Képgyár

"Ilyet én is tudok csinálni."
"Ezt nevezik művészetnek?"
"Régen bezzeg tudtak festeni."
"Na, ezt én is kiraknám otthon."
"Afrikában közben éheznek."
Fotó, képzőművészet, építészet, látható és láthatatlan dolgok.

Friss topikok

IndaFotó képek

Linkblog

OMG, kamu volt a kormányzatihonlap-váltás

2010.07.28. 15:44 Földes András

A reformdüh nevű betegséget Gyurcsány Ferencnél mutatták ki a Fidesz szakemberei, arról azonban nem szóltak, hogy a betegség fertőző, és vizsgálat közben ők is elkaphatták. Erre enged következtetni, hogy a kormányváltás után úgy nevezett fiatalos stílusban jelentették be: felszámolják a minisztériumi honlapok káoszát, mert amit a kommunisták eddig ott műveltek, az OMG. Egységesítik az arculatot, lesz olyan rend, mint aztán az egész országban.
 
A lendület azonban a vicceskedő közlemény megfogalmazásáig tartott, derült ki, amikor egy cikkemhez adatot keresve belekattintottam a kulturális, egészségügyi és oktatási feladatokat egyesítő Nemzetierőforrás-minisztérium (Nefmi) vadonatúj honlapjába.
 
 
Kiderült ugyanis, hogy a felület alatt nagyobb a káosz, mint előtte. Már nem csak a különböző tárcák közt, hanem azon belül is megszűnt az összhang. A Minisztérium című menüpontra kattintva ugyanis az azóta már megszűnt, szocialista vezetésű Oktatási és Kulturális minisztérium (OKM) feladataival ismerkedhetünk meg. Ugyanígy hosszasan olvashatunk az OKM szervezeti felépítéséről vagy lobbitevékenységéről.
 

De rábukkantunk már rég leváltott kulturális szakállamtitkár bemutatkozására, sőt, a honlap felajánlja logójának letöltését is, természetesen azt, amelyik állítólag már nem létezik. OMG. 

22 komment

Címkék: dizájn honlap minisztérium okm nemzetierőforrás minisztérium

A bejegyzés trackback címe:

https://kepgyar.blog.hu/api/trackback/id/tr612182690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kixx 2010.07.28. 15:58:51

ha-ha
(név, cím és nyakbőség a szerkesztőségben)

MPL firstlady 2010.07.28. 16:12:08

a legtöbb honlap visszamutat a jogelődre, viszont az új felállásban kizárólag a vezetőket tették fel pedigrével,illetve a napi híreket frissítik.

de az új honlapokon ott a régi szervezeti ábra a már régen leváltott középvezetőkkel, százéves szmszek és egyéb furcsaságok.

nagyon szánalmas.

amíg kitalálják az új nemtudommit, legalább tartalomban illene korrektnek lenni.

van tárca, ahol az összeeresztés után megváltoztatták az emilek végződését az újra.

korábban egy ilyen akciót követően egy hónapig sem működött az utánküldés, okozva némi problémát, a kszf nevű operetttanszék ezt bírta szolgáltatni.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.28. 16:12:56

Én a mai napig kapom hetente a hivatalos pályázati hírlevelet a Magyar Köztársaság rég nem létező Oktatási és Kulturális Minisztériumától. Legutóbb hétfőn jött éppen. OKM-es fejléccel. OMG!

is 2010.07.28. 16:15:46

"lesz olyan rend, mint aztán az egész országban"

miert? nem ilyen rend van az orszagban is? a felszinen, latszatban, ott van. kicsit megkapargatod, ugyanaz a szarkupac, csak most meg NENYI-vel leontve.

is 2010.07.28. 16:18:56

komolyabban is: oktoberig nincs allamigazgatas. utana meg mar a koltsegvetes van, tehat iden semmi erdemi munka nem lesz. ha mar elfelejtettuk: azoknak lett igaza, akik feltettek az orszagot a kormanyvaltastol. tenyleg honapokat vesztunk el a semmiben, mert Orban forradalmazik, mutogatja a 8 miniszteret, a rengeteg helyettes allamtitkart, amivel tullepi a letszamot, meg nem.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.07.28. 16:32:00

Kovács Zoltán, az OMG médiahack atyja adott egy baráti interjút(mandiner.hu/cikk/20100616_kemeny_dzsungelharc_lesz), amiben lefikázta a teljes kormányzati webet (többnyire okkal), és megígért ezt-azt.

"Lesz majd egy központi honlap, mondjuk a kormany.hu, amelyen keresztül az egész kormányzati-minisztériumi struktúra elérhető lesz, egy áttekinthető, egységes szerkezetben. Nem az arculat a legfontosabb, az csak a kéreg: a webes kommunikáció egész tartalmát és hangnemét át kell alakítani minél hamarabb. A legfontosabb dolgokat lehetőleg már a nyár, kora ősz folyamán, aztán haladni tovább a lehető leggyorsabb tempóban, amit a forrásaink, lehetőségeink megengednek."

Már az interjúból nyilvánvaló volt, hogy blöfföl, mert ennyi idő alatt nem lehet lebonyolítani a közbeszerzési eljárásokat (ja, hogy anélkül... ha csak úgy nem :))

A kormany.hu egyik boxában az alábbi figyelemreméltó felirat található:

"Létrehozva: 2009. december 9.
Módosítás: 2010. február 11.
Forrás: Magyarország.hu"

Nem nyúltak hozzá lófaszhoz sem.

barsled 2010.07.28. 16:37:44

Még a vezetőkkel is trehánykodtak. Július 13-ig azt sem tudta a Közig. stb Minisztérium, hogy Varga Mihály államtitkár. Vagyis hiányzott a honlapjukon az államtitkárok felsorolásából. Kicsit hülyéskedtem velük, mire kijavították.
És ez a Közigazgatási stb Minisztérium, ahol a közig. informatikát irányítják.

amorall 2010.07.28. 16:42:25

Természetesen semmilyen friss információ nem jelenik meg az oktatásról - nem tudjuk, mi lesz szept.1-jén. Az már csak hab a tortán, hogy kérdezni se lehet, mivel a fórum funkció egy hónapja nem működik.

turulpina 2010.07.28. 16:54:36

OMG, még se sikerült rendet tenni, csak még nagyobb a szarkupac?

OMG, van aki ezen meglepődik?

Eddig két kézzelfogható eredménye van új kormánynak:
- egy nyilatkozat (50x70cm, méltó helyen) a közhivatokban;
- és kb. 20Ft-al drágább euró.

Sztem szép eredmény.

Will McAvoy 2010.07.28. 17:30:20

Nagyon menő dolog ilyen hozzászólással Index címlapra kerülni, de ez a Webra-cég a referenciáit elnézve biztosan MSZP közeli, úgyhogy nem tudom minek hisztiztek ennyire izzadtságszagúan.

Azt valóban elbaszták, hogy a kelleténél sokkal korábban kommunikálták kifelé az átalakítási terveket, de ennek semmi köze dátumokhoz, elnevezésekhez vagy logókhoz.

Ez a régi portál, régi CMS-sel, régi tartalommal, és ettől még nem állhat le egy weboldal, főleg egy kormányzati weboldal tartalmi frissítése. (Mutassatok egy screenshot-ot mondjuk márciusból, és ha nem ugyanez a dizájn vagy felépítés, én kérek elnézést.)

zümmmi 2010.07.28. 17:54:26

konzervatív tökfejek.

Steve the Great 2010.07.28. 18:00:59

@netfox: Az archive.org-on egész jól vissza lehet követni.
Egyébként normális országban nem volna gond, hogy marad a régi CMS, ha már egyszer baszott sok pénzért megvették és leoktatták. Bár lehet, hogy kell a fideszközeli webfejlesztőkenk is pénz.

Steve the Great 2010.07.28. 18:09:00

@Steve the Great: Másrészt viszont a minisztériumok egy részében másik cms van, pl. www.ngm.gov.hu

belekotty 2010.07.28. 18:18:19

Nincs ebben semmi meglepő. Profi ilyet mint ez az OMG-s fasz banda nem csinál, még ha úgy is van ahogy állítja. Rengeteg ilyen fiatal hülye titánt láttam már aki azt hiszi hogy ő szarta a Neumann elvet és majd ő átprogramoz mindent.
Eleve egy ilyen akcióval maga ellen fordítja az eredeti fejlesztőket, rendszergazdákat, akik ugye rengeteg helyen tudnak keresztbe tenni. A másik ellenreakcióra pedig itt a példa, egy ilyen után a felhasználók nagyítóval kezdik el keresni a hibákat. Aki profi, az tisztában van azzal hogy ez nem programozásból, hanem üzemeltetési logisztikából és a felhasználók kezeléséből is áll.
Ilyet csak önhitt amatőrök csinálnak akik életükben még komoly nagy rendszereket nem üzemeltettek.

Hungeralien 2010.07.28. 18:33:15

@netfox: "MSZP közeli, úgyhogy nem tudom minek hisztiztek ennyire izzadtságszagúan"

Figyelj, én pl az MSZP-t is utálom meg minden olyan pártot és politikust aki Kádár alatt ágyazott meg magának.

Jó ideig nem lesz még kedvenc pártom, persze szavazgatok mert hiszek a demokráciában, de én vagyok a politika leszokott dohányosa - aki köztudomásúlag a legrosszabb antidohányos. Akire szavazok, azt utána még jobban ostorozom hogy mekkora fasz és hogy a büdös köcsög nem képes végrehajtani a saját maga által kitűzött célokat.

És Orbán sem ezt az utat vázolta fel.

Kezdem azt látni hogy a mélykomcsik után a sekélykomcsik is csak téblábolni fognak itt négy évig...

Orbán sem Superman , nem is Batman hanem ő is hangember. A Voluman.

Indriq 2010.07.28. 18:34:00

Ez mind számomra másodlagos (szerencsére sokat nem kellett kormányzati oldalakon lennem). Én arra vagyok kíváncsi, hogy hol vannak a szerződések, árajánlatok, megbízások a honlapokra. Kik csinálják. És ha ingyen akkor miért? (ez utóbbi csak vicc volt).

Juliusz 2010.07.28. 18:34:46

@Shelby_Cobra: OMG - oh my god. Ebből kimaradtál, ezzel poénkodott az új gárda iszonyú nagy arccal. Hogy milyen szart találtak, de majd ezután.

Egyébként itt-ott beszúrnak új közleményeket. Föltehetnék már az új vezetők életrajzát. A minap kerestem az egyik új főnök kilétét, de a tárca honlapján semmi, csak kerülő úton, az ötödik google-próbálkozásra jött be valami.

dr poljakov 2010.07.28. 20:58:58

web.archive.org/web/20091020073440/http://www.okm.gov.hu/

Az impresszumot azért már le lehetne cserélni, tényleg. :(

BushDoctor 2010.07.29. 11:12:26

kontárkormány, muhahhahahahaaa
süti beállítások módosítása