Kis híján el sem mentem az idei képzőművészeti vásár megnyitójára. A tavalyi esemény után ugyanis nyilvánvaló volt, hogy Magyarországon rövid vergődés után kimúlt a kortárs képzőművészeti vásárok műfaja. Kezdetben volt az Antik Enteriőr, ahol bundás asszonyok vonszolták a barokk bútorok közt butikozásban megőszült, aranykarpereces uraikat. Az aranyozott girlandok közt néhány évvel később feltűntek a klasszikus és modern műtárgyak. Sőt, aztán helyet kaptak a kortárs galériák is, akik 2005-től külön sátorban állíthattak ki a Műcsarnok mellett, hogy a bundás közönséget azért ne zavarják össze a gyakran még öltönyt sem viselő kortársak.
Klikkeljen az orosz elnökre!
Az ArtFair a high society kötelező eseményének tűnt, ahol az ember igényes környezetben, műtárgyak közt mutathatta meg a kasztjának, hogy hány politikus, tévés vagy művész ismerőse van, és milyen barátnőt akasztott a kabátjára.
A nagyvilági pezsgés tavalyelőtt azonban úgy változott meg, mint az erkélyen felejtett pezsgő szilveszter után két nappal. Eltűntek a politikusok és a celebek, ami nem lett volna baj, de a felhozatal is szegényessé, és a korábbi évekből ismerőssé szerényedett. Tavaly már annyira szomorú volt a hangulat, hogy inkább nem is számoltunk be az egészről.
Kattinthat
Ezek után idén, a nemzetközi trendeket meghazudtolva nem bálás festményturkáló fogadott a Műcsarnokban, hanem érthetetlen mód vibráló, elegáns és érdekes vásár. A legfeltűnőbb a közönség teljes lecserélése volt. Bár a bejáratnál nem láttam biztonsági őröket, akik durván kilökdösték volna Szíjjártó Pétert, Ernyey Bélát vagy Sztankay Istvánt, de a jelenlévők közt a gyűjtők, kritikusok, képzőművészek és rendszeres kiállításlátogatók domináltak.
Nézze meg a képeket, minden kiderül!
Kiderült, hogy a szervezők új embereket is bevontak a munkába, és segítségükkel nekiestek az arculat és a vendégkör átformálásának. Jót tett a kiállításnak, hogy a kortárs galériák már nem egy sátorban, hanem az addig antik bútorosok által elfoglalt termekben rendezkedhettek be. A standok többsége izgalmas volt, részben azért, mert a felhozatalban ugyanúgy volt Hajas Tibor, Gerhes Gábor, Kicsiny Balázs vagy Nemes Csaba, mint Dali, Hundertwasser, meg Rippl-Rónai és Csernus Tibor. A hangulatnak jót tett, hogy a legtöbbnél figyeltek a standjuk csábító kialakítására, ami puritán képzőművész barátom szerint visszatetsző. Elismerte ugyanakkor, hogy egy piacon nem célszerű, ha a kofa eldugja az almát. Az Art Fair pedig egy piac, jobb a helyén kezelni.
Az egyik teremben egyébként kiállítást is rendeztek a húszas-harmincas évek orosz fotográfiáiból, néhány remek Rodcsenkóval. A tiszta művészet kedvelőinek megenyhítésére ezeket a képeket nem lehet megvásárolni.
