Egyértelmű volt, hogy a street artnak leáldozott. Ha az ellenkultúra népszórakoztatássá válik, és útikönyveket adnak ki, hogy a Londonba látogató hájas turisták a Buckingham palota után a világsajtóban már jó ideje rallizó Banksy munkáit is felkereshessék, az már a vég. A street art ugyanis a függetlenségről, a rendszeren kívüliségről, a szabad véleményalkotásról szól, morogtam magam elé, és lerakva a praktikus, térképekkel kiegészített útikönyvet, fanyalogva kiléptem az utcára. És azonnal elfeledkeztem erről az elmeleti hülyeségről.
Nézze meg az összes izgalmas munkát egyben, nagyban! >>>
London falait ugyanis olyan változatosságban borították a festmények, matricák, stencilek, kivágások és a street art egyéb megjelenési formái, hogy nehezen lehetett volna amellett érvelni, hogy ez nem aktív művészeti mozgalom.
Feltűnő volt, hogy a tageknél jóval több volt a kidolgozott graffiti. Azt nem lehet tudni, hogy ez a finom ízlésű londoniak miatt van így, vagy azért, mert néhány csoport missziójának tekinti az igényes munkák terjesztését. Mindenesetre a Camden townban és környékén tobzódó majmokat és rajzfilmszerű figurákat készítő London frontline csoport munkamódszere, hogy főleg a házfalak tulajdonosainak engedélyével festenek. A két képzőművészeti egyetemista tag állítja, hogy ha jó dolgok kerülnek a falra, az magas színvonalú munkák festésére buzdítja az egész közösséget.
Mégsem az igényes graffitik kápráztatták el az akaratlanul is street art-turistává váló szerzőt. Sokkal inkább az innovatívitás jelei, amelyektől elszokott a szegényes, tagaktől, lakáshirdetésektől és óriásplakátoktól sújtott Budapesten.
A szokásos festékszórós graffiti, a stencil és a matrica mellett ugyanis ezernyi jel mutatott arra, hogy az utcai művészet tényleg azáltal nyer értelmet, hogy reflektál a környezetére. És ha a környezete úgy kívánja, akkor lehet street artot csinálni például fonálból.
Fotó: Földes András
A Brick lane egyik rácsos ablakánál ért a megvilágosító sokk, amikor megpillantottam a dróthálóra fonállal szőtt pamutgraffitit. A mély megilletődöttség ellenére is újabb katarzist jelentett az üveggyöngyös munka. A téglafalba valaki kis lukakat fúrt, és abba ragasztgatta bele a színes üveggolyókat, amelyek csak akkor adtak ki érzékelhető mintázatot, ha megcsillant rajtuk a nap vagy a vaku fénye. Zseniális.
Tátott szájjal néztem a magasan a házfalakra ragasztott mozaikokat vagy a csempére otthon festett, majd falra applikált szuperhős-arcképeket.
Godzilla méretű graffitiseket vizionáltam, amikor a belvárosban 2-3 emelet magas, jól kidolgozott graffitiket, plakátokat láttam. Sőt, volt egy olyan tűzfal, amelyet elborítottak az embernagyságú polipok.
A londoni falfirka egyébként nem feledkezett bele az ilyen formai bravúrokba, hanem megmaradt independent, kritikus művészetnek. Az aktuális Vietnámot most a térfigyelő kamerák jelentik, amelyek révén London a világ az egyik leginkább megfigyelt területévé vált.
További óriásgraffitik és minifirkák >>>
De szürrealizmusával és társadalomkritikájával levett a lábamról a mocskos beugróba ragasztott plakát egy öltönyben meditáló juppiról.
A radikalizmust nem csak a politikai munkák jelentették, hanem például a melegkultúrát provokatívan megmutató, színes plakátsorozat. Vagy azok a fénymásolt plakátok, amelyeken egy nő, talán maga a street artos ffurcsa, fájdalmasan feltárulkozó sztriptízét követhetjük.
Meg sem lepődtem, mikor felfedeztem a street artot kitaláló Obey giant munkáit, vagy a híres Space Invaders mozaikból rakott űrhajóit. Amikor pedig végül rábukkantam a híres Banksyt fikázó stencilekre – Ez Banksy, ne mossa le – akkor már egyértelmű volt, hogy ha itthon már nem is, de Londonban még van kraft ebben a műfajban.
Olvasson még grafftiről!
• Bojár Iván András városarculati tanácsnok Budapest legfőbb problémájáról, a falfirkáról >>>
• Miért nem akarja elhagyni gyerekét a Reunion szigetéről érkezett graffitis? >>>
• Graffitioktatást akar Beke László művészettörténész az általános iskolákba >>>
• Videó a Kétfarkú Kutyapártról itt >>>
• Mi az a street art? >>>
