Szőcs Géza kulturális államtitkár nyílt levelet írt, amelyben hazugsággal vádolja lapunkat, továbbá azzal, hogy bizonyos érdekkörök irányítanak minket. Mindez nem túl izgalmas, a nehéz helyzetet magyarázó politikusok jellemző reakcióját látjuk. Ami miatt mégis érdekes a levél, hogy nem egy minisztérium sajtóközlemény formájában adták ki, vagy küldték el szerkesztőségünknek. Egy olyan portálon, a Kultura.hu-n jelentették meg, amely ugyan minisztériumi pénzből működik, de eddig független interjúkat, kritikákat, beszámolókat közölt a kulturális életről, és most kapcsolta őket hirtelen kézi vezérlésre a tárca, hogy már két napja tartják a főoldal tetején az államtitkár szavait. Ezeket aztán két levélben is nyomatékosan a figyelmünkbe ajánlotta a minisztériumi sajtóosztály.
Mi a rejtélyes magángaléria által szervezett, és ismeretlen művészek egész sorát felvonultató államközi kiállításról két cikkünkben minden lényegeset elmondtunk, ezért a szórakoztató írással annak helyén, egy magánblogon foglalkozunk. Egyúttal bátorítjuk az olvasót, hogy Szőcs Géza írását olvasói leveleink közt is fussa át. A kulturális államtitkár fő érve, hogy látatlanban ítélkeztünk munkák felett, elismerve ugyanakkor, a műveket nem volt lehetőségünk megnézni. Katalógust a kormányzat ugyanis elfelejtett megjelentetni, hiába volt szó magas szintű állami protokoll kiállításról, ilyesmire nem áldoztak. Cikkünk megjelenése után raktak fel egy pdf-es verziót, nem valami hivatalos oldalra, hanem a helyzetbe hozott magángaléria honlapjára. (Képeinket innen válogattuk, ezek a kiállításon látható munkák.)
Szőcs Géza levelében érthető okokból, de számunkra sokkoló módon nyilvános feljelentésre buzdítja szerzőnket, hogy adja ki azoknak a múzeumigazgatóknak, egyetemi tanároknak, elismert művészeknek a nevét, akikkel cikkünk megjelenése előtt konzultáltunk. Ilyet természetesen nem teszünk, akik névvel vállalták véleményüket, a cikkünkben feltűnnek, utólag pedig nem fogunk olyan emberek mögé bújni, akik adott esetben az állásukat féltik. (Időközben cikket írt a témában a Műcsarnok volt igazgatója, Petrányi Zsolt: "a nagy presztízsűnek gondolt Kínai Nemzeti Múzeumban bemutatott kiállítás névsora egyáltalán nem tükrözi a mai kortárs magyar művészet valós irányait" - szól az összegzése.)
De az érvekhez most már amúgy sem kellenek nevek. A pdf-katalógusból kiderül, hogy amit a művészek és életművük ismeretében a kiállításról megállapítottunk, korrekt volt. A neves kínai múzeum látogatóit valóban szőttesek, Wass Albert-szobrok és Trianon-emlékművek eklektikus világának hangulatával ismertetjük meg.
Szomorú hírünk van viszont azok számára, akik abban reménykednek: a látottak megmaradnak a világ egy távoli, poros zugában, és úgysem szerez róla tudomást a fejlett világ. Kína ugyanis már a fejlett világhoz tartozik, és nem az az ország, ahol a kínai büfékből ismert világítós vízesésimitációk jelentik a kortárs művészetet. Kína jelenleg a világ egyik legfontosabb kortárs művészeti terepe, ahol a diktatórikus viszonyok ellenére, vagy éppen azért, de élénk és izgalmas kortárs művészeti élet zajlik, amire odafigyelnek a világ múzeumai és gyűjtői egyaránt. A kortárs kínai képzőművészet rendszeresen jelenik meg New York, London, Bécs legjobb múzeumaiban, hogy csak azokat említsük, amiket mi is láttunk, de volt izgalmas kiállításuk a budapesti Ludwig múzeumban is.
Ezeken a helyeken a kortárs, progresszív művészeti kánon alkotásai jelentek meg, ez igaz. Ugyanakkor nem igaz Szőcs Géza fő érve, miszerint mi ezen kánon háttérbeszorulása miatt verjük a harangot, félve, hogy most egy másik kánon kerül képbe.
A művészeti kánon ugyanis az, amit az emberek egy jelentős csoportja, köztük véleményformálók alakítanak ki. De nem nevezzük kánonnak, ha egy misztikus úton állami megbízást nyert magángalériás maga válogat össze egy csomó olyan művészt, akiket amúgy árul is a galériájában. A kánonhoz kell például, hogy az adott művészt rendszeresen kiállítsák, idézzék, a művészeti közege ismerje. A bemutatott alkotók felét-kétharmadát azonban semmilyen jelentős kiállításra nem hívták még meg. És nem csak Magyarországon mellőzik a hátrafelé nyilazós, székelykapus, szívmelengető falusi életképes alkotókat, de külföldi intézmények sem kapkodnak értük, pedig két országgal arrébb már mit sem tudnak a hazai kultúrpolitikai csatározásokról. A 33 alkotó jó része egyszerűen nem referencia. Politikai vagy kereskedelmi vonatkozások tették őket a magyar művészet reprezentánsaivá.
Szőcs Géza még sok szórakoztató dolgot írt, és így kis híján mi is megfeledkeztünk arról, hogy a közt jogosan érdeklő kérdésekre nem válaszolt:
- Miért egy eddig nem jegyzett magángaléria, a Forrás galéria a kormányok közti reprezentatív kiállítás szervezője, és nem valamelyik állami intézmény, esetleg maga a minisztérium?
- Nem tartja-e aggályosnak, hogy a galéria vezetője olyan művészek egész sorát válogatta be, akiknek felfuttatása, értékesítése a saját anyagi érdeke?
- Mennyiben tekinthető független szervezőnek a Makovecz-akadémia, a jobboldali művészek köre, amely sok tagja közt magát Makovecz Imrét is javasolta a kiállításra?
- Miért nem hozzák nyilvánosságra, hogy mely cégek támogatták összesen 64 millió forinttal az összesen 100 milliós kormányközi eseményt?
(Képeink a kínai kiállításon is látható alkotásokat mutatják be, a Forrás galéria oldaláról.)
