Képgyár

"Ilyet én is tudok csinálni."
"Ezt nevezik művészetnek?"
"Régen bezzeg tudtak festeni."
"Na, ezt én is kiraknám otthon."
"Afrikában közben éheznek."
Fotó, képzőművészet, építészet, látható és láthatatlan dolgok.

Friss topikok

IndaFotó képek

Linkblog

Rongálással vádolják a Kétfarkú Kutyapárt vezetőjét

2009.10.07. 13:52 Földes András

Tüntetésbe futott bele szerdán a nyolcadik kerületi rendőrkapitányságot elhagyó K. Gergő, akit kampányplakátok rongálása miatt idéztek be. A tüntetők „Kihúzta a struccom fejét a homokból”, „Szórakoztatni bűn” és „Szappanbuborék-tolvaj!” feliratú táblákkal szembesítették a street artost.

A demonstrálók a Kétfarkú Kutyapártot alapító utcai művész egy korábbi akcióját idézték meg. Az Általános tüntetésen olyan egyetemes dolgok mellett és ellen vonultak fel több százan, mint hogy „Éljen a giccs”, „Ebédelni mentem”, vagy „Fej, tor, potroh!”
 
 
A mostani demonstráció szomorúbb volt, egyrészt, mert az utcán csak heten-nyolcan álldogáltak tábláikkal, másrészt, mert az apropó is konkrétabb volt. Az outdoor felületekkel foglalkozó Intemédia Kft. tett feljelentést az EP-kampány hirdetéseinek megrongálásáért.
 
A rendőrség K. Gergőt azonosította rongálóként, aki videónkon is feltűnt, amint bohócarcot ragaszt Bokros Lajosnak, és Fidesz szavazóvá teszi BB Kinget.
 
Az ígérgetést és a politikai plakátok debilitását kifigurázó gerillakampány nem szokatlan téma a nemzetközi street artban, de K. Gergő az egyetlen, aki arccal is vállalja műveit.
 
Ennek köszönhetően az elkövetőt megtalálták és beidézték. A rendőrség szakértőt kért fel, aki megállapította, hogy a rongálással 30 ezer forint értékű kár keletkezett. A fenti összegen felül K.-nak ki kell fizetnie a szakértői vizsgálat 35 ezer forintos díját.
 
 
A tettest a rendőrség rabosítani is fogja, azaz nyilvántartásba veszik, de mivel a kapitányságon senki nem ért rá, egy későbbi időpontban kell majd leadnia ujjlenyomatát. Az ügy várhatóan bíróság elé kerül, pénzbüntetéssel is sújthatják az elkövetőt.
 
A Kétfarkú Kutyapárt vezetője ellen folyik egy másik per is. Ott a MÁV a felperes, és rongálással vádolja K.-t, mert névjegykártya méretű matricákat ragasztott ki a vasúti kocsikban, „A vonatokat direkt nem takarítjuk. MÁV” felirattal. A vád rágalmazás.
 
Korábbi videónkból kiderül, mit követett el K. Gergő.
 
 
További videók a Kétfarkú kutyapártról itt és itt

187 komment · 2 trackback

Címkék: budapest street art kétfarkú kutyapárt

A bejegyzés trackback címe:

https://kepgyar.blog.hu/api/trackback/id/tr761433927

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: ReE? 2009.10.08. 02:43:01

..mondjuk, ha az ember jobban belegondol, logikus mindez, valahol kegyetlenül logikus: sem az intermédia, sem a pécsi pöcs, sem a máv, nem kereskedelemből szerzi a jövedelmét. Mind-mind bejáratott bizniszekben úszkál, előre lezsírozott üzletekből csipe...

Trackback: Szellemi söpredék-e az intermédia kft. és az outdoor rt. az epamedia csicskája? 2009.10.07. 20:59:51

Igen, szellemi söpredék az intermédia kft. és az outdoor rt. az epamedia csicskája - ehhez sokat hozzáfűzni nem lehet. A pécsi bumeráng és a máv-os tufa után az intermédia kft. is beállt a hulladékok sorába, a valóditaplók közé. Mert megérdemli. Index ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

OWOD 2009.10.07. 14:17:10

Hülyék! Ezért nem növekszik a GDP. Őket nem kergették szét vízágyúkkal?

balafánt · http://csakakorrekt.blog.hu 2009.10.07. 14:18:28

ŐSzintén sajnálom, hogy nem tudtam elmenni, pedig akartam.

Számomra kifejezetten nevetséges az eljárás, az intermédia és a rendőrség saját magát járatja le ezzel.

A MÁV esetéről már nem is beszélnék. Az a társaság aki képes komoly közpénzeket fizetni mocskos járművek állítólagos takarításáért úgy, hogy leülni nincse kedve az embernek, az ablakon meg nem lát ki (állítólag azért ilyenek a vagonok, mert mi, utasok tesszük tönkre - na igen, a drekket az ablakra is mi mázoljuk), az vagy kreáljon humorérzéket magának, vagy süllyedjen el ott, ahol van.

Úgy látszik, jogrendszerünk értelme, hogy az, aki nem üvöltözik, hanem humorral hívja fel a figyelmet a visszásságokra, büntetést fizet, rabosítják. Nagypapám '50-ben csákót hajtogatott a Szabad Nép egy példányából éjszaka a villamoson, felvette. Több mint egy hetet ült érte. Most akkor visszatértünk ugyanebbe a korba?

Hajrá Kétfarkúkutya, hajrá Gergő!

sTormy 2009.10.07. 14:21:28

A választási plakátok hónapokig-évekig otthagyása a a falon, az nem rongálás?

Mr. Mandelbrot · http://mandelbrot.blog.hu 2009.10.07. 14:21:37

Mr. Mandelbrot felhívná a figyelmet!

Egyik-másik bekezdésben még csak K. Gergő, egészen konzisztensen, mígnem egy hirtelen fordulattal: "A fenti összegen felül Kovácsnak ki kell fizetnie a szakértői vizsgálat 35 ezer forintos díját."

Mr. Mandelbrotban felmerült a kérdés: Ki az a Kovács???

DeToXXX 2009.10.07. 14:22:03

xánalmas egy "jogállam" ez

raly 2009.10.07. 14:22:44

Intermédia Kft. a MÁV-val együtt szégyellheti magát

Gyáli úr 2009.10.07. 14:23:34

Hát egyrészt a rongálást tényleg büntetni kell.

Másrészt nézzen magába mindenki. Rongálás egy olyan vasúttársaság üzemeltetése, ami 120-150-kilométeren képes háromnegyed meg egy órákat késni. Rongálás ilyen balfasz politikát csinálni, mint ami Magyarországon folyik. Rongálás rabosítani azt az embert, akinek hála magyar fiatalok sokasága képes végre nevetni azon a szándékosan fájdalmas, szürke rögmagyar valóságon, amit elé löktek "élet" néven.

Szívesen hagyok Gergőnek valahol egy-két ezer forintot, hogy ezzel is könnyebb legyen a büntit kifizetnie. Munkáját ezúton is köszönöm. (Ahogy a tisztességes MÁV-os, rendőr, jogász és politikus munkáját is köszönöm, ha vannak ilyenek.)

kispista2 2009.10.07. 14:24:13

Halál az intermédia plakátjaira!

Rosszindulatú Vászka 2009.10.07. 14:24:33

Huj huj hajrá!
KKP RLZ!
Gergő for prez!

TPZ 2009.10.07. 14:24:44

Magyarország. Én így szeretem.

Peredhil 2009.10.07. 14:26:13

Na, megint megtalálták a hazai hibák és problémák fő okát a barmok...! És mindezt az én adómból képes a sok farizeus rohadék művelni...!
Védjük meg valahogy a KKutyát, gyerekek... Őrá sokkal nagyobb szükségünk van, mint a cikkben érintett összes többi szereplőre.

Syolos 2009.10.07. 14:26:50

Gergő pedig nagy arc! Hihetetlenül kreatív, én mindig jól szórakozom a munkáit látva :) Nem mellesleg jónéhány el is gondolkodtat. Úgy látom, a MÁV-nál és az Intermédiánál nem indult be ez a folyamat...

Benbe · http://www.benbe.hu 2009.10.07. 14:27:45

A MÁV tök jogosan próbálkozik. Azonban a pert biztosan elbukja!

kalannenikalandjai 2009.10.07. 14:27:45

Intermédiának a kurva anyját. Mi a telefonszámuk?

indapasssucks 2009.10.07. 14:28:17

na, ilyenkor kéne egy számlaszám, mert az a 75k hut-ot én is elutalom a srácnak.
nem vagyok mecénás, de támogassuk már a művészt (???) akivel egyetértünk és örülünk annak, amit csinál!

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.10.07. 14:28:34

amit a kommersz média művel, az meg vizuális környezetszennyezés. ezért kit fognak elővenni?

a vonatok nem takarítása nem rágalmazás, hanem TÉNY. mi alapján akar a máv rágalmazásért beperelni?

ennyi erővel bármelyik újságírót, humoristát, közembert akárkit beperelhetnek, mert postás-rendőr-vasutas vicceket mesél. ja, meg is tették, lásd heti hetes.

komolyan, erre van pénze / ideje / energiája az államnak, meg a rendőrségnek, bíróságnak, de még mindig nincs normális távoltartási törvény, bárkit megerőszakolhatnak, ha feljelentést tesz az áldozat, többször pofánbasszák a rendőrségen, bíróságon, soha nem kapják el az elkövetőt, és nyugodtan zaklathatnak évekig áldozatokat, anélkül, hogy az ég világon bármi történne??? hol élünk?

bátor Sir Robin 2009.10.07. 14:31:56

az Intermedia egy lábtörlő!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.07. 14:32:56

K. Gergő ezzel felzárkózott a többi, hasonlóan közveszélyes "terrorista" közé...

"- Felelős kormányt Buda-Pesten
- Sün!"

Bárzongorista · http://www.pecsibalazs.hu 2009.10.07. 14:33:22

Most aztán elkapták minden bűnök forrását! Gratulálok!

mbazs 2009.10.07. 14:36:13

Baszki, tegnap meg arról volt szó, hogy a hamisított repülőjegyeket áruló csókát évek óta nem bírták elkapni, holott a károsultak még a címét is tudták.

Ez egy ilyen ország: szar rendőrség, szar igazságszolgáltatás, szar emberek.

Pikk Dáma ♠ 2009.10.07. 14:36:18

rongálás a matricák miatt egy máv vasúti kocsiban - ez az igazi abszurd, olyan örkényes
ha legközelebb bíróságra citálják K. Kovács Gergőt:), szóljatok időben, hogy odamehessek tüntetni!:)

Hegyi 2009.10.07. 14:36:28

Hát én nem komálom az óriás plakátokat, rám erőltetik azt a látványt amit ha lehetne nem akarnék látni.
Nem szeretem a graffitit sem, ők is rám erőltetik a béna csereszabatos fújkálmányaikat.
Ezt a kétfejű kutya pártot sem szeretem, ők is rám akarják erőszakolni a jobbára gyenge poénkodásaikat. Gimis iskolai újságokban vannak hasonló poénok.

@Gyáli úr: "akinek hála magyar fiatalok sokasága képes végre nevetni azon a szándékosan fájdalmas, szürke rögmagyar valóságon"
De kurva jó is, hogy az ő poénkodásuk is kb abban merül ki, hogy de szar is itt, meg de rossz minden. Borzasztó eredeti meg vicces.

urban indian 2009.10.07. 14:37:19

B@szott egy ország, és - a MÁV reakcióját nézve - az is marad.

kiazaki 2009.10.07. 14:38:25

van ahol a kétfarkú kutya tananyag!a vidám pillanatokon túl,a kreatív gondolkodás szemléltető eszköze.
lehet büntetni, perelni, a legjobb reklám a negatív:)

AvgDvl 2009.10.07. 14:39:27

OK, lehet feljelentőzni, de ezek után az Intermédia minden plakátja fossá lesz szaggatva.

Pikk Dáma ♠ 2009.10.07. 14:40:10

@Hegyi: te ismered egyáltalán a dolgaikat?? mert nem úgy tűnik.

Rocky 2009.10.07. 14:41:54

Kedves Kommentelők!

Köszönjük ezt pártunknak és kormányunknak, valamint jeleskedő tagjainak, név szerint gyurcsánynak, medgyesinek, demszkynek, lendvainak, petőnek, draskovicsnak és a többi sok-sok lelkes elvtársnak és azoknak a kedves szavazópolgároknak akik segítették a demokrácia elleni harcot, hogy szeretett hazánk továbbra is a balkáni kommunizmus fellegvára és a nagy orosz testvér legjobb vazallusa maradhasson!

Köszönjük!

Rocky 2009.10.07. 14:44:30

Kedves Kommentelők!

A holnapi tárgyalási napon a közlekedési lámpákba smile-kat elhelyező rendszerellenségek ügyét vesszük napirendre!

Az ítélet már elkészült, úgyhogy érdemes eljönni, mert nagyon fordulatos és ötletes munka! Köszönjük Virágh elvtársnak!

Pékszakállú Henceg 2009.10.07. 14:44:30

Erre csak azt tudom mondani, hátöcsém bexarok!
Abszurdisztán
Területe: 93 ezer négyzetkilóméter
Államformája: feudális anarchia

Abszurdisztán észak-balkáni állam Európa keleti felén. Adócsalók, korrupt politikusok, és politika közeli milliárdosok hazája.
MAGYARORSZÁG! ÉN ÍGY SZERETLEK!

Gera 2009.10.07. 14:45:28

@Rocky: Az a helyzet, hogy ez kurvára pártfüggetlen. Ez egy ilyen ország. Ilyen volt 50 éve is. Hihetetlen mennyiségű olyan ember van itt, aki a munkáját baszik rendesen végezni, viszont "intézkedni" kurvára szeret. Olyan ez az eset is, mint a szmájlik levakarása a közlekedési lámpákról. Az is kibaszott fontos volt, mert rettenetesen veszélyeztette ám a közlekedés biztonságát.

eezandwizz 2009.10.07. 14:46:36

Milyen számlaszámon lehet támogatni "K." Gergőt abban, hogy ne a saját pénzén kelljen az idióta állam és idióta rendőrsége által "kiszabott" (???) "büntetést" (???) neki egyedül kifizetnie?

Egyébként gratulálok az Intermédiának, a Rendőrségnek, a "szakértőnek", a Máv-nak és mindenki másnak, akit érint. Most végre sikerült nekik a problámát a gyökerénél megtalálni és ártalmatlanítani. Mert ha A MKKP nem fejti ki tevékenységét, akkor a vonatok is tiszták és pontosak, a rendőrség is elkapja a gyilkosokat és a korrupt sikkasztókat, meg az óriásplakátok is a maguk "pompájában" díszeleghetnek!

K. Gergő és a MKKP rulez!!!!!

Fat Jew Biatch 2009.10.07. 14:46:52

Különben igazuk van a rajongóknak. Most pont ez a jóravaló kölök ne legyen rendes celep? Mióta a nagy Ray Jancsit is rabosították, az ilyen kunsztot egyszerűen ki kell pipálni, annyi.
Ahogy Jézus Krisztus mondotta: "
Yooooow, ow yeah break it down like that, break it down to just...
break it down again what you just did, I like that
Yeah, tell you about the melody, my big ass boots, the BIATCHES...

What you're gonna do for me
Compress me or undress me
Equalize me finalize me
Pump me pimp and untie me
Show me oh show me
How you dig that shit
And beat this bitch with a hit"

Schocex 2009.10.07. 14:47:30

de mééééér ?
más országban ezt public art néven elfogadják és ennyi

Pékszakállú Henceg 2009.10.07. 14:49:58

Párttag akarok lenni! Hol lehet jelentkezni?

Rocky 2009.10.07. 14:52:26

@Gera:

Ha neked az, akkor legalább annyit tegyél meg, hogy nem mész el szavazni!

Ilyen szemét 8 évünk már rég volt...

Fat Jew Biatch 2009.10.07. 14:57:12

Szerintem gyűjteni kéne a peranyagokat, a kommenteket, meg minden - hátha lehet egy kis kiemelten cthulhurális prodzsekteknek járó támogatást tarhálni vele. Ha írtok egy operát, pólóra nyomjátok, vagy egyszerűen csak kiáruljátok valamelyik vurstliban a mutáros, kovászosuborkás kolbász alá. Amúgy meg tényleg sajnálatos, hogy egy ilyen jóravaló gyerek is milyen rossz irányt vett. Hiába nah - válság, izé, minden. A lóvé kormányoz bazmeg, a lóvé kormányoz.

Rocky 2009.10.07. 14:57:20

Az egész azért bicskanyitogató egyébként, mert azt hiszi az ember, hogy egy szabad országban él...
És gyakorlatilag az interneten kívül nem nagyon van demokratikus és szabad tér ebben az országban...
Mindenki retardált, cinikus és agresszív! Mindenki ki akarja engedni a gőzt!
És ez többnyire egymást közt sikerül!

Az is érthető, hogy (vs. az agyonszabályozott rendőrdiktatórikus USA-val) senki nem megy ki demonstrálni, akciózni, táblázni sehova, mert fél. FÉL a rendőrségtől, az apehtől, az nbh-tól, a sok birka reakciójától stb.
Én speciel féltem az életem 2006 óta és nem veszek részt semmilyen utcai megmozdulásban emiatt!
Talán legalább e téren megváltozik valami 2010-től!

Gera 2009.10.07. 14:57:31

@Rocky: Ezt nem vitatom, de ennek a világon semmi köze a jelen ügyhöz.

Pékszakállú Henceg 2009.10.07. 14:57:34

@Rocky: Őszintén! Magyarországon kiből lesz politikus? A szakmájában tehetségtelen, dolgozni nem szerető, lusta, pofátlan, gátlástalan, pénzéhes emberekből. MSZP-től a Jobbikig. Torkig vagyok mindegyikkel!

Fat Jew Biatch 2009.10.07. 14:59:05

A lóvé meg a kibaszott egó.

kaqxar 2009.10.07. 15:00:36

@Hegyi:
te viszont vicces vagy.

Hát én ""nem komálom"" az óriás plakátokat, rám erőltetik azt a látványt amit ha lehetne nem akarnék látni.
""Nem szeretem"" a graffitit sem, ők is rám erőltetik a béna csereszabatos fújkálmányaikat.
Ezt a kétfejű kutya pártot ""sem szeretem"", ők is rám akarják erőszakolni a jobbára gyenge poénkodásaikat. Gimis iskolai újságokban vannak hasonló poénok.

Majd így folytatod:

""De kurva jó is, hogy az ő poénkodásuk is kb abban merül ki, hogy de szar is itt, meg de rossz minden. Borzasztó eredeti meg vicces.""

reeendkívül következetes...

Hozzá Szóló 2009.10.07. 15:01:12

Remélem, hogy ezt a gonosz felforgató figurát beviszik és elverik az elvtársnők, mint az 50-es években. Egyből megtanulná, hogy az egyenlőbbeket nem szidjuk!

lokkoLori 2009.10.07. 15:01:14

kulturális anarchizmust !!! mert megérdemlem :DDD

Gergő szervezz gyűjtést !!!

OftF 2009.10.07. 15:02:19

sajnos nem tudtam elmenni, pedig akartam, de hát munkaidőben...

Rwindx 2009.10.07. 15:02:37

Én is szívesen beszállok a büntetés kifizetésébe ha lesz egy orig számlaszám.

Hegyi 2009.10.07. 15:04:42

@kaqxar: hol itt az ellentmondás?

gyenge poénokat tolnak, amik egy gimis iskolai újság szintjét ütik meg kb, ezeket kívánják ráerőszakolni az utcán járókra.
Ha kapok a haveroktól valami hasonló képet akkor ráklikkelek, aha fasza, majd bezárom és elfelejtem.

kaqxar 2009.10.07. 15:05:06

@Rocky:

muhhahhhaha

hogy egyeseknek milyen rövid a memóriájuk...

Da Real Knee Grow 2009.10.07. 15:05:47

a kékeknek erre van idejük?
és a biciklimet mér nem találjak akkor meg?
nyugdíjállam ez, éljen a párt!

Peredhil 2009.10.07. 15:06:18

Az Intermédia Kft.: tel.: 06-1/246-1619

Én már hívom is...

kaqxar 2009.10.07. 15:07:03

@Hegyi:

a saját mondataidat értelmezd lécci.

De kurva jó is, hogy az ő poénkodásuk is kb abban merül ki, ""hogy de szar is itt, meg de rossz minden."" Borzasztó eredeti meg vicces.

érted?

Hegyi 2009.10.07. 15:09:26

@kaqxar: a vonatos matricák, hogy nem takarítják a vonatokat miről szól?
Nem takarítják a vonatokat érted, hehe, kurva vicces, kirakunk ilyen ragaszokat, hogy nem takarítanak, mintha ők ismernék be. Naon jó!

Deme 2009.10.07. 15:11:18

De tényleg, azt, hogy nincs 1,3 négyzetméter ebben az országban, ahol nincs reklám (beleértve a teletext 303. oldalát is), mitől rongálás, ha kiragaszt valaki plakátot... Nem fizettek érte az intermédiának :((. Ezek legalább dobnak ez emberek hangulatán, a napi mókuskerékből kicsit kizökkentik. A másik, és is vonatoztam évekig és a mai napig viszketek, ha azokra a mocskos kocsikra gondolok, a rohadt olajgőzös ablakokra, amin nem lehet kilátni...
Hihetetlen jó amit az MKKP és Gergő művel, csak így tovább...

1234567890ABCDEFGH 2009.10.07. 15:12:24

A cikkből egyetlen fontos dolog maradt ki.
Hova lehet a pénzt küldeni?

szakállasbácsi 2009.10.07. 15:12:32

T. Rendőrség: meg teccenek lenni hackelve! Bármit is tesznek ezzel már, csak azt bizonyítják, hogy milyen iszonyú végtelen gyáva butaság jellemzi Önöket!
LOL

Nemcsak vasárnap 2009.10.07. 15:13:02

Ezután komolyan elgondolkozok, hogy a választás után az Intermédiát feljelentem minden egyes kinthagyott plakátja után. A döntésemet szakértői vizsgálattal fogom megalapozni, hogy annak a költségét is fizesse szépen az Intermédia. Nevetséges, hogy csak a kreatív embereket büntetik, de azokat minél jobban. Ha reklámcégem lenne, biztos felvenném Gergőt kreatívnak. Ötleteljen hivatásosan és pénzért nekem. A büntetését pedig természetesen kifizetném. De ha ad egy bankszámlaszámot, szívesen beszállok a kifizetésbe én is, mert szeretem a munkáját.

opotep! · http://opotep.blogspot.com/ 2009.10.07. 15:14:40

?! grrr?!

?! grrr?!

Az Intemédia Kft. egy ocsmány, aljas ésprimitív társaság.
A sokezer undorító, ötlettelen, városrondító plakátjuk szerintük nem rongálás? Mondjuk a közízlés, a városkép, és a jóérzés ellen?? Mert szerintem az. És végre jön valaki akiben van őszinteség, humor és tele van ötlettel, végre, és gyorsan lenyomják a fejét a víz alá. Jee, Magyarország, ez igen. : (

Mellesleg, ha lett volna egy csepp esze, és kreativitása a cégnek akkor a saját malmára hajthatta volna a vizet ezzel a csávóval...de így jól megutáltatta magát, fujj...

füligjimmy77 2009.10.07. 15:16:45

@sTormy: Pontosan ezt akartam írni, évekig rohadnak a ámpákon, kerítséeken, míg az eső nagy kegyesen lerohasztja az általam mélyen tisztelt képviselő urak plakátjait. De jön majd vissza Pintér rendbe lesz rakva ez az ország kurva gyorsan ám.

opotep! · http://opotep.blogspot.com/ 2009.10.07. 15:17:48

Ja és még annyit:

HAJRÁ KÉTFARKÚ KUTYA PÁRT :)))

kaqxar 2009.10.07. 15:18:00

@Hegyi:

hát te szövegértelmezés szempontjából menthetetlen vagy. és most igazán nem akarlak megbántani.

egyébként télleg kíváncsi vagyok. mondj már egy viccet, lécci, ami neked tetszik. csak azért, hogy az én humorérzékemmel van a baj?

lápi lidérc 2009.10.07. 15:18:23

Kétfarkú Kutya Párt.
Tanulj meg magyarul, ha már újságírásból akarsz megélni.
(A különbséget hadd ne magyarázzam el, kérd meg rá Zsadon Béla kollégádat. Tudni fogja.)

Egyébként a hivatalos neve Magyar Kétfarkú Kutya Párt. Gondolom, az SZDSZ-ről sem úgy írsz, hogy a Demokratákszövetsége.

Koci1981 2009.10.07. 15:20:37

Mekkora arc. Isteni humora van.

Békávé 2009.10.07. 15:20:47

@Rocky: Mitől változna meg?
Két lehetőség van:
A Fidesz megnyeri a választásokat. (bár erre kicsi az esély) Ha megnyeri egyértelmű, hazugsággal nyer úgy ahogy történt 2006-ban, csak akkor még nem borította a bilit az az idióta Gyurcsány. Tehát, ha nyer a Fidesz jönnek a még durvább megszorítások.
A másik és egyben a legvalószínűbb, hogy Orbán Viktor szépen megnyeri a választásokat az MSZP-nek. Ha úgy vesszük ez már meg is történt. Aztán meg folytatódik minden tovább ugyan így. Tüntetések, Orbán hazudik szépen tovább. Közben a komcsik meg lapátolják ki az országból a pénzt.

Ez van

neverforget (törölt) 2009.10.07. 15:22:41

már bocs, de az intermédia kitől kapta a kampányra a lét? a pártoktól. és ők? tőled meg tőlem. miről is beszélünk? hol van itt egy TASZ-os?

changebug (törölt) 2009.10.07. 15:23:32

Rabosítanak????
Ezért???
"Gratulálok".
És hány újgazdag budai hülye gyereket rabosítottak már rongálásért például mikor itt-ott dobált az utcán és felvették?

Politika se tudja már mit csináljon kínjában, basztatja a saját szavazópolgárát csak hogy saját létjogosultságának látszatát fenntartsa...

Hegyi 2009.10.07. 15:23:48

@kaqxar: szerintem a te szövegértéseddel van gond.
Persze majd biztos berakok ide valamit amit én úgy gondolok, hogy jó, aztán te meg szépen, beírod, hogy hát ez gyenge.
A lényeg, érdemtelenül túlhájpolt, csak hát most a Banksy a menő nyugaton legyen már nekünk magyaroknak is valami olyanunk.
Nem mintha Banksy jobb lenne. Ha nem erőszakolnák az emberekre a műveiket, hanem csak az oldalukon lenne fent, akkor csak egy lenne a kevésbé sikerült vicces oldalak közül.

Rocky 2009.10.07. 15:24:00

@Frederic Hanry:

???

Biztosan a Fidesz nyer! Kérdés h meglesz-e a 2/3-ad?

2006-ban az mszp nyert hazugsággal.
gyurcsány semmilyen bilit nem borított ki! Az borította ki, aki megszerezte és a sajtó részére kiszivárogtatta a nagy titokban elmondott beismerését!

lápi lidérc 2009.10.07. 15:24:22

@Gyáli úr:
Az adakozáshoz csatlakozom.

Nyissunk számlát a MKKP-nak. :-)
(Mondjuk Az MKKP Büntetéseire Alapítvány néven, és akkor lehet majd 3 év múlva az 1%-okat is kérni.)

akakukk 2009.10.07. 15:24:39

Ez a joggal valo visszaeles, a jog lejaratasa. Egy orszag akkor esik szet igazan, amikor a jog ellentetbe kerul az emberk erkolcsi erzekevel. Szomoru.

szako 2009.10.07. 15:24:54

a rongálás az, amikor nem fizetsz azért, hogy kirakhass egy csomó szart mindenfelé.

csak a pénz a különbség ebben is...

OftF 2009.10.07. 15:26:08

Ja igen, attúl függően, hogy mennyien támogatjuk, akár 5000-et is utalnék valahová.
Ha sokan vagyunk, akkor 1-et. :D
Az lenne a legfrankóbb, ha csak 10-20 Ft-ot kellene adni, annyian állnánk mellé!

Békávé 2009.10.07. 15:27:32

@Rocky: Hogy nyerne már a Fidesz? :)
Az igaz h az MSZP nyer hazugsággal, a Fidesz meg veszített ugyanazokkal a hazugságokkal.
Az a baj a legtöbb ember olyan mint Te, hogy arra már nem emlékszik mi volt négy éve. Sajnos így könnyen lehet manipulálni bárkit.
Az emberek hülyék.

lápi lidérc 2009.10.07. 15:27:53

@Hegyi:
Gyúrjál még egy kicsit humorérzékre.
Az MKKP az utóbbi 20 év magyar közéletének egyik legértékesebb gyöngyszeme. És mindezt anyagi érdekek nélkül (sőt, saját pénzt rááldozva) teszi.

Peredhil 2009.10.07. 15:28:56

@Hegyi: A poénjai nemcsak bájosak és derűsek, de legtöbbször igencsak mélyek, többfedelűek, és éles megfigyeléseket, társadalomkritikát is hordoznak.
Vagy nagyon jó gimibe jártál, ahol rendkívül magas szintű volt az iskolaújság, vagy alig-alig érted a KKP-t.

De már önmagában a jelenség is nagyon érdekes, a rá adott, ijedt szervezeti reakciók szintén (mint ez is).

Hegyi 2009.10.07. 15:34:35

@lápi lidérc: jah mint a cikkben említett "mennyetek ti is savazni". Nagyon mély, még valami genny, vagy pistike című "humor" lapokban volt Pándy András idején aki a vád szerint savval tüntette el áldozatai testét.
Ingyen saját pénzt ráköltve csinálják.
Hűha ettől már egyből el is kell ismerni, hogy nagyon kreatívak.

@Peredhil: szerintem mi két külön dolgot ismerünk akkor ugyan azon a néven. Nem azt mondom, hogy minden szar amit csinálnak, néha valóban a mennyiség miatt van kijön valami jó is, de összességében nem egy nagy eresztés.

Avalokitesvara 2009.10.07. 15:35:19

BB King és Diana is tett vajon feljelentést? :)
Hajrá MKKP, nekem számtalan vidám percet szereztek az utcai műalkotásaik

eezandwizz 2009.10.07. 15:38:21

@Nemcsak vasárnap:

és kérlek, hogy engem kérj fel szakértőnek! 35 ezer eseti díjazásért szívesen vállalom! :-)

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.10.07. 15:39:29

Szarháziak.
Ékjen a Kétfarkú Kutya Anyaszentegyház Kft.
Ha valaki szervez gyűjtést, egy ezressel beszállok.
Szopjon le a Intemédia Kft. Vagy legalább a titkárnűjük.

Ugyandehogy (törölt) 2009.10.07. 15:39:57

@changebug: mindenkit rabosítanak, aki ellen vád van. és úgy is marad, akkor is, ha kiderül, hogy NEM BŰNÖS!

Todward 2009.10.07. 15:40:38

MIÉRT VANNAK AZ ELSŐ KÉPEN PHOTOSHOPPAL FELRAKVA A FELIRATOK A TÁBLÁKRA??? NEM TŰNT FEL SENKINEK???

eezandwizz 2009.10.07. 15:41:34

@szender:

ebben teljesen igazad van, az Intermédia sem túl okos, mert ezt simán, magára nézve pozitívan is kihasználhatta volna.
Nem akarok tippeket adni egyik rémes (gazdasági)társaságnak, vagy politikusnak, de a legtöbbet éppen azzal érnének el a maguk szempontjából, ha mellé állnának, nem ellene fordulnának....

portis · http://www.online-szallas.com 2009.10.07. 15:44:21

Én birom a KKP-t , Szegeden mindig vadászom a plakátjaikat , nagyon jók!

Ugyanakkor a cégem szokott az intermédiánál hirdetni , ha az én plakátommal müveli ezt valaki (ami egy vagyonba kerül) azt kevésbé látom viccesnek!

Knut 2009.10.07. 15:45:18

epamedia.hu -ról

Intermédia Kft.

Cím: H - 1097 Budapest, Illatos út 9/a
Postai cím: H - 1097 Budapest, Illatos út 9/a

Telefon: 00 36 1 280-6435, 00 36 1 280-6439
Telefax: 00 36 1 280-6446
E-mail cím: citylight@intermedia.hu
Honlap: www.intermedia.hu

Pikk Dáma ♠ 2009.10.07. 15:45:24

@Hegyi:

még egyszer megkérdezem: ismered a többi akciójukat is, vagy csak ezt az egy videót nézted meg?
mert ez alapján úgy tűnik, kurvára nem ismered azt, amit csinálnak. vagy ennyire hüje vagy, de látod, én előbb jóindulattal az előbbit feltételezem:)

Ленина · http://szanalmas.hu 2009.10.07. 15:46:55

Jó srác. Több kellene belőle, hogy ez a röhejes öntelt magyar közélet kapjon egy kis leckét. Az ilyeneket baszogatják, a kerálykodó cigány, aki befenyíti a rendőröket, meg vígan bulizgat valahol..

Hegyi 2009.10.07. 15:49:40

@Pikk Dáma ♠ / bip-bip: bocs azt hittem ez kiderült abból amit írtam, ismerem a műveiket. Ezért is mondtam, hogy a mennyiség miatt néha kijön pár valóban vicces dolog. pl valaki linkelete a nagy magyarország alakú még kisebb magyarországot.

kaqxar 2009.10.07. 15:57:11

@eezandwizz:
politikus lehet hogy jól jönne ki belőle. az intermédia nem hiszem
mit szólnának a hirdetők, ha vigyorogva odaállnának a mellé a srác mellé aki viccet csinál a hirdetéseikből?

Pikk Dáma ♠ 2009.10.07. 15:58:58

@Hegyi:

én kaptam 'guided tour't Szegeden egy nagyon kedves barátnémtól, és megmutogatta az ottani -sokszor már sok éves- akcióikat, falragaszaikat, stb. Kevés ennyire lényegretörő társadalomkritikát látni humorral és kreativitással vegyítve, szerintem ez egészen egyedülálló Magyarországon.

feminimal 2009.10.07. 16:00:07

@Todward: egész biztosan nincs photoshopozva egyik kép sem, ilyen girbe-gurbára sikerültek a táblák alapból. üdv: Kihúzta a struccom fejét a homokból!

alpine110 2009.10.07. 16:01:03

számlaszámot! én is beszállnék a támogatásba. magyarázatot ez nem igényel!!

lápi lidérc 2009.10.07. 16:01:13

@OftF:
10-20 Ft-ot nem érdemes, többe kerül akár a banki átutalás, akár a rózsaszín csekk.

@Frederic Hanry:
Még hogy 4, de hogy emlékeznének a 7-11 évvel ezelőttiekre (ezek közül is főleg a 2002-es választási időszakra ).
Na mindegy, nyer a Fityisz, de lesz még itt Orbán, takarodj! is legkésőbb 2012-ben, mert akiket az utcára vitt, akkor is ott maradnak, ha ő lesz kormányon.

Kicsit Bob · http://anyamnak.blog.hu/ 2009.10.07. 16:02:43

Milyen kárszakértő nem hagyja abba a kárszakértést két perccel azután, hogy rájön, hogy ha végigcsinálja a munkáját, akkor annak a díja meghaladja a kárértéket?

lápi lidérc 2009.10.07. 16:02:51

@Hegyi:
Nem baj, cimbi, kellenek a hozzád hasonló hülye fafejek is, különben nem lehetne mihez mérni a többit.

Hegyi 2009.10.07. 16:03:24

@Pikk Dáma ♠ / bip-bip: neked tetszik, nekem nem, ennyi.
Szerintem nem több vagy jobb, mint az általa is elítélt reklámok amik kisajátítják a közteret és akaratod ellenére tolják a képedbe amit ők akarnak.

eezandwizz 2009.10.07. 16:05:38

@kaqxar:

ok, ebben igazad van, de közben két dologra gondolok. 1/ Akkor a konkrét plakátokat kirakóknak (azaz a hirdetőknek) kellett volna a Gergőt "feljelenteni" -- ők nem tették, mert lehet, hogy tudták, hogy ez hülyeség. 2/ Az Intermédia is ügyesebb lehetne és lehetne több humorérzéke.

Persze a legnagyobb baj így is az, hogy ezekre a piszlicsáré dolgokra van idő és pénz, míg a fontos dolgokra nem. Pl. a 2-es villamos vonalán a Zsil utca és a Vágóhíd közötti szakaszon valaki/k rendszeresen átírja a plakátokat és az egyéb felületeket antiszemita és egyéb rasszista felriatokkal -- azt elkapták már?

OftF 2009.10.07. 16:06:32

@lápi lidérc:
Persze, nem érdemes kivitelezni.

portis · http://www.online-szallas.com 2009.10.07. 16:11:39

@eezandwizz:

Nem ...a hirdető az intermédiával áll szerződésben , ha nem látszik a hirdetése (akármi miatt) akkor nem fizet , mert az intermédia szerződést szegett.

elmoro 2009.10.07. 16:12:41

@Hegyi: kár feszülni, előbb el kellene jutni arra a szintre, hogy érted is, ami történik, felismered a humor az eddig általad ismertétől eltérő formáját stb. mert amit eddig mondtál, azzal azt igazoltad, hogy abszolút nem vagy képben.
banksy, vagy k. gergő cuccainak a lényege, hogy az utcán van. ha azt mondod, "egy weboldalon lenne", azzal azt is mondod " én ehhez az egészhez kurvára nem értek és fel sem fogom" - és ez csak egy kiragadott példa a kifogásaid közül, a többiből is ez derül ki :) vagyis nem vagy kompetens. na, röviden: szállj ki a diskurzusból, képezd magad, aztán gyere, szólj hozzá - legyen az első megszólalás a vizsga - aztán majd meglátjuk.
előre is bocsánatot kérek, ha megbántódnál, de nincs valami jó napom, ennél finomabb nem tudtam lenni. szia!

kaqxar 2009.10.07. 16:13:50

@eezandwizz:

csak ugye a srác arccal és névvel vállalja a dolgokat. ez a nagy különbség. a lajtán túl sem találsz sok ilyet.

egyébként egyetértek.

lápi lidérc 2009.10.07. 16:15:32

@OftF:
Szerintem félreértesz.
1000 Ft-nál kevesebbet nem érdemes küldeni.

eezandwizz 2009.10.07. 16:15:41

@portis:

Ok, és nem kötözködésből mondom -- de ha az intermédia nem önhibájából szegett szerződést, akkor is?

W Joe 2009.10.07. 16:16:49

Tehát nem igaz, hogy direkt nem takarítják a vonatokat?
Akkor véletlenül nem takarítják ezek szerint. Merthogy koszosak és büdösek, az biztos.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.07. 16:17:23

Javaslom, ha K. Gergőt valóban pénzbüntetésre ítélik, tegye közzé számlaszámát, ahová a párt eszméinek hívei elküldhetik hozzájárulásukat. Ha túl sokat küldenénk, a többlet az anyagköltségeire menjen. A magam részéről, ha tényleg sor kerül erre, 1000Ft-ot ajánlok.

ginho 2009.10.07. 16:18:17

nyugi erre az intézkedésre is lesz mkkp válaszgegg.

Pikk Dáma ♠ 2009.10.07. 16:20:23

@Hegyi:
á, hagyjuk, télleg. ami nem megy, nem megy...

Hegyi 2009.10.07. 16:21:47

@elmoro: de meg kaptam most, mit is kell ilyenkor írni? Ja meg van. Leülhetsz, egyes!

eezandwizz 2009.10.07. 16:22:16

@kaqxar:

igen, ebben még én értek egyet veled :-)

portis · http://www.online-szallas.com 2009.10.07. 16:22:39

Nemtudom... gondolom nem kerül bíróság elé a dolog , mindenesetre az Intermédiának kárpótolnia kell az ügyfelet.

Az tuti hogy én mint hirdető , rögtön az intermédiát veszem elő nem szaladgálok sehová ha valami gáz van a hirdetésemmel.

Hegyi 2009.10.07. 16:23:17

@Pikk Dáma ♠ / bip-bip: nem baj, ha nem megy, kicsit pihentesd aztán holnap is próbáld meg hát ha felfogod.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.10.07. 16:27:33

@Rocky: Ugyan! Amikor majd az unokáid megkérdik, hogy nagypapa (vagy nagymama) te mit csináltál fiatalkorodban, akkor azt válaszolod majd rá, hogy voltam olaszba' síelni?
Annál azért jobb sztori, hogy könnygázzal pofánlőttek a rendőrök, és kergettek a Deáktól egészen a Dohány utcáig, arra már nem is emlékszem, hogy miért.
Vagy amikor kiszabadítottuk a börtönből K. Kovács Gergőt, egy rendőr úgy fejbesuhintott gumibottal, hogy csak két nap múlva tértem magamhoz.
Ebből az elsőt én már teljesítettem, eddig egy-null ide. Hozd be a lemaradást.

Pikk Dáma ♠ 2009.10.07. 16:28:16

@Hegyi:

nem nekem nem megy, de télleg hagyjuk. és nem azon vitázunk itt, hogy egy poén tetszik-e valakinek, avagy sem. Remélem, idáig azért eljutottál.

saci02 2009.10.07. 16:29:03

@Hegyi: Ismered Kolumbusz tojasat? Vegulis o sem csinalt nagy valamit, csak elindult nyugatra, aztan ott volt az a fold. Aztan meg visszajott. Nem egy nagy eresztes....

A tojason legy szives gondolkodni!!!

Terézágyú 2009.10.07. 16:29:17

Most akkor ez a Kétfarkú Kutya Párt, vagy a Kétfarkúkutya Párt, vagy Kétfarkú Kutyapárt???

Mer nem mindegy.

Roberto1 2009.10.07. 16:30:46

@Rocky: Ki gondolta volna, hogy egy fanatikus, balfasz, pöcs fideszes fog megint agresszívan előjönni és fröcsögni azzal, hogy ez kérem mind a komcsik miatt van! Engedd meg, hogy megkérdezzem, drága Orsós Viktorodnak a pucérseggűből hogy sikerült két évtized alatt megvennie fél Tokajt? Becsületes munka, mi? Pöcs...
ui: mielőtt még jönne a komcsizás, azt az oldalt is gyűlölöm, de ettől még ez a garbós cigó nem lesz szimpatikusabb... és én is várom, hogy a fidesz kerüljön hatalomra, mert ugyanezt fogja az is csinálni MEGINT, de akkor legalább ez a sok gyökér kussol majd...

68nyara 2009.10.07. 16:31:11

Nem igazán értem ugyan az ilyen 30000-es dolgok után lihegő rendőröket, akik közben sokkal nagyobb dolgokkal nem foglalkoznak, de azt sem értem, hogy a MKKP-nak azon kívül, hogy poénra veszi a pártokat, és mélyenszántó társadalomkritikát fejt ki, van valami megoldási javaslata is? Tényleg nem tudom, valaki adhatna valami támpontot, hogy mint párt pontosan milyen intézkedéseket hozna ha hatalomra kerülne? Komolyan érdekel, minden kötözködés nélkül.

Hegyi 2009.10.07. 16:33:24

@Pikk Dáma ♠ / bip-bip: nem, neked nem megy. De hagyjuk, nőj fel inkább végre.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.10.07. 16:35:15

@Hegyi: Oké, ez már hivatalos: NINCS humorérzéked. Semmi gond, egy csomó embernek nincs, ez veleszületett tulajdonság, nem kell szégyellni.
Csak akkor mondd inkább azt, hogy neked nem tetszenek ezek, mert nem érted miről szól.

Hegyi 2009.10.07. 16:35:17

@saci02: de okos vagy, leszel a legjobb barátom?

portis · http://www.online-szallas.com 2009.10.07. 16:35:36

@portis:
Gondolkoztam rajta , valószínüleg megnyerné a hirdető a pert , az intermédia meg a kárt továbbhárítaná arra aki tönkrevágta a hirdetést.

Amugy olcsón meguszta a srác , képzeljük el hogy nyitok egy pékséget , meghirdetem a nyitást , valaki meg kiirja a plakátomra hogy a zsömlém szarral van töltve. Beperlem tizmillára az intermédiát , mivel csődbe ment a pékségem , a hirdetési kampánnyal pedig őket bíztam meg.
Az intermédia nem tud mit csinálni , feljelentést tesz , aztán meg majd lesz valami....

Hegyi 2009.10.07. 16:36:52

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: :D hát ez kurva jó, hogy beszóltál most neki, mennyire megkapta most! A kis köcsög!
Hé, várjunk, ez nekem szól?

saci02 2009.10.07. 16:38:52

@Hegyi: Semmi bajom veled, csak ugy tunik eleg eletunt filozofia szorult beled. Bar mar felszolitottak, de en is meghallgatnek toled egy jo viccet :)

Pikk Dáma ♠ 2009.10.07. 16:39:36

@Hegyi:

igen, igazad van. mindenki szemben autózik az országúton, csak én megyek a jó oldalon...

kaqxar 2009.10.07. 16:42:04

@68nyara:
ennyire azért nem kell komolyan venni. nem párt. csak annak nevezi magát. pártalapításhoz, hogy bejegyezzenek valami programféle kell, az itt nincs. csak társadalomkritika. rámutat dolgokra. visszásságokra. mittomén. nem akarja megváltani a világot.

asszem

Hegyi 2009.10.07. 16:42:45

@Pikk Dáma ♠ / bip-bip: értem már! Ahogy a jobbra tarts úgy a kétfarkú elismerése is kötelező. Ez mindent megmagyarázott, köszönöm!

Pikk Dáma ♠ 2009.10.07. 16:45:20

@Hegyi: megint nem érted, de nem baj, nekem úgyis mennem kell, majd valaki átveszi biztos. vagy inkább ne.

theutat villám 2009.10.07. 16:46:56

mkkp for president

egyebet nem tudok elmondani

OftF 2009.10.07. 17:04:51

@68nyara:
Nem kell neki megváltania a vilgot.
Már az elég, ha minél több embernek felnyithatja a szemét, majd ezek közül valaki kitalálja a megoldást. De amíg az utca embere birka, addig tényleg nem lesz itt semmi.
Mondjuk úgy, a józan ész esélyeit növeli, s mindegy, hogy mennyire, az irány a lényeg.

vajdapeterutca 2009.10.07. 17:06:01

Sziasztok!

A demokrácia pénzbe kerül, ahogy a szórakozás is. Hát akkor fizessünk!

Nagyon kérem, aki ért hozzá, hogy jogilag rendben legyen, és bizalmi kétely se merüljön fel, hozzon létre egy számlaszámot. Talán egy alapítvány elkülönített számlája is megtenné egyelőre. Egyáltalán nem baj, ha az összegyűlt pénzből a jövendő anyagköltségekre is telik majd. Szégyellem, hogy a szervezésre én most nem érek rá, de fizetni fogok feltétlenül, sőt többet fizetek, mint ha szervezném is. Nos, ki szervezi?

A rendőrség talán csak teszi a dolgát. Talán a reklámcég is. Az MDF... nos, azt már nem tudom. Például a Józsefvárosi Önkormányzat MDF-es képviselője, akinek a neve Kerekes Pál, a Művelődési, Emberi Jogi és Kisebbségi Bizottság elnöke, szerintem felkészületlen és megfáradt ember. Az iskolaügyi problémákhoz, melyekben döntéseket hoz, a jegyzőkönyv alapján úgy gondolom, nem ért, állampolgári bejelentésre nem válaszol. Ha érdekel, ne higyj nekem, nézz és kérdezz utána!

Dekatlon 2009.10.07. 17:07:06

@Hegyi: Megpróbálom én is elmagyarázi.
Van itt ez a kétfarkú. Van neki egy humora. Ez vagy bejön neked, vagy nem. Ez az első réteg. Ez ízlés.
Aztán van az, hogy közérthető formában, őszintén, ezekről a dolgokról nem nagyon találsz mást. Rámutat a társadalom hibáira, és nagy nyilvánossággal teszi. És ez jó. Jó, hogy van ilyen. Akkor is ha középiskolás stílusban. Végülis sokkal több lesz.

maursch 2009.10.07. 17:09:25

Hol van itt "társadalomra veszélyesség" T. Rendőrség?!?

A feljelentő és a rendőrség magatartásáról eszembe jut az az iránymutató mondás miszerint "a lelkes hülye a legveszélyesebb mind közül".

vajdapeterutca 2009.10.07. 17:10:23

Kiegészítés még egyszer, asszem nem ment át: itt csak azért MDF, mert a plakátrongálás fő károsultja ez a párt volt.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.07. 17:20:44

@vajdapeterutca:

Láttad te mennyire hasonlót írtam?

Szerintem nem kell sokat szervezni. Neki magának kellene megadni erre egy számlaszámot, ha úgy alakul, a többi bizalom kérdése amit az adott esetben símán meg lehet adni.

S'hark · http://nekedvan.blog.hu 2009.10.07. 17:21:01

Szerintem teljesen felesleges pártokkal dobálózni. egyik olyan, mint a másik. Ugyanazt akarják. Pénzt. Csak máshogy nevezik őket, és más eszközökkel dolgoznak. Olyanok, mint a rivális bandák pl. New Yorkban. A Fityesz a könnyen manipulálható embereket küldi az utcára, míg háttérben maradnak, a vörösök meg bizniszek mögé rejtik a dolgot.

De nem is ez a lényeg. K.Gergőt több reklámügynökség is kereste már, és visszautasította őket. Ha elfogadná az állást, magát tagadná meg.

Valaki kérdezte, hogy ok, hogy felhívja a figyelmet a dolgokra, de tud-e jobb megoldást a problémára.
Erről a középkori udvari bolond jut eszembe, jó értelemben. Neki általában nem az volt a feladata, hogy pofára essen, stb, hanem ha kellett kigúnyolta az uralkodót, és az uralkodó más, elég sarkított szemszögből látta a dolgokat. Segített neki, hogy más oldalról is megismerje a problémát. Csak az akkori uralkodók figyeltek is erre. És mit kapott az udvari bolond ezért? Többek között, megmaradt a feje, nem úgy mint a legtöbb tanácsosnak aki bűnbak lett.
Itt viszont szegény Gergő veszti el a fejét. Bolond világ.

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2009.10.07. 17:22:35

én, akármi lesz, a kétfarkú kutya pártra fogok szavazni a következő választásokon.

S'hark · http://nekedvan.blog.hu 2009.10.07. 17:23:05

@Nick_: Ezen már én is gondolkoztam....

portis · http://www.online-szallas.com 2009.10.07. 17:29:29

@maursch:

--Hol van itt "társadalomra veszélyesség" T. Rendőrség?!?--

Szó nincs erről , egyszerüen kárt okozott egy cégnek az feljelentette neki meg ki kell fizetni... ennyi!

Mondom , járhatott volna rosszabbul is!

vajdapeterutca 2009.10.07. 17:30:53

@A Nép - Te vagy!

Ha ő adna meg számlaszámot, attól tartok, az APEH küldhetné a következő idézést... Lehet, hogy nincs igazam, de azt hiszem, jobb volna üzembiztosabb, tartósabb megoldás.

A Kétfarkú Kutyára szavazni pedig nyilván lehet - én 2006 óta gyakorlom vidáman -, a szándékos érvénytelen szavazat nyugati kultúrájának szellemesebb és tartalmas formája.

mate6 2009.10.07. 17:33:13

Ne legyenek mar illuzioink..az Intermedia abbol el, hogy a megrendelok igenyei szerint jar el..mint mindenki mas. Kiveve mondjuk a Rendorseget, akik abbol elnek, hogy a gergohoz hasonlatos nagy kaliberu szuperbunozoket gyorsitott eljarassal...stb. A KKP-t viszont magam is kedvelem, tenyleg jo lenne valami alapot letrehozni, hadd "rongaljanak" csak tovabb..:D

Illés Béla 2009.10.07. 17:58:43

Ez a szitu olyan mintha ez után a klip után,perelne a Slipknot...de nekik nyilván van humorérzékük.
Nézzétek meg érdemes. :)

youtube.com/watch?v=n_w0iN_xG0U

iparterves 2009.10.07. 18:08:05

Az kinek a munkája, hogy "Szavazz érvénytelenül"? Nem az övék?

bigyibogyo 2009.10.07. 18:16:38

lesz donate gomb reszemrol is megy egy keves :)

Art Mooney 2009.10.07. 18:17:30

mennyire szomoru mar, h ennyire nincs humorerzekuk, onkritikajuk es aranyerzekuk ezeknek. :(

Yo! Maaan! 2009.10.07. 18:26:08

Szánalmas...
Hova lehet a pénzt küldeni? :)

Dr. Körömlakk ® 2009.10.07. 18:33:32

óóóbazmeg, hát ennyit tud a magyar, hőbörög az amúgy kurvajó, és szellemes dolgon, és büntet, lecsap a szigor ereje, gratulálok! más baj nincs is ebben az országban... komolyan mondom, szegedre többek között a MKKP miatt is büszke vagyok.
csak így tovább, idiot karhatalom meg nyerítsen a saskabarén....
szánalom...

JonC 2009.10.07. 18:46:02

tuti, hogy ezek után én is rájuk fogok szavazni... sokkal értelmesebb dolognak tartom, mint amit eddig csináltam, hogy otthon maradtam, mivel nem volt egy olyan párt, amelyikben bíztam volna.
amúgy nekem is ez a kedvencem tőlük:
raktalicska.hu/2009/10/05/amator-plakatolopartizanok-figyelem/ :)

feltételes reflex 2009.10.07. 18:50:30

@akakukk: a jognak alapvetően semmi köze a morálhoz, úgyhogy ezen kár busongani.

Alf (törölt) 2009.10.07. 19:01:41

hát mit mondjak:
az összes elhangzott szót ráérteném az illetékesekre:

youtube.com/watch?v=C7lE6mXN2tA

ijontichy 2009.10.07. 19:04:57

Nah, azé' látom a vezetéknév baki javítva lett :-)

anyátok 2009.10.07. 19:58:38

Számlaszámot, vagy címet kérek.

Pártoló tagként jelentkezem, s amint tagfelvétel lesz, rendes tag szeretnék lenni.

anyátok 2009.10.07. 20:10:23

@Todward:
Hogy el tudjuk olvasni, azért.

iboténsav 2009.10.07. 20:57:49

epamédia-sállálá-epamédia-sállálá

Páneurópai Harci Kos 2009.10.07. 22:04:00

Nagyon bírom a 2 farkú kutya "feltalálóját":)
hajrá!

Totó Háber · http://nyero.blog.hu/ 2009.10.07. 22:10:15

Mondjátok, ha tévedek: egy komoly párt van csak Magyarországon, a Kétfarkú Kutyapárt...

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2009.10.07. 22:13:10

Nem úgy van az kérem szépen, hogy az ember csak odamegy oszt ezt-azt ráfirkál. Nem. Jogállamban a sztrítártosok is megnézik, hova lehet firkálni. Ráadásul meg is van nekik a hely. A Lövölde téren, egy egész plakátnyi. Be kell osztani, ennyi.
Nem azért támogatják a költségvetésből a pártok kampányait, hogy valaki jól odafirkáljon. Követelem a mindennapi Lendvai Ildikóhoz való jogaim tiszteletben tartását! Még több Bokros Lajost! Még több Kovács Pistit!

balafánt · http://csakakorrekt.blog.hu 2009.10.07. 23:00:26

HEgyi, ha még nem kérdezte volna valaki: Te a MÁV-tól, vagy az Intermédiától jöttél? Esetleg rossz kávét kaptál reggel? VAgy minden reggel azt kapsz? Nevettél már életedben? :)

Én is oktatom Gergő plakátjait, a diákjaim (bár felnőttek, Hegyi!!) iszonyat jókat nevetnek egyes plakátjain.

JonC 2009.10.07. 23:25:02

@Dr. Morcz: a még több csúnyaarcú kopasz szélsőjobbos huligánt ki ne felejtsük! :)

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2009.10.07. 23:55:21

@portis: "ha az én plakátommal müveli ezt valaki (ami egy vagyonba kerül) azt kevésbé látom viccesnek!"

Politikai plakátok esetén a plakáton szereplők is politikusok és "nagyobb tűrést" kell elviselniük. Még azt is, hogy pl. bajuszt és szakállat festenek rá, vagy csak annyit, "hazudsz".

Kulturálatlan dolog ugyan a firkálás (ehhez is szinvonal kell), de nekem ez is a véleménnyilvánítás joga.

Arról nem is beszélve, hogy szegről végről a politikai plakát is közpénz, így a "sajátom" rongálnám ;)

Sailor 2009.10.08. 00:21:12

Szeretem a kkp-t, nagy disznóságnak tartom ezt a meghurcolást.
Ha már ilyen nagy bűn néhány jópofa firka egy politikai plakáton, ugyan keresse már meg a rendőrség az SZDSZ EP-plakátjainak magukra rendkívül büszke, a kuruc.infón villogó egyáltalán nem vicces összefirkálóit!
Rabosítani mindenkit, aki bajuszt rajzol Mona Lisának a tankönyvébe!

A szerelő 2009.10.08. 03:36:18

erre most mi a tökömet lehet mondani? sün? :)
legalább egy rugóval én is benne vagyok
kitartás KKP, csak így tovább! :)

CernaGeza 2009.10.08. 07:46:43

- Biztos jár pesten is a scrác, valamelyik nap láttam egy belvárosi utcában az ereszcsatornából kifolyó halcsontvázakat a járdán.

Egy ezresre nálam is jó a mkkp

anyu 2009.10.09. 15:31:20

T. Kétfarkú kutya párt

Nekem tetszenek a plakátjai, ezért én is beszállnék a büntetés kifizetésébe.

Hol találok bankszámlaszámot?
anyu

citromosjegestea · http://www.minerva-szki.hu/szakkepzesek/marketing-es-reklamugyintezo.php 2009.10.29. 15:37:07

Szerintem jó fejek. Aki ezen nem tud nevetni az komolyan veszi a politikát, pedig amit manapság politikának neveznek, az nevetséges.

molbal · http://www.molbal.co.cc 2009.12.23. 22:33:30

Maradjon az MKKP! Sok **** aki bepereli.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2010.02.11. 22:40:46

hát egy ezressel én is szivesen beszállok a büntibe...

kérem a számlaszámot...

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2010.02.11. 22:42:50

a bünti be én is beszállok egy ezressel, kérek számlaszámot...

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2010.02.11. 22:45:16

kedves kétfarkú kutya, töröld az extra hozzászólásom, köszi

The Passenger · http://passenger.blog.hu/ 2010.02.28. 18:25:25

Nagy Istvánra fogok szavazni akkor is!

Gerilgfx 2014.11.30. 15:46:47

@portis: például agyon is lőhették volna.
süti beállítások módosítása