A festményeladásnak két fontos eleme van: elsősorban egy anya kell hozzá, másodsorban pedig nem szabad nyomni a szöveget, mint a felpörgött Snoop Doggnak. A tanácsok elsőre meglepőek, de a legbelsőbb körökből kaptam őket, ezért úgy bocsátom a nyilvánosság elé, mintha Soros György súgta volna, hogy most jamaikai államkötvényekbe kell fekteni. (Nem mondott ilyet!)

Az információkhoz ACB galéria az Üveghegyen innen című kiállításának szűk körű megnyitóján jutottam. A kiállítás állítólag szürreális és abszurd, de ezt nem tudom megerősíteni, mert munkahelyi elfoglaltságok miatt a megnyitót lekéstem, csakúgy mint az azt követő beszélgetést a festészet kilátásairól. Akkor értem a kapuhoz, amikor éppen zártak, és a társaság átvonult a közeli műtárgyraktárba.

A nagy polgári lakásban hamarosan kiderült, hogy a társaság fele milliárdos, a másik fele pedig művész. Mivel egyik csoporthoz sem tartoztam, ugyanakkor realistaként tudtam, mire vannak esélyeim, megpróbáltam kideríteni: mi a legjobb módszer arra, hogy képet adjak el a barátságosan italozgató pénzembereknek.

Király Gábor festő azzal jött, hogy először ki kell találnom, mit festek, de ezt a művésztől méltatlan, földhöz ragadt megközelítést elvetettem. Nekem teljesen mindegy, mi van a képen, festeni amúgy sem tudok, és ezzel elég majd akkor bajlódnom, ha már megkaptam a megrendelést.

A helyszínen egy zöld, plüssel borított koponya szobrával képviselt Karácsonyi László képzőművész is az alkotás fontosságát emlegette. Mindketten hangsúlyozták, hogy nem az a fontos, hogy mások mit mondanak, hanem hogy nekem bejöjjön a mű. Megadtam magam a korszerű marketingtechnológiáknak ellentmondó megközelítésnek, és azt feszegettem, milyen műalkotást érdemes előállítani a gyors sikerhez. Király Gábor szerint a legjobb módszer, ha a friss munkát megmutatom anyukámnak, ha neki tetszik, akkor beindíthatom az eladási folyamatot.

Haladóbb vonalat képviselt Batykó Róbert, aki szerint ha nincs kézügyességem, legyek konceptualista művész, mert az most nagyon megy. Ott úgyis az a legfontosabb, hogy legyen egy jó kurátorom, aki megalkotja a hangzatos ideológiát, nekem pedig csak mögé kell raknom valami látható dolgot. Batykó szerint a konceptuális művészet előnye, hogy az elvontság okán lehet nyavalyogni, hogy mennyire a periférián vagyunk, miközben manapság ösztöndíjak, residency programok és kiállítások tömegével ajnározzák az irányzat képviselőit. Mivel a konceptuális művészekről könnyű írni, ezért az összes jelentős szaklap is velük foglalkozik manapság. A kurátor pedig menedzserként viszi az ügyeimet, smúzol a pénzemberekkel.

Amennyiben viszont mégis festeni szeretnék, azt javasolta, hogy legyen a képeimen valamilyen titokzatosság, ami megfogja, elvarázsolja, résztvevővé teszi a nézőt. Tetszett ez a megközelítés.

Az eladási stratégiákról Király Gábor adott még tanácsot, mielőtt eloldalgott volna a közegben látványosan off topic személyemtől. Nem szabad sokat beszélni. Az ember annyit mond a milliárdosnak, hogy "én ilyen figurális/nonfiguratív vásznakat készítek nyomorgókról/nőkről/objektekről, de mindezt személyesen kell látni". Aki sokat beszél, jól csavarja a szót, az viszont gyanússá válik, ez a módszer kerülendő.