Lőrincz Lilla és Borsos János képzőművészeket a jelek szerint a nyomasztó helyzetek motiválják. A legtöbbünket a blogposztokat követő kommentek kilencven százaléka egyszerűen csak elszomorít. Vagy erősíti a meggyőződést, hogy sokak számára vonzóbb és egyszerűbb az értelmetlen gyalázkodás, mint a párbeszéd.
A művészpáros azonban saját műve alapjává tette azokat az agyatlan összeesküvés-elméleteket, sanda gyanúsítgatásokat, a szimplán trágár bejegyzéseket, a tudálékos nyavalygásokat és a kioktató rosszmájúságot, amelyeket a róluk szóló posztunk alá körmöltek a szorgos kommentelők.
A zsigeri kirohanásokat akkor az a projektjük motiválta, amelyben megfestették diákhitel-tartozásuk számjegyeit, és azt a vásznon szereplő összegért eladták egy magánalapítványnak. (Nem, nem az önök adóforintjaiból vették meg a képet.)
A mostani alkotás a kommenteket emelte ki saját közegükből, és nyomta pólóra.
A "Faszom a modern művészetbe, ezek az önhitt majmok szétszarnak mindent" kocsmai okoskodása vagy "A képző színvonala is nagyot zuhant az utóbbi időben" oktondisága a pólókon olvasva se nem megmondós, se nem érdekes. Egy fehér pólón, napfényen olvasva egyszerűen csak bénák.
Miközben azzal, hogy a szitkok céltáblái viselik a feliratokat, a nick és arctalanság mögé rejtőző kommentelők szavainak súlya is megkérdőjeleződik. A képek önmagukért beszélnek, kattintgassák végig őket, esetleg ízlés szerint kezdjenek azonnal gyalázkodásba alant.
