Napokon át gyalogoltam Buenos Airesben, bámultam az épületeket, és nem tudtam magyarázatot adni a látottakra. Argentína fővárosának házai érthetetlen stílusérzékről tanúskodtak, függetlenül attól, hogy a XIX. század burjánzó, eklektikus stílusában épültek, vagy éppen XXI. századi felhőkarcolókról volt szó. És akkor még nem említettem a két szélsőérték közti időszak brutális vívmányait.
A meglepetést az okozta, hogy Buenos Airesben minden adott volt ahhoz, hogy egy ugyanolyan átgondolatlan, peremvidéki, törekvő, de adottságaival élni nem tudó város legyen, mint Budapest.
Nézze meg a várost nagy fotókon
A Buenos Aires képét meghatározó városmagot szintén a XIX. században építették, ahogy az Budapesten is történt. Mindkét város arculatát az eklektikus stílusú bérházak határozzák meg. Ebbe a szövetbe kerültek bele aztán a huszadik századi jegyek, a szecesszió, a modernizmus különböző irányzatai, a bauhaustól a beton-üveg irodaépületekig.
A két város mégis teljesen más képet mutat, amire nem nyújt magyarázatot az elhelyezkedésük sem: Buenos Aires nem a vad trópusokon fekszik. Klímája valamivel melegebb, de nem arról van szó, hogy a burjánzó növényzet elfedi az ingatlanfejlesztés hunvaldista megoldásait.
A két ország gazdasági helyzete is hasonló: Argentínában szintén impotens kormányok váltják egymást, a hivatalok közép-európai szinten korruptak. A gazdaság egy perifériális helyzetű ország szintjén pörög: nincs általános éhínség, de nem adják ingyen a Hummert. A GDP valamivel magasabb, de sokkal nagyobb tömegek élnek az utcán. Az argentínok ráadásul túl vannak egy olyan államcsődön, amit mi remélhetőleg elkerültünk, boltokat fosztogató bandákkal, és bankok előtt sorakozó, kezüket tördelő betétesekkel.
Minden hasonlóság ellenére a városuk mégis olyan ízlésről tanúskodik, aminek magyarázatát keresve borongós, determinista hangulatba kerültem. Elhessegettem a gondolatot, hogy az olasz, spanyol, német és zsidó bevándorlók által épített város akkor is kellemes hely lesz, ha közép-európai módra lopkodják egymástól a téglát. A mi Budapestünk pedig akkor is csak romlik, ha az EU-ból kölcsönzünk pályáztatási rendszereket.
Bárhogy is van, busongás helyett inkább kattintgassák végig fotóinkat, amelyek közt nem az eklektikus bérházak dominálnak, hanem a New York-ihoz hasonló tömegben tobzódó art deco, és a hűvös bauhaus, ami pedig a Pozsonyi utat juttatta eszembe.
További képekhez kattintson!
Az otthonos érzéseket azonban feledtette, amikor a Magyar Nemzeti Bankot idéző bankpaloták közt megpillantottam egy birodalmi csillagrombolót. A monumentális betonépület úgy állt Buenos Aires központjában, mintha csak annyi időre landolt volna, hogy Darth Vader egy zacskóba söpörhesse a környező bankfiókok forgalmát, valami kozmikus hadművelet finanszírozásához.
Csak miután megnyugodtam, jutott eszembe, hogy nyilván ez a monstrum a nevezetes olasz származású építész, Clorindo Testa alkotása. A csupasz betonnal dolgozó, az épület szerkezetét nem eltakaró, hanem feltáró, bátor dizájn még most is lenyűgöző volt, pedig már ötvenegy éve, 1959-ben tervezték.
Buenos Aires nagyban itt
A brutalizmusnak nevezett stílusnál is erősebb hatással volt rám a Buenos Airesiek nyitottsága. Virágmintás gipszstukkónak és kariatidának öltözött, lincselésre készülő városvédők jelentek meg a szemem előtt, amikor elképzeltem, mi lenne a magyarok reakciója, ha valaki a Szabadság térre építene egy XIX. századinál újabbnak látszó épületet.
A vizuális sokk úgy látszik függőséget okoz, mert ezek után rohantam az építész másik neves alkotásához, a nemzeti könyvtárhoz. Az épület, ami egyébként arról is nevezetes, hogy egyik igazgatója Jorge Luis Borges volt, szintén az űrutazás követelményeinek megfelelő betonmonstrum volt. A jelenleg kávézónak használt dokkolóteraszon üldögélve megállapítottam: bár Testa nem tett engedményeket, és az egész építmény szikár kiszögellésekből, konzolokból és egymáshoz csavarozott dobozokból áll, az egész mégis barátságos hangulatú.
A fejlesztések ugyanakkor nem álltak meg az űrprogramnál. Buenos Airesnek is van egy lepusztult, ipari kikötőzónája, ahová végül mégsem nagyvilági lakóparkoknak reklámozott, de valójában harmadosztályú lakótelepeket építettek, mint nálunk a Duna parton.
A Puerto Madero hatalmas betondokkjait a kilencvenes években megtisztították, az olajfoltos kikötőket parkokkal övezett tavakká alakították. A partján álló téglabarakkokat pedig azon a trükkös módon újították fel, amely csak apró változtatásokat tesz az épületekben, de azok hirtelen mégis fényűző lakó- és üzleti ingatlanokká válnak.
Az egykori raktárépületekben loftlakásokat fejlesztettek, egy másikba egyetem költözött, és itt pezsegnek a város legjobb éttermei. Az egyik hotel dizájnját Philippe Starck alakította ki.
A tavak másik oldalán pedig felhőkarcoló-negyedet húztak fel, úgy, hogy az mégsem teszi tönkre a közeli történelmi városrészeket. Sőt, a Puerto Madero felhozta a környéket, az ingatlanárak emelkedtek, és az egykor lepattant rész mára Buenos Aires legmenőbb kerülete lett. Érhetetlen.
