Képgyár

"Ilyet én is tudok csinálni."
"Ezt nevezik művészetnek?"
"Régen bezzeg tudtak festeni."
"Na, ezt én is kiraknám otthon."
"Afrikában közben éheznek."
Fotó, képzőművészet, építészet, látható és láthatatlan dolgok.

Friss topikok

IndaFotó képek

Linkblog

Atomtámadás előtti kiállítást találtunk

2010.05.10. 09:50 Földes András

Nem lepődtem meg, hogy rögtön felgyulladtak a lámpák, ahogy a technikusok rákapcsolták az épületre az erőforrásokat. Masszív komplexumban álltunk, aminek nem ismertük a rendeltetését, a térképünk csak annyit jelölt, hogy a Demján-birtokok központjában vagyunk. Demján Sándorról tudtam, hogy a század közepén ő építette az egyetlen magyar űrhajót, aminek segítségével néhányan átköltözhettek a Holdra. Csak a kopár Föld maradt utánuk, meg persze a magyarok, akik egy mára már nem ismert politikai vita folyamodványaként végül nem szavazták meg az állami űrhajóépítést. Vagy megszavazták, de a pénz közben eltűnt, a részletek homályosak. És nem tette azokat világosabbá a falon felfedezett szöveg sem, amire az egyik kutatóm rámutatott: A Képzelet tudománya – Nemzetközi csoportos kiállítás.

foldesandras: sf03

Nézze meg a feltárt tárgyakat nagyban >>>

A fiatal technikus elém tolt egy szöveget is, miszerint a teremben látható dolgok a 21. század elején élt művészek véleményét tükrözik arról, amit a 20. század közepének sci-fi írói gondoltak a 21. század elejéről. De ez a dupla csavar nem érdekelt volna senkit a központban. Az értelmezés nem volt feladatunk, egyszerűen csak újrahasznosítható anyagokat kellett keresnünk. Nem akartam felesleges tevékenységgel kockáztatni remek állásomat, ami még úgy is megérte, hogy az erőforráskvótám harmadát vissza kellett utalnom egy segítőkész hivatalnoknak. Úgyhogy csak annyit diktáltam be: ismeretlen rendeltetésű helyiség filmekkel és vegyes anyagú tárgyakkal.

Mondjuk nem is tudtam volna többet hozzátenni az egyik falon elindított film láttán. Arról, ahogy a szereplő megpróbált előrejutni a havon, az egyik jellegtelen pontból a másikba, miközben gumikötelek húzták vissza a kamera felé, egyszerűen csak elszomorodtam. (Anna Molska - Perspective.) Nem juttatták eszembe a korai sci-fiket, a tettrekész főhőseikkel, akik még hittek abban, hogy a tudomány megold, nem pedig elront mindent.

foldesandras: sf01

A hátrébb látható, fémhulladékból és elektronikus kacatból forrasztott emberalakra csak egy pillantást vetettem: ezt ugyanis mintha ma csinálták volna, azzal a különbséggel, hogy ilyesmikből jelenleg radioaktivitás elleni hálót készítenek, vagy hintaágyat a központban dolgozóknak, nem pedig funkciótlan alakzatokat. (Pawel Althamer - Self Portrait - Sorcerer.)

Izgalmasabbnak tűnt a hatalmas ballon, amire egy papírrepülőkkel teli platformot szereltek. (Saso Sedlacek - Origami Space Race.) Az eszköz azt a kort juttatta eszembe, amikor a világ változatos repülő szerkezetekkel kísérletezett, hogy mielőbb elhagyhassa a bolygót. És a japánok egyébként képesek voltak az utolsó amazóniai nemzeti park felvásárlása után speciálisan impregnált, papíralapú holdraszálló-egységeket alkotni. Ide azonban jobban illett volna a Parlamentet borító drága védőháló makettje, emlékeztetve, hogy végül mire költötte az országgyűlés az űrhajóra szánt összeget.

foldesandras: sf08

Mélyebbre hatolva a teremben felcsillant a szemem: egy természetes, szerves anyagokból készült, tolható kosarat pillantottam meg, ami mintha a katasztrófa előtti, nagyon távoli múltban készült volna (Kaszás Tamás - Kollapszista emlékmű.) A lelkes technikus szerint a kosár egy ezredfordulós bevásárlókocsira utal: valami olyasmire, amiket a múlt héten nagy tömegben gyűjtöttünk beolvasztásra. Csapongó munkatársamat a tárgy olyan, fából épített repülőkre is emlékeztette, amiket régen a természeti népek építettek, isteneknek gondolva a felettük repkedőket. Arra gondoltam, hogy én ilyen alapon egy hatalmas íróasztalt építenék magamnak a romok alól gyűjtött fémhulladékból.

foldesandras: sf05

Még több faragott világ a galériában >>>

Ábrándozás helyett azonban intettem neki, hogy hagyja a hülyeséget, és inkább tegye el a kosarat a növényi maradványok iránt rajongó hivatalvezetőmnek. Láttam magam, ahogy a újrafelhasználási osztály vezetője barátságosan kezet ráz velem és hellyel kínál, hogy kellemes csevegés közben köszönje meg az ajándékomat, de az andalító képzelgést félbeszakította izgága beosztottam.

Egy állóképekből összerakott film kavarta fel, amiben a nukleáris katasztrófa utáni főhőst visszaküldik az időben, hogy ott megoldva valami ügyet, elejét vegye a későbbi katasztrófának (Chris Marker - A kilátóterasz). Beosztottam arról hadovált, hogy ez pont olyan, mint kedvenc filmdokumentumai, a Tizenkét majom meg a Terminátor. Mert a szereplőt itt is egy régi emlék kínozza, hogy lelőnek valakit egy repülőtéren, amely esetről aztán kiderül, hogy ő maga az áldozat, és egy jövőből visszaküldött ügynök öli meg. Pont úgy, mint a harminc évvel később készült remake-ben. Belenéztem a boldogan csapongó beosztottam arcába, és tudtam, hamarosan ki fogom rúgni ezt az ingatag személyíségű alakot.

foldesandras: sf09

Inkább egyedül léptem be a következő szobába, és földbe gyökerezett a lábam. Egy műhelyben álltam, pont olyanban, amilyenben a munkások a gyűjtött anyagot bontják szét. Szerelőpad, satu és flex az asztalon, a polcon szerszámosláda, rádió, üres üvegek, radiátor a falon, törülköző lóg a csőről. De mindez nyers fából faragva, az utolsó szögig. (Csákány István - Borostyánszoba.) Lerogytam a faporszívóra, és a facsizmára meredtem.

Saját farkába harapott az idő, egy műhely, ami önmagát hozta létre, hogy aztán a valódi szerszámaival egy másik dimenzióba visszahúzódva itt hagyja nekünk ezt a tetszetős, de használhatatlan majdnem realitást. Fából. Majd szétvetett az öröm. Intettem a munkásoknak, hogy ezt a leletet se könyveljék le. Azonnal darabolják szét, és rakják le az épület háta mögé. Tudtam, hogy erre a szezonra megvan a fűtésem.

Ludwig múzeum, A képzelet tudománya, Nemzetközi csoportos kiállítás
2010. április 29. - 2010. június 27.

3 komment

Címkék: budapest ludwig múzeum kortárs képzőművészet

A bejegyzés trackback címe:

https://kepgyar.blog.hu/api/trackback/id/tr351976525

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.05.10. 14:39:50

Hihi, ez tetszik. :D Lehet, hogy megnézem. Fallout-rajongóként biztos élvezni fogom. :DDD

sapkabojt 2010.05.30. 22:23:45

@m.maria: Mit kellene tennünk, hogy jobb legyen a helyzete és a világ?

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.05.31. 00:37:08

@m.maria: És a lehallgató emberek a blogbejegyzéseket nem olvassák el?
süti beállítások módosítása