Ha az ember ránéz a hamarosan megnyíló Párizsi Nagy Áruház Zsolnay kerámiával díszített oszlopaira, a vakítóan tiszta kőburkolatra, a szecesszíiós díszekre, akkor vérmérsélettől függően olyasmik jutnak eszébe, mint hogy az Andrássy út ékköve, lenyűgöző, na-itt-milyen-bolt-nyílik vagy erre bezzeg van pénz. A frissen felújított épületről egyre biztosan nem gondol a járókelő: hogy a szecessziós épület, a boldog békeidők áruháza valójában építészeti üledék, amiben úgy rétegződnek a korok, mint valami folyómederben az iszap.
Fotó: Földes András
A Párizsi Nagy Áruház helyén egykor ugyanis Terézvárosi Kaszinó 1885-ös, neoreneszánsz épülete állt. A telek új tulajdonosa Goldberger Sámuel a leégett Rákóczi úti üzletei helyett azonban nem egy megszokott, vakolateklektikus pesti házat szeretett volna, hanem valami igazán progresszívet, így Európa legmenőbb stílusában szecessziós házat terveztetett. Az 1910-ben elkészült Párizsi Nagy Áruház azonban nem törölte el Petschacher Gusztáv épületét, hanem akkoriban szokatlan módon magába olvasztotta annak egy részét. Az egykori kaszinónak megmaradt a Paulay Ede utca felé eső homlokzata, mögötte a földszinti, boltíves teremmel, felette pedig a Lotz Károly festményeivel vastagon borított bálteremmel.
A Sziklai Zsigmond tervezte áruház bravúros módon valóban körbeveszi a régi épületet, nem támaszkodik rá. A Lotz terem feletti szint az új épület felépítményéről függ, semmint a régi födémre támaszkodik.
Nézzen körül az áruházban! >>>
A világháború után Divatcsarnokká alakult áruházon a kevésbé finom módszerekkel, de annál radikálisabban dolgozó új világrendszer hagyta rajta a nyomát. Álmennyezettel borították a tervezők egyik büszkeségét, az akkoriban még ritkaságnak számító vasbetont, amelyet progresszív módon az épület látható díszítő elemeivé is tettek.
A nagy, világos tereket kis szobákká osztották, lépcsőket építettek még néhány emeletre, hogy a munkások és munkásnők könnyebben juthassanak hozzá a termeléshez vagy a munkaerő újratermeléséhez szükséges termékekhez. Jelen sorok írójának a Lotz terem freskói alá bezsúfolt szekrényekből választottak Diolen Moby márkájú iskolaköpenyt.
A rendszerváltással az épület sokkal természetesebb változásokon ment át. Az üzletek eltűntek, míg végül már csak az alsó szinten működtek 100 forintos boltok, miközben a ház lassan elindult az enyészetté válás útján. A felső emeletek beáztak, a vakolat hámlott, a PVC pedig repedezett. Az áruház néhány évig teljesen üresen állt, miközben kiszivárgott, hogy itt nyit múzeumot a Guggenheim alapítvány. A művészeti tervekből annyi lett, hogy pár hónapra bevette ide magát az alteros képzőművészeti világ, míg a Kis Varsó szobrászduó egy néptelen emeleten elkészítette a Velencei Biennálén nagy visszhangot kiváltó Nefertiti-szobrát.
Az utolsó előtti fejezet az volt, amikor az Orco nevű ingatlanbefektetési csoport megvette a házat, és bejelentette, hogy a Divatcsarnokot egy francia építésznő, Manuelle Gautrand tervei alapján építik át luxusáruházzá. Az arany lamellákat és mozgólépcsőket álmodó építész terveivel azonban nem szimpatizált a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH), akik valami hagyományosabb, restaurációs jellegű tervet láttak volna szívesen.
Az Orco pedig engedett, vagy a műemlékvédelem miatti elkötelezettségből, vagy azért, mert az áruházhoz végül mégsem találtak tőkeerős cégeket, és a kisebb ellenállás felé mozdulva irodaházat alakítottak inkább ki. Mindenesetre Tiba János irodája vette át a munkát, és korrekt felújítási tervvel örvendeztette meg a hivatalt. A mozgólépcsőerdőből egy pár maradt meg a földszinten. Elbontották az álmennyezeteket, a buherált falakat és betoldásokat, eltakarították az otrombán eszkábált lépcsőket. az oszlopokat minőségi kővel borították. Az áruház államosítás utáni bővítése miatt egy emelettel feljebb vitt üvegtetőt visszahelyezték a negyedik emelet magasságába. Helyreálltak az épület arányai, kitisztult a tér, és látogatásunkkor, néhány héttel a megnyitás előtt kisebb változtatásokat leszámítva olyan volt az épület, mint 1910-ben.
Nézze meg az Andrássy egyik legszebb épületét! >>>
Igaz, ami a KÖH-nek örömet okozott, az minket inkább elgondolkoztatott. A korhű alatt ugyanis nem biztos, hogy az eredetihez való visszatérést kell érteni. A fomális egyezés helyett elképzelhető lett volna olyan helyreállítás, amely az épület keletkezésének elvét viszi tovább, és beépíti a 21. századot is a falak közé.
Persze egy rossz szavunk nem lehet. Az időközben csődközelbe került Orco nem sajnálta a pénzt, és a hazai piacon szokatlan igényességgel újította fel a közel 100 éves épületet. A kitisztított térben kirajzolódik a velencei csatornák hídjait idéző lépcsők eleganciája, meg a diszkrét arany és még diszkrétebb vakolatfehér szecessziós sordíszek. A hatalmas, fakeretes ablakok még úgy is nagyvilági hangulatot adnak a homlokzat mögötti tereknek, hogy egyelőre malteros vödrökön csillan meg a fény.
A tervezők olyan tudatosan kerülték a feltűnést, mint egy régimódi A-kategóriás sztár. Extravaganciának nyoma sincs, minden nett és rendezett. A felületes szemlélő kortárs elemként csak a második emelettől megjelenő üvegfalat érzékeli. Az 5700 négyzetméteres épületnek ugyanis csak a földszinti és első emeleti része lesz nyitva a vásárlók előtt. A terület nagy részébe az Alexandra könyvesház költözik a Nagymező utcai sarokról. A további hat emeleten irodákat alakítanak ki, amelyeket a kristálymintás üvegfalak választanak el a könyvek közt hemzsegőktől.
Szerződést a felső szintek bérlőivel még nem írtak alá, így egyelőre annyi tudható, két nagy bérlővel tárgyalnak az épület többi részére.
Az építészek annyira nem akartak belegázolni a KÖH lelki világába, hogy kortárs ötleteiket úgy helyezék el, azokat az utcáról ne láthassák a sétálgató hivatalnokok. Így az üvegtető felett csak akkor vehetjük észre, hogy a belső üvegfalak szeszélyesen gyűröttek, ha kitekert nyakkal bámulunk felfelé.
A hatodik emeleti, Paulay Ede utcára néző tetőterasz kristályformát idéző, extravagáns télikertjét pedig csak a szerencsés bérlők felsővezetői élvezhetik majd. Mellékelt fotóinkról is egyértelmű, hogy ennél kellemesebb munkahelyet nehéz elképzelni. A túlzsúfolt gipszkarton dobozokban görnyedők számára csak az nyújthat megnyugvást, hogy egy ilyen helyen nyilván egyáltalán nem végezhető hasznos munka, hiszen a munkaerő egész nap a város tetőrengetegét, a templomtornyokat és az oldalt felbukkanó hegyeket bámulja Excel-táblázatok helyett.
A katarzist pedig a tetőkert okozza, ahol titokban a tervezők, mintha elfojtásaikat végül itt élnék ki, meglepően expresszív elemeket skicceltek fel. Rozsdásodó lemezből készült, kubista formák borítják a gépházakat, modern szoborpark hangulatát keltve. Amire egyébként éppen itt nincs szükség. Mindez öncélú gesztus, hiszen a hangsúly a látványon van, ami olyan, mintha Budapest a világ legszebb városa lenne. A felső szintet bérlő cégnek nyilván fel kell majd adnia addigi profilját, mert erről a helyről nehezen lehet világjobbításnál, esetleg bébifókamentésnél sekélyesebb tevékenységet elképzelni.
Tömeges leépítések az Orcónál
Csődvédelembe menekült a luxemburgi székhelyű, a budapesti, prágai, varsói és párizsi tőzsdén is jegyzett ingatlanbefektetői cég.Az Orcónak 2009-ben nagymennyiségű kötelezettséget kellene törlesztenie. Az elmúlt hetekben számos hitelezővel sikerült megállapodni a határidők kitolásáról, de úgy tűnik az idő nem volt elég, hogy mindenkivel sikerüljön ezt megtenni.A következő időszakban a társaság azon projektjeire fog csak fókuszálni, melyek 2009-ben és 2010-ben is jövedelmet termelhetnek számára. Az Orco összességében közel 220 munkatársát küldte el, és leépítette a budapesti állományának felét. Bezárta néhány irodáját, például a moszkvait. A hírek szerint azonban a prágai központot és a budapesti irodát mindenképpen talpon akarják hagyni.
