Képgyár

"Ilyet én is tudok csinálni."
"Ezt nevezik művészetnek?"
"Régen bezzeg tudtak festeni."
"Na, ezt én is kiraknám otthon."
"Afrikában közben éheznek."
Fotó, képzőművészet, építészet, látható és láthatatlan dolgok.

Friss topikok

IndaFotó képek

Linkblog

A rejtélyes Munkácsi New Yorkban

2009.01.24. 01:13 Földes András

New Yorkban kulturális évadot szervezni olyan vállalkozás, mintha Magyarország sörfesztivállal szeretne robbantani Münchenben, vagy síbemutatóval kápráztatná el Chamonix-t. A kulturális felhozatalban verhetetlennek tűnő várost a Magyar Kulturális Központ nem egyetlen műfajra kihegyezett programmal, hanem egészpályás letámadással tervezi bevenni. Az évadon ugyanis lesz komolyzene, fotó, alteros együttesek, Zsolnay-porcelán és dokumentumfilm. Hogy a központot vezető Orsós László Jakab stratégiája beválik-e, nem tudható, hiszen a programok posztunk írásának napján kezdődtek, a nagyszabású megnyitó pedig csak szombaton lesz. A próbálkozást mindenesetre segítik az olyan véletlenek, mint hogy a semmiből előkerül a 30-as évek egyik legmenőbb divatfotósának, Munkácsi Mártonnak több száz, részben ismeretlen felvétele. (A fotósról itt írtunk bővebben.)  

A 2007 tavaszán az Ebay-en tűnt fel egy tétel, amely 130 kilónyi üvegnegatívot árult a Vogue és a Harper’s Bazaar egykori sztárfotósától, mégpedig egymillió dollárért. A 4000 darabos gyűjteményért szerencsére nem indult meg a vad licitálás. Az eladót ugyanis megkereste az International Center of Photography nevezetű New York-i intézmény, és a tárgyalások eredményeképpen az ismeretlen felvételek tömegét tartalmazó kollekció szakemberek kezébe került. 

„Nem mondhatjuk el, hogy ki volt az eladó, és azt sem, hogy mennyiért jutottunk hozzá az üvegnegatívokhoz” – mondta Erin Barnett, a fotós múzeum kurátora, aki végül kiállítássá rendezte az anyagot. Arra pedig maga sem tudott válaszolni, hogy miként került a páratlan lelet a nevét homályban hagyó úrhoz.


A múzeum mindenesetre beillesztette a most futó, a divatfotóval foglalkozó kiállításai közé az anyagot. A felső szinten a Weird Beauty - Furcsa szépség című kiállításon a kortárs, progresszív divatfotók, azaz depresszív modellek, kitekert pózok és zavaros szituációk közt pezsegtek az érdeklődő New York-iak. Az alagsorban pedig a szintén a 30-as években divatos Edward Steichen felvételei kaptak helyet, a mögöttük levő teremben Munkácsival.

„Azt mindig is tudtuk, hogy Munkácsi kompozíció rettentő progresszívek voltak. Összehasonlítva Steichennel, nála minden kép telve van dinamizmussal, mozgással, a modernizmus frissességével” – lelkendezett a kurátor. „Az viszont csak a most előkerült üvegnegatívok révén derült ki, hogy milyen bátor módszerei voltak”. 

A negatívok ugyanis nem csak arról árulkodtak, hogy Munkácsi hagyta szabadon mozogni a modelljeit, és ahogy a mai fotósok, rengeteg képet csinált egy témáról. Hanem arról is, hogy utólag bátran vágta a fotóit. Nagyformátumú géppel dolgozott, hogy kivághassa a téma őt érdeklő részletét. 

A most kiállított lelet révén derült fény arra is, hogy a falon álló férfit, és az alatta ülő nőt ábrázoló híres képe mégsem egy trükkszobában készült, úgy, hogy a férfi állt, a nő pedig a sarokban, a hátán feküdt. A vágatlan fotó ugyanis jól mutatja, hogy a felvételen semmi trükk nincs: a férfi egy fánkkal a szájában valóban felugrik a falra, miközben egy bizonyos Mahlke Vera alatta üldögél. 

Kíváncsi voltam, a kor hírességeit, Marlene Dietrichet, Fred Astaire-t vagy Leni Riefenstahlt megörökítő izgalmas fotókról mit gondol az amerikai közönség. „Ismeri ezt a fotográfust?” – kérdeztem egy idősebb nőt. „Steichent?” – nézett vissza érdeklődve. „Nem, ezek itt már Munkácsi Márton fotói” – mondtam készségesen neki, és a következő két látogatónak ugyanúgy. Mosolyom azonban már csak az amerikai szokások miatt ült az arcomon, amúgy kezdett elhatalmasodni bennem a kelet-európai keserűség és magány. A letargia szerencsére csak addig tartott, míg következő interjúalanyom intenzíven nem kezdett bólogatni: „Ismerem, apám mesélt róla, nagyon szereti, azért is jöttem el ide.” 

„Munkácsi neve eszerint ismerős a fotót szerető amerikaiak körében?” - kérdeztem, de végül úgy alakult, hogy nem kaptam választ. „Azt nem tudom, mert én holland vagyok, és egy üzleti útra kísértem el a szüleimet.” Éreztem a kelet-európai lét súlyát.

4 komment

Címkék: fotó new york évad munkácsi márton

A bejegyzés trackback címe:

https://kepgyar.blog.hu/api/trackback/id/tr59898835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

titli 2009.01.24. 09:51:29

Nagyon érdekes ez a Munkacsi, olyan frissesség van benne, amit rég nem láttam fotón. Akkoriban az is nagy dolog volt, hogy mozgás közben tiszta fotót tudott készíteni az ember, nem? Nice.