Képgyár

"Ilyet én is tudok csinálni."
"Ezt nevezik művészetnek?"
"Régen bezzeg tudtak festeni."
"Na, ezt én is kiraknám otthon."
"Afrikában közben éheznek."
Fotó, képzőművészet, építészet, látható és láthatatlan dolgok.

Friss topikok

IndaFotó képek

Linkblog

A grízes tészta megdicsőülése

2009.09.13. 11:49 Földes András

A Modem nevű kortárs múzeumnak két hibája van. Az egyik, hogy úgy néz ki, mint egy vidéki pláza, a másik pedig, hogy Debrecenben van, nem pedig abban a városban, ahol élek, és ezért nem tudok hetente elmenni, hogy körülnézzek, éppen mivel jöttek elő.
 
Ellenben egyáltalán nem baj, hogy egy várúr énképével rendelkező polgármester ténykedik a Modem felett, továbbá, hogy maga az igazgató is hasonló mentalitású figura, aki miután eltávolította az elismert szakembereket, maga kezdett kurátorkodni.
 
Sőt: a páros nem várt izgalmakkal dobja fel a kortárs képzőművészet kimért és intellektuális műfaját.
 
Gulyás Gábor igazgató legutóbb például kiállítást szervezett Esterházy legendás regénye, a Kis magyar pornográfia kiadásának huszonötödik évfordulójára, amelyre érkezett egy Kósa Lajos-mellszobor is. Gulyás a szobrot elfogadta, sőt megvásárolta a múzeum számára. Kósa Lajos polgármester saját mellszobrával szembesülve az utolsó pillanatban azonban berágott, és letiltotta a mű kiállítását. Országos botrány. Gulyás benyújtja lemondását, a kiállító képzőművészek visszalépnek, a sajtó a polgármesteri cenzúrával van tele, a közönség remekül szórakozik.
 
A kurátorjelmezes szuperhős beront
 
De nem csak a röhögés. A Kósa-szobor több a botránynál. Tökéletes válasz a Kis magyar pornográfia című kiállítás kérdésére: „Az elmúlt húsz év, az új magyar demokrácia megteremtésének időszaka kusza és botrányosan durva volt. Mi történt ebben az országban? Mi történt ebben a Rendszerben?” – szól Gulyás igazgató bevezetője.
 
A szobrot alkotó Gerhes Gábor ráadásul szerencsére mindenfajta kinyilatkoztatást kerülve felelt. Elindított egy folyamatot, majd hátradőlve várta, mi lesz a végeredmény.
foldesandras: IMG 4161
Kattintson ide, ha teljeskörű képet alakítana ki magában! 
 
A fotográfusként közismert alkotó vérbeli konceptuális munkával állt elő, olyan tisztaságú alkotással, amely mellesleg a mit jelent a konceptuális művészet című középiskolai órán tökéletes magyarázat lehetne a nebulóknak.
 
Először is felkért egy alkalmazott szobrászt, hogy valami semleges sajtófotó alapján készítse el Kósa Lajos debreceni polgármester másfélszeres életnagyságú mellszobrát. Figyelem, a műalkotás nem a szobor, hanem csak a művet mozgásba hozó első dominó.
 
A folyamat beindult: a polgármester reflexből túllépett hatáskörén, magára öltötte kurátorjelmezét, berontott a múzeumba, és azt kiabálva, hogy ez az ő városa, visszavonatta a művet.
 
A következmények most nem érdekesek, olvassa el itt, ha nem készült fel, és otthon hagyta az uzsonnáját is.
 
A lényeg az Esterházyt idéző abszurditás: Kósa azzal érvelve, hogy nem szeretné, ha kiskirálynak tűnne, aki a város múzeumában saját magáról készíttet szobrot, kiskirályként lépett fel.
 
Gerhes munkája precízen rajzolta ki Magyarország jelenlegi, paternalizmuson, urambátyámságon, hatalmi pozíciókon alapuló rendszerét. Munkájával kétségkívül ellopta a show-t az összes többi jó nevű kollégája elől, ami azért meglepő, mert a kiállításon lapul még egy remek és botránygyanús munka. Wahorn Andrásé. Amiből nem lett országos hiszti, pedig lehetett volna.
 
A kecske jóllakik
 
Wahorn néhány köbméter fagerendát állított ki Nők a tetőn címmel. A mű még az edzett kortárskiállítás-látogatót is meglepi. A halom gerendára papírcetliket ragasztott, felfirkált női fejekkel, abban a stílusban, amiben telefonálás közben szokott alkotni az ember.
 
A magyarázatot a művész falra függesztett tájékoztató táblája adta meg, amely szerint a faanyagot azért vásároltatta a múzeum által biztosított pénzből, hogy a kiállítás után saját házának megroggyant fészerét hozza rendbe belőle
 
„Így a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad” – írja a végén azzal a hátba veregetős kedélyességgel, amivel önkormányzati mutyisták, politikusok, pályázati szörfölők szokták megmagyarázni, hogy hatalmas lopásnak tűnő húzásuk valójában miért nagyon jó mindenkinek.
 
Bár a munka Gerhesénél szimplább, azért benne volt az a kraft, ami egy kiadós az én adóforintjaimból kezdetű felháborodáshoz vezet. Ha már a nagyhalakat olyan kevés sikerrel leplezi le az állampolgár, legalább egy ügyeskedő képzőművészbe had rúgjon bele.
 
Menza
 
A kiállítás többi része is érdekes, de a jó nevű művészek többsége inkább csak a kötelezőt hozta azzal, hogy a könnyebb végén fogva meg a témát a puha diktatúra visszásságaival foglalkozott.
 
 foldesandras: IMG 4110
További fotók tömkelege a puha diktatúráról >>>
 
Jók voltak a nagynevű íróhoz szoros szálakkal kötődő Esterházy Marcell arany raklapon álló, gravírozott ételhordói, túrós csusza, lebbencsleves és ízes bukta feliratokkal. A menza apoteózisa frappánsan mutatott rá a kádári nosztalgia nonszenszségére, hogy miként lesz a vizes grízes tésztából az évtizedek alatt egy szerethető világ jelképe.
 
A többiek inkább csak megjelenítették a diktatúra fullasztó légkörét. Baglyas Erika egy kijárat nélküli doboz végébe futó vörös szőnyeges lépcsőt készített. feLugossy asztallap nélküli asztalokból, üres öltönyökből rakott össze hivatalt, amelyben monitorokon  peregteka kispolgári lét mennyországát megvillantó képek, a könnyed dekódolást kedvelő látogatók örömére.
 
Csontó Lajos amorf formákkal benőtt asztalai a cenzúrát idézték meg. Kicsiny Balázs ajtó nélküli, pepita szobájában halottan fekvő pepita festő installációját már nem is értelmezzük, ahogy Eperjesi Ágnes vizuálisan megkapó, hullafehér, üveggömbbe szorított, a „Nem ér a nevem, káposzta a nevem” feliratú káposztafejeit sem.
 
foldesandras: IMG 4081
Klikkeljen egy jót
 
Nagy Krisztánál álltam csak meg kicsit hosszabban. A festőnő ugyanis remekül idézte meg a puha diktatúra és jelenlegi helyzetünk kapcsolatát.
 
Igaz, festménye a szokásos, önmagát meztelen pózokban mutató, könnyed vonásokkal megfestett vászon volt, ami bármilyen más tematikájú kiállításba ugyanígy elsüthető lett volna. Nagy Kriszta sokkal erősebbet alkotott azzal a nyílt levéllel, amit a Kósa-büsztöt övező vihar után küldött szét. A festőnő sérelmezte Gerhes akcióját, és úgy vélte, egy ilyen rendes polgármesterrel, aki ennyi pénzt szán kultúrára, senkinek nem szabadna szívóznia.

61 komment

Címkék: esterházy modem kortárs képzőművészet kis magyar pornográfia

A bejegyzés trackback címe:

https://kepgyar.blog.hu/api/trackback/id/tr131371706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

iparterves 2009.09.13. 12:36:53

Tényleg nem a szobor a műalkotás? Akkor mi? Az ismeretlen gondolat?
A közönség pedig hülye, nem?

gyors szürke 2009.09.13. 12:37:03

A kis magyar pornográfia része, ill. az első dominó előtti dominó maga a művész személye, mint a --Magyar B. istállójának tekinthető-- Ludwigban kétszer kiállító, fentről dotált, szadeszos "faszagyerek". De az ötlet ennek ellenére érdekes.

2009.09.13. 12:54:27

Általában igen, a közönség hülye, a művész még gyakrabban, a kommentező viszont isten hangja. Tényleg lehetne közelebb ez a Debrecen.

szemtanú 2009.09.13. 13:09:41

Nagyon új, aktuális a téma, és fontos is. Remélem két-három hetente valaki mindig frissen tartja majd.:(

Baly-München 2009.09.13. 13:13:41

Egy szobor stilusatol függüen, mindenkor müalkotas. De aki ebben a helyzetben, nem erti meg egy polgarmester aggajait, alapvetö dolgokat nem ert meg az eletböl. Itt nem Kosa szemelye a kerdes. Bizony nem mindenki erti es toleralja a kortars müveszetet. Viszont egy közpenzböl fentartott muzeumba, mindenkinek szabad a bejaras. Bizony sok emberben csak annyi jönne at a kortars gondolatokbol: Na! A Kosa szobrot keszitetett magarol.....Ez igy perzse primitiv es szomoru, de igy müködik...
Wahorn: Miert nem inkabb ertekes es eladhato müalkotasokat keszit?
Abbol is vehetne uj sufnit... Ja? Nem megy az mindenkinek olyan könnyen? Valakinek ez soha nem sikerült meg.....Es nem is fog... :) De perzse a mult rendszerre (es persze a jelenkorira is)tökeletes utalas. De a közpenzek rafinalt lenyulasa, nem müveszet. Ugye nem??? Mert akkor sok a magyar vilagklasszis müvesz zseni a parlamentben ...
:)

Esterhazy es Nagy Kriszta Ok!

budipa piroska 2009.09.13. 13:24:15

Na most az ilyen kiállításokra lángszóróval mennek jobb helyeken.

kaqxar 2009.09.13. 13:30:08

@Baly-München:
sikerült a lényeget kihámoznod. gratulálok.

Béla De Kohn 2009.09.13. 13:34:18

Ezt a fajta művészetet csak a hitsorsosaim érthetik meg.

bvb09 2009.09.13. 13:42:42

Ha mentek, nézzétek meg a Messiásokat is! Nagyon király!

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.13. 13:43:31

Szerintem Földes András és az összes többi szadeszos csak frusztrált, hogy Kósa összehasonlíthatatlanul eredményesebb volt Debrecenben, mint Demszky Budapesten, vagy a többi "szakértő" a kormányban... És elég gusztustalan dolog valakiről ilyen mellszobrot készíteni, a bellegyezése nélkül (nem azt mondom, hogy tilos, csak, hogy gusztustalan). Legalább annyira, mint a kurvás próbálkozásuk.

sourcerror 2009.09.13. 13:51:02

Magyarországon van egy olyan szokás, hogy élő emberről nem készítünk szobrot (pláne nem az engedélye nélkül) , ill. nem nevezünk el hidat. Illene betartani

preston 2009.09.13. 13:51:32

@iparterves:
nem. a közönség nagy része hüje.

sourcerror 2009.09.13. 13:54:13

"Kósa Lajos polgármester saját mellszobrával szembesülve az utolsó pillanatban azonban berágott, és letiltotta a mű kiállítását. Országos botrány. Gulyás benyújtja lemondását, a kiállító képzőművészek visszalépnek, a sajtó a polgármesteri cenzúrával van tele, a közönség remekül szórakozik."

Ha meg nem tiltakozott volna, azzal lett volna tele a sajtó (de legalábbis ment volna a suttogó propaganda) , hogy a polgármester szobrot állítat magának. Van sapka, nincs sapka.

öregmogyi 2009.09.13. 14:16:03

De gyenge ez a Kósa ellenes hangulatkeltés.
Ennyire nincs téma szocikáim? Mondjuk nehéz is ellensúlyozni a BKV-s lenyúlásokat. Hajrá kisdobosok!

mocc 2009.09.13. 14:23:02

A kiállítók pedig a szokásos "nagy" nevek. Sehol senki, akit nem tol a képző, vagy valamelyik párt, és "csak" szimplán tehetséges, nem pedig a valakinek a valakije. Ja, mert az nem lenne elég "izgalmas", vagy "borányos". "Csak ne engejünk teret az újaknak, mer kevesebb jutna nekünk!" Szerintem már a kiállítók személye is gyönyörűen prezentálja az elmúlt húsz évet, meg a mai magyar demokráciát!

Belabela 2009.09.13. 14:38:23

Gratulálok a színvonalas, nagyon aktuális, sok új információt adó poszthoz. Élvezeti értékéből még az is csak alig von le, hogy tele van durva csúsztatásokkal, és az eseményeket úgy ismerteti, hogy az sem a Kósa, sem a Gulyás, sem az érintett művészek elbeszélésének nem felel meg.

A valóság új olvasata született meg. Éljen.
A szerző (akinek most sikerült eljutnia Debrecenbe a július végén nyílt kiállításra), olyan információkkal rendelkezik (nyilván bennfentes szem-és fültanúkat sikerült felkutatnia) mint hogy Kósa "...berontott a múzeumba, és azt kiabálva, hogy ez az ő városa, visszavonatta a művet."

Nos ez a tényállítás-szerűségnek tűnő verbálpörformansz nyilván a posztoló szépírói tevékenységének a része, vagy ez a poszt is csupán egy dominó egy nagy dominó láncban, amit valahol valaki hátradőlve figyel.

A tény az, hogy a fent ismertetett "berontás"-ról eddig nem volt információ, az ügy minden résztvevője (beleértve a helyszínen tartózkodó művészeketis) egybehangzóan állítja, hogy nem volt ilyen.
A polgármester "szembesülése" a mellszoborral szintén mem történt meg a valóságban a megnyitó előtt, ezt az alkotó is tanúsítja.
Szintén a szerző fantáziájának szüleménye a fiktív berontást követő "kiabálás", mind a kiabálás, mint aktus bekövetkeztének, mind a kiabálásnak a posztoló által megálmodott tartalmának tekintetében.

Vagyis: a posztoló olvasott valamit még nyáron a Blikkben, a történetet továbbálmodta, jó dramaturgként kitalált hozzá pár ütős jelenetet, és jól megírta.
A baj csak az, hogy ezt nem ójságírásnak, hanem konfabulációnak hívják.

Gratulálok, újra.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.13. 14:46:42

@Belabela: "...berontott a múzeumba, és azt kiabálva, hogy ez az ő városa, visszavonatta a művet." Azért tényleg hihetetlen, hogy egy "újságíró" bármit belehazudhat a nagyvilágba. Ehhez tényleg csak gratulálni lehet. Újabb adalék, hogy miért tart itt az ország.

belagezabela 2009.09.13. 14:51:23

@zsollancs:
1.40 perc autópályán
vonattal majdnem 3 óra.
Inkább ez az elszomorító
Az lehet hogy lajos helyi szent, de ki lenne az ellenfele?
A vöröshajú /hú ez elégképzavaros dehát ha vörös a haja is/Juhászné Lévai Katalin, vagy a szürkeöltönyös Csontos János?
mindenesetre debrecen nincs olyan messze.
Bár ha nem bp-en élsz akkor lehet hogy messze van.

KONTRABAND 2009.09.13. 15:10:52

Milyen finom ez a "konfabuláció" kifejezés...

A szerző, aki egyszer szerkesztőségi cikként is eladta már a sztorit, egyszerűen csak nem mond igazat. (Mondhatnók: a tények ismerete nem engedi összezavarni a fejében meglévő prekoncepciót)

Végül is "csak" az összes érintett (művészek, kiállító, politikus) volt tanúja annak, amikor a cikkben leírt dolgok nem történtek meg (ez persze mára már nyilván többedrangú kérdés) -- a pikáns pedig az, hogy a megnyitót követő napon bekövetkezett az, ami Kósa politikai/elvi álláspontját minden másnál jobban alátámasztja: Varga "Dióda" Zoltán helyi szoci terminátor/Nyakó István klón vádja a helyi "személyi kultusz" kapcsán egyértelművé tette, hogy Gerhes mire utazott.
Röhejes azt mondani, hogy a reakciók (poszt-)Kádáristák: milyenek is lehetnének, ha maga a "művész" pont úgy alkotott, ahogy azt az átkosban (majd pedig később is) magukat észosztóknak tekintőktől megszokhattuk...

A Földes "én sz*rtam a világot" András típusú szerzőkkel nem cak az a baj, hogy kivagyiak és szörnyen előítéletesek, hanem az is, hogy ráadásul helyi információikat pedig frusztrált, partvonalon kívüli, azért valós információkkal a legritkább esetben rendelkező forrásoktól szerzik be. Ez persze része a játéknak...

Az elő bekezdés persze minent elmond, és talán még rosszabb annál a hozzáállásnál, ami pl György Pétert jellemezte, aki első MODEM (épület) kritikáját úgy irta, hogy nem is járt ott...

pistola 2009.09.13. 15:11:35

Utálom kósát, mint a sz@rt (kizárólag az emberi oldala miatt)(ja, és demszkyt is!!!), de valszeg ugyanezt tettem volna. Tényleg csak azért avatkozott közbe, mert beparázott, hogy abszurdul kidomborítja a kiskirályságát. Szerintem minden normális ember reakciója ez lett volna. De legalábbis valamivel gondoskodtam volna róla, hogy semmi közöm a mű születéséhez és a kiállításához.
Wahornt meg felrúgnám műholdnak...

pistola 2009.09.13. 15:13:43

@aesculus:
hidd el, nem az újságírók miatt tart itt az ország. legfeljebb a szájízünket tudják befolyásolni néha.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.13. 15:21:31

@pistola: pontosítok: a balliberális politikusok és "értelmiségi" réteg miatt tart itt. Húsz (hatvan) év óta, amióta (négyéves szünettel) ők vezetik az országot egy maradandó dolgot nem alkottak, sőt azt is megpróbálják besározni, aki nem olyan tehetségtelen impotens idióta, mint ők.

pistola 2009.09.13. 15:33:03

@aesculus:
Nem éppen nevezném liberálisnak az előző rendszert. :))
Az utóbbi 20 évben pedig 2-szer 4 éves szünettel. Az már majdnem a fele a 20-nak.
A besározásban pedig azt hiszem óriási tehetségek vannak a jobboldalon is. Sőt!
No mindegy, nem szeretek egyáltalán kiállni a mostani "baloldal" mellett (főleg, hogy nem igazán lehet rájuk mondani, hogy baloldaliak, a Fidesz sokkal baloldalibb jelenleg) és semmi kedvem politizálni egy ilyen szép vasárnap délután.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.13. 15:36:29

@pistola: az első négy nem volt igazán szünet. És itt nem a besározáson volt a hangsúly, hanem a baloldal kormányzásképtelenségén. De ha nem akarod megvédeni a baloldalt és nincs kedved politizálni, akkor mindegy (csak akkor nem tudom, miért kezdted el...)

Belabela 2009.09.13. 15:40:23

a@KONTRABAND: Az csak egy dolog, hogy a posztoló a Blikk etikai kódexét használja a munkája során. Az ilyesmin már rég nem lepődök meg. Hajlok arra, hogy azt gondoljam: ez a poszt tényleg egy dominó a dominó-sorban. Lásd még HVG, Népszabadság. De lehet simán véletlen is, hogy 10 napon belül mindegyik a Kósa-Modem topikot reszeli más-más aspektusból :) - Az lenne ám a kis magyar pornográfia, ha ma is a pártbizottságból szólnának le a az "ójságíró eltársaknak", hogy mi a csapásirány...

Már csak az érdekelne, hogy az ilyen silány teljesítés után is fizetnek-e...

pistola 2009.09.13. 15:43:03

:) nem kezdtem el, csak pontosítottalak.
Hosszú vita lenne, ha belekezdenék.
Annyit csak még, hogy arról nem a "baloldal" tehet, hogy a jobb első 4 éve iszonyú impotens volt, nem használták ki a "szünetet".

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.13. 15:48:22

@pistola: annyiban tehet, hogy ők pakolták tele az összes rendszerváltó pártot az ügynökeikkel és megbízható elvtársaikkal. Akik szépen szétbomlasztották az említett alakulatokat (MDF, FKGP, KDNP). Egyébként tényleg nagyon impotensek voltak.

pistola 2009.09.13. 15:53:11

@aesculus:
Jó, tényleg hagyjuk. Erre az összesküvés elméletre most mit lehet mondani? Mindenre van válaszotok ugyis. :)
További szép délutánt!
Majdcsak lesz valahogy...
"Leszünk mi még gazdagok, Sanyi bácsi!" :)

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.13. 16:00:21

@pistola: nem tudom, mi ebben az összeesküvés-elmélet. Nem, tényleg semmi logika nincs abban, hogy az MSZMP nem figyelte tétlenül a rendszerváltást, és megpróbálta tönkretenni az új pártokat. Igazából örültek a régi elvtársak, hogy most már demokratikus berendezkedés lesz és ők mehetnek nyugdíjba:)

pistola 2009.09.13. 16:12:03

Az az összesküvés elmélet benne, hogy nem tudod semmilyen ténnyel, adattal alátámasztani. Azért tűnik neked annyira logikusnak, mert így akarod látni.
Ezzel szemben pontosan lehet tudni, hogy pl. Pokorni apja mi volt az előző rendszerben, vagy pl. hogy Vikidál (aki most nagy jobbos ugye) besúgó volt anno stb stb.
Az FKGP sem az első "szünetben" esett szét, hanem miután megpróbált kormányozni. 12 évvel a rendszerváltás után! Amúgy őket tökre sajnáltam. Igazán nagy múltú párt volt, kár hogy az az idióta vén fasz tönkretette. Színes foltja kellett volna hogy maradjon a magyar demokráciának.

vizu · http://www.freeweb.hu/szavaiistvan/ 2009.09.13. 16:19:02

@sourcerror:
Azt mondod Kósa nem tudott volna jól kijönni a szoborügyből. Dehogynem. Jót nevet rajta: "Aszondod haver, hogy vannak cezaromán hajlamaim? Hát, ki egészséges férfiának nincs valamennyi?" Na hadd nézzék a népek, persze mellé tesszük a cetlit, hogy a mű nem a modell megrendelésére készült.
Ez persze még nem jól kijövetel, azon agyalnia kellene valami jó pr-osnak pár órát, csak egy halvány jelzés, hogy szerintem lett volna esély vitorlába fogni a szelet. Még ha magamban azt gondolom is, hogy szellentés.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.13. 17:00:06

@pistola: 12 évvel a rendszerváltás után!? Akkor a székházból való kizárások csupán félreértések voltak?

indianajones 2009.09.13. 17:20:47

Ennek a kommentnek két hibája van. Egyik, hogy már az első mondatból kiderül hogy lekezelően, és nem pedig kritikusan ir a Modemről és Debrecenről. A másik pedig, hogy nagyokat csúsztat Kósa szobrot illetően. Debrecen és környéke lakosai, akik közül sokaknak nem adatik meg hogy New Yorkba vagy Bécsbe járjanak kiállitasokra nagyon örvendenek a Modemnek, és eddigi tevékenységének. Biztos, hogy több pénzből lehetett volna impozánsabb kulturális központot is létesiteni. (Mindenesetre jobb és szebb mint sok minden ami nem került megépitésre a fóvársoban). Sőt azon is gondolkodám, hogy a szocialimus idején, Debrecen miért nem került soha fejlesztésre?

A Kósa szoborral kapcsolatos égetö kritikához pedig csak annyit tennék, hogy akármit is lépett volna a Polgármester semmi nem kerülte volna el a kritikát vagy azt hogy gunyolódások céltáblájává váljon.

sourcerror 2009.09.13. 18:20:44

@Baly-München: "Wahorn: Miert nem inkabb ertekes es eladhato müalkotasokat keszit?"

Tud valaki ebben az országban olyat készíteni?

Én mindenesetre értékelem a humorát, és az öniróniát, kár hogy festeni nem tud.

momo72 2009.09.13. 18:20:46

Ez egy szintiszta provokáció.
Holnaptol, ezzel lesz tele a média.

sourcerror 2009.09.13. 18:23:34

@vizu: "Azt mondod Kósa nem tudott volna jól kijönni a szoborügyből. Dehogynem."

Mégegszer leírom, hogy a nehezebb felfogásúak is megértsék: suttogó propaganda. (Tudod, mint pl. orsós Orbán)

indianajones 2009.09.13. 18:35:30

@momo72: Én is gondoltam arra, hogy provokáció. Annyira gyengének és nyeglének tűnik, hogy lehet csak arra használják majd hogy a reakciók alapján felméréseket késztisenek valaminek a kimutatására.

sárkányka 2009.09.13. 18:37:34

Szerintem Kósa egy buta barom, de most csőbe húzták. Nem volt jó megoldása az ügynek, ez tényleg a nyuszikás-sapkás eset. A Wahorn viszont zseniálisan eltalálta a kor jellemző problémáját. Sajnálom, aki nem érti....

zeligg 2009.09.13. 18:46:08

Ez több, mint egy hónapos sztory. Senkinek nem esett le azóta, hogy a szobor NEM Kósa Lajosról szól?
PL: ez!
tranzit.blog.hu/2009/08/01/a_mu_es_a_hatalom

states1 2009.09.13. 18:46:27

Jó tudni, hogy a mostani mutyizós hatalom mutyizós művészecskéinek ennyi maradt, fikázni Kósát, fikázni azt a várost, amelyik a gyurcsányi-bajnai ellenszélben is sikeres, és akik oda züllöttek, hogy azon a hatalmon, amelyik minden eddiginél jobban rászolgált a fikázásra, s amelyik ugyanakkor a tenyeréből eteti őket, természetesen nem találtak fikázni valót...

indianajones 2009.09.13. 19:17:31

@sárkányka: Biztos vannak hibái, gondolom pont ezek is közrejátszottak abban, hogy csőbehúzták. Ellenben akkor is, valamit sikerült letennie az asztalra a köz javára és az nem rombolás volt. Sokaknak tetszik az amit Debrecenben létrehozott és már az is előrelépés.

Baly-München 2009.09.13. 19:53:22

@sourcerror: Pedig festömüvesz am....:)Hidd el, nagyon sok fiatal, vagy akar idösebb tehetseg van az orszagban! Többet szemelyesen ismerek. En is festek. De valamiert Wahorn elvtarsat es a cimborait toljak....
Az ironia, humor fontos a müveszetben...Alapeleme is lehet!
De ha egy produktum csak arrol szol, akkor az többe nem vizualis müveszet. Nem kiallitoterbe, sokkal inkabb, egy könyvesboltba, mediaba valo. (Ebben az esetben fatelepre) Minek szalitatta oda az anyagot? Miert nem azonnal a kertjebe szalitatta, es csinalta keszre a feszert? Majd egy müveszi fotoval ilusztralhatta volna, micsoda csodat hozott letre! :) A varos penzen.... Wahorn, az gesz eletmüvevel együtt, jol eltevedtt. Nem csoda, hogy amerikaban sem vitte semmire....Szasz ( akit szinten nem tartok nagy festönek, annalinkabb zsenialis illusztratornak) ott milliokat keresett. Nem az önkormanyzatokat huzta le....
Amugy sokkal jobban hangzott volna, ha mondjuk egy Debreceni iskolanak a szertarat ujitattja fel az anyagbol. Mert mondjuk arra a kedves polgarmester szerint mar nem eleg a penz. :)Mindegy... Wahorn sokkalinkabb eletmüvesz mint festö.
Mindegy...Nem müveszet ez csak kommersz probalkozas!

pistola 2009.09.13. 20:28:35

@Baly-München:
jól beszélsz, az iskolai szertár hasonlat ül.
Indianajones-szal egyetértek, hogy lekezelő hangvételű a post. És hogy nagyon is jó, hogy Debróban van a Modem.
Az viszont hogy provokáció lenne ez a post enyhén szólva paranoid gondolat...
States1, te nagyon kivagy. :))
Már régóta figyelem a hozzászólásaidat, vazze neked el kéne szívnod időnként egy nagy spanglit, mert egyszer szét fog robbani az agyad...

2009.09.13. 20:39:48

Óriási volt a kiállítás !
Nem kell nyavalyogni, hogy messze van Debrecen. Autópályán 2 óra távolság, nem lehet téma ez.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.13. 20:40:29

@pistola: "Az viszont hogy provokáció lenne ez a poszt enyhén szólva paranoid gondolat..." Ezek szerint bárki, aki a kormányt szidni meri, az paranoiás, összeesküvés-elméleteket szövő idióta, akinek szívnia kellene, hogy olyan békésnek és szépnek lásson mindent, mint te. Mondjuk elég jó eszköz lenne a szociknak füvet osztani a választások előtt. Pusztulnának az agysejtek...

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.13. 20:42:55

@pistola: "Az viszont hogy provokáció lenne ez a poszt enyhén szólva paranoid gondolat..." Ezek szerint bárki, aki a kormányt szidni meri, az paranoiás, összeesküvés-elméleteket szövő idióta, akinek szívnia kellene, hogy olyan békésnek és szépnek lásson mindent, mint te. Mondjuk elég jó eszköz lenne a szociknak füvet osztani a választások előtt. Pusztulnának az agysejtek...

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.13. 20:44:58

@pistola: "Az viszont hogy provokáció lenne ez a poszt enyhén szólva paranoid gondolat..." Ezek szerint bárki, aki a kormányt szidni meri, az paranoiás, összeesküvés-elméleteket szövő idióta, akinek szívnia kellene, hogy olyan békésnek és szépnek lásson mindent, mint te. Mondjuk elég jó eszköz lenne a szociknak füvet osztani a választások előtt. Pusztulnának az agysejtek...

Nem_majom 2009.09.13. 21:20:57

Ma elvonatoztunk Debrecenbe, megnézni a kiállításokat.

Az itt tárgyalt kismagyarpornográfia kiállítás - felejtős.

A Messiások viszont nívós, érdekes, helyenként meghökkentő, néha visszataszító, de mindenképpen értékes és minőségi.

pistola 2009.09.13. 21:22:45

@aesculus:
Nem, felőlem aztán lehet szidni a kormányt. Nem emlékszel már miket írtam délután? És nem bárki, csak ti, itt és most. Én erről a posztról beszélek. Ha valamiért, akkor ezért nem igazán fűllik a fogam ahhoz, hogy "rátok" szavazzak. Olyanok vagytok mint a kölykeit védő anyatigris. Se hall se lát dömötör. Csak menni neki mindennek és mindenkinek, aki megkritizál benneteket. Pedig közben egyáltalán nem lehetsz biztos abban, hogy mit gondolok a szocikról, az "ellenségeitekről". Csak azért mert megkritizálom az elvakultságotokat, akkor én már biztos hogy komcsi vagyok a szemetekben. Pffff... Szánalmas és röhejes! A spanglit States1-nek javasoltam, nem kell továbbvinni a gondolatmenetet.
Ugyanolyanok vagytok vazze, mint akik a rákosit éltették, csak a másik oldalon.
Jól tettem, hogy Bp-ről leköltöztem egy kis faluba, itt magasan szarunk arra a nevetséges bohózatra a mai a mai politikai közéletben folyik. Inkább megyünk szüretelni, meg pálinkát főzni...
Ezért nem lesz itt még jó ideig semmi előrelépés, mert csak ehhez értetek, hogy gyilkoljátok egymást. És igen, kívülállóként azt látom, hogy ti sokkal durvábban gyilkoljátok a ballib oldalt, mint ahogy az valaha is tette veletek. Tudod lehet szalonképesen is politizálni. Ez így tiszta szégyen. Nem érdemlitek meg a demokráciát.

Belabela 2009.09.13. 21:26:23

Látni kell: addig a Modemről pozitív hangvételű anyag nem fog megjelenni, amíg a vezetését át nem adja Debrecen valami fővárosi művészeti megmondóembernek, aki majd a saját haverjainak rendez kiállításokat (azoknak például, akik a Kis magyar pornográfia kiállítói voltak). Akkor aztán menne a belterjes nyelvcsapkodás. Pedig sokakat így is kiállít a Modem. Volt például (szerintem zseniális) kiállítása Bukta Imrének (bár ő azért a traktoros bukolikájával messze nem a fővárosi fősodor...).

Csakhogy a Modemben sok olyat is csinálnak, ami a fővárosi ízlésterroristáknak (eklatáns példa a más által már megidézett György Péter) már nem fér bele. Ilyen volt az azóta elhunyt Sándorfi első magyarországi tárlata (őt negligálja a honi kortárs műértés), vagy a monstre Aba-Novák-tárlat, amivel már régóta adós volt az ország, csakhogy a sok vallásos tárgyú kép, meg a Horthy-rendszerrel való együttműködés őt is a művészettörténet partvonalára szorította...

Amíg a Modem be nem áll a sorba, meg politikailag is jó poén egy kis Debrecen-fikázás, addig ilyen hangvételű írásokra lehet számítani...

sourcerror 2009.09.13. 21:37:32

"Wahorn sokkalinkabb eletmüvesz mint festö."

Ezzel teljes mértékben egyetértek.

Ugyanakkor, ez esetben sokkal inkább értékesnek tartom ezt az alkotást, mert valóban a mutyiról szól, mint a Kósa szobrot.

pistola 2009.09.13. 21:39:29

@Belabela:
Jó reggelt! :) A mai magyar közéletben szinte minden politikai vonatkozású. Illetve sajnos mindenben benne van.

A Modemnek kivánom, hogy tudjon független és friss maradni. Reméljük sikerül...

Amúgy azért nem csak fikázzák Debrót. A Loki miatt most a fél ország debreceni például. :)

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.13. 21:44:59

@pistola: eszméletlen...micsoda szöveg. Főleg az utolsó mondata tetszik nagyon. Olyan, mint egy jó South Park rész. Csakhogy elinduljunk az elejéről: az volt a beugród, hogy utálod Kósát, mint a szart. Képzeld, én nem. Szerintem fantasztikus és tiszteletreméltó, amit Debrecenben csinált. És nevetségesnek tartom hogy mindenféle zugfirkászok, akik azt sem tudják, hol keressék a várost a térképen "lemennek" és osztják az észt. És ahogy a többi kommentet megnézed, ezzel nem vagyok egyedül. Nem hiszem, hogy nyolc év ilyen kormányzás után egy sikeres ellenzéki városvezető gúnyolása lenne a legfontosabb. És hiába költöztél le egy faluba, a kormány politikájának a következményei ott is jelentkeznek, akár szeretnéd, akár nem. Talán külföldre kéne költöznöd, megfogadva előző miniszterelnökünk fantasztikus tanácsát.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.13. 21:55:55

@pistola: "Tudod lehet szalonképesen is politizálni." A "szar Kósa" nyilván a szalonképes politizálás és a kívülállóságod kifejezése...

pistola 2009.09.13. 22:07:35

@aesculus:
Oda írtam már a legelején, hogy az emberi oldala miatt. Ugyanis sok bennfentes dolgot hallottam róla. Faterom ismeri, sokszor kvaterkázott már vele. Ennyi. És tényleg kívülállónak érzem magam.
Tedd ki a képét a faladra, ha annyira a rajongója vagy!
Miért is kellene külföldre költöznöm????
Össze vissza beszélsz, teljesen be vagy pipulva, jóember. Ha valakinek a dumáját itt az SP-hez lehet hasonlítani az te vagy.
Na csá, reménytelen eset vagy.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.13. 23:04:04

@pistola: nem vagyok a rajongója. Én nem ismerem személyesen (közvetve sem), csak a munkája eredményességét láttam, és ez tiszteletet érdemel. A külföldre költözés gyurcsányi idézet volt.

iparterves 2009.09.15. 11:25:05

@zsollancs: Hát, sajnálatos, hogy a közönség hülye.
Ön a közönség része vagy alkotó?
Döntse el, mielőtt válaszol!
Ha Ön Gerhes G., akkor Ön nem lehet hülye - szövege logikáéja szerint -, ha viszont nem az, akkor hülye.
De tudhatja-e egy hülye, hogy hülye? Egy ennyire öntudatos, mint ön: igen.

iparterves 2009.09.15. 11:26:54

@Belabela: Sándorfit senki sem negligálja: alig ismerik, mert nem volt mikor és hol megismerni. Egy kiállítást rendezett műveiből a Erdész-Makláry Galéria.

iparterves 2009.09.15. 11:29:44

@preston: No és melyik része nem? És ki dönti el, hogy hülye a közönség? A művész? Nem lehet, hogy nem a közönség, hanem a művész a hülye?
süti beállítások módosítása