A múzeumok fő feladata a közkeletű elképzelésekkel szemben nem a szórakoztatva nevelés, vagy egyszerűen a szórakoztatás, hanem hogy műtárgyakat gyűjtsenek, ezeket feldolgozzák és rendszerbe illesszék. Végül pedig kiállítsák, kölcsönözzék, és így járuljanak hozzá a téma, a kor megértéséhez.
Ezek persze közhelyek a világ boldogabb felén, nálunk azonban évtizedekig a gyűjtemény feldolgozására, a tudományos munkára helyezték a hangsúlyt, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy az üres termekben állandó kiállítások porosodtak, miközben a szakértők az irodákban kávéztak, leveleztek, dumálgattak, és csak azért nem szörföltek a neten, mert akkor még nem volt olyan.
Néhány évvel később pedig váratlanul a nézők becsábítása, a rekord látogatószám lett a szlogen. A tudományos munka megszűnt, vagy el sem indult, a művészettörténészek, múzeulogusok pedig úgykezdtek röpködni a világban, mint a multimenedzserek, hogy külföldön összerakott sztárkiállításokat szervezzenek a hazai piacra.
Gyűjt, feldolgoz, prezentál
Ennek ismeretében nyílt hadüzenetként értelmezhető a Ludwig múzeum új kiállítása. Az Új szerzemények - rég nem látott művek ugyanis nem egy külföldön futott produkciót reciklizál, és nem a nagy nevek mágiájával vonzza a nézőt. A program inkább annak a bizonyítéka, hogy a múzeum rendeltetésszerűen működik: gyűjt, feldolgoz, prezentál.
A tervek szerint rendszeres eseményen látható, hogy a Ludwig folytatja a kezdetekkor meghatározott célkitűzését, a kelet-európai régió jelenét és közelmúltját feldolgozó művészet gyűjtését. A csütörtökön nyíló kiállításon az utóbbi három év vásárlásai szerepelnek.
A gyűjtemény főleg fiatal, magyar alkotók műveivel gyarapodott. A Ludwig felvásárolta többek közt Lakner Antal sorozatának, a Passzív munkaeszközöknek egy darabját, a talicskázást imitáló fitneszeszközt. A Kis Varsó installációját, amelynek villogó neon vöröscsillaga és Dávid-csillaga, videómunkája és dokumentációi a hetvenes évek művészeti mozgalmait értelmezik. Látható Esterházy Marcell zseniális videómunkája a marseille-i lakótelep állandóan változó homlokzatáról. Vagy Várnai Gyula ajtóból és ablakból kivágott, embernyi számjegyei.
Mellettük néhány külföldi, kelet-európai művész munkája teszi karakteressé, hogy itt valóban a keleti blokk sajátos múltjának feltárása a téma. Kedvencem Kristof Kintera definiálhatatlan funkciójú háztartási gépeinek sorozata, mellettük a jellegzetes Csehszlovák stílusú dobozaikkal.
A múzeum beszerzett néhány hetevenes évekbeli művet is, amelyek az igazgató, a tavaly beiktatott Bencsik Barnabás szerint még éppen megvásárolható áron vannak a piacon, de hamarosan elérhetetlenek lesznek egy állami forrásokból gazdálkodó intézmény számára.
A kiállítást szerencsére nem nyomják agyon a komoly művészetelméleti kérdések. A felhozatalt szinesítik azok a művek, amelyek évek óta állnak a raktárban, úgy, hogy még sosem kerültek a látogatók szeme elé. Közszemlére tették például Hitler házi szobrászának munkáit, az alapító Ludwig házaspárról készült mellszobrokat. Ezek fő érdekessége, hogy az ábrázolt pár tartós letétjének köszönhetően több mint egy évtizede állomásoznak Magyarországon, ráadásul nagy erejű, hatásos munkák, és így érthetetlen, hogy még sosem érezték szükségét kiállításuknak.
Szintén az elfekvőből került a falra a Toxic nevű graffitisnek, és a szintén falfirkás Lady Pinknek és Jenny Holzernek graffitis festményei. A két kép még a nyolcvanas években került a Ludwig-gyűjteménybe, akkor, amikor ez a műfaj még egyáltalán nem nyert polgárjogot a képzőművészetben.
Progresszívitásuk ellenére Ludwigék vagy még inkább a tanácsadóik sem tévedhetetlenek, amit bizonyít az a terem, amelyben a gyűjtemény megdöbbentően giccses darabjait állították ki. Az alkonyi táj, amelybe egy nappali táj képe illeszkedik, középen lovassal a giccs olyan fokait érte el, hogy azt bármikor kiakasztanám szerkesztőségünk amúgy kényes izléssel kialakított terébe.
Üvegzseb
