Bojár Iván András korábban a város és az építészet progresszív kritikusaként volt ismert. Ezért is lepődtem meg, amikor a Szeretem Budapestet elnökeként kandeláberhívő városvédők, frusztrált nyugdíjasok és harcos családanyák élére állva graffitiellenes mozgalommá tette a város felvirágoztatásának céljával létrehozott szervezetet. Felesleges lenne tagadni a várossal kommunikáló művészet, a graffiti iránti vonzalmamat. De minden ilyen lelkesültség nélkül is furcsának tűnt, hogy a Budapest felemelkedéséért küzdő szervezet éppen az egyik legmarginálisabb, bár nyilván sokakban felháborodást keltő problémát tűzte zászlajára. Nem pedig olyan, valóban tömegeket érintő, és a város fejlődését alapvetően befolyásoló ügyekre szálltak rá, mint például a kritikus szmoghelyzet, a zöldterületek beépítése, vagy éppen a történelmi városrészeket elpusztító ingatlanpanamák.
Mikor a fővárosi városképvédelmi tanácsnok egy graffitiról szóló kiállítást nyitott meg Angyalföldön, nem bírtuk tovább, és letámadtuk kérdéseinkkel.
Nem gondolja, hogy ha tenni szeretnénk a városainkért, akkor nem a graffitivel kellene kezdenünk? Ha valaki valóban javítani akar a helyzeten, és nem mondjuk imázsépítésre alkalmas PR-akció a célja, akkor könnyen találhat valóban égető, és társadalmi összefogásért kiáltó problémákat. Igaz, ezen ügyekben nem néhány bőnadrágos sráccal kerül szembe a mozgalmár, hanem befolyásos üzletemberekkel, politikusokkal.
Nem a falfirka-eltávolítás volt az első kezdeményezésünk. A vadplakátok felszámolásával kezdtük a munkát, és ezzel gyorsan nagy sikereket értünk el. Egyébként pedig nem igaz, hogy a falfirkaellenes küzdelem látszatpróbálkozás. A falfrika önmagán túlmutató jelenség, ugyanis szoros átjárást jelent a problémák közt. Végső soron bűncselekmények létrejöttéhez vezet, amire Malcolm Gladwell könyve, a magyarul is megjelent Fordulópont című munka is rámutat. New York vezetői ebből dolgoztak, amikor felszámolták városukban a hírhedt bűnözést. Nemrégiben az Economistnak is megjelent egy cikke a témában, amely szerint kimutatható, az olyan városrészekben, ahol az elhanyagoltság nyomai jelennek meg, például a falfirkák, vagy egy betört ablak, növekszik az egyéb bűncselekmények száma is. (Ezt hívják betört ablak teóriának. A szerk.). Szóval annyit tudok mondani, hogy a patkányt tarthatja valaki egyébként kedves állatnak, de ha pestist terjeszt, akkor sajnos muszáj kitalálnunk valamit ellene.
A falfikra összetett jelenség, sokféle értelmezése lehet. Azonban ma Budapesten azt jelenti, hogy mindenki azt tehet a városban, amit akar. A semmi hatalmat senkinek szélsőséges álláspontját testesíti meg.
Tehát nem azért választották éppen a graffitiseket, mert a várost alakító erők közül ők a legvédtelenebbek? Miközben például a belvárosi épületeket lebontó ingatlanfejlesztők mögött köztudottan ott áll a politika.
Nem azért megyünk nekik, mert védtelenek. Egyáltalán nem védtelenek. Csuklyában járnak, védik magukat, és kihasználják az óvatlan pillanatokat. Stopperórával tervezik meg a falfirka támadásokat. Meg lehet nézni a várost: ezerszer fölkészültebbek a károkozásban, mint sok szervezet, amelyeket a károk elhárítására fizetünk az adófizetők pénzéből.
Éves szinten a falfirkaellenes küzdelem milliárdokat emészt fel. Az eredménye eddig pedig alig látható, szinte nulla, miközben ez a dolog 400 hülyegyerek szórakozása. Mi új módszert vezettünk be. A Nagykörút falfirkamentesítése után, amikor is lemostuk a tageket. Bármelyik most rendbe rakott társasház csatlakozhat hozzá, és lakásonként havi egy-két száz forintért örökre garantálható a házak tisztasága. Kiépítettünk egy monitoringrendszert. Mindhárom mobilszolgáltató csatlakozott a kezdeményezésünkhöz, így bárki ingyen küldhet mms-t, ha bárhol újabb falfirkát lát felbukkanni. A leírásával együtt ez feljelentésként jelenik meg a rendszerben.
Nem demagóg, rendpárti fordulat ez a Szeretem Budapestet részéről?
Ez nem rendpártiság. Észre kell vennünk, hogy nem lehet mások magántulajdonán alkotni. Az egymásnak üzengető szubkulturális csoportok menjenek a francba. Szórakozzanak otthon. Ez a jelenség egyáltalán nem az esztétikáról szól.
A téma kutatói, például a képzőn tanító Sugár János szerint a graffiti válasz az önkifejezés lehetőségeinek beszűkülésére. Arra, hogy a városi embernek kevés alehetősége arra, hogy maga alakítsa a környezetét, megteszik ezt helyette a hatóságok, a reklámcégek, vagy a közlekedés résztvevői.
Képzőművészettel is foglalkozik, galériája van. Az pedig köztudott, hogy számos elismert kortárs képzőművész munkái gyökereznek az utcai művészetben. Mégsem tartja esztétikailag értékelhetőnek a graffitit, a street artot?
Van egy csomó graffiti, amit bírok. Például a fővárosi önkormányzat főbejáratával szemben is látható a stencilezett nőalak, az tetszik. Vagy a Gyurcsányt ábrázoló stencilek, amik a Körút elektromos dobozain tűntek fel. Értem és jópofa a sokfelé látható „Nem tag” felirat is. Ezek gondolatokat ébresztenek bennem. Budhatomi grafikáit például ki is állítom a galériámban, az Octogonartban, pedig ő is dolgozik az utcán.
De azért azt ne feledjük el, hogy a sima falfirka és egy jól sikerült graffiti között hatalmas a különbség. Ez utóbbiakban munka, invenció, ritkábban még ennél is több, esztétikailag megbecsülhető érték jelenik meg. A tagben semmi.
Eszerint a mozgalom esztétikai különbséget tesz jó és rossz graffiti közt?
Szubjektíven látok különbséget, de a Szeretem Budapestet mozgalomban nem differenciáltunk, hogy mit szedünk le, és mit nem. A Nagykörútról is mindent eltávolítottunk.
Egyébként a falfirkaellenes akció után az illegális óriásplakátokkal szeretnénk foglalkozni. Kevesen tudják ugyanis, hogy ma az óriásplakátok jó része illegálisan kerül ki. Ez nehezebb küzdelem lesz, mert hatalmas üzleti érdek övezi. Az illegális óriásplakátozással foglalkozó cégeket ugyanis békén hagyják, mert ez a pártoknak is, a nagy forgalmat bonyolító reklámcégeknek is jó.
Persze fontos különbség a falfirka és az óriásplakát közt, hogy az előbbi sokkal jobban zavarja az embereket. Reklámok csüngenek a házfalakról, ez konvenció. Megszoktuk. A falfirka szubjektív biztonságérzés romlást okoz. Az óriásplakát pedig nem, mert arról nem tudják, hogy illegális.
A mozgalmunk harmadik célkitűzése, hogy kezdjünk valamit az utcán élőkkel is.
Mit kezdenének a hajléktalanokkal?
Hogy ne legyenek ott. Persze ez érzékeny és összetett probléma. De ha leegyszerűsítve kell megfogalmaznom, akkor azt az állapotot szeretném elérni, ami ma München, Bécs, Párizs, Milánó, Barcelona utcai közállapotait jellemzi. Egy európai közterületi normát. Amiben nem történhet meg, hogy valaki, aki befektet, kockáztat, napi szinten igyekszik boldogulni a kereskedésében, üzletében, annak mondjuk, ne lakhasson valaki a kirakatában. Ha valaki leviszi a gyereket sétálni a játszótérre, az leülhessen a padra, mert megfelelő a pad higiéniája. Hogy ne kelljen a villamos egyik végébe tömörülnie az összes utasnak. Ez is fontos a városkép javításához, végsősoron pedig a város gazdasági sikerességéhez, az emberek közérzetjavulásához, a város élhetőségéhez.
