokkal kapcsolatban, az németista terrorista gárdista fasziszta féreg, aki meg az egyházakkal kapcsolatban nem tartja be, az haladó, jófej libsigyerek.
És megvédem, nem magát az egyént, de mindig felhívom a figyelmet az általánosítás hülyeségére.

Ianas 2011.05.20. 13:45:52

@SzJ1982: Az ateizmus nem világnézet, pont azért, mert világnézet nem épül valaminek a tagadására. Egy ateista nem kel és fekszik azzal, hogy nincs Isten, fel sem merül benne a kérdés, vagy ha igen, akkor sincs valószínűleg a kérdés boncolgatása hatással a döntéseire.

Az már más kérdés, hogy pl. Te egy kalap alá akarod sorolni az összes ateistát, mert könnyebb így beszélni róluk, ezért társítasz hozzájuk egy fiktív, ámde kiválóan kritizálható világnézetet.

Amúgy jelzem, én pl. nem vagyok ateista. Csak így látom a dolgot, mert ismerek nem vallásos embereket.

Seregbontó 2011.05.20. 13:46:09

@beavereater: És ha a parancsnok azt mondja a beosztottnak, hogy kuss van, akkor kuss van. Ha jön a tábornok úr és megkérdezi, hogy minden rendben van-e akkor a beosztott azt válaszolja, hogy minden tökéletesen rendben van. A pedofil ügy is így működött.

beavereater [AT] 2011.05.20. 13:46:17

@Ianas: ennek a megakadályozására a hadseregben megvan a megfelelő apparátus. Ugyanígy megvan az egyházban is. Hidd el nekem, az évszázadok alatt pontosan kialakították ennek rendjét, csak jelen esetben nem akarták működtetni az ellenőrző mechanizmusokat. Ehhez egy parancsnok kevés.

Terézágyú 2011.05.20. 13:47:23

@egy derék katona:
"A szoci párt lényegesen kisebb szervezet "

Most. De nem mindig volt az.

"a legnagyobb disznóságokról mind kiderült, hogy a felső vezetés is tudott róluk"
Nem tudom... kiderült?
Senkit nem ítéltek el ott fent... ja, mert bizonyíték az nincs erre, csupán SZÁMODRA egyértelmű, hogy gyurcsányi mindenről tudott :)))
Bezzeg a katolikusok vezetők nem tudtak semmiről :) Stimmt. Bizonyára nem olvasnak újságot :)

beavereater [AT] 2011.05.20. 13:47:56

@egy derék katona: hmmm... belső elhárításról hallottál már?

SzJ1982 2011.05.20. 13:48:22

@Ianas: Meglehet. Én viszont nem tudom elképzelni, hogyan lehet azt gondolni, hogy nincs semmi felsőbb hatalom. Legyen ez az én fogyatékosságom, bár én inkább plusznak élem meg.

Los Alamuszi 2011.05.20. 13:49:01

Csak annyit szeretnék mondani, hogy
"megnéznék a kassai pápa szobrát" azt jelenti, hogy a pápa kassai származású. De a szobor kassai, tehát a pápa kassai szobrát...

NA YA! 2011.05.20. 13:49:18

@egy derék katona: "A pápa nem Isten fia, hanem Róma püspöke."

Én a botocskán lévő felszögezett alakra gondoltam! De ha az lenne "Róma püspöke", akkor a krómozott az melyik?

beavereater [AT] 2011.05.20. 13:49:56

@SzJ1982: dolgozz rajta egy kicsit. Megéri, az önálló gondolkozás csodás dolog ;)

Ianas 2011.05.20. 13:50:16

@SzJ1982: Annyiban, hogy nem foglalkoztatja őket a kérdés, ezért ez nem világnézet. Nem arra építi mondjuk az erkölcsi értékrendjét, hogy Isten jónak látná-e a cselekedeteit (mint mikor egy kisgyerek próbál a szüleinek megfelelni), hanem mondjuk arra, hogy a saját lelkiismerete mit mond.

Pl. azért nem lop, mert van annyi empatikus érzéke, hogy tudja, a másik embernek az rossz, és egyrészt ő sem örülne neki, ha lopnának tőle, másrészt meg nem akar egy olyan társadalomban élni, ahol az a normális.

Ehhez nem kell Isten létén vagy nemlétén elmélkedni.

Kotkodus 2011.05.20. 13:51:52

@SzJ1982: habár válaszod részben megint általánosít, abban egyetértünk, hogy nem szabad álalánosítani...

hülyék minden közösségben vannak, ahogy tisztességes emberek is...

a béke legyen veled felebarátom!

SzJ1982 2011.05.20. 13:52:25

@beavereater: Aha, értem.:) Szerintem egyik a másikra épül, illetve az egyikből óhatatlanul következik a másik.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.05.20. 13:52:47

Sokak szerint háborús felbujtó volt:

"Robert Hutchison nem tartja véletlennek, hogy II. János Pál pápa 1995 júliusában Bosznia védelmét az "igazságos háború" katolikus tanával indokolta meg. Abban az időben a szerb agresszió azzal a veszéllyel járt, hogy Bosznia, amely a világ addigi legvilágiasabb iszlám országa, radikálisan muzulmán állammá válik. A pápa így készítette elő a NATO-bombázás erkölcsi alapját, s ezzel menthetővé vált a térségben a keresztény –"puha" iszlám modell."

forrás: www.hetek.hu/fokusz/199803/uj_keresztes_hadjarat_lovagjai

Seregbontó 2011.05.20. 13:55:00

@Terézágyú: MÉG nem ítéltek el senkit. Azért ne kiabáld el. De lássuk csak: Ki volt sportminiszter Zuschlag áldásos tevékenysége idején? Hogyan került Hagyó Miki a bkv élére? A sukorói panamát ki hagyta jóvá?

"Bizonyára nem olvasnak újságot"
Naná, mivel ezek az ügyek évtizedekkel ezelőtt történtek, újságokban biztos nem olvashattak róluk.

SzJ1982 2011.05.20. 13:55:17

@Ianas: Értelmes embernek nem arra kell a hit, a vallás, hogy meggátolja a lopásban. És hasonló dolgok. Akit csak az gátol meg, azzal komoly bajok vannak. A hit, a vallás szerintem máshol, más síkon lép be az ember gondolkodásába.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.05.20. 13:55:39

"Hágába idézné a pápát Seselj Index 2005. március 31., csütörtök

"A pápa tervelte ki és rendelte meg a balkáni népirtásokat, állítja Vojiszlav Seselj. A népirtással vádolt szerb csetnikvezér büntetés terhe mellett idézné Hágába az egyházfőt...."

index.hu/politika/kulfold/csedo1151/

BruceTheHoon 2011.05.20. 13:55:44

@SzJ1982: "Az ateizmusról pedig annyit, elég érdekes világnézet az, ami valaminek a tagadására épül... Jól jellemzi a hatása alá került emberek lelkivilágát..."

Hát igen. Az én lelkivilágomat pl. baromira jellemzi az, hogy tagadom az arisztotelészi négy alapelem és az első mozgató elméletét. A tiedet is jellemzi, hogy (remélhetőleg) tagadod a bolsevik párt vezető szerepének jogosságát és történelmi szükségszerűségét a baloldali platformban, sőt vélhetőleg nem értesz egyet az Áprilisi Tézisekkel és az Ideiglenes Kormány azonnali feloszlatásának szükségességével sem. Micsoda sötét tagadós lelkivilág már ez!?

SzJ1982 2011.05.20. 13:58:10

@BruceTheHoon: Azért a kettő teljesen más dolog. Elképzelhető, hogy hibásan fogalmaztam, de azt gondoltam, különbséget tudsz tenni a bolsevik párt vezető szerepének jogossága és Isten létezése között. Nem egy súlycsoport a két kérdés. Kevéssé edzett észjárásúak megeszik, ide azonban kevés:)

Seregbontó 2011.05.20. 13:58:23

@beavereater: Hallottam. Olyan jól működik csak amennyire hagyják működi. Pl. a magyar honvédség belső elhárítása olyan királyul működött, hogy csak a közelmúltban sikerült kideríteni, hogy a vezérkari tisztek egy része a rendszerváltás óta lopott, nem is kis tételben.

Ianas 2011.05.20. 13:59:13

@SzJ1982: Nekem ezzel a "hatalommal" van bajom. Én nem vagyok ateista, de nem vagyok "istenfélő" sem. A hatalom az, amelyik megmondja, mi helyes, és mi nem. És pont erre próbált @beavereater: kissé gúnyosan utalni: nem áll fölötted egy tanítóbácsi pálcával és mondja meg, hogy jó-e, amit csinálsz. Ezt a Te lelkiismeretednek, empátiádnak, stb. kell eldöntenie, önállóan.

Ezekkel pedig, legalábbis hited szerint mindenképp, Isten már előre ellátott Téged.

Az egyházzal nekem az a bajom, hogy ki akarja venni az ember kezéből ezt a fajta önrendelkezést azáltal, hogy különféle kinyilatkoztatások útján (akár csak a vasárnapi prédikáció) meg akarja mondani, mi a helyes, de ez szerintem nem lehet Isten szándéka. Nem véletlenül kapta az ember a szabad akaratot, és szerintem nem csak két út között dönthet.

Seregbontó 2011.05.20. 14:00:30

@NA YA!: A botocskán lévő alak stimmt. :) De mégis, hogyan lehetne humánusabbá tenni egy feszületet?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.05.20. 14:02:36

Ezen poszt megosztásra került a Szórakoztató Valláskritika közösségi oldalon:

www.facebook.com/pages/Sz%C3%B3rakoztat%C3%B3-Vall%C3%A1skritika/122713367809424

Ianas 2011.05.20. 14:02:47

@SzJ1982: De hidd már el, hogy annak a szemében, aki nem hisz Istenben Isten épp egy súlycsoport a fentiekkel, hiszen egy fiktív figura a szemében.

Egy "vérbeli" nemhívőnek Isten, a Kockás fülű nyúl, valamint Buddha és a Télapó egy kategóriába esnek a megvalósult szocializmussal.

SzJ1982 2011.05.20. 14:03:55

@Ianas: A probléma az, hogy megtudtátok, hogy hiszek Istenben, és úgy kezeltek, mint a tudatlan tömeget. Nem hiszem, hogy ott áll pálcával, de hiszem, hogy figyel, hiszem, hogy terve van velem (nem feltétlen nagyszabású, lehet bármilyen jelentéktelen), és hiszem, hogy az utam végére faragni akar belőlem valamit, valakit. Ezért aztán újabb és újabb próbák elé állít, amik alakítják a jellememet. Aztán a végén vagy elbukom, vagy sikerre viszem a tervét. Ő adta nekem a lelkiismeretemet, az empátiámat, és ő adta a haragot is, valamint annak kontrollálásának képességét. Isten nem szakállas bácsi (szándékos a pedofil-áthallás), aki körmöst ad, ha balfasz vagyok.

Seregbontó 2011.05.20. 14:04:13

@Ianas: Szerintem félre értelmezed az egyház szerepét. Nem akar kivenni az emberek kezéből semmit, meg sem tehetné szerencsére. Egyfajta életvezetési tanácsadónak is lehet tekinteni, propagál egy világszemléletet. Ha nem tetszik, nem kötelező követni, rég túl vagyunk már a középkoron.

beavereater [AT] 2011.05.20. 14:05:49

@egy derék katona: ez is azt bizonyítja, hogy a legfelsőbb szinteken volt gond a Vatikánban. A pápa közvetlen környezetében.

Jack__Bauer 2011.05.20. 14:06:21

Az megvan, hogy a tótoknál a terminátort úgy hívják, hogy Motoroví Modulovy? :D

SzJ1982 2011.05.20. 14:06:50

@Ianas: Szánom őket.

@IGe: Ja, ezt hallottam. Meg Kennedyt is a pápa lőtte le...

Zelefánt 2011.05.20. 14:07:08

Szerintem inkább egy Transformer, éppen átalakulás közben...

beavereater [AT] 2011.05.20. 14:07:25

@beavereater: mármint "ez is" az nem az MH-ra vonatkozott, hanem arra, hogy a belső elhárítást igen magas szinteken lehet csak akadályozni...

BruceTheHoon 2011.05.20. 14:08:25

@SzJ1982: "mondjuk a purim ..."

Mi van vele? Felolvassák a mesét és felordítanak Hámán nevének említésekor, hogy ne hallatszodjon. Ez szörnyű és közvetlenül összemérhető azzal, hogy az ateizmus Magyarországon egészen az 1700-as évekig halállal büntetendő ideológia volt?

Vagy - erre gondolni is alig merek - elhiszed a bibliai történetet a hetvenötezer perzsa megöléséről?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.05.20. 14:08:41

Második JánosPali közismert sátánhívő és a sátánhit népszerűsítője volt:

Többek közt II. János Pál pápa is azt mondta:

"aki nem hisz a Sátánban,
nem hisz a létezésében,
az nem hisz az Evangéliumban."

beavereater [AT] 2011.05.20. 14:10:22

@egy derék katona: "Egyfajta életvezetési tanácsadónak is lehet tekinteni, propagál egy világszemléletet."

Ja, csak attól büdös a katolikus egyház sokunknak, hogy ehhez a "tanácsadáshoz" állami segítséget is igényel (és sajnos kap is), ennek minden gusztustalan velejárójával együtt...

SzJ1982 2011.05.20. 14:11:16

@BruceTheHoon: Azt mondod, a zsidók hazudnak?:D Antiszemita...:P

Seregbontó 2011.05.20. 14:14:56

@beavereater: Jó, akkor vonatkoztassunk el az MH-tól, mert valóban nem a legjobb példa. Már csak azért sem, mert a szervezetek többségében, így az egyházakon belül sincs "belső elhárítás", vagy más olyan szervezet, amely direkt ilyen funkciót töltene be.

Egy gyermekmolesztálási ügy, pláne, ha egy viszonylag a világtól elzárt helyen (pl. árvaházban) történik, onnan gyakran ki sem kerül. Egyszóval nem kapásból a bíboros a hibás azért, ha mondjuk egy írországi árvaházban gyermeket molesztálnak. Ott közvetlenül az árvaház vezetőit kell elővenni.

Ianas 2011.05.20. 14:20:07

@egy derék katona: Volt pár kemény vitám keresztény emberekkel. Sajnos még annak ellenére is, hogy nem igazán hiszek a halál utáni túlvilági életben is elég zavarólag hat, hogy közlik velem, hogy mivel nem pontosan úgy hiszek Istenben, mint ők, el fogok kárhozni, stb.

Persze nem ez a kijelentés zavar, ezzel az erővel a rézfaszú bagollyal is fenyegethetnének, hanem az érezhető lenézés, amennyiben ő úgy gondolja, hogy "ellentétben velem, aki ismeri A Helyes Utat".

A lényeg az, hogy van egy ilyen vélekedés Istennel kapcsolatban a keresztények között, hogy aki nem pontosan a helyes utat követi, azt kárhozatba taszítja, de amúgy ő a szeretet, báj dö vély.

Megjegyzem, ez a helyes út, ahogy én láttam, pontosan úgy van tervezve, hogy folyamatos kételyben tartsa a híveket, akiknek így az egyház állandó szakvéleményére van szüksége, hogy nehogy letérjenek a helyes útról.

Na én erről beszélek.

Amúgy zseniális a rendszer.

BruceTheHoon 2011.05.20. 14:22:33

@SzJ1982: "azt gondoltam, különbséget tudsz tenni a bolsevik párt vezető szerepének jogossága és Isten létezése között."

Semmi ilyet nem gondoltál; olvasd csak vissza az írásodat, és lásd, hogy nem tettél semmilyen megszorítást arra nézve, hogy mi az, aminek a tagadása olyannyira szörnyű lelkivilágot implikál. Ha meg korrigálni akarod a hibás fogalmazást, akkor tedd azt: mi az pontosan, aminek a tagadása ennyire szörnyű dolgokat mond el rólunk? Vagy csak annak züllött a lelkivilága, aki neked nem hisz?

A két felvetés közötti hasonlóság pedig nagyobb, mint szeretnéd vagy gondolnád: mindkettő pontosan ugyanannyira definiálatlan kiindulópontokon nyugszik. De legalább a bolsevik párt vezető szerepének jogossága elvileg definiálható és kiértékelhető bizonyítékok alapján (pl. valóban többségben vannak-e?). Olyat még nem láttam, hogy keresztény ember definiálta volna az istenét olyan módon, hogy a definíció alapján harmadik fél, mindenki által hozzáférhető megfigyelések alapján eldöntse, létezik-e hát ez a valami vagy sem.

Nem véletlen, hogy a kereszténység balszélén már maga a redvás posztmodernizmus honol, és van anglikán püspök, aki egyenesen azt állítja, hogy Isten egyik fontos attribútuma az, hogy nem létezik (szembemenve ezáltal a filozófia jelentős részével, amely szerint a létezés nem attribútum).

Seregbontó 2011.05.20. 14:23:11

@beavereater: Állami segítséget azért kap, mert átvállal bizonyos funkciókat az államtól. Iskolákat, kórházakat, műemlékeket, hadd ne soroljam. Régen nem kapott támogatást az államtól, akkoriban viszont voltak földjei, gazdálkodó szervezetei. Amiket ismert módon elvettek tőle (tőlük). Ha nem tetszik, el lehet venni, tőlük ezeket az intézményeket és akkor támogatást sem kell adni. A probléma csak az, hogy az egyházak az állami támogatáson kívül elég komoly saját emberi és anyagi forrásokat is hozzátesznek ezeknek az intézményeknek a működéséhez. Jómagam is olyan egyházi iskolába jártam, amit úgy raktak össze kőről-kőre, egy csomó lelkes egyháztag munkájával.

BruceTheHoon 2011.05.20. 14:25:51

@SzJ1982: "Azt mondod, a zsidók hazudnak?:D Antiszemita...:P"

Hát ja. Itt állok, másképp nem tehetek.

beavereater [AT] 2011.05.20. 14:25:59

@egy derék katona: "Egy gyermekmolesztálási ügy, pláne, ha egy viszonylag a világtól elzárt helyen (pl. árvaházban) történik, onnan gyakran ki sem kerül."

A katolikus egyházon belüli molesztálási ügyek leginkább gusztustalan momentuma az, hogy (majdnem) minden esetben kiderült: bizony elegen tudtak arról, hogy a tettest nyakon lehessen csípni, de érdekes módon mindig inkább menteni próbálták őket...

KenSentMe 2011.05.20. 14:26:08

@SzJ1982: Sose várom el egy "vallásos" embertől, hogy tisztességesen válaszoljon, normálisan gondolkodjon, érvekkel vitázzon, ne félj. Nem sértődöm meg, ha nem írsz, látatlanban is elképzelem és megértem, hogy neked ott a pap, aki téged gyámolít, véd, tanít, én meg úgyis az ördög követe vagyok, bőven elég, ha habzó szájjal vergődsz vagy sírsz a sarokban. Tényleg nincs harag, semmi ilyesmi. Az meg különösen gyönyörű, hogy az esetleges válaszomban személyeskedés indításával vádolsz, mikor azzal kezded, hogy infatilisnek és kreténnek nevezted a hozzállásomat .. (Mindenféle elemzés vagy bizonyítás nélkül, csak úgy, zsigerből.. na, ez mi, ha nem személyeskedés?)

Az, hogy az >ateizmus világnézet, ami a teizmus tagadására épül<, az csúsztatás. Egyrészt, mert az ateizmus nem egységes világnézet, csak az Isten létének a kérdésében egy adott felfogást leíró műszó, másrészt, ha valakinek van egy világnézete, ami ateisztikus világnézet (pl. az illető filozófiai naturalizmust vagy a mechanisztikus materializmust vall), akkor az biztos, hogy nem az isten tagadására épül. Az ateizmus nem világnézet, csak egy gyűjtőfogalom azokra, akik elkerülik a templomokat. Aztán, hogy ezek miben hisznek vagy hisznek-e valami másban, az már az ő dolguk.

De ilyen alapon mondhatnánk, hogy az Isten-hit is egy érdekes világnézet, mert valami tagadására épül.. tagadja, hogy a világ esetlegesen, véletlenszerűen létrejött, igazságtalan, tervezetlen, hely volna, tagadja, hogy az emberi lét cél és értelem nélkül való.. ezt mind tagadja, sőt, tulajdonképpen ezek tagadására épül.. Jól jellemzi a hatása alá került emberek lelkivilágát.

BruceTheHoon 2011.05.20. 14:28:45

@egy derék katona: "Egyszóval nem kapásból a bíboros a hibás azért, ha mondjuk egy írországi árvaházban gyermeket molesztálnak."

Az egyházzal nem az a baj, hogy tartalmazza a pedofilokat, hanem hogy bújtatja és menti őket. Ezért pedig igenis a bíboros a hibás.

Kifordított kacagány 2011.05.20. 14:29:06

isten tagadása az nem az ateizmus, hanem a sátánizmus. csak gondoltam szólok.

tényleg, mire tanít az egyház? ha már így felmerült.

az átlagember számára nem azért kell a vallás, hogy ne lopjon, hanem azért, hogy mindig legyen valami amivel igazolhatja tetteit, amivel elháríthatja a felelősséget saját magáról valami másra, ami lehet akár isten akarata, vagy egy jó ellenségkép amit az épp aktuális vallási irányzat megenged magának.

beavereater [AT] 2011.05.20. 14:29:20

@egy derék katona: aha, köztisztviselői eskü végén az "Isten engem úgy segéljen", aminek (vagy a hiányának) nyoma is marad...

Az iskolákról meg annyit, hogy éppen mostanában vannak botrányok abból, hogy az elvileg szekuláris állam nem akar megfelelni a kötelezettségeinek, hanem hajigálja oda az iskolákat az egyházaknak...

SzJ1982 2011.05.20. 14:34:34

@BruceTheHoon: Nos, ez a legnagyobb baj, hogy az ateisták (ezek szerint "ti") kényszert éreznek arra, hogy kézzelfogható bizonyítékokat szerezzenek Isten létezéséről, a hívőktől ilyeneket követelnek, például "definíciót Isten létezésére". Ettől tartom én ezt szegényességnek, mondjuk úgy, kevesebb szellemi vagyonnal rendelkezik egy ateista, mint egy hívő. Ez persze nem jelenti, hogy butább volna, sőt, az átlagemberek értelmi színvonalán egy átlag ateista akár okosabb is lehet egy átlag hívőnél, de az, aki bizonyítékot, definíciót vár Istennel kapcsolatban, nos hát, az elnyerte a szánalmamat.
És való igaz, hogy akad korrigálni való a hozzászólásomban, de sajnos tényleg úgy gondoltam, hogy különbséget tudsz tenni Isten meg a "bolsevik párt vezető szerepének megkérdőjelezhetősége" között. Nem tudsz, és én ezt nem tudtam.
Személyes vélemény még: avatatlan szemmel rendelkezőknek imponáló lehet, ha a mondanivalódat idegen kifejezésekkel tűzdeled tele, de sose feledd, hogy az idegen szavak száma nem egyenesen arányos a mondanivaló igazságfokával.:)

Ianas 2011.05.20. 14:35:34

@beavereater: Ez engem is rohadtul aggaszt. Ehhez egyáltalán nincs joga az államnak.

Nekem egy barátom katolikus középiskolába járt, de amit mesélt, az alapján a gyerekem akkor se adnám be, ha fizetnének érte. Sokat.

Seregbontó 2011.05.20. 14:39:52

@beavereater: És gondolod, hogy azért szekuláris/nem szekuláris az állam mert a köztisztviselőinek az esküjében ilyen vagy olyan szöveg van. Egyébként ez egy évszázados esküforma.

Mert az jobb, hogy megszűnik? Ezeket az iskolákat azért adják oda, mert az önkormányzatok nem képesek fenntartani. Olvastam a vonatkozó cikkeket. Az indexes újságíróktól megszokott módon szinte csak az egyik oldal érveit vették sorra, nem nézték meg, hogy miért is kényszerültek az önkormányzatok erre a lépésre, és természetesen belekevertek egy nagy adag rettegést is a dologba.

SzJ1982 2011.05.20. 14:40:43

@VRbagoly: Francba, tudtam, hogy nem tudom majd megállni... El kell keserítselek, még csak megkeresztelve sem vagyok, pappal még életemben nem beszéltem. Számomra nem a látszat a fontos. A mondandód végéhez annyit, szerintem az emberek jóval előbb gondolták azt, hogy a világot Isten teremtette, mint hogy nem. Mindazonáltal nem tagadom én sem az ősrobbanást, sem az evolúciót.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.05.20. 14:41:58

II. János Pálnak egy különösen jó mondatára emlékszem: "az embernek gazdasági jogai is vannak"

Kifordított kacagány 2011.05.20. 14:42:05

egy derék katona: azzal semmi baj, ha a lelkes hívők kőről-kőre összehordják és úgy építik fel. a baj azzal van, ha az én adómat osztogatják nekik, hogy azzal gazdálkodjanak. ne gazdálkodjanak, nem azért fizetem.

SzJ1982 2011.05.20. 14:43:36

@VRbagoly: Ó, és persze, a személyeskedésről: nem téged akartalak megbántani, infantilis, kretén hozzáállást értelmes és jóravaló ember is magáévá tehet.

charlie sheen 2011.05.20. 14:47:06

@egy derék katona: mint ahogy az egyházak is "ekézik" (l. írtják / írtanák) a "libsiket" (l. a szabadgondolkodó Galilei) már ősidők óta...
De néha olyan jólesik meggyomrozni a sok pedofil álszent disznót... :)

Seregbontó 2011.05.20. 14:48:43

Mint montam, én is egyházi iskolába jártam, nem katólikusba, de mindegy. Rosszat ott nem tanul a gyerek, ha nem akar hinni Istenben, hát nem hisz. Olyat sem tapasztaltam soha, hogy az iskola, vagy a pap beleszólt volna a családi életbe. Nyilván be kell tartani az alavető erkölcsi normákat, úgy iskolán belül, mint kívül (ezt szigorúbban veszik, mint az állami intézményeknél) + elvárhatják, hogy alkalmanként valami társadalmi munkában vegyél rész, ami szintén nem olyan elborzasztó dolog.

SzJ1982 2011.05.20. 14:48:55

@Kifordított kacagány: Nem akarok beleugatni, előre is elnézést, hogy mégis megteszem. Az nem zavar, ha az adódat olyan embereknek adják segélyként, akik szó szerint az udvarra szarnak, akik nem járatják a kölykeiket iskolába, akik két nap alatt elverik játékgépre, alkoholra? Az rendben van?

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2011.05.20. 14:49:17

FA, te szerencsétlen, a nagy erőlködésben szemellenzősebb lettél, mint egy fél konklávé, csak másik előjellel. Nőjjél már fel.

Kifordított kacagány 2011.05.20. 14:52:30

SzJ1982: az embernek istentől való képessége az, hogy definiálni és megnevezni tudja a dolgokat. ha valaki nem tud alkotni egy énképet és azon keresztül egy istenképet, valamint azt nem tudja átadni másoknak, akkor annak nem isteni érintése van, hanem fogalma sincs a dolgokról és ez semmiképp nem nevezhető szellemi vagyonnak.

az emberek azt is jóval előbb gondolták, hogy a föld lapos, mégsem bizonyult igaznak. ennyit a tömegek szellemi erejéről és a kvantumfizikáról.
az a tény, hogy még most is számos dologról hisszük azt, hogy csoda és megmagyarázhatatlan, az csak azt jelenti, hogy ostobák és tudatlanok vagyunk, nem azt, hogy isten mint felsőbb entitás létező dolog. akkoriban nagyon sok dologról nem tudták mi az és minden bokor mögött csodát találtak. a csodákra pedig ha nincs magyarázat akkor az emberi elme kreál hozzá valami megfoghatatlant. ez a te istened.

BruceTheHoon 2011.05.20. 14:54:25

@SzJ1982: hagyd már ezt a fennhéjázást. Definíciót kértem arról, hogy minek a tagadása jelent sötét lelkivilágot és minek a tagadása nem jelent ilyesmit. Ezzel még tartozol. Amennyire a homályos mondataidból megértettem, azt gondolod, hogy a bolsevik párt vezető szerepének jogossága nem ilyen, az istentagadás meg ilyen. Műveletlen emberek gyakran hiszik azt, hogy a "mindenki tudja" meg a "sajnállak, ha ezt sem tudod" definíciók legális elemei lehetnek, de ez nem így van: egy definíciónak operatívnak kell lennie, vagyis a definiálótól függetlenül bárkinek ki kell tudnia értékelni, hogy valami megfelel-e az adott definíciónak, vagy sem.

"aki bizonyítékot, definíciót vár Istennel kapcsolatban, nos hát, az elnyerte a szánalmamat."

Ez ilyen önigazoló mantra, amit magad sem alkalmaznál más esetben, amint azt fentebb láttuk is. Kizárólag csak az istened létével kapcsolatban mondogatod ezt magadnak, mint amikor valaki féltében fütyörészik a sötétben. Az igazság az, hogy nem tudtok semmit sem produkálni, és ezt kell különféle pszichológiai torzulásokkal, pl. lesajnáló kijelentések kényszeres hangoztatásával elfedni. Nem gyanús neked, hogy az istenhit az egyetlen dolog, amit nem kell alátámasztani, sőt az a sajnálatraméltó, aki ezt elvárja?

Seregbontó 2011.05.20. 14:55:05

@Kifordított kacagány: Az adó belemegy a nagy közösbe és onnan osztják, nem ingyért. Képzeld, az egyháztagok is fizetnek adót, pont úgy, mint te. És ugyanúgy elvárják az állami normatívát a gyermekeik taníttatására mint te. Az én adómból miért támogassanak állami gimnáziumot, mikor soha sem jártam oda?

SzJ1982 2011.05.20. 14:56:35

@Kifordított kacagány: Ne te szabd meg nekem, hogy mi az én Istenem. A te "istenképed" lehet ez, de ezt ne húzd rám. A hasonlatod a lapos Földről (nagy F) azért nem állja meg a helyét, mert arról volt szó, hogy bizonyos szemszögből nézve lehet az istenhitet is egyfajta tagadásnak tekinteni. Erre jött az én mondandóm. Nem azt mondtam, hogy minél régebbi egy elképzelés, annál közelebb áll az igazsághoz. Az a vita másról szólt.

Kifordított kacagány 2011.05.20. 14:59:55

@egy derék katona: de, tanul, példának okáért azt, hogy a szabad akarat korlátozott és forduljon bizalommal istenhez és az egyházhoz. gyakorlatilag megtanítja, hogy a bizonytalanság félelméből az egyház dogmáiba meneküljön valaki ahelyett, hogy önmaga próbálná megoldani a problémát. én ezt károsnak tartom, az egyháznak és támogatóinak meg üdvös dolog, mert minden droidkatonára szükségük van.

@SzJ1982: igazság szerint az sokkal jobban zavar, főleg azért, mert arról azt sem tudom mennyi megy ilyen célokra. az egyik viszont nem igazolja a másikat. tudod, ha már agyonlőnek, legalább ne rúgjanak belém.

Seregbontó 2011.05.20. 15:00:02

Na, menni kell tanulni.
További verőfényes szép napot mindenkinek!

SzJ1982 2011.05.20. 15:02:06

@BruceTheHoon: Most komolyan, el sem tudod képzelni, hogy a szánalom lehet puszta jóindulatból is? Sajnálom azt, aki nem tapasztalta meg Istent, aki nem érezte magát egynek vele, és ezen lehet nevetni, lehet ezt az érzést gyerekesnek tartani, de attól még így van. Sajnos nem tudom elmondani neked szavakkal, milyen egy bizonyíték Isten létezésére. És az, hogy sajnálom, hogy te nem élted meg, nem "lesajnálás", tényleg kár, hogy ezt nem éli meg mindenki. A hit nem olyan dolog, amire ilyen "operatív definíciót" lehet találni, vagy felállítani. Ettől különleges dolog ez. És az, hogy én ezt nem tudom neked kellően elmagyarázni, az lehet az én korlátaimnak a bizonyítéka, de semmiképp sem bizonyíték Isten nemlétére.

iovianus 2011.05.20. 15:11:23

@Ianas: senki nem kampányol a koton ellen, csak azt mondják, hogy semmire sem megoldás. Mert valóban nem az.

Kifordított kacagány 2011.05.20. 15:12:05

@egy derék katona: igazad lenne, ha az egyház egyenlő lenne az oktatással, de nem az. amikor az én adómnak az egyházra jutó részét megkapják, akkor azt nem egy iskolára, hanem a hatalmi szervezetük működtetésére fordítják, aminek csak egy elenyésző részét képezi az oktatási intézmények működtetése.

@SzJ1982: nem én szabom meg neked, hanem a genetika, az emberi gondolkodás sajátosságai. ez elől te akkor sem lehetsz mentes, ha istenhívő vagy és akkor sem ha nem.
a föld lapossága csak egy a sok marhaság közül, amit az egyház és a hívők tévesen hittek a természeti törvényekről. a bolygó pedig sokkal korábban volt gömbölyű, mint hogy a hívők "tagadni" kezdték volna téveszméikkel. azzal, hogy azt állítottad, hogy istenben előbb hittek, a tagadást valami időbeni versenynek próbáltad feltüntetni, hogy ezzel igazold a hit elsőbbségét. sajnos a hit csak az ember után született.

BruceTheHoon 2011.05.20. 15:15:34

@SzJ1982: "Sajnos nem tudom elmondani neked szavakkal, milyen egy bizonyíték Isten létezésére."

Szúfik tapasztalják Allahot (Manszúr al-Halládzs: "én vagyok a tökéletesség!" - mondjuk ezért mégiscsak megnyúzták elevenen), buddhisták és jógik mindenféle elmeállapotot, hogy a különféle sámánista révületekről, a sasember röptéről és a hallucinogén szerek színes skálájáról ne is beszéljünk. Három lehetőség áll előtted ezek magyarázatára:

(a) ez mind tévút, csak a te tapasztalatod az igazi
(b) ez mind legitim, és ugyanannak az istennek a megnyilvánulása. Ekkor viszont semmi sem legitim, ami nem közös bennük, és hát ugye semmi sem közös bennük.
(c) a tied is ugyanúgy tévút, mint az övék, de képtelen vagy ezt akár csak fontolóra is venni. Gondolatbűn lenne, azonkívül sértené azt a következtetésedet, amihez már csak az alátámasztó érvelés hiányzik, hogy mindegy hogyan, de valamiért több és felsőbbrendűnek kell gondold magadat azoknál, akik nem osztják a hitedet.

"És az, hogy én ezt nem tudom neked kellően elmagyarázni, az lehet az én korlátaimnak a bizonyítéka, de semmiképp sem bizonyíték Isten nemlétére."

Nem, arra tényleg nem bizonyíték. Viszont gondold meg, hogy ez a képtelenség egyfelől univerzális, senki sem magyarázta ezt el senki másnak, másfelől egyedi, csak az istenség létére vonatkozik, de pl. az eladó használt gépkocsira, amit nem tudok se leírni, se megmutatni, már nem. Te most nyilván azt fogod mondani, hogy nyilvánvaló a különbség az eladó gépkocsi és Isten léte között, de értsd meg, hogy ez csak a te elkeseredett állításod, és semmilyen indokot nem hoztál fel (más sem) ennek a különbségtételnek az alátámasztására.

SzJ1982 2011.05.20. 15:20:17

@Kifordított kacagány: Tudod, szerintem akadnak olyan dolgok is, amiket a tudomány máshogyan gondolt régen, mint ma. Ezért viszont senki nem mondja, hogy "mekkora faszság már ez a tudomány". Valamiért ez csak a vallás esetében megy így. Igen, az egyház követett el bűnöket ártatlanok ellen, igen, az egyház megdönthetetlen tényként adott elő így utólag égbekiáltó baromságokat, de ez nem jelenti azt, hogy maga a vallás, vagy főleg a hit valami bűnös, maradi dolog volna. Kétségtelen, hogy az egyház maga, sőt, még akár a vallás is újragondolásra, reformokra szorul, de ez nem érinti a szememben a hit megkérdőjeleződését.
A tagadás időbeni versenynek feltüntetését nem én kezdtem, csupán jeleztem, hogy még így sem fedi a valóságot, amit a vitapartnerem mondott.

BruceTheHoon 2011.05.20. 15:21:47

@SzJ1982: "Most komolyan, el sem tudod képzelni, hogy a szánalom lehet puszta jóindulatból is?"

Ebben az esetben nem. Tizenöt éve vitatkozom aktívan keresztényekkel, és egyetlen közös vonást látok bennük: az igényt, hogy kizárólag a "keresztény" címke felvállalása révén és jóvoltából felsőbbrendűnek és tanítóinknak tekintsük őket, akik lesajnálhatnak bennünket, többieket. Még az istenhit sem közös vonásuk, csak a felsőbbrendűségnek ez az elkeseredett akarása.

Archenemy 2011.05.20. 15:24:53

@BruceTheHoon: Tizenöt éve vitatkozom aktívan ateistákkal, és egyetlen közös vonást látok bennük: az igényt, hogy kizárólag az "ateista" címke felvállalása révén és jóvoltából felsőbbrendűnek és tanítóinknak tekintsük őket, akik lesajnálhatnak bennünket, többieket. Még az istentagadás sem közös vonásuk, csak a felsőbbrendűségnek ez az elkeseredett akarása.

Kifordított kacagány 2011.05.20. 15:27:37

@SzJ1982: én is éreztem már istent egynek magammal, de elmúlt a szer hatása. sajnos mindaddig amíg nem vagy képes felfogni isten mibenlétét, addig nem tudhatod, hogy amit érzel azt isten-e vagy csak az elméd űz veled ostoba tréfát. akiben nincs benne a kételkedés az pedig csak szimplán ostoba.

BruceTheHoon 2011.05.20. 15:28:23

@SzJ1982: "Tudod, szerintem akadnak olyan dolgok is, amiket a tudomány máshogyan gondolt régen, mint ma. Ezért viszont senki nem mondja, hogy "mekkora faszság már ez a tudomány"."

F@szt nem. Pontosan ezt az érvelést annyiszor hallottam már, hogy fáj. Az egész amerikai kreacionista közösség a piltdown-i emberen meg Haeckelnek az embrionális fejlődést a saját elméletéhez hajlító rajzain lovagol, hogy ugyehogy mennyire tévedtek ezek, akkor hát most is biztos.

Releváns találat pl: members.tripod.com/bro_roger/id38.html , biztosan van több is, de nem kerestem tovább.

A fórumon, ahol a legtöbb ilyen kijelentéssel találkoztam, nem tudok keresni, mert bannoltattam magam egy fórumszakadás alkalmából, de hidd el, ez ott kb. kéthetente elhangzott.

SzJ1982 2011.05.20. 15:30:17

@BruceTheHoon: Maradjunk annyiban, hogy nyertél. Illetve, a vitát megnyerted. A leglényegesebb tapasztalat az, hogy én, mint hívő, nem akartalak meggyőzni Isten létéről, csupán annyit mondtam, adassék meg nekem a jog, hogy higyjek anélkül, hogy ezért a "felvilágosodott" emberek lesajnáljanak. Ellenben te lépten-nyomon bizonyítékokat, definíciókat, indokokat követelsz annak magyarázatára, miért nem esik nekem egy kalap alá Isten egy eladó használt autóval. Szerencse, hogy nem vagyok teológus, mert akkor csupa olyan dolgot mondanék, amin te jókat nevethetsz, és sokkal erősebbnek hinnéd magadat a vitánk után. Bár valószínűleg ez most is így lesz.
Én meghagyom neked ezt az örömöt. Ha definíciót, bizonyítékot követelsz tőlem, sajnálom, de nem szolgálhatok vele.
Alapvető hát a nézetkülönbség kettőnk között, ennél a vergődésnél tovább nem jutunk valószínűleg sosem.
Ha megengeded, kívánom neked azt, hogy tapasztald meg te is azt, amit én, vagy azok, akik őszintén hisznek. Nem merem tiszta szívből kívánni, mert törést okozhat a világképedben, ezt pedig nem képes mindenki megemészteni. De ha megtörténne veled, talán jól jönnél ki a dologból.
Azt gondolom viszont, hogy jó neked így, és ezt mindenféle értékítélet nélkül mondom. Harcosan és következetesen véded az álláspontodat, és ez jó. Végülis, ez is a hit egy formája. :)
Most viszont nekem lépnem kell, ha folytatni akarod, vagy bárki, inkább levelet írj, mert egy darabig nem nézek fel ide ma.
Legjobbakat.

SzJ1982 2011.05.20. 15:34:01

@BruceTheHoon: Erre meg még gyorsban azt tudom mondani, hogy "nagy az Isten állatkertje".
Én sosem vonok le olyan következtetést a tudomány tévedéseiből, hogy maga a tudomány az elvetendő. Inkább képességbéli, mint világnézeti kérdés.

Archenemy 2011.05.20. 15:48:25

ami engem elgondolkodtatott:

derrenbrown.co.uk/blog/2011/01/atheists-dying-breed-nature-favours-faithful/

A study of 82 countries has found that those whose inhabitants worship at least once a week have 2.5 children each, while those who never do so have just 1.7 — below the number needed to replace themselves.

vallásosnak lenni evolúciós előny

nem csak emiatt, de itt a legnyilvánvalóbb

ebből szerintem következik, hogy sok ember "ösztönösen" vallásos, bármennyire is bizonygatják, hogy hülyeség, stb.

Ianas 2011.05.20. 15:50:07

@iovianus: És mi volna akkor a megoldás? Már az önmegtartóztatáson kívül, ami nyilvánvalóan elképzelhetetlen.

Goompah 2011.05.20. 15:52:41

Már a poszt címe is erősen ellenszenves, pedig nem vagyok hívő.

Dig, Lazarus! 2011.05.20. 16:01:00

A szobor jó. A hely rossz. A Köztársaság téren pöpec lenne ...

BruceTheHoon 2011.05.20. 16:04:24

@Archenemy: "vallásosnak lenni evolúciós előny

nem csak emiatt, de itt a legnyilvánvalóbb

ebből szerintem következik, hogy sok ember "ösztönösen" vallásos, bármennyire is bizonygatják, hogy hülyeség, stb."

Pénztelen harmadik világbeli országok vallásosak is és szaporodnak is, mint a nyulak - ezek viszik el a statisztikádat. A szaporulat az életszínvonallal ellenkező irányban változik, és a vallásosság is ugyanígy. Magyarul, ha az életszínvonal növekedni fog - márpedig a világ nagy részén növekszik - akkor leállnak a szaporodással is, az imádkozással is.

Másfelől még ha evolúciós előny lenne is a vallásosság, akkor sem lenne a vallásosoknak igazuk.

algi 2011.05.20. 16:06:18

Egy valamit nem értek. Miért csak az öreg pápáról állítanak szobrot? Egyszer láttam egy archív felvételt, ahol peckesen járt a saját lábán. Meg köztudottan imádott síelni. Miért a megtört, görnyedt, öregre akar mindenki emlékezni? Ennyire hiányzik egy aranyos nagypapakép nekünk, aki már alig tudott beszélni a végén? Nem így kellene megőrizni, ha tiszteli valaki.

Archenemy 2011.05.20. 16:15:34

@BruceTheHoon:
"Pénztelen harmadik világbeli országok vallásosak is és szaporodnak is, mint a nyulak - ezek viszik el a statisztikádat"

nem, egyes országokban külön-külön is megtalálható:

ausztria pl:
blogs.telegraph.co.uk/news/edwest/100010450/a-nightmare-for-richard-dawkins-statistics-show-that-atheists-are-a-dying-breed/

Austria is the only country which records the religious belief of parents but their figure, of 0.85 children per atheist woman, is far below replacement rate

www.prospectmagazine.co.uk/2006/11/breedingforgod/
vagy Izrael
In Israel, the growth of the ultra-Orthodox proportion of the Jewish population is all but assured because of their threefold fertility advantage over secular Jews.

"Másfelől még ha evolúciós előny lenne is a vallásosság, akkor sem lenne a vallásosoknak igazuk. "

soha egyik vallásosnak sincs semmiben sem igaza? wow

Reggie 2011.05.20. 16:16:27

@BruceTheHoon: Meg az intelligenciaval is osszefugg. Valaki minnel okosabb, annak kisebb a valoszinusege, hogy vallasos.

hu.wikipedia.org/wiki/Statisztik%C3%A1k_az_ateizmusr%C3%B3l_%C3%A9s_vall%C3%A1sr%C3%B3l

BruceTheHoon 2011.05.20. 16:28:32

@Archenemy: sajnos troll vagy, mert nagyon erőlteted a félreértéseket. De nézz magadra: most éppen azzal érvelsz, hogy néhány kiragadott példa statisztikát képez (Ausztria és még ki?), illetve ha a vallásosok gyorsabban szaporodnak, ettől még csak eszetlen nyulakként mutatod be őket, és nem lesz a vallásuk igaz vagy jó vagy hasznos, ami pedig a szerencsétlen megjelenésedig a melléktopic volt.

Ne erőlködj válaszadással, legalábbis ne jobban, mint a szövegértéssel.

michael84p · http://engineering.blog.hu/ 2011.05.20. 16:37:12

Szerintem valami nagyon művészit akartak, csak nem jött össze

Archenemy 2011.05.20. 16:38:32

@BruceTheHoon: "és nem lesz a vallásuk igaz vagy jó vagy hasznos, ami pedig a szerencsétlen megjelenésedig a melléktopic volt"

légy szíves idézd be azt a részt, ahol én azt állítom, hogy "a vallásoknak" (melyiknek? a zeusz-hitnek, buddhizmusnak, sátánizmusnak?) "igaza van" (miben? az értékrendjében? istenei létezésében? a holnapi időjárásban?).

annyit állítottam, hogy evolúciósan előnyös, ebből pedig az következik, hogy a hívőknek igenis hasznos

a vitapartner minősítgetése pedig nem érv

"most éppen azzal érvelsz, hogy néhány kiragadott példa statisztikát képez"

tévedsz, én magával a statisztikával érvelek

volt egy statisztika 82 országgal, ahol kijött, hogy a vallásosak termékenyebbek

erre te minden alap nélkül azt mondtad, hogy "biztos csak a fejlődő országok miatt, ahol több a gyerek és erősebb a vallás is"

én nem akadtam fenn ezen az ellenőrizetlen állításodon, még ha a bizonyítás terhe rád is hárulna, hanem inkább mutattam két országot, amikről hirtelenjében információt találtam, hogy ez a jelenség országon belül is létezik

nem tudom, mit tudsz nem érteni ezen

én a fenti statisztika alapján megalapozottan gondolom, hogy a vallásosok termékenyebbek, te vagy az, aki ellenőrizetlen állításokkal dobálózol

regress 2011.05.20. 17:08:50

húzzon innen az összes keresztény pedofil, a picsába.amerikában 10-20-év börtön jár nekik,itthon meg állami kitüntetést kapnak a pedofil ügyeket elsimítók.takarodjanak,máglyára velük

old_field 2011.05.20. 17:16:25

@VRbagoly:
"De ilyen alapon mondhatnánk, hogy az Isten-hit is egy érdekes világnézet, mert valami tagadására épül.. tagadja, hogy a világ esetlegesen, véletlenszerűen létrejött, igazságtalan, tervezetlen, hely volna, tagadja, hogy az emberi lét cél és értelem nélkül való.. ezt mind tagadja, sőt, tulajdonképpen ezek tagadására épül.. Jól jellemzi a hatása alá került emberek lelkivilágát. "

hát ez eléggé leegyszerűsíti az Isten-hit fogalmát...
"tagadja, hogy az emberi lét cél és értelem nélkül való.."

átjött, hogy Te nem tagadod.
ezzel meg is válaszoltad a felvetéseidet.

old_field 2011.05.20. 17:19:38

@BruceTheHoon:
"aki bizonyítékot, definíciót vár Istennel kapcsolatban, nos hát, az elnyerte a szánalmamat."

sokak számára az fellengzős "tudmományosság" a szánalmas, amit előadsz... :)

szerinted, amire nincs képlet , vagy fizikai bizonyíték az nem is létezik ??
elég gyatra életed lehet...

SzJ1982 2011.05.20. 17:20:33

@regress: Te egy igazán értelmes ember vagy. Széles látókörű. De akkor fogadjunk náciznál, ha valaki azt találná mondani, hogy "takarodjon innen az összes tolvaj cigány. Mágjára velük."
Eltaláltam, Einstein?

regress 2011.05.20. 17:36:36

@SzJ1982: elmész te a picsába!ha egyenlő lenne a bírói ítélet,legalább 100-pap a sitten rohadna/ithon/nincsenek velük egy csoportba a tyúktolvaj cigányok.civil pedofil bűnös,reverendás meg ejnye bejnye?van neked gyeereked?

BruceTheHoon 2011.05.20. 17:41:15

@old_field: "@BruceTheHoon:
"aki bizonyítékot, definíciót vár Istennel kapcsolatban, nos hát, az elnyerte a szánalmamat.""

Ezt nem én írtam, miért tőlem idézed?

"sokak számára az fellengzős "tudmományosság" a szánalmas, amit előadsz... :)"

Sokak hülyék. És akkor mi van?

"szerinted, amire nincs képlet , vagy fizikai bizonyíték az nem is létezik ??
elég gyatra életed lehet..."

Ezt csak azért mondod, mert megnyugtat téged; ha ilyet mondhatsz, biztosan nem olyan nagy a baj, mintha a világegyetem legfontosabb kérdésében, önértékelésed alapjában nem lehetne olyan módszereket alkalmazni, amiket még egy kanál létezése esetében is használni lehetne.

BruceTheHoon 2011.05.20. 17:44:14

@regress: hát ezzel sokat segítettél, b+. Már ha segíteni akartál és nem simán egy agent provocateur vagy.

SzJ1982 2011.05.20. 17:47:12

@regress: Te egy seggfej vagy, nem érdemes veled érdemben társalogni. És amúgy sem lehetséges. Gondolom az időseket megerőszakoló/megölő cigány sincs vele egy súlycsoportban, a te értékrended szerint. Nem arról van szó, hogy akárki is természetesnek venné azt, hogy elengedik a papoknak ezeket a bűneiket, de az általánosításod, és legfőképpen a stílus, ahogyan előadod a bajodat, egyértelművé teszi, hogy azon kívül, hogy lenyeletik veled az ádámcsutkádat, esetleg kitapétáznak egy szobát az agyvelőddel (bár a tied valószínűleg egy kis sarokra sem volna elég) másra nemigen vagy méltó.

Goompah 2011.05.20. 17:48:19

@SzJ1982:

"Tudod, szerintem akadnak olyan dolgok is, amiket a tudomány máshogyan gondolt régen, mint ma. Ezért viszont senki nem mondja, hogy "mekkora faszság már ez a tudomány". Valamiért ez csak a vallás esetében megy így."

Ennek megvan az oka. Jól látható, hogy a tudomány - minden tévedése ellenére, sőt lényegében a tévedései miatt, hiszen azok viszik előre - a világ egyre pontosabb és mélyebb megismerése felé halad, míg a vallás (és szándékosan nem a hitről beszélek) folyamatosan hátrál. Rengeteg példát lehet mondani arra, hogy a vallás meghátrált a tudomány eredményei nyomán, olyat viszont nem tudsz mondani, amikor a tudomány hátrált meg a vallás állatásai nyomán. Ezt hívják úgy, hogy a fehér foltok istene.

Ennek persze nem feltétlenül az az oka, hogy a vallás buta vagy rossz. Szerintem sokkal inkább az, hogy a vallások - amennyire ismerem, leginkább a kereszténység - bizonyos szempontbol "túlvállalják magukat", olyasmibe is beleütik az orrukat, amibe nem kellene: ez a világ megmagyarázása. Azt is elismerem persze, hogy a világ megmagyarázása nélkül talán nem sok létjogosultsága lett volna régebben egy vallásnak, de manapság úgy látom, a katolikus egyház egyre inkább belátja, hogy a világ megmagyarázását rá kell bíznia a tudományra.

Az a tény, hogy a vallások hátrálnak a tudomány elől, másfelől nem jelenti azt, hogy a hit butaság, nem jelenti, hogy nem létezik Isten vagy valamiféle teremtő (és itt nem feltétlenül egyfajta metafizikai istenre gondolok). Könnyen meglehet, hogy a tudomány és a hit (s vele a vallás) egy olyan egyensúly (vagy szintézis) felé halad, amely éppen e folyamat révén áll helyre, miután a vallás már említett "túlvállalása" egy egyensúlytalan kiindulási helyzetet hozott létre.

Akit érdekel, olvassa el J.R. dos Santostól Az isteni formula című regényt. Nem egy nagy durranás, sok benne a fölösleges kalandelem, de talán kicsit rávilágít arra, amit mondtam.

SzJ1982 2011.05.20. 17:52:39

@Goompah: "Ennek persze nem feltétlenül az az oka, hogy a vallás buta vagy rossz. Szerintem sokkal inkább az, hogy a vallások - amennyire ismerem, leginkább a kereszténység - bizonyos szempontbol "túlvállalják magukat", olyasmibe is beleütik az orrukat, amibe nem kellene: ez a világ megmagyarázása. Azt is elismerem persze, hogy a világ megmagyarázása nélkül talán nem sok létjogosultsága lett volna régebben egy vallásnak, de manapság úgy látom, a katolikus egyház egyre inkább belátja, hogy a világ megmagyarázását rá kell bíznia a tudományra."

Ilyen emberekkel lehet vitázni. A vallás (mivel ember műveli) tökéletlen. De Istenhez való kötődése miatt mindig is nehéz volt beismernie saját tévedéseit, és ez sokat hátráltatja. Az értelmes ember azonban nem dől be a dogmáknak.

SzJ1982 2011.05.20. 17:57:04

@Goompah: Azonban hiba volna átsiklani pl. afelett, hogy a tudomány a mai napig képtelen megmagyarázni az élet kialakulását, pontos mibenlétét. Persze lehet azt mondani, hogy "mert még nincsenek meg hozzá az eszközeink/elméleteink/tapasztalataink", de a helyzet az, hogy a kutatók bármennyire is kutatják, egyre csak távolodnak a megoldástól. Eljutottak addig, hogy ja, ősleves, meg aminosavak, meg lötykölgették őket, aztán kiszámították, hogy valami olyan halovány esélye van annak, hogy ezekből élő szervezet alakuljon ki (rég foglalkoztam ezzel, nem emlékszek pontos adatra), hogy azt a tudomány egy szóval magyarázza: lehetetlen.

Goompah 2011.05.20. 18:48:26

@SzJ1982:

Az (egyelőre?) megmagyarázhatatlan dolgok már jóval korábban kezdődnek. Ott van pl. a szén Fred Hoyle által megjósoltr rezonanciája, ami nélkül a berilliummagokból soha nem jött volna létre szén. Vagy még korábban azok az állandók, amelyek kicsit is eltérő értéke esetén az univerzumunk nem lenne alkalmaz az általunk ismert életre, vagy olyan rövid ideig létezett volna, ami kizárta volna az élet kialakulását. Jelenleg nem létezik olyan elmélet, amely egyértelműen megmagyarázná, ezek az értékek miért akkorák, amekkorák. (Az antropikus elv nem bizonyíték, sőt akár Isten - vagy legalábbis egy metafizikai isten - melletti érvnek is tekinthető.)

Ugyanez érvényes az élet kialakulására is, már amennyire a tudósok ismerik. A molekulák véletlen kapcsolódása nyilván nem kielégítő magyarázat, az univerzum életkorának sokszorosa sem lett volna elég ehhez, tehát nyilván léteznie kell egy rendező elvnek, amely elősegíti a komplex molekulák létrejöttét. Vagyis az anyag tulajdonságai olyanok, hogy kedvező feltételek megléte esetén elősegítik az élet vagy az ahhoz vezető molekulák létrejöttét. Ez azonban még semmiképpen nam az magyarázatot ennek okára, vagyis még ha sikerül is megmagyarázni az élet létrejöttének mikéntjét, Isten létét és közreműködését ez sem fogja kizárni. Bizonyítani persze nem tudom, de az az érzésem, hogy ebben az esetben ráadásul nem is a fehér foltok istenéről van/lenne szó.

Hozzáteszem, én magam nem vagyok hívő. De ateista sem. :) Tudatában vagyok tudatlanságomnak. :)

Érdemes olvasgatni a témába vágó ismeretterjesztő irodalmat.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.05.20. 19:06:50

@Archenemy: Minek hinni Istenben, vagy bármiben, ha tudhatod is? Az ateizmus és a teizmus fölött is eljárt már az idő. Kinövi mindkét butaságát az emberiség.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.05.20. 19:08:40

@BruceTheHoon: A kereszténység pedig egy Sátánista alapú vallás, hiszen a Sátánban hisznek és nem tudják megtagadni. Másrészt meg zombihívők. Hiszen a halálból feltámadás az lényegében zombiság.

baggins21 2011.05.20. 19:08:42

@beavereater:
"Tévedsz, az ateisták nem isten nemlétében hisznek, hanem nem hisznek a létezésében. Nagy különbség."

Akkor mit nevezel Nihilizmusnak?

Az ateizmus vallási, filozófiai és egyéb csoportokat tömörítő gyűjtőfogalom, mely csoportok közös jellemzője az istenben vagy istenekben való hit hiánya.

Ne keverjük már a szezont a fazonnal... Vagy ha okosnak akarunk látszani és nem vagyunk azok, inkább maradjunk csendben..

SzJ1982 2011.05.20. 19:13:38

@Goompah: Talán maga a fogalom, "Isten" nem megfelelő. Mindenki egy létező, megfogható, alakkal és anyaggal rendelkező lényre asszociál, holott szerintem a lényege ennél megfoghatatlanabb. A fölöttes, közös tudat, vagy valami hasonló. Az én kis keretek közé szorított világképemnek tökéletesen megfelel az "alfa és ómega". Ez az, amiben hiszek.
@IGe: Te meg csak simán f@sz vagy...

Goompah 2011.05.20. 19:14:00

@IGe:

"A kereszténység pedig egy Sátánista alapú vallás, hiszen a Sátánban hisznek és nem tudják megtagadni."

Ezt még hány helyen pottyantod el?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.05.20. 19:18:36

@SzJ1982: Van egy olyan nevezetű részem is és az sem kicsi.

@Goompah: Cáfold meg, ha tudod! Ez a tény. A szobron is egy emberi roncs ábrázolást tart felszegezve egy fadarabra a kezében.

SzJ1982 2011.05.20. 19:22:49

@IGe: Gratulálok hozzá. Az biztos, bármekkora is, az agyadnál nagyobb. Kicsit szerintem olvasgassál (nem elég, ha csak a képeket nézed), vagy lődörögj egy iskola körül, mielőtt a bácsikkal vitatkozol.
Tudod, egyszer találkozz össze a való életben egy olyan emberrel, akinek ennyire fontos Krisztus, és a fadarabra felszegezős dumád után garantálom neked, hogy egy fogad sem marad, te tapló.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.05.20. 19:29:38

@SzJ1982: A tekintetem sem mernéd állni szemtől szembe. Az agyam meg elég, ha a tiednél jóval nagyobb. Ezt cáfold meg, ha akkora nagy a szád:istenteszt.blog.hu/

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.05.20. 19:32:37

@baggins21:

1 x 1 a hitetlenségről

Az ateizmus is csak egy vallás, és az ateisták is hívők? Ha a „nem hiszek istenben” egy vallás, akkor a „nem focizom” egy sport. Logikus, vagy sem?

vallaskritika.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=90255

insert random 2011.05.20. 19:36:34

@IGe: Vallás abból a szempontból, hogy olyan dologról állítja hogy biztosan tudja (isten léte), ami alapvetően megismerhetetlen. Az igazi vallás nélküli állapot az agnoszticizmus.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.05.20. 19:38:12

ÉN MEGHALOK A BŰNEIDÉRT!- kiáltott fel a fura alak, és azzal egy busz elé vetette magát. Nem volt szép látvány.:-)

www.dailymotion.com/video/x1pfki_jesus-i-will-survive_fun

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.05.20. 19:40:14

@insert random:

Agnosztikusok buta emberek
2008.10.10. 12:12 IGe

Az agnoszticizmus tehát buta embereknek való világnézet, akik gyávák is hozzá, hogy nyíltan vállalják valódi nézeteiket. Inkább elmossák egy szinte semmi értelmeset sem jelentő, vicces eredetű szóba.

vilagnezet.blog.hu/2008/10/10/agnosztikusok_buta_emberek

SzJ1982 2011.05.20. 19:59:47

@IGe: Ki a f@szom vagy te, VV Béci, vagy valami hasonlóan nagyívű faszkalap? "A tekintetemet sem állnád" habizti köcsög. Elmondom apukám, a szemembe nézni nem volna időd, már a sarokban nyüszítenél a saját hugyodban, baszod...
A cáfolgatnivalódról meg annyit, a Lipótmezőről frissen szabadult magadfajtákkal nem érzem szükségét vitatkozni. Csak szeretném, ha tudnád, hogy szívesen beletipornék a hozzád hasonlók arcába.

SzJ1982 2011.05.20. 20:10:22

@IGe: Figyi, szeretnék őszintén bocsánatot kérni az előzőért. Kicsit utánad néztem, és rá kellett döbbennem, hogy te TÉNYLEG sérült vagy, fogyatékos, ha úgy tetszik. Lehet, hogy a hasonlóan fogyatékos ismerőseid "okosnak" tartanak, de ez nem változtat a tényen. Komolyan elnézést, a betegeket ugyanis tudvalevőleg nem szabad bántani.

SzJ1982 2011.05.20. 20:15:30

@IGe: Erre meg csak annyit, aki ennyi idősen a pöcse méretével jaszkarizik, az nem tekinthető százasnak.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.05.20. 20:17:05

@SzJ1982: Keresd fel a gyógyszerészedet, pszichiáteredet!

SzJ1982 2011.05.20. 20:20:12

@IGe: Ez kevés...
Nem vetted észre, hogy mindenki rajtad röhög...?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.05.20. 20:24:38

@SzJ1982: Trackbackek, pingbackek: közül itt fenn 4 az enyém. Olvasgasd őket. Ezeken röhögnek:-) Mert röhejes, hogy ókori elmebetegek víziói és hallucinációit egyesek komolyan veszik:-)

SzJ1982 2011.05.20. 20:28:37

@IGe: Nem olvasok ilyeneket, mert még elkapom azt, ami neked van. Nem a műveltség fokmérője, ha az agymenésedet szépen szedett sorokba próbálod beleszuszakolni, még ha oly nagy sikerrel teszed is. Elég volt két marhaságodba beleolvasni ahhoz, hogy felállítsam a diagnózisodat.
Leszarom én, hogy miben hiszel, vagy miben nem. De ha másokat sértegetsz (mert ha más számára fontos dolgokat gyalázol, az ugyanúgy sértés, ennyi idősen megtanulhattad volna), akkor ne csodálkozz, ha egyszer szájon kapnak. Eléggé csodálom, megvallom őszintén, hogy ez még nem történt meg.

SzJ1982 2011.05.20. 20:30:35

@IGe: Mert tudod, te hibbant, én sem megyek a hozzád hasonló elmebetegek közé röhögni rajtuk, meg gyalázni a gondolataikat, még ha baromságnak tartom is.

venszivar 2011.05.20. 20:45:53

@SzJ1982: Talán,páran "ismerik"rossz modoromat,de azokat még én is megvetem kik pofa szétverésével,nyak átvágásával...stb.szónokolnak pl.:IGAZ @Goompah? Ez csak egy példa!
Nos így,ezért hiteltelen barom lettél,pláne a hit "átbeszélése",közben,ilyen stílust!
Fektetnének Pál mellé (téged),testőrnek.
Izraelbe végeztél?

Goompah 2011.05.20. 20:51:10

@venszivar: Mikor és kit fenyegettem pofa szétverésével, nyak átvágásával?

SzJ1982 2011.05.20. 20:54:01

@venszivar: Nem is tudom így hirtelen, te hol lettél megszólítva. A stílusomat tekintve (nekem legalább van olyanom, a te 8 sorodat Enigmával is alig tudtam dekódolni)tény, hogy nem vagyok szent, de hát senki sem tökéletes, emellett elég fiatal vagyok ahhoz, hogy úgy érezzem, van még időm a fejlődésre. A hit meg az erőszak kérdéséhez pedig: "Ne gondoljátok, hogy békességet szerezni jöttem a földre. Nem békességet szerezni jöttem, hanem harcot." /Máté, 10:34/
Az Izraeles dumád pedig téged minősít, nem engem.

venszivar 2011.05.20. 21:01:27

@SzJ1982: Te barom, mikor először írsz valakinek,nos az minden estbe írt már neked?
Na gondold át,te híg agyú,fos.
Akkor,ha meg nem viseled jól,ha csak te erősködhetsz,menj ki a templom mellé s verj pofán minden másképp gondolkodót!Én indulok s 7-8 perc múlva ott tudok lenni......

SzJ1982 2011.05.20. 21:06:15

@venszivar: Nem tudom már, ki mondta, de van valami olyasmi, hogy "a stílus maga az ember". Eddig le sem sz@rtam, de kezdek rájönni, mekkora igazság ez. Ahhoz meg, hogy ki erősködött, előbb olvasd át IGe nevű nagytudású barátod hozzám intézett sorait, és meglátod, pontosan mi is az oka annak, amit én mondtam. Bár nyilván a sok betű már összezavar. Öreg.

SzJ1982 2011.05.20. 21:08:48

@venszivar: Mi van, vége van az Alekosznak, ideszabadultál...?

NA YA! 2011.05.20. 21:17:14

@Archenemy:"Tizenöt éve vitatkozom aktívan ateistákkal, és egyetlen közös vonást látok bennük: az igényt, hogy kizárólag az "ateista" címke felvállalása révén és jóvoltából felsőbbrendűnek és tanítóinknak tekintsük őket, akik lesajnálhatnak bennünket, többieket. Még az istentagadás sem közös vonásuk, csak a felsőbbrendűségnek ez az elkeseredett akarása."

Definiálnád valamelyik ISTENT, mondjuk amelyikben te is hiszel?! De kérlek hagyd a mellébeszélést, tudod?!

venszivar 2011.05.20. 21:18:02

@SzJ1982: Anyád,az a retkes ribanc,kurva!
Megyek gyónni!De megérte.......!Jössz?

SzJ1982 2011.05.20. 21:22:30

@venszivar: Fájt, mi? Mélyütés? Te selejt. Most szólok, hogy ilyen patkányokkal, mint te, nem vagyok hajlandó a továbbiakban eszmét cserélni (az eddigi sem volt az), egyúttal jelezném az illetékeseknek, hogy trollköcsög patkánykodik a sorok között.
Neked pedig így a végén elmondom, ne akarj találkozni velem, te szánalomtenger. Annyira utálom, hogy ilyet hozol ki belőlem, és a többiektől is elnézést kérek.

SzJ1982 2011.05.20. 21:25:06

@venszivar: Egyébként, ha olyan volnék, mint te, a kérdésedre azt a választ adnám, hogy: "Mennék én szívesen, de éppen a nagyanyád üszkös tetemét gyalázom, úgyhogy nem érek rá." Milyen szerencse, hogy én kultúrember vagyok, mi, Alekosz? ;)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.05.20. 21:29:10

@NA YA!: Igen ez a helyes kérdés. Mert az Isten csak egy gyűjtőfogalom.

venszivar 2011.05.20. 21:29:36

@SzJ1982: :) :D,ne légy feszült!

SzJ1982 2011.05.20. 21:31:58

@venszivar: Én nem vagyok feszült. Kis bipoláris...:) Vagy Tourrette? Mondjuk kétlem, hogy tudod, miről beszélek...
@IGe: @NA YA!: Figyi, srácok, mindenféle ellenségeskedést félretéve, meg tudunk egyezni abban, hogy annak, aki hisz, nincs szüksége egy definícióra Istenhez? Aki meg nem hisz, annak meg minek, nemde?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.05.20. 21:33:43

A Katolicizmus bűne

Részletek az Emberi Jogok Egyetemes Humanista Világszövetségének tanításainak összefoglalásából amelyek korunk egyik fő problémájára mutatnak rá:

A KATOLICIZMUS BŰNE

2123 § Kortársaink közül sokan egyáltalán nem fogják föl a bensőséges és éltető kapcsolatot a Józan Ésszel, vagy kifejezetten elutasítják, ezért a katolicizmus korunk legsúlyosabb tényei közé kell sorolni.

2124 § A katolicizmus elnevezés nagyon különböző jelenségeket takar. Gyakori formája a gyakorlati idealizmus, mely az ember szükségleteit és igényeit a katolikus egyház érdekeinek korlátjai közé szorítja. Az katolicista idealizmus hamisan úgy tekinti az embert, mint aki csak a bibliai SánánIsten nevezetű mítoszalak célja és játékszere lenne. A mai katolicizmus másik mai formája az ember fölszabadulását a halottak föltámadásától várja, "és hangoztatja, hogy a humanizmus természeténél fogva állja útját ennek a fölszabadulásnak, mert ezt csak egy bugyuta zombi történetnek tartja"

2125 § A katolicizmus, amennyiben elutasítja vagy tagadja a Józan Ész létét, bűn a logika erénye ellen....

2126 § Az katolicizmus gyakran az emberi autonómia hamis fogalmára épül, s erre hivatkozva eljut a Józan Észtől való függés tagadásáig. Valójában a Józan Ész elismerése soha nem ellenkezik az emberi méltósággal, "mivel e méltóság Józan Észben alapszik és válik tökéletessé"

2140 § A katolicizmus, amennyiben tagadja vagy elutasítja a Józan Ész létét, bűn az első parancsolat ellen. Ami így szól: Uradat, Józan Eszedet imádd, és csak neki szolgálj!

A Humanizmus magatartása az Katolicizmussal szemben

21. § A Humanizmus , hűségesen a Józan Észhez és az emberhez, nem tehet mást, mint hogy fájdalommal, de teljes határozottsággal elítélje, miként korábban is tettexxiii ezeket az ártalmas tanításokat és cselekedeteket, melyek ellentmondanak az értelemnek és az általános emberi tapasztalatnak, az embert pedig megfosztják veleszületett méltóságától.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.05.20. 21:38:59

@magyar ember teli szájjal: A bibliai Isten, akármilyen megdöbbentő és sokkoló, sajnos csak néhány ókori skizofrén, paranoiás vagy súlyosan lelki beteg ember víziójából, halucionációjából alakult ki. Akkor még nem ismerték ezeket a betegségeket és másnak tartották, mint manapság. Thomas Szász magyar származású amerikai pszichiáter írta: Ha te szólsz Istenhez, imádkozol; ha Isten szól hozzád; skizofrén vagy. Freud a modernkori pszichológia és pszichiátria atyja meg kollektív neurózisnak tartotta a vallást. A mai agykutatás már meglelte az agy vallási, vagy Isten központját, amelyet ha egy ateista embernél ingerelnek, akkor elmosódik a tér és idő érzéke és eufórikus boldogság tölti el.

Woytila egyébként április elsején a bolondok napján halt meg, csak éppen ezért átrakták a dátumot.

Goompah 2011.05.20. 21:55:19

@venszivar:

Szivarka, nem válaszoltál a kérdésemre. Mikor és kit fenyegettem pofa szétverésével, nyak átvágásával?

@IGe:

"Woytila egyébként április elsején a bolondok"

Legalább tanuld meg helyesen leírni a nevét.

SzJ1982 2011.05.20. 21:58:42

@Goompah: Nyugalom, csak arra válaszolnak, ami beleillik a borult világképükbe. Nyakátvágással mindazonáltal én sem fenyegetőztem, csak ádámcsutka-lenyeletéssel. Az meg, hogy nem tudja a Wojtyła nevet rendesen leírni... Bár ez volna a legnagyobb fogyatékossága...

SzJ1982 2011.05.20. 22:05:19

Búcsúzásképpen, ma két dolgot tanultam meg. Először is: Az emberiség elmúlt X ezer éve alatt minden, egy felsőbbrendű lény létezésébe vetett hit által inspirált alkotás, legyen az társadalmi, művészeti, akármilyen, tudós koponyáink szerint téveszme szüleménye. Téveszme szüleménye ezáltal társadalmunk, múltunk minden tettének, egész létezésünknek fundamentuma is. Ezeknek a jóembereknek azonban nincs életképes magyarázatuk semmire, mindösszesen tagadnak. Maguk között. Mert hogy a hívőket nem érdekli, amit mondanak, az biztos.
Másodsorban pedig, arra a következtetésre jutottam, hogy nagy valószínűséggel az összes ateista, vagy mondjuk inkább úgy, hogy "nem-hívő" valamiféle súlyos megrázkódtatás miatt, amiről akár még csak tudnia sem kell, lehet gyerekkori, rejtett, elfeledett is, dacból tagadja Isten létét, torz kényszerképzeteket kreálva magának, meg a hasonszőrűeknek.
Mindenkinek békesség, istentelen báránykáimnak pedig jobbulást!;)

SzJ1982 2011.05.20. 22:07:02

@IGe: Hú, micsoda érdekességek, azta! Most aztán odavertél mindenkinek, tyűha! Pff... Sérült.

Reggie 2011.05.20. 22:09:05

@SzJ1982: Az a baj, hogy te a tudomanytol magyarazatot varsz, amit lehetseges magyarazatkent adnak azt pedig elutasitod(pl evolucio stb). Viszont a vallasok magyarazatait ezzel szemben magyarazatnak tartod, holott azok valojaban magyarazat nelkuli kinyilatkoztatasok.
Persze ez a vallas lenyege. Elmondjak miben kell hinned, es ha ezt neked magyarazni kell vagy megkerdojelezed akkor nem vagy jo hivo stb.
A lenyeg az, hogy a vallas sem ad magyarazatot.

SzJ1982 2011.05.20. 22:09:14

@SzJ1982: Javítom magam. Az életképtelen magyarázatokkal kapcsolatban, nem a BrooceTheHoon és Goompah-féle értelmes kétkedőkre gondolok, hanem az IGe-féle hasadtakra.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.05.20. 22:10:23

Az ateizmus azon nézetek összefoglaló neve, melyek elvetik az istenek létezését, vagy legalább is nem tartják azt valószínűnek. Az ateizmusnak két fő változata létezik; -A "gyenge ateizmus" egyszerűen az istenekben való hit hiánya. A gyenge ateisták szerint egyetlen istenség léte sem bizonyított, ezért nem indokolt a bennük való hit sem. -Az ''erős ateizmus'' az a meggyőződés, miszerint nem léteznek istenek. Az erős ateisták tehát bizonyítottnak érzik az istenek nemlétét. Másként, egyes ateisták önvallomásával megfogalmazva, az ateizmus az emberi értelem és tudás egy picike része, ami sok egyéb mellett - a tudomány eszközeivel - képes a vallások kinyilatkoztatásait cáfolni.

Valami ilyesmi lenne a hivatalos megfogalmazás a legrövidebben, de tegyünk csak fel néhány lényeges kérdést; Hány Istenben is kell hinnie egy állítólagos istenhívőnek és hány Istent is kell tagadnia, vagy el nem fogadnia egy ateistának? -Mert Istenekből bizony bőven el van látva az emberiség. Becslésem szerint legalább tízezer fajta Isten létezik.- Elég egyet-egyet? Most mi van azzal, aki 456 Istent tagad és három Istenben hisz? Az most ateista, vagy teista? A válasz erre az szokott lenni, hogy az ateista egy Istent sem fogadhat el. Annak ellenére egyes ateistáknak van egy sajátságos Istenük. A Láthatatlan Rózsaszínű Egyszarvú.

Az ateizmust sokan tévesen az újkori kommunizmussal azonosítják, de ez valótlan, hiszen megjelenése legalább 2300-2500 éves akárcsak a kommunizmus eszményéé, amely elemeit egyes egyházak ma is alkalmazzák. Például a vagyonközösség egyházakban, apátságokban, zárdákban, kibucokban. (Egyes álláspontok szerint Jézus volt az első híres komcsi.) Az is tagadhatatlan, hogy sok közép amerikai országban úgy jött létre kommunista irányultságú átalakulás, hogy ott a forradalmi erők Jézust tekintették a szegények segítőjének. Tehát a kommunista társadalmi átalakulást ott teista alapok szőtték át. Az is elgondolkodtató, hogy a szélsőséges és diktatórikus kommunizmus legismertebb alakja Sztálin, Joszif Visszarionovics (1879-1953) életrajza szerint annyira vallásos volt eleinte, hogy eleve papi szemináriumba is járt.

vilagnezet.blog.hu/2007/06/14/ateizmus_p_dox_megfogalmazasban

SzJ1982 2011.05.20. 22:14:31

@Reggie: Nem hagytok aludni menni:) De végre valaki, aki normálisan szól. Én a vallásomtól nem magyarázatot várok, vagy kapok. Maga az élmény az, amit vadászok. Elképzelhető, hogy ehhez kell egy bizonyos beállítottság, fogékonyabbnak lenni valami "magasztosra", jelentsen ez bármit. A tudomány és a vallás (vagy inkább hit) az én fejemben jól megférnek egymás mellett. Számomra a tudomány megfejti Isten nyelvét, megfejti Isten munkáját.
Olvasom a Bibliát, és persze, néha megmosolyogtat. Hallgatom, miken vitáznak teológusok, papok, és néha nevetek. De ugyanígy nevetünk ma már a helicentrikus világképen is, ami viszont tudomány volt. De véletlenül sem következtetnék arra bizonyos vallási téveszmék hallatán, hogy nincs Isten, és hogy Jézus Krisztus énnekem nem Megváltóm. Másnak miért fáj, ami nekem jó?

SzJ1982 2011.05.20. 22:17:41

@Reggie: És nem utasítom el az evolúciót:)

SzJ1982 2011.05.20. 22:19:41

@SzJ1982: Heliocentrikus, b*ssza meg...

Reggie 2011.05.20. 22:24:45

@SzJ1982: Az alapfelteves onnan indult, hogy a tudomany nem magyarazza megfeleloen az elet kialakulasat. Hat a vallas sem magyarazza.
A vallas alapvetoen nem problema, sot ha ertelmes ember vallasos, meg az sem problema. A problema akkor van ha a butasag es a vallas talalkozik, ugyanis ekkor az adott szemely befolyasolhato a vallas segitsegevel, vagy a vallas miatt egyebbkent esszerutlen donteseket hoz. Azt viszont szemelyre szabni, hogy ki lehet vallasos es ki nem, nyilvan kivitelezhetetlen es etikatlan. A problema praktikus megoldasa pl. Isten letezesenek megcafolasa.
Mondjuk speciel engemet nem zavar, ha valaki vallasos. Egyedul az zavar, ha a vallassal akarjak megmagyarazni a hetkoznapi veletleneket/esemenyeket (pl. azert jo az elete, mert jo hivo, vagy azert pont nem utotte el a busz mert Isten vigyaz ra). Akinek az elet magyarazatara kell mindenkeppen valasz, es a vallasban erzi ugy, hogy ezt megtalalta, de egyebkent nem hat ki a hetkoznapjaira, azokkal nincsen gond.

Zus 2011.05.20. 22:27:01

Na mikor keletkezett az első vallás ? Amikor az első csaló találkozott az első hiszékennyel.

NA YA! 2011.05.20. 22:33:34

Bevallom irigylem a hívőket, (mármint az őszintén hívőket), mint pl. a nagyszüleim is voltak. Nekik megvan (volt) az álomvilág, ha ez a nem is egyszerű élet nem sikerülne, akkor is ott a megváltás! Nekünk viszont egyszerű ateistáknak ott van ugyanúgy a család, gyereknevelés, mint a hívőknek is, de az agyunk tudja, hogy csak egyszer élünk, majd elkapálnak, és "isá por és hamu vogymuk"! De azért így is tuti! Nekem ez van, ti meg hisztek, vagy legalább próbáljátok magatokkal elhitetni. Sok sikert!

SzJ1982 2011.05.20. 22:48:19

@Reggie: Korábban leírtam, hogy állok én mindehhez, valami olyasmiről hadováltam, hogy én úgy élem meg a dolgot, hogy Isten bizonyos képre akar formálni engem és minden embert, és az életem jó vagy rossz eseményei ennek az útnak az állomásai. Akkor nem jut eszembe, hogy "húú, de szeret/utál Isten", annyi az egész, hogy egy útnak fogom fel az életet, aztán a végén kiderül, sikerült-e megfelelnem neki, vagy nem. A tetteimet nem határozza meg az, hogy most Istennek tetszőt tegyek, illetve, nem befolyásolja az amúgy a lehetőségeimhez mérten erényes, és keresztényi gondolkodás által meghozott döntéseimet. Ne képzelj szentfazéknak, nem képezi minden gondolatomat, de próbálok igazodni ahhoz, amit én pozitívumként vontam le a vallásomból. Ami rossz eddig történt velem az életemben, így visszatekintve mind kizárólag az én hibám volt. A jó történések szintén az én jó döntéseim következményei voltak, de hálát adok értük Istennek. Meglátom ezen felül Istent a legapróbb dolgokban, és elismerem, gyakran nem is meglátom, hanem beleképzelem. De jól esik, boldoggá tesz. Ezért nem értem, mások, akik erre nem képesek, miért akarnak ettől engem megfosztani?

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2011.05.20. 23:13:50

@Ianas: csak annyit, hogy a pápa az egész egyházat hiteltelenné tenné, ha azt mondaná, használjanak gumit. vannak dolgok amik körülményektől függetlenek. ha meg amúgy is olyan szinten élnek, ahogy mondod, 1: leszarnák, bármit mondanának nekik 2: nem is tudnának venni gumit

születésszabályozásra vannak módszerek, nem csak a gumi/tabletta

@Kifordított kacagány: ezt nem tudom, honnan vetted, ha neked ezt jelenti, kár

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2011.05.20. 23:31:36

@beavereater: miért elképzelhetetlen, hogy önálló gondolkodás után jusson valaki arra, hogy van isten?

vagy másik irányból: te sem hiszem, hogy sokkal önállóbban jutottál az ellenkezőjére, mint amit a hívőkről feltételezel. gondolom, ismersz ateista embereket, esetleg könyvet is olvastál a témában...

Goompah 2011.05.21. 00:12:08

@Reggie:

"te a tudomanytol magyarazatot varsz, amit lehetseges magyarazatkent adnak azt pedig elutasitod(pl evolucio stb)."

Ha jól tudom, az evolúciót a pápa sem utasítja el. Bár legutóbb kicsit félreérthetően fogalmazott, amikor azt mondta, hogy nem lenne értelme az életünknek, ha a VAK evolúció irányítaná (kiemelés tőlem). Na de egyelőre nem biztos, hogy az evolúció teljesen vak, annak ellenére sem, hogy rövid távon mindenképpen annak tűnik. Amivel nem akarok teleológiát (NEM teológiát!) belemagyarázni, de ha teljesen vak lenne, akkor nem lenne ennyire nyilvánvaló tendencia az egyre komplexebb szervezetek kialakulása. Máshol már említettem, de itt is megteszem: érdemes elolvasni Dawkins A Valószínűtlenség Hegyének meghódítsa c. könyvét.

"A problema akkor van ha a butasag es a vallas talalkozik, ugyanis ekkor az adott szemely befolyasolhato a vallas segitsegevel"

Vagyis ha a vallás helyettesíti a gondolkodást.

Azt is érdemes szem előtt tartani, amire SzJ1982 is célzott már, miszerint Isten fogalma legalább kétféle lehet: az egyik a keresztény hit személyes Istene, a másik egyfajta metafizikai isten, amiben pl. Einstein és a legtöbb hívő modern tudós hisz. Ehhez Stanisław Lem Az Úr hangja c. könyvét is ajánlhatnám - ami sci-fi persze, szóval akként kell olvasni, de igen elgondolkodtató pl. az evolúciót illetően.

@SzJ1982:

Ez a gondolkodás lényegében egy nemhívő számára is rokonszenves és abszolút vállalható. Legalábbis szerintem.

Olvasta valamelyőtök a fent említett két könyvet?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.05.21. 08:31:22

@NDT:

Katolikus óvszer a bibliaiSátánIsten és egyik beosztottja Woytila ajánlásával:

kempokez.freeweb.hu/reklam/reklam2.htm

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.05.21. 08:32:58

@NDT:

Isten persze, hogy létezik, hiszen Micimackó is létezik. Ez tudományos tény.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.05.21. 08:34:39

@Goompah:

Einsten 12 éves kora után szabadgondolkodó és max panteista volt. Akárcsak jómagam.

SzJ1982 2011.05.21. 11:48:36

@Goompah: Ezért mondtam, hogy pl. veled lehet értelmesen vitázni, annak ellenére, hogy más álláspontot képviselünk. A két könyvet sajnos nem olvastam, és hogy őszinte legyek, Dawkinsét valószínűleg nem is fogom. Nem szimpatikus a figura, és nem a South Park miatt:) A másikra sort fogok keríteni.
Hogy őszinte legyek, engem még az sem érdekel, mi az "igazság". Az élet arról szól, legalábbis, ahogy én ebből a pár évemből eddig leszűrtem, hogy az igazság elég képlékeny dolog. Senki sem vindikálhatja magának a jogot arra, hogy kinyilatkoztassa a teljes igazságot, az ilyen IGe-féle injekciósok mégis örömüket lelik benne. Nem érdekelne túlzottan, hiszen láthatóan bomlott elmék, csak azzal van bajom, hogy 2000 éve az én hitem, a vallásom úgy született, hogy majd' 400 évig üldözve volt. Üldözték aztán a kommunizmus alatt is, és kurvára elegem van belőle, hogy most még újabb "igazságok", meg "tények" alapján jogot formálnak a további üldözésére. Krisztus biztos megfeddne, de én nem tartom oda a másik orcámat, inkább betöröm a másikét. Az ilyen embereket egyébként nagyon jól minősíti, hogy önmagukat megfontolt, felvilágosult tudósembereknek állítják be, miközben 45 évesen a faszuk méretével hencegnek.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.05.21. 11:55:44

"Valójában a materialista emberek sokkal szűk látókörűbbek lehetnek, mint a hívők. A hívők elismerik az anyagot, csak még tudják, hogy létezik valami efölött. A materialista nem képes az érzékeit meghaladni, és az agyát bizonyos határon túl használni. Olyan, mint a strucc, vagy az az ember, aki azt hiszi, hogy ha behunyja a szemét és nem látja a monitort, akkor az nincs is. A materialista embernek van tehát blokkolva a gondolkodása, mert az agyának azokat az összetevőit, amik a nem-racionális gondolkodásért felelősek, nem hajlandó kihasználni."

Juuuujjjj!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:-) Képzel el ezek az istenhívők olyan szűk látókörűek, hogy a bibliai Istennél nem tudnak nagyobb létezőt elképzeli. Pedig létezik Isten teremtője Karakutty. Meghaladja az agyukat, hogy fel tudják fogni. Ennyire korlátoltak ezek a bibliai Istenhívők.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.05.21. 11:57:37

Hitler időnként istenhívőként nyilvánult meg, és azt állította magáról, hogy keresztény: "A Führer tudatta azokkal, akik a Végső Megoldás végrehajtásával voltak megbízva, hogy az emberöléseket a lehető leghumánusabb módon kell elvégezni. Ez megfelelt azon meggyőződésének, hogy úgy érzékelte: Isten adott neki parancsot, hogy tisztítsa meg a világot az élősdi férgektől. Mivel a római egyház köztiszteletben álló tagja volt - noha annak hierarchiáját gyűlölte - 'Katolikus vagyok most is, akárcsak eddig, és mindig az is maradok' - mondta Hitlel, magában hordozta a katolikus egyház azon tanítását, hogy Jézust a zsidók ölték meg. A kivégzéseket tehát a lelkiismeret-furdalás szikrája nélkül végre lehet hajtani, hiszen ő csak Isten bosszúálló kezeként cselekszik - amennyiben a kivégzéseket személytelenül, kegyetlenség nélkül hajtja végre."
- John Toland (Pulitzer-díjas): Adolf Hitler, 507. old., az 1941 őszén történt események tárgyalásánál

SzJ1982 2011.05.21. 12:10:19

@IGe: És ez hogy jön ide, te borult? Azért, mert Hitler keresztény volt (már ha az volt, egyébként az ő kereszténysége nem volt több egy, a családja meg a hagyományok miatt ráragadt valaminél), akkor az összes keresztény látens, de méginkáb tevőleges népirtó?
Neked feláll a pöcsöd attól, hogy összefüggéstelen baromságokat idevetve "igazolod" a holdkóros faszságaidat?

KenSentMe 2011.05.21. 12:20:12

@SzJ1982: Ige világ életében ilyen volt, neki mindig is ettől volt merevedése, utána lehet nézni a "munkásságának" az interneten.

SzJ1982 2011.05.21. 12:21:58

@VRbagoly: Hát, utánanéztem, de sajnos nem bírta a gyomrom. Úgy a negyedik sornál feladtam.

Goompah 2011.05.21. 15:21:17

@SzJ1982: Akkor még sokáig bírtad. :D

SzJ1982 2011.05.21. 15:30:50

@Goompah: A szakmámból adódóan régebben sokat jártam vágóhidakon. Úgyhogy relatív erős gyomrom van...:)

venszivar 2011.05.21. 15:55:42

@SzJ1982: Ahhoz,hogy tükörbe tudj nézni,kell is az a "gyomor"!
Ne légy feszült.

SzJ1982 2011.05.21. 18:56:33

@venszivar: Nem mindenkinek vannak önértékelési gondjai, fater...:)

SzJ1982 2011.05.21. 18:59:38

@IGe: Kemény 65 követő? Lassan kicsi lesz a bolygó, elemér...:D

Goompah 2011.05.21. 20:27:25

@SzJ1982: Annak a 65-nek is a kb. a fele ő maga, különféle regisztrációkkal. :D A fennmaradó harminc meg a betegtársai az intézetből.

KenSentMe 2011.05.21. 20:35:33

@Goompah: Hát igen, a mester mindig is szeretett szalmabábozni.. amit mondtál, az egy nagyon, nagyon-nagyon-nagyon jóindulatú becslés.

SzJ1982 2011.05.22. 00:37:18

@IGe: Tudod, mi jutott még eszembe? A kommunizmus és a nemzetiszocializmus mind tudományosnak vallotta magát. Az egyik a biológiát értelmezte félre, a másik pedig fals társadalomtudományi elképzelésekből táplálkozott. Tízmilliókban mérhetjük az áldozataik számát. Mindkettőben közös volt, hogy a vallást, mint a régi világ megcsontosodott csökevényét, elvetendőnek tartotta. Most itt vagy te, meg a hozzád hasonlók, és újra csak ezt játsszátok. Kinevetitek, aki hisz, helyette mindent a tudományra bíznátok. Kétszer nem volt elég...?

IZÉ00 2011.07.07. 13:26:42

@SzJ1982: Nem volt elég. Tökéletesen igazad van, csak azt nem értem a Kínai kiállítással kapcsolatban miért nem fáj neked a fasiszta kommunizmus? Mert ott csupán esztétikai problémáid vannak, sőt idzem:
"Nem is a művek művészeti értékével van a bajuk (már ha van nekik, én, nem lévén a képesítés birtokában, nem ítélkezek művészeti kérdésekben).
Igazán a témaválasztás fájhat. Nyilván az a baj, hogy nem félhomályban fotózott, virággal telerakott fémcipőket, vagy (a nyugdíjasok abuzálásából épp hazatért) bociszemű cigánygyerekeket ábrázolnak a művek... "

Hát ez elég fájdalmas. De elnézést hogy kiragadtalak a tömegből, de a gondolati zavarosság nekem fáj, és a teljes következetlenség, amikor úgy alakítjuk a véleményünket és az elveinket ahogy a körülmények diktálják, és nekem ettől hányni kell.

SzJ1982 2011.07.08. 16:21:05

@IZÉ00: Nos, hát ha neked fáj a gondolati zavarosság, minden bizonnyal egész nap ordítasz. Egy dolog a képen látható tartalmat művészetileg értékelni, és egy másik dolog a képen látható tartalom mondanivalóját megérteni. Nem a cipők, vagy a cigánygyerekek LÁTVÁNYA zavar, ez gondolom (vagyis inkább remélem) tiszta.
Másrészt pedig, engedtessék meg nekem, hogy ne érdekeljen semmiféle kommunista vagy egyéb diktatúra, egészen addig, amíg az nem érinti kis hazámat. Most azt fogod mondani, Kína márpedig mostantól "szövetséges", így érint, de nem lesz igazad.
Amúgy pedig, igazán zavaros egy majd' két hónapos hozzászólásra egy másik blogon elkövetett kommenttel összemosva reagálni. Ha már gondolati zavarosság...

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.08.30. 23:17:37

@SzJ1982: 100 000 olvasták a legerősebb hónapban.

SzJ1982 2011.09.01. 18:23:16

@IGe: Jólvan, gratulálok, ügyes vagy. Egyébként meg hazudsz. :) Másrészt abban az országban, ahol hárommillióan szavaznak a Fideszre, nem nehéz 100000 őrültet találni. Abból a százezerből meg 97ezer, miután odatévedt, szánalommal teli röhögéssel zárta be azonnal.
Te kretén:D

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.01. 20:14:57

@SzJ1982: Már kétszer volt olyan hónap, amikor elérte a százezret az olvasottsága. Csak nem sátánista zombiimádó vagy, hogy ennyire véded a fürered?

SzJ1982 2011.09.01. 23:12:32

@IGe: De, az vagyok, elemér. Te pedig egy visszamaradott, komplexusok ezreivel küzdő, félművelt faszparaszt vagy. Nem is vagyok hajlandó több karaktert pazarolni a veled való "vitára", zárásként annyit kívánok neked, soha nagyobb örömöd ne legyen, te selejt, mint a hívő embereket, a hitet, a vallást gúnyolni. Alkotni, értéket előállítani eredendően képtelen vagy, így neked maradt ez. Szinte látlak a lelki szemeim előtt, te kis retardált, szemüveges macskajancsi, te pinát soha nem látott klaviatúrahuszár, te... A "szórakoztató stílusú ismeretterjesztő vallás és társadalom kritikáidról" meg annyit, valóban szórakoztatóak, amennyiben úgy tekintünk rájuk, mint egy háborodott alak ámokfutásaira. Kritikai, ismeretterjesztő értékük nulla, az meg, hogy szórakoztató stílusú...Vágod a négert az atlantai olimpiáról, aki majdnem belefulladt a medencébe? Na ugyanúgy vagy te szórakoztató. Végezetül: Ki akarna már "hamisítani" téged, te szánalomtenger. Na verd ki a pöcsödet a zsebkendődbe, fordulj befelé, aztán aludjál.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.02. 09:39:41

@SzJ1982: Jó kis önjellemzést írtál magadról:-) A saját tulajdonságaid a tieid maradnak. Ne próbáld azt másra kivetteni.

Boldog családos apa vagyok. Aki mellesleg az egyik hazai, tehát magyar Tradicionális egyház újra felélesztője.

Te meg csak szolgálj idegen ideológiákat. Imádj judeo-keresztény f-ségeket.

Ha meg akarsz gyógyulni, abban segítek. A bibliai SátánIsten hit, amiben te is szenvedsz ugyan is már sikeresen gyógyítható.

SzJ1982 2011.09.02. 10:30:24

@IGe: Krisztusra, te gyerekeket csináltál? Csórikáim... Így, hogy tudom, hogy újpogány faszkalap vagy, már nem csodálkozom semmin. Pontosan az ilyen félkegyelműeknek való a dolog. Amúgy meg mit judeo-akármizel, te félkegyelmű? Az az Einstein, akinek a faszának gipszmásolatával alszol, talán nem volt zsidó? "Sátánisten"... Nem félsz, hogy ha ilyeneket írogatsz, a gyámügy elveszi a kölyköket? Na, de befejeztem, menjél, imádjál napistent, te kretén.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.02. 11:14:30

@SzJ1982: Semmi közöm az újpogánysághoz, sem a pogánysághoz. Ezt már egy egy órás tévévitában is tisztáztam.

Einstein éppen úgy zsidó volt, mint a ZombiJézuskád a róla szóló mítoszban.

Tagadd meg a Sátán létezését, ami nekem semmiség, de te nem tudod megtenni. Ergo a te kölkeidnek van félnivalójuk a sátánista apjuktól.

SzJ1982 2011.09.02. 11:20:02

Tudatlan köcsög vagy. Tévévita, maradjál már... EzoTV?
Remélem, egyszer az összes hozzád hasonlót bezárják a Lipótra. Ezzel befejeztem.

SzJ1982 2011.09.02. 11:24:20

@IGe: Tudatlan köcsög vagy. Tévévita, maradjál már... EzoTV?
Remélem, egyszer az összes hozzád hasonlót bezárják a Lipótra. Amúgy meg:
hu.indymedia.org/node/4600
Ne csodálkozz, ha egyszer otromba módon szétcsapják a fejedet.
Ezzel befejeztem.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.02. 11:24:46

@SzJ1982:

Az Árpád Rendjének Jogalapja Tradicionális Egyház hivatalos álláspontja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia „Az Egyház élő hitével összhangban” című körlevelére

vilagnezet.blog.hu/2009/10/12/arpad_egyhaz_allaspontja_a_katolikusok_korlevelere

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.02. 11:26:41

@SzJ1982: A hozzád hasonló bunkók valóban félnek tőlem. Van is miért.

SzJ1982 2011.09.02. 11:30:01

@IGe: :)
Majd összeszarom magam, elemér:) Árpád rendje...Na takarodj, te fos:)
Ne is válaszolj, mert innentől beleszarok. Jól gondold meg, mielőtt folytatnád...

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.02. 11:44:36

@SzJ1982:

Nyugodtam olvasd el és ott van a végén a link a II. részben feltett TV adásra. Történészekkel és a Magyarok Szövetségének az Elnökével ülök egy asztalnál.

Csigafattyú 2011.12.13. 16:20:22

II. János Pál nem azt mondta, hogy az óvszer Isten ellen való, hanem azt, hogy a promiszkuitás az, és a gumi csak elősegíti a terjedését. Giordano Brunót nem a tudományos tételei miatt égették meg, hiszen akkor korábban Keplert vagy Kopernikuszt is megégették volna. Ez a legenda egy XIX. századi amerikai regényből származik. Valójában korrupt egyházi tisztségviselők néhány ellenlábasa kérésére (és jó pénzért, persze) döntött erről. Csak hogy helyretegyem a nyegle vallásellenes mindentudókat.