Közkeletű nézet a sajtófotóról, hogy a pillanatról szólnak, bemutatnak egy helyzetet, mint hogy Bajnai Gordon ünnepélyesen megnyitja az új petymegneveldét: az emberek megnézik a képet, és eldöntik, hogy a miniszterelnök a kisállatok sorsáért aggódó, felelős államférfi, vagy nyilván így síbolt ki milliárdokat az államból, petymegápolónak pedig az unokatestvéreit nyomta be. Aztán elfelejtik az egészet, és ha a fotó tíz év múlva kerül elő, már semmit nem jelent az egész.
A sajtófotók többsége a retrodzsánkik számára marad érdekes, vagy még azoknak sem. Mert tényleg, kit tud lázba hozni például a földosztáshoz készülődnek a helyi kisgazdák című 1991-es felvétel, vagy a Király Zoltánt autogramért megrohamozók tömegei 1989-ből?
Senkit. Az MTI-nél azonban tudnak egy trükköt, miszerint ha sok, önmagában érdektelen sajtófotót raknak egymás mellé egy adott korból, akkor a kockák olyan módon telnek meg élettel, mint amikor bekapcsolják a filmvetítőt.
Ezért hiba volt éjfélkor kézbe venni a hírügynökség 1989 és 1994 között készült fotóiból válogató vaskos, Kor-képek 1989-1994 című albumot, mert az első néhány oldal után nyilvánvalóvá vált, hogy egy újabb kialvatlan reggel vár rám.
Az MTI egyébként évekkel ezelőtt kezdte, hogy ahelyett, hogy a fotóanyagát hagyná ülepedni egy raktárban, és időnként eladna belőle egyet valami magazinnak, remek kronologikus albumokat szerkeszt inkább. Az 1945-1947, és az 1956-os könyvek is hátborzongatóak és felejthetetlenek voltak, de nem okoztak akkor meglepetést, mint a rendszerváltást bemutató fejezet.
A 264 jó minőségben nyomtatott, nagy méretű fotóból ugyanis valami olyasmi állt össze, amiről nem szólnak a közelmúltat taglaló kiadványok. 1989 és 1994 között a magyarok mosolyogtak, pártállástól és társadalmi osztálytól függetlenül.
Szűrös Mátyás áll a Parlament ablakában, kicsit be van szarva, de mosolyog. Fiatal srácok (fehér zokni, felhajtott nadrágszár, popperfrizura) ülnek egy Mercedes motorháztetején, a romániai forradalom mellett lengetnek zászlót, és mosolyognak. A Magyar Október Párt szimpatizánsai az áremelések ellen tüntetnek, és büszkén mosolyognak a tábláik alatt. Torgyán József áll a rajongói közt, és saját fényképére mosolyog, igaz, az nem vigyorog vissza rá. Topless hajvágószalonban hajat most egy szendén mosolygó, félmeztelen fodrászlány.
Persze általánosítás lenne egy nagy vigyoralbumként visszaadni a rendszerváltás éveit. Találtam komor arcú szereplőket is, munkanélkülieket, menekülteket, parlamenti képviselőket.
De ha más nem, a lelkesültség, a szertelenség, az ügybuzgóság, a kreatív energiák úgy tombolnak a lapokon, mintha egy romantikus, rendszerváltós film werkfotóit gyűjtötték volna össze, nem a valóságot.
És emlékszik valaki arra, hogy a Skála Kópé-féle reklámversikéken szocializált rendszerváltók akkoriban rímes transzparensekkel tüntettek a szebb világért? „Kinek kellett dollárkölcsön, Minden időt sitten töltsön!” Vagy „Aki sokat Marxolt, Sokat Markolt”. Sőt, „T-ÁVO-zz, ÁVO!”
A képek eszembe juttatták, hogy tényleg, 1989 körül milyen megdöbbentő és szerethető naivitás mozgatta az eseményeket. Vad lelkesedéssel álltak sorba a frissen megnyílt Humanic előtt, ami a pluralizmuson alapuló nyugatias demokráciák ígérete volt inkább, mint egyszerű cipőbolt. A két telefonnal működő Fidesz kampányközpontban úgy emelte füléhez a kagylót Áder János, mintha az emberi jogok update-elt nyilatkozatát készülne lediktálni. A szexbolt kirakata pedig inkább a szabadelvűség melletti bumfordi nyilatkozatnak tűnt.
Az emberek demonstráltak, határozott véleményük volt, utcára mentek, aláírtak és kinyilatkoztattak. Hihetetlen, hogy mindez akkor egyáltalán nem számított még cikinek. De ugyanolyan hihetetlen, hogy Kövér László és Fodor Gábor egymás mellett ülve nevetgéljenek, pedig erről is van fotó.
Az album eszembe juttatta azt is, hogy könnyű volt lelkesedni, amikor a világ egyszerűen régiekre és újakra, kommunistákra és rendszerváltókra, munkásőrökre és farmerdzsekisekre oszlott. Voltak persze árnyalatok a két nagy irányzaton belül, de a fotón, ahol Demszky Gábor első megválasztásakor szégyenlősen felállt, még egyik képviselőnek sem jutott eszébe, hogy nem egy új európai város vezetőjének, hanem valamelyik érdekcsoportnak tapsol.
A lelkesültség, hogy Magyarország halad valami izgalmas jövő felé, egyébként nem 1994-ben ért véget. 1997 körül kezdődött a visszasüppedés az érdektelenség, a kiábrándultság és az elfogadott provincialitás világába, hogy itt tényleg nem történik már semmi, és minden marad ebben a szomorkás középszerben.
De ez most csak annyiban érdekes, hogy miként lehet majd ábrázolni a 2010-es éveket bemutató albumban, hogy már nem jók és rosszak vannak, hanem kommunistáknak látszó nácik, régieknek látszó újak, demokratának tűnő despoták és despotáknak tűnő cinikusok.
És még inkább azt, hogy mindez ráadásul szinte már senkit nem érdekel, az emberek többsége inkább otthon ül, vagy a telken, és őket ezért nagyon nehéz fotókon bemutatni.
Kor-képek 1989-1994
MTI
6900 Ft
További rendszerváltós romantika és érettségi botrány itt: Az érettségibotrány döntötte meg a kommunizmust
