Képgyár

"Ilyet én is tudok csinálni."
"Ezt nevezik művészetnek?"
"Régen bezzeg tudtak festeni."
"Na, ezt én is kiraknám otthon."
"Afrikában közben éheznek."
Fotó, képzőművészet, építészet, látható és láthatatlan dolgok.

Friss topikok

IndaFotó képek

Linkblog

A patkányokat el kell pusztítanunk

2009.02.05. 12:11 Földes András

Bojár Iván András korábban a város és az építészet progresszív kritikusaként volt ismert. Ezért is lepődtem meg, amikor a Szeretem Budapestet elnökeként kandeláberhívő városvédők, frusztrált nyugdíjasok és harcos családanyák élére állva graffitiellenes mozgalommá tette a város felvirágoztatásának céljával létrehozott szervezetet. Felesleges lenne tagadni a várossal kommunikáló művészet, a graffiti iránti vonzalmamat. De minden ilyen lelkesültség nélkül is furcsának tűnt, hogy a Budapest felemelkedéséért küzdő szervezet éppen az egyik legmarginálisabb, bár nyilván sokakban felháborodást keltő problémát tűzte zászlajára. Nem pedig olyan, valóban tömegeket érintő, és a város fejlődését alapvetően befolyásoló ügyekre szálltak rá, mint például a kritikus szmoghelyzet, a zöldterületek beépítése, vagy éppen a történelmi városrészeket elpusztító ingatlanpanamák. 

Mikor a fővárosi városképvédelmi tanácsnok egy graffitiról szóló kiállítást nyitott meg Angyalföldön, nem bírtuk tovább, és letámadtuk kérdéseinkkel. 

Nem gondolja, hogy ha tenni szeretnénk a városainkért, akkor nem a graffitivel kellene kezdenünk? Ha valaki valóban javítani akar a helyzeten, és nem mondjuk imázsépítésre alkalmas PR-akció a célja, akkor könnyen találhat valóban égető, és társadalmi összefogásért kiáltó problémákat. Igaz, ezen ügyekben nem néhány bőnadrágos sráccal kerül szembe a mozgalmár, hanem befolyásos üzletemberekkel, politikusokkal. 

Nem a falfirka-eltávolítás volt az első kezdeményezésünk. A vadplakátok felszámolásával kezdtük a munkát, és ezzel gyorsan nagy sikereket értünk el. Egyébként pedig nem igaz, hogy a falfirkaellenes küzdelem látszatpróbálkozás. A falfrika önmagán túlmutató jelenség, ugyanis szoros átjárást jelent a problémák közt. Végső soron bűncselekmények létrejöttéhez vezet, amire Malcolm Gladwell könyve, a magyarul is megjelent Fordulópont című munka is rámutat. New York vezetői ebből dolgoztak, amikor felszámolták városukban a hírhedt bűnözést. Nemrégiben az Economistnak is megjelent egy cikke a témában, amely szerint kimutatható, az olyan városrészekben, ahol az elhanyagoltság nyomai jelennek meg, például a falfirkák, vagy egy betört ablak, növekszik az egyéb bűncselekmények száma is. (Ezt hívják betört ablak teóriának. A szerk.). Szóval annyit tudok mondani, hogy a patkányt tarthatja valaki egyébként kedves állatnak, de ha pestist terjeszt, akkor sajnos muszáj kitalálnunk valamit ellene.

A falfikra összetett jelenség, sokféle értelmezése lehet. Azonban ma Budapesten azt jelenti, hogy mindenki azt tehet a városban, amit akar. A semmi hatalmat senkinek szélsőséges álláspontját testesíti meg.  

 

Tehát nem azért választották éppen a graffitiseket, mert a várost alakító erők közül ők a legvédtelenebbek? Miközben például a belvárosi épületeket lebontó ingatlanfejlesztők mögött köztudottan ott áll a politika. 

Nem azért megyünk nekik, mert védtelenek. Egyáltalán nem védtelenek. Csuklyában járnak, védik magukat, és kihasználják az óvatlan pillanatokat. Stopperórával tervezik meg a falfirka támadásokat. Meg lehet nézni a várost: ezerszer fölkészültebbek a károkozásban, mint sok szervezet, amelyeket a károk elhárítására fizetünk az adófizetők pénzéből.

Éves szinten a falfirkaellenes küzdelem milliárdokat emészt fel. Az eredménye eddig pedig alig látható, szinte nulla, miközben ez a dolog 400 hülyegyerek szórakozása. Mi új módszert vezettünk be. A Nagykörút falfirkamentesítése után, amikor is lemostuk a tageket. Bármelyik most rendbe rakott társasház csatlakozhat hozzá, és lakásonként havi egy-két száz forintért örökre garantálható a házak tisztasága. Kiépítettünk egy monitoringrendszert. Mindhárom mobilszolgáltató csatlakozott a kezdeményezésünkhöz, így bárki ingyen küldhet mms-t, ha bárhol újabb falfirkát lát felbukkanni. A leírásával együtt ez feljelentésként jelenik meg a rendszerben. 

Nem demagóg, rendpárti fordulat ez a Szeretem Budapestet részéről? 

Ez nem rendpártiság. Észre kell vennünk, hogy nem lehet mások magántulajdonán alkotni. Az egymásnak üzengető szubkulturális csoportok menjenek a francba. Szórakozzanak otthon. Ez a jelenség egyáltalán nem az esztétikáról szól. 

 

A téma kutatói, például a képzőn tanító Sugár János szerint a graffiti válasz az önkifejezés lehetőségeinek beszűkülésére. Arra, hogy a városi embernek kevés alehetősége arra, hogy maga alakítsa a környezetét, megteszik ezt helyette a hatóságok, a reklámcégek, vagy a közlekedés résztvevői.

Ez egy szépelgő naivság. Értelmiségi nyammogás. A falfirka motivációja a szimbolikus területfoglalás, ritkább esetben a virtus. A falfirka nem esztétikai kérdés. Ennek a befelé kommunikáló világnak megvan a maga normája, amit én, akinek a kárára történik, nem vagyok köteles respektálni. 

Képzőművészettel is foglalkozik, galériája van. Az pedig köztudott, hogy számos elismert kortárs képzőművész munkái gyökereznek az utcai művészetben. Mégsem tartja esztétikailag értékelhetőnek a graffitit, a street artot? 

Van egy csomó graffiti, amit bírok. Például a fővárosi önkormányzat főbejáratával szemben is látható a stencilezett nőalak, az tetszik. Vagy a Gyurcsányt ábrázoló stencilek, amik a Körút elektromos dobozain tűntek fel. Értem és jópofa a sokfelé látható „Nem tag” felirat is. Ezek gondolatokat ébresztenek bennem. Budhatomi grafikáit például ki is állítom a galériámban, az Octogonartban, pedig ő is dolgozik az utcán. 

De azért azt ne feledjük el, hogy a sima falfirka és egy jól sikerült graffiti között hatalmas a különbség. Ez utóbbiakban munka, invenció, ritkábban még ennél is több, esztétikailag megbecsülhető érték jelenik meg. A tagben semmi.  

Eszerint a mozgalom esztétikai különbséget tesz jó és rossz graffiti közt?

Szubjektíven látok különbséget, de a Szeretem Budapestet mozgalomban nem differenciáltunk, hogy mit szedünk le, és mit nem. A Nagykörútról is mindent eltávolítottunk. 

Egyébként a falfirkaellenes akció után az illegális óriásplakátokkal szeretnénk foglalkozni. Kevesen tudják ugyanis, hogy ma az óriásplakátok jó része illegálisan kerül ki. Ez nehezebb küzdelem lesz, mert hatalmas üzleti érdek övezi. Az illegális óriásplakátozással foglalkozó cégeket ugyanis békén hagyják, mert ez a pártoknak is, a nagy forgalmat bonyolító reklámcégeknek is jó.  

Persze fontos különbség a falfirka és az óriásplakát közt, hogy az előbbi sokkal jobban zavarja az embereket. Reklámok csüngenek a házfalakról, ez konvenció. Megszoktuk. A falfirka szubjektív biztonságérzés romlást okoz. Az óriásplakát pedig nem, mert arról nem tudják, hogy illegális. 

A mozgalmunk harmadik célkitűzése, hogy kezdjünk valamit az utcán élőkkel is. 

Mit kezdenének a hajléktalanokkal? 

Hogy ne legyenek ott. Persze ez érzékeny és összetett probléma. De ha leegyszerűsítve kell megfogalmaznom, akkor azt az állapotot szeretném elérni, ami ma München, Bécs, Párizs, Milánó, Barcelona utcai közállapotait jellemzi. Egy európai közterületi normát. Amiben nem történhet meg, hogy valaki, aki befektet, kockáztat, napi szinten igyekszik boldogulni a kereskedésében, üzletében, annak mondjuk, ne lakhasson valaki a kirakatában. Ha valaki leviszi a gyereket sétálni a játszótérre, az leülhessen a padra, mert megfelelő a pad higiéniája. Hogy ne kelljen a villamos egyik végébe tömörülnie az összes utasnak. Ez is fontos a városkép javításához, végsősoron pedig a város gazdasági sikerességéhez, az emberek közérzetjavulásához, a város élhetőségéhez.

142 komment

Címkék: street art graffiti

A bejegyzés trackback címe:

https://kepgyar.blog.hu/api/trackback/id/tr95922699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tóth Ágas 2009.02.05. 14:29:32

A graffitiző miattunk graffitizik. A többségi társadalom a hibás. Különben is: rólad is kiderülhet, hogy graffitiző vagy, vagy valamelyik nagypapád graffitiző volt.

Minden ember ugyanolyan. Nem lehet különbséget tenni, hogy graffitiző-nem graffitiző. Ez diszkriminatív.

A graffitiző azért graffitizik, mert a társadalom kitaszítja, megkülönbözteti. Állásinterjún rögtön azt gondolják: "Na, ez egy graffitiző! Ennek nem adunk állást."

Így aztán nem marad más neki, mint a graffitizés. Negatív spirál.

Szerintem ingyenlakást kéne a graffitiseknek osztani.

szpal 2009.02.05. 14:29:46

majd a Jobbik megoldja, a grafitti-párti Szdsz körül meg szépen fogy a levegő.

Editor Bob 2009.02.05. 14:30:00

Nagyon helyes, hogy elindítják a harcot ezen 400 hülyegyerek ellen. A saját társasházunkat is felújítottuk Budán, nem is rossz környéken, kemény másfél millióba került lakóknak, aztán 2 hét múlva már tele volt óriási tag-ekkel. Szórakozzanak a saját lakásukon belül, ne más tulajdonát rongálják. Sajnálom, hogy sosem láttam egyet sem ezekből a kapucnis kis suttyókból éppen akció közben a környékünkön. Ő festékspray-vel fújkál, tőlem peppert kapott volna az arcába.

burian 2009.02.05. 14:30:52

A grafitti egy lejárt, ciki fos. Ostoba, bunkó, proli hülyegyerekek csinálják, fejükkel a seggükben. Azon túl, hogy ronda és gyakran tönkretesz olyat, ami nem ronda, még észveszejtően maradi és lejárt is. Körül kéne nézni a világban és nem a legalja szemét, írástudatlan néger hobót másolni, akinek itthon a csöves alkesz a megfelelője. A művészet fejlődik. A hülyegyerekek meg megálltak 1981 külvárosi szipus négereinél.
Plakátozásról meg annyit, hogy Európa több nagyvárosa képs volt megtenni, hogy teljesen kitiltsa a reklámplakátokat, falragaszokat a történelmi belvárosból. Nincs világító tábla és órisplakát. A reklám a kirakatokra szorítkozik. Óriási megkönnyebbülés ilyen utcákon sétálni. Mintha az eddig óodibáló, tarháló, ruhádat baksisért rángató csürhe varázsütésre eltűnne és magad maradnál. Igazán felszabító, hogy nem kell önkéntelenül folymatosan olyasmit olvasnod, amit egyébként nem olvasnál el soha.
Sok sikert a plakáttalanításhoz, legalább a védett városrészekben. A grafittivel kapcsolatban pedig csak keményen, nem kell visszavenni és nem kell bedőlni a nyafogásnak. Nem művészet, fos. Zámbó Jimmy, műbőrnadrág, poptaritop, fradi-dózsa.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2009.02.05. 14:35:16

A graffitinek megvan a helye, mégpedig elég távol a lakott területektől. Alhagyott gyártelepeken, aluljárókban, vasúti kerítésen. Aki máshol próbálkozik, azzal először le kell mosatni pár száz négyzetméternyi szennyet + pénzbüntetés, és utána talán elgondolkozna. Ugyanez vonatkozik a BKV buszait, MÁV vonatait tönkretevőkre.

margaritt 2009.02.05. 14:37:02

Nagyszerű, Bojár úr! Nem mintha nem zavarnának ezek a meg nemértett "művészemberek" (letörném a meg nem értett kezüket legszívesebben), de azzal már tele van a hócipőm, hogy élhetetlenné vált ez a város. Ahol szabad terület van, rögtön muszáj plázát v. "lakóparkot" építeni.

Ugyanúgy, mint a közlekedésnél a "jól bírságoljuk meg, aki egy picit túllépi a sebességkorlátozást, vagy megevett egy konyakos meggyet, de a mozgássérült-igazolvánnyal parkoló terepjárók, vagy a rendszám nélkül száguldozó BMW-k esetében nem tesznek semmit.

margaritt 2009.02.05. 14:40:56

nemecsekerno - egyetértek.

Hát persze. Mint ahogy a rendőr is a kisembert állítja meg, ha kicsit gyorsabban ment, v. megevett egy konyakos meggyet, míg elnézően mosolyog a mozgássérült-igazolványos terepjárokon és a rendszám nélkül száguldozó BMW-ken.

Nagyvakond 2009.02.05. 14:44:03

Bojár Iván Andrásnak igaza van.

Amúgy nem kell indulatoskodni, nem kívánom kezét törni, meg fél évre lecsukatni a falfirkálókat, és igen: valóbán más lepukkant gyár falára fújni, mint lakott területre.
Az lapötlet azonban nem egyszerűen helyes, hanem a késő előtt egy másodperccel született.

Budapest a kutyaszar, az eldobott csikkek, kilapított sörösdobozok, szálló szatyrok és cigidoboz-borító nejlonfecnik, rozsdás korlátok és lámpavasak, kátyúk, ledurrant tömegközlekedési eszközök, felelősség és jogi következmények nélkül igénytelenül kivitelezett épületek, "utcaszobrok" és egyáltalán a koncepciótlanság és a kelet-európai boldogtalan-kilátástalan romlás városa.

Pedig ez nem törvényszerű, nem szükségszerű.

Hátha innen is elkezdődik valami - a falfirka persze csak egy tüneti "dolog".

HAJRÁ!

naponta 3x 2009.02.05. 14:57:49

@Tóth Ágas: ez egy baromság, hosszasan tudnám sorolni a nyomoromat, a családomét, a munkámét, stb... de mégse firkálom össze a környéket, nem gépezek, nem rabolok ki, erőszakolok meg és verek agyon 80éves mamákat.

dmm 2009.02.05. 14:58:09

Elnézem Bojárnak, mert annyira ostoba, hogy nem tudja, mit beszél... A fejében lévő vizuális és egyéb ugar nem engedi meg, hogy reagálni tudjon a külvilágra. Ha neki és a kis csapatának tényleg a graffiti az egyetlen várospusztító elem Budapesten - na meg esetleg az óriásplakát -az valószínűleg tényleg alkalmas városképi tanácsnoknak. Amit pedig a plakát és a hajléktalan azonos szinten való kezeléséről mondott, elegendő lenne - normális városvezetés mellett - ahhoz, hogy soha többé a Városház utca környékére se mehessen. De ahogy kezdtem, szerencsétlen figura, akit a hozzá hasonló, de sikeresebb barátai szponzorálnak.

Vámpír\\\'08 2009.02.05. 14:58:26

Az öcsém vasutas (volt).
Egyszer egy éjjel elkaptak egy vagonfújkáló köcsögöt. Félholtra verték. Na, lehet tippelni hogy kit büntettek meg a végén? Nem, nem azt aki többmilliós kárt okozott a közvagyonban (ennyi egy vagon újrafényezése), hanem őket.

kerkrisz 2009.02.05. 14:59:24

Szerintem Bojar plakat- es grafitti ellenes mozgalmanal csak a harmadik célkituzese a durvabb, nevezetesen, hogy "valamit szeretne kezdeni az utcan elokkel...". A hontalanok összehasonlitasa a szemettel, az utcakat zavaro latvannyal es hasonló ilyesmivel nem ismeretlen kijelentes Kelet-Európában sajnos. Része volt ez pl a legutobbi jobboldali budapesti polgármester jelolt kampanyanak. De ez csak egy a sok pelda kozul. Iszonyatos szomoru dolog hogy egy ember aki magat tajekozottnak, nyitottnak, sot, akar liberalisnak is mondja, ilyeneket kepes a szajan kiejteni.

maydayray 2009.02.05. 15:08:51

a német városban, ahol élek, igen egyszerűen kezelték: igen komoly falszakaszokat jelöltek ki a folyóparton, oda lehet nyomni gond nélkül. de próbáld meg máshová...

workoli 2009.02.05. 15:13:42

A Tisztelt Politikus Úr kicsit ellentmondásos.
Nem védtelen, jól felkészült csuklyásokról beszél, mintha a Ku Klux Klan emberei lennének, majd később már csak 400 hülyegyerek.

Elítélem a graffitit készítőket, a markerek kezeit letördelném, de a kérdés feltevése nem rről szólt. A Politikus Úr eléggé profi figyelemelterelő.

Az eredeti kérdés, hogy nem az ingatlanpanama ellen kellene-e fellépnie...
Én erre várom a választ.

Kulkin 2009.02.05. 15:16:14

is, is.
miért zárná ki a kettő egymást?
mármint a tag elleni küzdelem, meg a többi súlyos városvédelmi teendő.
és a graffitinek is megvan a helye, de a Lánchíd ne legyen már agyonfirkálva!
fck-kel nagyon egyetértek az óriásplakátok, reklámok vizuális környezet-szennyezésében - ez nehogy már "konvenció" legyen!!!

VIKUNYA 2009.02.05. 15:16:52

nem kell a szépelgés. nagyon sok nagyszerű és ötletedes graffiti van, melyek nem rongálják a városképet. az ilyen aklotók általában figyelnek is arra, milyen felületre dolgoznak. a hugyaos hülyegyerekeket ne keverjük a komoly street art alkotókkal. a graffiti többségét el kell távolítani. csókolom.

Neocon 2009.02.05. 15:17:06

Bojarnak igaza van, a tagelokkel meg a graffitisekkel egesz nap suroltatnam az osszefirkalt falfeluleteket. Kiveve ha a tulaj megrendelesere tortent a dolog, mert mar ilyet is lattam (mondjuk az ugy is nezett ki).

tesa (törölt) 2009.02.05. 15:17:57

neantropus:

vállveregetés, kézfogás, összekacsintás, miegyebek.;]]


RETARDÁLTAK ÉS ORTODOX LIBERÁLISOK FIGYELMÉBE!


TAG: kivétel nélkül szemét, hulladék. mindenféle művészi jellegtől mentes szignó. a firkász véglények legprimitívebb produktuma.

GRAFFITI: lejárt, proli, ciki, és az esetek 99%-ban szemet bántó 'alkotás'.

Bp-n, a Kőbányai úton lévő ovi falán díszelgő - és folyamatosan 'ápdételt', ráadásul legitim (!) - fújások zöme is eléggé csúf.
mondom én, zsidó, szabadgondolkodású, és művészember létemre, ergo biztos intoleráns és dilettáns kriptofasiszta vagyok...

STREET ART: az utcai művészet talán legelfogadottabb ága, nem véletlenül, lévén - meglepő mód - a street art-os alkotások zöménél még az egyszeri laikus is képes felfedezni valamiféle összefüggést a kreatív művészetek és a kész alkotások között.

Ráadásul a fenti műfaj képviselői amellett, hogy legális, v illegális úton hagyják hátra kezük nyomát, általában ügyelnek arra, hogy egy bizonyos ízlés- valamint normaküszöböt ne lépjenek át.
Értsd: a legritkább esetben basszák szét visszafordíthatatlanul az alkotásaikkal a megmunkált felületeket.

És ami igazán fontos, az az, hogy ezek a művek általában véve, képesek aktuális, valós üzenetet közvetíteni, úgy, hogy mindeközben esztétikusak, humorosak, és iszonyatosan ötletesek.

Bergeroth 2009.02.05. 15:23:14

"Mindhárom mobilszolgáltató csatlakozott a kezdeményezésünkhöz, így bárki ingyen küldhet mms-t, ha bárhol újabb falfirkát lát felbukkanni. A leírásával együtt ez feljelentésként jelenik meg a rendszerben."

Eszembe jutott a "spicli" mint fogalom. Vajon mi lehet az oka?

fck 2009.02.05. 15:38:53

Ó de rohadtul bírom, hogy egyesek nem tudják felfogni még a szavak használatával sem, hogy mi a tag és mi a graffiti.

Aztán attól, hogy vastag ezüsttel van felírva valami és feketével körvonalazva, attól az még nem graffiti, nem is tag, hanem egy szar.

Nem új épületre, nem műemlékre, de pl. kit zavarna ha a nyugati aluljáróban vki a blog alján lévő képet felfújná 16x2m-ben?

GergőÁron pedig remélem nem nekem címezte a kirohanását, mert szövegértésből egyes.

labi 2009.02.05. 15:40:14

Aki úgy érzi, hogy a firka nem nagy probléma, az legyen kedves megadni a lakcímét. Ígérem csak annyit fogok rá fújni, mint amennyit én kapok.
Kíváncsi leszek mennyire lesz boldog az összefirkált házfala látványától, főleg ha mostanában költött egy valag pénzt a felújításra.

L.A. · http://blog.fuggoagy.hu 2009.02.05. 15:41:23

"válasz az önkifejezés lehetőségeinek beszűkülésére" ?

tessék blogot írni :)

Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2009.02.05. 15:42:33

@Bergeroth: A rossz beidegződés. Ha éjjel megrongálnák az autódat, és valaki felhívna, hogy tudja, ki tette, besúgónak neveznéd?

labi 2009.02.05. 15:42:44

"Eszembe jutott a "spicli" mint fogalom. Vajon mi lehet az oka? "

űgy általában a hülyeség lehet az oka. Kérlek te is mond meg hogy hol laksz, lesz egy kis firka és rongálás, ha felújítod akkor újra. Remélem nem leszel spocli hogy feljelents ha látod hogy alkotunk egy nagyobb haveri körrel. :)

nyistapista 2009.02.05. 15:48:04

@HÉV-es: Kinek mi szúrja jobban a szemét. A tageket annyira nem bírom, de vannak jól megcsinált graffitik. Más kérdés, hogy azok nem forgalmas helyeken vannak, mivel ott nem lehet pillanatok alatt, észrevétlenül összehozni egy jó munkát.

A törött ablak teória meg nem a tagelőkkel indul, hanem az igénytelen kirakatokkal, a járdán parkoló terepjárósokkal, a mindenhonnan dőlő igénytelenséggel, a kosszal. Szóval a tagelő suhancokat kergetni vasvillával egy szélmalomharc.

Ha rajtakapják, fizessen, ítéljék közmunkára, stb. A tagelők/graffitisek tisztában vannak a veszélyekkel. De démonizálni nem kell őket. Ők csak tesznek egy lapáttal a korrupt parkolóőrökre, a semmirekellő közös képviselőkre, a tisztaságon spóroló bkv-ra, és még sorolhatnám.

My Name Is Nobody 2009.02.05. 15:51:06

Kérdés Földes Andráshoz:
Ha jól gondolom, a fotók egy 9. kerületi, használaton kívüli épületben készültek. Az épületbe be lehet menni, megnézni a graffitiket?

Földes András 2009.02.05. 15:54:38

@My Name Is Nobody: Igen, a Tűzraktárban készültek a fotók.

Úgy tudom, lezárult az az időszak, amikor be lehetett menni fotózni, mert már elkezdték az építkezést. Itt talán lehet érdeklődni: www.thegallery.hu/

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2009.02.05. 15:55:03

Hagyjuk már ezt az ingatlanpanamás szöveget, basszus, olyanok vagytok, mint az óvodások.

Ami meg a művészet - nem művészet-hisztit illeti, Beethoven az művészet, asszem ebben egyetérthetünk. Mégsem örülnék, ha valaki az ablakom alatt bömböltetné a III. szimfóniát. Sőt, ha Leonardo jönne a házam falára pingálni, neki is azt mondanám, hogy mester, itt ez a vászon, talán inkább erre. Szóval hadd döntse már el az ember, hogy hol akarja, hogy beleverjék az orrát a művészetbe, és hol nem.

nyistapista 2009.02.05. 15:57:03

Meg ez vicces, hogy a Bojár graffiti kiállítást nyit meg Angyalföldön, aztán egy hónapra rá lehülyegyerekezi a graffitiseket. Szép, mondhatom. Ezt nevezi ő "párbeszédnek"? Lásd:

hg.hu/blog/5890-graffitikiallitas-nyilik-angyalfoldon

henyei (törölt) 2009.02.05. 15:58:11

Az oriasplakatok tobbsege valoban illegalis. A II. keruletben tobb tucatnyit raktak ki a ket unnep kozott. A keruleti varosrendeszet megkeresesemre csak annyit valaszolt, hogy azok egytol egyig engedellyel kerultek ki.
Ennek ellenere a Pasareti utrol azota ketto mar eltunt...

donlouis 2009.02.05. 16:00:53

Tudtátok, hogy a kutyakaka a kutyák önkifejezési formája?

Valaha boldogan kakálhattak erdőben-réten, de mióta a városokban beszűkültek a lehetőségeik az önkifejezésre, szegények ezt szorongják ki magukból... Tiszteljük, óvjuk, gyűjtsük! El a kezekkel a kakától!

kendyone 2009.02.05. 16:04:09

"illegális graffiti van, volt, és lesz!" -népszabadság online

nol.hu/kult/lap-20081022-20081022-16

akárki csinálhat itt akármit.

petyo 2009.02.05. 16:19:12

A kurva kis köcsögök. Az az egyetlen baj ebben a városban, hogy falfirka van. Meg kell öööööööööölni a kis szemeteket. Mindet megööölni!
Az meg, hogy nem lehet közlekedni, kosz van és rondaság, hát az is miattuk van.
Ma ki rágja a gittet? Egyáltalán, meg van még a gitt?

Ebzon 2009.02.05. 16:32:13

@Bergeroth: Nemtom,lehet azzal van a baj hogy az emberek többségének ez jut eszébe ??Az nem lehet ?
Vki meg azért szapult: hogy mondhat ilyet hogy a hajléktalanok ne legyenek utcán a szem elött?(nem keresem vissza ki írt ehhez hasonlót)Miért nem az a cél hogy a fedélnélküli ne az utcán legyen?Egyesek úgy ugatnak hogy értelmezni sem tudják amit olvasnak.

A témához még ,hogy ha én egyszer meglátom kifújta össze a házam,akkor fogom az összes sprayét és a szájába fújom.Aztán meg megkérdem, hogy ízlik.És komolyan akit nem zavarnak a tagek graffitik és csövesek ,azok még nem jártak a városban,vagy csak nem elég rendszeresen.Pl faluból én is ugatnék ,hogy mit kell ezen parázni nekem a zöldségem lopják az nagyobb baj.Jah akkor már értem tehát ,ha valaki pl zöldséget lop ,akkor én tagelhetek meg graffitizhetek,mert az nem is olyan rossz mint a lopás...Kb ez a felfogása az ilyen suttyó paraszt bandának.

Ebzon 2009.02.05. 16:33:56

@nyistapista: na kb erre a hozzáállásra gondoltam..

Ebzon 2009.02.05. 16:50:29

@petyo: közlekedni gondolom akkor miattad se lehet,mert ezekszerint kocsival jársz.És neked miért fáj hogy fellépnek ellenük ?Engem speciel kurvára zavar hogy mindent összefirkálnak,ha téged nemzavar akkor kussvan és nemkell elterelni a témát.Én is tudok mondani olyat hogy: a gonosz gyárak a levegőt szennyezik miért nem azt zárják be ,ahelyett hogy kis pöcsöket hajkurásznak.blablabla.Na pont ez sehova nem vezet.Nevén kell nevezni hogy igenis ez is egy probléma amit megkell oldani,mert nemhogy a mi szemünket ,de még a túristákét is(igen bizony aki hozza neked a pénzt,meg építi kint a többi külföldiben hogy jöjjön ide)bántja.

AP! (törölt) 2009.02.05. 17:06:13

én is törném el a kezét a gyökérnek, aki a házakat fújkálja.
szóval egyetértek a post címável.

tommygun 2009.02.05. 17:11:22

Szegény jobb sorsra érdemes FA nekiesett BIA-nak mint munkvera a rendőrkapitánynak, és hasonló lepattanás lett a vége. FA szerintem az index egyik igazi újságírója a sok kutyaütő között, nem tudom miért kellett ennyire provokatívan kiállnia pont a köcsög tagelők mellett.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.02.05. 17:15:27

Egyetértek a palival teljesen.

Végre valaki kiáll egy kicsit a tisztaságért és élhetőségért ami Budapesten nem, de Prágában, Bécsben már rendelkezésre áll.

Kurgán 2009.02.05. 17:25:26

Ennek az egész akciónak így semmi értelme. Spicliskedéssel meg kézletöréssel az ilyesmit nem lehet megoldani. Mellesleg ha én 15 éves lakótelepi srác lennék, kb. nulla életkilátással, hát lehet én is szanaszét fújnám az összes zsírúj audit meg új ház falát, már csak azért is, hogy hasonlítson a saját otthoni környetetre. Ha tíltják, akkor meg méginkább. Persze védeni kell az értékeket, műemléket meg minden, de ennek a Bojár Iván Andrásnak pont az lenne a dolga, hogy a Havannát meg a hasonló helyeket (is) lakhatóvá tegye, talán akkor nem csesznének mindent szét, ha nem azt látják a közvetlen környékükön.

Bergeroth 2009.02.05. 17:32:51

Csak azon gondolkoztam, hogy kik lesznek a következők, akiket majd a többiek jól feljelentenek.

Nem állok egyik oldalon sem, de azt remélem mindenki vágja, hogy ez az egész tagelés/graffitizés/miegymás, sajnos vagy nem sajnos, de szerintem nem fog megszünni.

papagály 2009.02.05. 17:56:03

tisztaságot mindenki a saját területén hozzon létre. a városok tisztasága a graffitiken is múlik. ha nem lesz ez az ocsmondaság, aminek minden rendes ember mellénéz, nagy lépést tettünk előre. minden eszközzel harcolni kell ez ellen, az ilyen lelki nyomorékok tartanak bennünket esztétikai terror alatt, a patkányokat nem elpusztítani kell, mert őket is anya szülte, de abszolut kontroll alá kell szorítani és megpróbálni megnevelni. itt a testi fenyítést tartanám hatásosnak.

sapuh 2009.02.05. 18:01:31

@Kurgán:
aha, a szegény lakótelepi srácok veszik meg a sokezerbe kerülő speckó spray-ket, meg marker filceket.

Igen, várjuk meg, amíg a Havannából turistaparadicsom lesz, csak utána lépjünk fel a szerencsétlen tegelők ellen.
Sőt, szerintem várjuk meg, amíg nem lesz gyilkosság a világon, addig ne is foglalkozzunk semmilyen más bűncselekménnyel!

jozsiahorgasz 2009.02.05. 18:14:03

Most komolyan: van ember, aki azt gondolja, hogy a tagelés nem ostoba bénaság, hanem bármi köze is van a művészethez? Akkor most puszta önkifejezésből rászarhatok a cipődre, kedves posztíró? Atomot nekik. Szülőkkel a kárt kifizettetni, majd otthon leverik a kis balfaszokon.

Kövület 2009.02.05. 18:19:53

Mondjátok, ezek az ízlésterrorista "művészemberek" milyen jogon mocskolják össze a házam falát a megkérdezésem nélkül?
(Eddig még nem kaptam el egyet se, de egyszer úgyis sikerül)!

ORGASMUSFORSCHER 2009.02.05. 18:26:45

nem kellene barcelonat pozitiv peldakent beallitani... attol, hogy a turizmus fellendult, a varos nem sokat tavolodott a megszokott balkani allapotatol... veszelyes, piszkos, draga, stb... becs jobb pelda...

nyers_erő 2009.02.05. 18:31:41

@cenzúra!

mi az oka hogy nem olvasható a hozzászólásom a fórumban?

Művészlélek 2009.02.05. 18:32:13

Az, aki szereti a grafittiket, hívjon meg a lakására, mert szívesen lefújom a falait, bútorait szorongó lelkem kreatív önkifejezésével. Van néhány teljesen egyéni specialitásom is, például a szőnyegre vizelés (carpet art)...

nyers_erő 2009.02.05. 18:33:15

furcsa, hogy pont egy ilyen témában nem vagytok objektívek..

Páneurópai Harci Kos 2009.02.05. 18:36:01

Rendkívül gusztustalannak tartom a nem megfelelő helyen űzött "grafiti" -t virkálást. Ki lehet menni mondjuk az Erzsébet térre (gödör klub mellé) egy disznóólat csináltak abból a kölykök.

Ha már hüle a kölök, és csakazértis elv alapján cselekszik - szépen hüvösre kellene rakni mondjuk 3 évre. Semmi jó magaviselet meg pénzbüntetés. Ha másként nem megy.

u.i. a rücskös falfelületről baromi nehéz lemosni a festéket.
Munkaheylem falát rendszeresen firkálják, én próbáltam tisztánnartani.. de lehetetlen. A hócipőm ki van ezzel komolyan mondom.

trewq 2009.02.05. 18:37:14

@Kurgán:
"Mellesleg ha én 15 éves lakótelepi srác lennék, kb. nulla életkilátással, hát lehet én is szanaszét fújnám az összes zsírúj audit meg új ház falát,"
csak nem a zsír új audit fújják össze, hanem a lakótelepeket, buszokat stb. Szegény elnyomott kirekesztett 15 évesek!

cellimega 2009.02.05. 18:49:49

a Nyugatra jellemző a törvény uralma. Ez a jogállam. A Keletre jellemző a szabályok áthághatósága (megteheted, ha elég hatalmas vagy hozzá, vagy éppen nem látják szabályszegésedet).
Válasszatok, magyarok: Kelet vagy Nyugat.
Amerikában, Ausztriában rend van. Keleten nincs, vagy csak látszólag.

Káposztakukac 2009.02.05. 18:57:40

@petyo: a közlekedésről nem csak a graffitisek tehetnek, a tömegközlekedés alacsony minőségéről az összefirkált buszok révén igen. a kosz meg rondaság, vagy annak látszata pedig a graffiti sajátossága. nagyon nagyon le kellene már ültetni egy pár taggelő köcsögöt. nem évekre, elég lenne 2-3 hónap és máris meggondolná életvitelét.

Káposztakukac 2009.02.05. 19:00:07

@Bergeroth: miért ne? nem megszünésről van szó. elég ha nyugat-európai szintre csökken. ott is van itt-ott, de nálunk sajnos az a kirívó, ha valahol nincs összefirkálva valami.

2009.02.05. 19:00:11

Szerintem ez a sok firka ugyanolyan - és ugyanúgy probléma - mint a kutyaszar.

pwpw 2009.02.05. 19:06:57

bocs, most nem olvastam el a kommenteket, úgyis csak az megy, h lekellvágniakezétneki, viszont lenne egy kérdésem:
az első kép hol készült? tudja valaki? nagyon ismerős a hely, és kíváncsi lennék jól tippelek-e.

Kurgán 2009.02.05. 19:08:24

@sapuh: igazad lehet, biztos a rózsadombi kölkök mennek a gettóba, valószínű. Nézz be a Havannára, melyik gazdag gyerek mer oda bemenni fújkálgatni?

Nem azt mondtam, hogy nem kell a tagelés ellen tenni semmit, hanem hogy ez nem egy civil mozgalomnak kéne spicliskédésre buzdítással meg feljelentgetéssel csinálni.
Ennyi erővel a szomszédot is feljelenthetném, ha eldob egy csikket vagy zsepit, mert ugyanis az is a pénzembe kerül. Sok különbséget nem látok a kettő között, annyi csak, hogy egyik direkt, másik trehányságból meg bunkóságból szennyezi a környezetem és veszi ki a pénzt a zsebemből.

Nápolyi maszti 2009.02.05. 19:09:05

A legtöbb falfirka kutyaszar, förtelmesen elrondítja a várost. Szuper, amit B.I.A. mond róla. Eszméletlen a riporter hozzáállása: miért ezzel foglalkoztok, miért nem mással? Azért, mert. Szíved joga, hogy te meg más ellen küzdj.

Kylian 2009.02.05. 19:16:40

Kedves Postoló!

"A téma kutatói, például a képzőn tanító Sugár János szerint a graffiti válasz az önkifejezés lehetőségeinek beszűkülésére. Arra, hogy a városi embernek kevés alehetősége arra, hogy maga alakítsa a környezetét"

Még ezt a nettó baromságot, mint graffitire feljogosító indokot honnan szülted? Tudod mit?

Önkifejezze magát otthon, a saját szobája falára. Ott a lehetőség, hogy maga alakítsa a környezetét. Ugyanez a véleményem azokról (nem egy kalap alá mosva velük), akik közterületeken dobálják el a csikket, vagy egyéb módon rongálják azon terek, épületek, stb. állapotát, ami MINDENKIÉ. Tegyék a szobájukban.

bspbsy 2009.02.05. 19:33:37

fogyatékosoknak:

MÁS TULAJDONÁT NEM BASSZUK ÖSSZE!

innentől pedig leszarom hogy a graffiti művészet vagy sem, esztétikus vagy sem!

hajrá bojár!

sapuh 2009.02.05. 19:34:06

@papagály:
a testi fenyítés elég kontraproduktív, tudomásom szerint hosszú évekig ezt alkalmazták a rendőrök is, ha elkaptak egy-egy tegelőt, a "műveikből" mégsem lett kevesebb.

Azt hiszem, az ingatlanok tulajdonosainak is hasznosabb lenne, ha az elkapott tegelőnek le kellene takarítania a saját firkáját, aztán még pár napig másokét is. A program költségét pedig legalább részben fedezhetné az általa - vagy szülei által befizetett - bírság.

És persze, legyenek legál falak az arra alkalmas környékeken, bár ez egyértelműen nem megoldás a tegelők ellen. Azok ugyanis a területüket jelölik meg a firkáikkal. De talán egyszer megértik, hogy mindenminek jobb, ha külvárosi gyártelepeket tekintenek a területüknek....

Ebzon 2009.02.05. 19:45:46

@sapuh: jah én is valami hasonlót akartam írni,hogy nem a kisszegény gyerekek fújkodnak, nyílván neki nem telik egy egészfal szétfújására alkalmas festékre, ráadásul ha több színű is kell akkor meg már kb vagyonról beszélünk

vasfog 2009.02.05. 19:48:40

@Szamum: Úgy gondolom,a"lepusztult bérházakat",gyárépületeket nem kiemelni kellene a graffitivel, hanem elfelejteni.Inkább örülj, hogy vannak intelligens emberek, akik ezt nagyon jól átlátják és módjuk is van válltoztatni rajtuk.Bojár úr pontos j-vel írja a nevét!Te viszont beiratkozhatnál,pl.egy lélekfinomító tanfolyamra!!!!!!!

Makata 2009.02.05. 19:48:54

Sajnos,a környezetünket szennyező középkori nagyvárosi körülmények,görbe tükre az országban uralkodó állapotoknak.

subabubba 2009.02.05. 20:28:36

@Szamum: figyi, a taggeléshez nem kell semmiféle tehetség. Ugyanarra a rugóra működik, mint amikor a kutyusok meglátnak egy fát, sarkot, kiszagolnak egy szagnyomot és már jön is a válasz. Mi a radikális abban, hogy lepucolják a falakat? Ez egy évi milliárdos kárt okozó hobbi.

Martian (törölt) 2009.02.05. 20:32:39

A graffiti lehet akár alkotóművészet is, ha egyértelmű, hogy hol lehet és hol nem... a graffitis srác se benné jó néven, ha a tetováló-művészi hajlamaimat az ő bőrén élném ki és művészi betűkkel az arcára tetoválnám, hogy "köcsög vagyok, bárkit leszopok".
:))

budapeestii 2009.02.05. 20:37:19

Hajrá Szeretem Budapestet!

Már két dologtól tisztul a város, vadplakát és falfirka! Már ez is jó, s ahogy olvasom, jönnek a budapestieket nagyon zavaró dolgok, mint a hajléktalanok, óriásplakátok, autók a Belvárosban. Nem attól lesz valaki nagy legény, hogy kintről kritizál, hanem attól, ha "bentről" beindít valamit, elindítja az élhető várost, ahol lehet kerékpározni, ahol van zöld, ahol lehet sétálni élvezettel a Nagykörúton, ahol nem kell attól szégyenkeznünk, hogy milyen képet mutat ez a város! Na, itt indult el valami! VÉGRE!!

k_huszar 2009.02.05. 21:02:24

@maydayray: A nemet varosban meg ahol elek, meg biztatjak is arra az embereket, hogy szabad falfeluletre - a tulaj beleegyezesevel! - kieljek magukat
3steps.de/
www.optical-confusion.de/

Akkor mar ha programajanlo, akkor a "Bomb It" ebben a temaban kihagyhatatlan! Ez egy doksifilm a fraffitirol, es kornyezo dolgokrol ...

k_huszar 2009.02.05. 21:06:25

@Bergeroth: Mikor ovodas voltam es "arulkodtam" akkor bizony kikaptam ... azt modtak rendes kisfiu nem tesz ilyet!
Rendes nagyfiu/nagylany meg ilyet tesz?

k.

2009.02.05. 21:09:54

attól, hogy az illető esetleg egy hülye, meg attól, hogy a mozgalom esetleg alapvetően egy PR nyomorúság...

Ha valaki fel akar lépni a falfirkák ellen, annak miért kéne feltétlenül fellépni a csikkek, a csövesek, az ingatlanosok, a szmog és a világméretű zsidó összeesküvés ellen is egyből? vagy hamarabb?

És ha azért őket szúrja ki, mert a "védtelen" "graffitiseken" könnyebb fogást találni? Akkor mi van? Nem teljesen tökmindegy? Valahol el kell kezdeni, és még okos dolog is ott, ahol kevesebb ellenállásra lehet számítani (= olcsóbb), és látványos eredményt lehet elérni.

Azért sipítanak, mert tudják, hogy amit tesznek, az helytelen, és mindenki másra igyekeznek mutogatni, hogy velük kezdjék, mer ők is, sőt ők még inkább.

A gyengébb festékfejűek kedvéért: NEM a használaton kívüli falakon lévő, művészi értékű rajzok zavarnak, hanem a főleg belvárosban, magánházakon, műemlékeken burjánzó szar szemét. Ezt különben a gyengébb festékfejűek is tudják, csak ha ignorálják, akkor lehet művészi szabadság korlátozásáról pampogni. Tojok én rá, hogy mennyivel kevesebb önkifejezési lehetőségük van, oldják meg másképp. A nehéz gyerekkor mikor kerül elő?

ZOLDMANO (törölt) 2009.02.05. 21:33:30

Te BAROM!

A agglomerációban közlekedő vonatokat mind összebaszták a fasz haverjaid.
Az összes, ismétlem összes vonat abalakait összefújkálták.
Ezt úgy értsd, hogy tényleg alig van olyan vonat vagy azon olyan ülőhely ahonnan ki lehetne látni az ablakon.
Minden nap mintha egy sörösdobozba ülne be az ember.
Ezentúl a roma kisebbség a vonatokon a nyílászárok alumínium kereteit is kiszerelte, emiatt az ajtók nem zárhatóak, menet közben mindig kinyilnak.
Úgy ülünk baszd meg a vonatokon, hogy nem látunk ki az ablakon, közben lefagy a tökünk a kereszthuzatban, a karfák szintén kitépve, mivel azok ugyancsak alumíminumból voltak. Az ajtók meg ide-oda csapkolódnak.
Szóval el mész baszd meg a picsába!

péntek 2009.02.05. 21:37:07

Egyébként amelyikük meg nem veszi a speckó sprayt, az meg lopja, és ezt most nem hasraütésszerűen mondom. És azt is mondom, hogy ezeknek a gyerekeknek nagy részére senki, de senki nem figyel. Pedig biztos sokukból lehetne képzőművész, ha valaki foglalkozna velük. Igaz, azt gondolom, először is velük kellene letakaríttatni, amit csináltak, másodszor még annyi közmunkát is végeztetnék velük, amennyibe belekerül egy műemlék graffititól való megtisztítása. Harmadszor, terápia, tanárok és művészek vezetésével tanuljanak graffitit csinálni, ahová szabad. Pl. betonkerítésre, ami előtt a vonatok suhannak el.

vasfog 2009.02.05. 21:55:00

@Szamum: Én is sajnálom a Te fajtád-féle hozzászólásokat..Szomorú,hogy egy intelligens ember példamutatása el sem jut Hozzád!Jaah!Te meg nyugodtan elmehetnél "illemtanfolyamra"....Meg legalább a nevét megtanulhatnád leírni..Lehet,hogy Te csak "rajztanfolyamokra" regisztráltál?

ratzinger 2009.02.05. 22:28:17

tök jó lett a körút mióta nincsenek graffitik, végre szépek a portálok, a grafikák, izléses tipográfia mindenhol, bicikliút a parkoló autók helyett, sok fa, kisebb forgalom, stb.

a hajléktalanos rész alapján pedig ez egy igen ignoráns ember lehet.
seggfej.

gorilla 2009.02.05. 22:41:29

A Havannáról csak annyit, hogy húsz évig éltem ott, és egyetlen taget sem kentem fel sehova, sőt, egyetlen szintén ott élő haverom sem. Lehet, hogy nem csak a környék teszi? Most Zugló kertvárosában lakom. A járda és az úttest közötti részt én tartom rendben a ház előtt, de mindig van valaki, aki úgy parkol, hogy két kerékkel feláll a fűre. Ez nekem legalább úgy fáj, mint egy tag. :)

v2peti 2009.02.05. 23:26:13

Ha a falfirkák (nem graffitik!) csak a külvárosi omladozó házak falán jelennének meg, akkor nem morogna az ember, de sok idióta barom a szépen felújított épületeket és belvárosi a rendezett környéken lévő buszmegállókat is összefújja. Ezeket meg tűzzel-vassal irtani kell. Egy romos Kőbányai-Kispesti gyárkerítés összefirkálása miatt nem vagyok morcos, de azt aki jópár évvel ezelőtt a Gellért szobor mögötti támfalat fújta össze, annak eltörném a kezét. Ha meggyógyul, akkor a saját fogkeféjével távollíttatnám el vele.

v2peti 2009.02.05. 23:28:10

Gondolom ez már el lett azóta távolítva, de más helyekre és elkövetőkre ugyanúgy érvényes ez a fogkefés dolog.

dmm 2009.02.05. 23:31:01

hála istennek, hogy egyet értetek abban, hogy Budapest csak azért szar hely, mert pár barom levette a kupakot a festékspray-ről. de annak is örülhetünk egyben, hogy van egy mindent átlátó szakember, tanácsos, elnök és még ki tudja mi minden egy személyben, aki ezt jól átlátja. És cselekszik. a maga módján. az meg azért eléggé gyenge. a nagyívű celebek mennek festéket vakarni. szánalmas. mint ahogy szánalmas ez a Bojár is az egész Szeretem Budapestet faszságával együtt. ha szeretnék, akkor nem ezzel foglalkoznának, hanem azzal amitől élhetetlen és ami lemoshatatlan sebeket ejt rajta. ha nektek is ez a városvédelem, akkor Budapestnek nincs valami komoly jövője...

Tib 2009.02.05. 23:31:17

Én teljesen egyetértek, rendet kell tenni mind a tagelők, mind a hajléktalanok (pl. Ferenciek tere, 'sztakurva...!!) témájában.

És nem értem azokat, akik itt annyira ellentmondanak a fenti riportnak. Persze, vannak taggelő gyíkok, aki ha szemtől szembe kerülne velem, simán összepisálná magát, (de szerintem ha egy hetvenéves nénivel találkozna, ugyanezt tenné... :-)) , mert meg van bolondulva, meg ő feka gangsta, akármit is jelentsen ez... Remélem egyszer befigyel egy vascső, ez komoly személyiségformáló hatású lehet...

A másik meg a szenteskedő ájtatos félbarmok, hogy így szegények, úgy szegények, segíteni kell nekik, meg ez művészet, meg önkifejezési forma, meg stb. Ezeknek a következő az üzenetem: tessék ideírni a saját címeket, és felajánlani taggelésre a saját házatokat. Ámen. Aki megteszi, respect. Aki nem, az csak itt koptatja a száját, és legalább annyira gerinctelen, mint a taggelő buzernyák, az se vállalja fel a tettéért a következményeket, és a kedves lelkiző, "művészet"-barát ember sem.

Névtelenül mindenki tud jótékonykodni... Tessék szépen akkor a címeket írni, sőt megkérnénk, hogy hadd legyünk mi is ott, hogy fotózhassunk, és tollat akár mi viszünk ... :-)

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.02.06. 00:48:23

@Zigomer Trubahin: 'Hagyjuk már ezt az ingatlanpanamás szöveget, basszus, olyanok vagytok, mint az óvodások.'

Ezzel az ingatlanpanama létezését cáfoltuk. QED.

ratzinger 2009.02.06. 07:26:05

Szomorú és bosszantó, ahogy ez az ember a hajléktalanokról beszél.

budapeestii 2009.02.06. 15:15:42

2008. november 20. - The Economist – nyomtatott kiadásából - Kriminológia

Azt az elgondolást, mely szerint a falfirka-fújkálás és más, „alacsonyabb” rendű bűncselekmények tovább gerjesztik a rossz viselkedést, végre a gyakorlatban is letesztelték. A bűnmegelőzés fontos része a falfirkák, az illegális árusítás, illetve az illegális plakátok elleni küzdelem. A „betört ablak” szemlélet és hatása az alábbi cikkben kiválóan tetten érhető.

Az a hely, melyet falfirkák és szemét borítanak, kínosan és kellemetlenül érinti az embereket. Teljes joggal, egy holland kutatócsoport nézeteire hivatkozva. Kees Keizer és kollégái a Groningeni Egyetemről szándékosan hoztak létre ilyen “beállításokat” annak a kísérletnek a részeként, melyben azt vizsgálták, hogy a vandalizmus jelei, tehát a szemét és az alacsonyabb szintű törvényszegés befolyásolják-e az emberek viselkedését. Azt találták, hogy igenis befolyásolják, nagyon is: megduplázták azok számát, akik szemeteltek és loptak.
Az az elképzelés, mely szerint a zűrzavar megfigyelése pszichikai hatással van az emberre, nem új keletű. Az 1980-as évek végén George Kelling, egy korábbi próbaidős tiszt, aki most a Rutgers Egyetemen dolgozik, kezdeményezésére indult el az a folyamat, amely később a New Yorki metró falfirka-mentesítési kampányává alakult át, s melyet a bűnözés visszaesése követett. Ez az elképzelés erősítette a “zéró tolarencia” elvét, melyet Rudy Giuliani valósított meg, mikor polgármester lett.

Sok város és közösség próbálja meg elejét venni az antiszociális viselkedésnek, a bűnözés visszaszorításának egyik eszközeként. De az elképzelés nagyon is vitatott, többek között azért, mert sokszor nehéz számba venni olyan más tényezőket is, melyek a bűnözés csökkentéséhez vezethetnek, mint pl. a szegénység szintek, lakhatási körülmények vagy az ítéletkiszabási politika – sőt, néhány ember… A “törött ablak-elv” – ahogy azt Dr. Kelling és kollégája, James Wilson nevezte el később – kísérleti tesztelése tehát régóta esedékes. És pont ez az, amit Dr. Keizer és kollégái megtettek.

Írások a falon

Dr. Kelling teóriájának neve abból a megfigyelésből ered, hogy egy üres épületen lévő néhány betört ablak gyorsan további törött ablakhoz, további vandalizmushoz és betörésekhez vezet. A tendencia, ahogyan az emberek viselkednek, csökkenthető vagy növelhető attól függően, hogy megfigyelve másokat, azok mit tesznek. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az emberek pontosan lemásolják a rossz viselkedést, pl. falfirka láttán azonnal a spray után nyúlnak. Dr. Keizer szerint inkább elősegíti a viselkedés más normáinak “megsértését”. Ez volt az a hatás, melyet vizsgálatai tárgyává tett s melyről nemrég a Science is beszámolt.

Csoportja első kísérletének helyszíne egy olyan átjáró volt, melyet főként biciklik letámasztására használtak. Mint minden kísérletében, a kutatók itt is két feltételt támasztottak: az egyik a rend, a másik a rendetlenség. Az előbbiben az átjáró fala frissen volt festve, az utóbbiban pedig graffitit festettek rá (de nem művészit, nehogy azt gondolják róla az emberek). Mindkét esetben egy hatalmas jelzés mutatta, hogy itt tilos falfirkálni, úgy, hogy azt senki, aki a bicikliéért jön, szem elől ne téveszthesse. Mindegyik bicikli kormányára került egy matrica, amely egy nem létező sport boltot reklámozott. Ezt biciklizés előtt el kellett távolítani.

Amikor a tulajdonosok visszatértek, titkon meglesték viselkedésüket. Az átjáróban nem volt szemeteskuka, tehát a biciklisnek három lehetősége volt. Vagy magával vitte a matricát, vagy átragasztotta egy másik biciklire (amit a kutatók szintén szemetelésnek vettek), vagy eldobták azt. Amikor az átjáróban graffiti volt felfestve, 69% szemetelt, tiszta fal estén ez a szám 33%.

Hogy megszüntessenek egy aszimmetriát – miszerint a szemét szemetet szül – a kutatók alig észrevehetően felszedtek minden eldobott matricát. A hatást a szemetelők sem tudták megmagyarázni, azt feltételezvén, hogy csakúgy, mint a firkálókat, őket sem kapják el. Dr. Keizer azt figyelte meg, hogy Groningenben a szemetelés felett a rendőrség szemet huny.

A további kísérleteket hasonló körülmények között hajtották végre. Az egyikben egy átmeneti kerítéssel zártak el egy parkolóhoz vezető levágást, meghagyva egy szűk lyukat. Két jelet helyeztek el, az egyik azt jelezte, hogy nem lehet átmenni, a másik pedig azt, hogy bicikliket nem lehet a kerítéshez lakatolni. A „rendes” feltételekkel kivitelezett kísérlet (négy biciklit lakatoltak le a közelben, de nem a kerítéshez) során az emberek 27% volt hajlandó átmászni a kis lyukon, míg „rendetlen” körülmények közepette (a négy biciklit a kerítéshez lakatolták, ezzel megsértve a jelzésen látható tilalmat) 82% használta a rövidebb utat.

A megfigyelések nemcsak apró-cseprő bűnelkövetésekre korlátozódtak. Hollandiában törvényellenes a tűzijátékok használata a Szilveszter előtti hetekben. A kutatók tehát két héttel Szilveszter előtt véletlenszerűen kilőttek petárdákat egy biciklitároló mellett, közel a vasútállomáshoz és azt vizsgálták, mi történik, ha alkalmazzák a matricákat. A petárdák használata nélkül az emberek 48%-a vitte magával a matricát, amikor biciklijükért jöttek. Petárdák használata esetén ez lecsökkent 20%-ra.

Az egyik legdrámaibb eredményt az a kísérlet hozta, mely során megduplázódott azon emberek száma, akik rendetlenséget észlelvén készek voltak lopni. Az eset során egy borítékban 5 eurót helyeztek el, mégpedig jól látható módon és egy postaládából kilógatták, úgy, hogy átlátszódjon a bankjegy. Rend esetén az arra haladók 13%-a vette el a borítékot (ahelyett, hogy otthagyták volna, vagy betolták volna a postaládába). Amennyiben a postaláda össze volt firkálva, 27% vette el a borítékot. Még akkor is, ha nem volt összefirkálva a postaláda, de szemét volt körülötte (papír, narancshéj, csikkek, üres kólás dobozok), akkor is 25% vitte magával a borítékot.

A kutatók konklúziója, hogy a rendetlenség egyik példája, mint a falfirka vagy a szemetelés, igenis másik elkövetésére (pl. lopás) serkent. Dr. Kellingnek igaza volt. A jogszabályalkotók és rendőrök felé az az üzenet, hogy a falfirkák vagy a szemetelés felszámolása valójában segíti a bűnözés elterjedésének megakadályozását.

Szeretem Budapestet Mozgalom 2009.02.06. 15:28:58

Ajánljuk mindenki figyelmébe:
szeretembudapestet.blog.hu

ill.Studio Metropolitana felmérése a következőt tükrözte, mely tavaly készült:
......A fővárosban élő külföldiek Budapestet a Duna gyöngyszemének tartják, egy olyan kulturális centrumnak, ahol sokféle esemény, gazdag alternatív kultúra és sok fesztivál van jelen, amely egyúttal fiatalos atmoszférát teremt.
Budapest számos olyan adottsággal rendelkezik, amely megkülönbözteti más városoktól. Tranzitváros nyugat és kelet Európa között, amely gazdaságilag óriási lehetőség, és kulturálisan is nagyon jó adottság.

A pozitívumok mellett a gyengeségekre is rámutattak a fókuszcsoport résztvevői. Az egyik fő problémaként azt említették, hogy Budapest történelmi városképe nincs kellőképpen védve, a hagyományok nem kapnak kellő hangsúlyt. A belváros építészeti stílusa és arculata túlságosan eklektikus és nem kitalált, a modern építészetet viszont unalmasnak tartják.

KÜLÖN hangsúlyozták, hogy a város mindenhol tele van graffitikkel, ami nagyon rossz benyomást kelt a városról. És ez nemcsak a belváros, hanem a külváros problémája is. ......

Művészlélek 2009.02.06. 17:31:35

A hajléktalanok is művészek, egy nagy performance az egész, és direkt büdösek, hogy pukkasszák a nyárspolgárokat.

(Vannak ugyan számukra ingyenes fürdők Budapesten, de az igazi művész nem konformista!)

Szörnyű lenne, ha megvalósulna Bojár vágya, és csak annyi lenne belőlük mint a kulturálisan elmaradott "München, Bécs, Párizs, Milánó, Barcelona" városokban...

budapeestii 2009.02.06. 21:06:49

persze művészet, meg street art, ja jó összeszarják mások tulajdonát? hát hoyg néz ki eza város? már nins egy szabd felület sem, a Lánchíd! A Rudas fürdő, már a templomok, mindent, de mindent összegányolnak, s aki ezt a gagyságot amit az utcán művelnek még meri művészetnek nevezni?
hát süllyedne el a földes is, hogy képes kitekerni egy olyan ember szavait is, aki próbál végre valamit tenni azért, hogy ne nézzen ilyen szarul ki ez a város.....

sapuh 2009.02.07. 01:27:22

@Pimpili:
ja, manapság kevés a lehetősége a fiataloknak az önkifejezésre :)))
Mikor volt több? Komolyan, a magyar történelem melyik korszakában?

Attól tartok, Sugár János azért beszél baromságokat, mert úgy érzi, neki van kevés tere az önkifejezésre.

stargazerhu 2009.02.07. 23:06:49

Vajon mi alapján szűrik a hozzászólásokat, mivel kommenteltem hozzá, és vhogy nem akart itt megjelenni. Pedig semmi extrát nem írtam, de látom ez sem szabad fórum ezek szerint. Kíváncsi vagyok, hogy ez átmegy-e a moderáción?:) Arról persze nem szólnak, hogy mi volt a gond!:)

robin masters · http://robinmasters.blog.hu 2009.02.10. 14:52:33

bojár iván a budapesti közélet numero uno prostituáltja. csahol demszky ellen, de csuklóból lefizethető, hogy a propagátora legyen. jófejkedik buddhatomival, mert azt hiszi ettől ő majd hozzáértő lesz grefkó-ügyben. vakít a plakátellenes akciójával, aminek a világon semmi látszatja nem volt. szánalmat ébresztő takonyláda.

papagály 2009.02.10. 17:03:45

@budapeestii: ki a csuda tudna ekkora rendet csinálni, hogy a tisztaság meg is maradjon? van "nép" akinek 400 év sem volt elég a rendbe beilleszkedni, azaz kb 15-20 generáció, hiába mutatjuk, hogyan kellene dolgozni, nekik amit meglátnak és tetszik, az övék. mulat ni szeretnek, fizetni érte nem . ők örökre megadják az irányt a rendetlenség felé.

marxcie · http://www.kerekparosklub.org/milyen-erveket-ne-hasznalj-amikor-biciklisekkel-vitatkozol-0 2009.02.10. 17:52:02

nemtudom megvan e még, annó volt óbudán a kaszásdülői hévmegálló aluljárójában egy tag, amit mindig megnéztem mikor arra mentem. gyönyörű ívekből építkezett, mindig egy szép kínai kalligráfia jutott róla az eszembe. ha azt onnan le tudtam volna emelni a falrol és hazavinni, megteszem. de amúgy tagelni ciki.

automentesnap 2009.02.10. 20:18:53

kapcsolódó cikk
mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=18219

Jászberényi Sánndor: Hungarian graffiti - "Mert én vagyok a főnök!"

Case · http://streetartbp.hu/ 2009.02.11. 16:06:30

@Szeretem Budapestet Mozgalom: én csak azt nem értem ebben az egészben, hogy miért pont a körút lett a célpont? attól, hogy lemostátok a falakat azok még ugyanúgy rohadnak, az üres üzlethelyekkel együtt, továbbra is minden tele van szeméttel, a nyugati aluljáró tele van prostikkal, mindenhol ott vannak a hajléktalanok, akik összehugyozzák az összes létezö telefonfülkét a blahán, meg a nyugatinál, stbstb. én speciel nem is igen vettem észre, hogy bármi változás történt volna, mert olyan szinten rohad az egész körút, hogy az nem oszt, nem szoroz, hogy van-e ott pár firka is vagy sem. Teljesen meggondolatlanul választottatok célpontot és a fentemlített sokkal súlyosabb problémák helyett valami könnyebb célpontot kerestetek.

Meg külföldiek: szerintetek mi zavar jobban egy turistát, ha lát 1-2 összefirkált falat, vagy ha végig kell mennie egy hugyszagú aluljárón, ahol kéregetök és izomagyú állatok által felügyelt prostik szólítják le kb. méterenként. értem én a jó szándékot, de nagyon nem így kellett volna nekiállni a város szebbé, élhetöbbé tételének.. :)

yeahyeahyeah 2009.02.16. 20:58:00

Nem kicsit hülye ez a Bojár elismeri , h vannak jó munkák az utcán sőt még a saját galériájában is állít ki street artos művész munkáját, majd közli h az utcáról mindent le kell mosni.LOL

automentesnap 2009.02.18. 06:12:18

"A "betört ablak" elsősorban egyfajta jelzés arra nézvést, hogy itt a dolgoknak nincs gazdájuk. Pontosabban konkrét, jól azonosítható gazdájuk nincs. Ahol a tulajdonos nem azonosítható, ott egyfajta spontán privatizáció zajlik le. Valaki vagy hatalmi és erőszakos eszközökkel bűnözőként vagy a jelenlét eszközével sajátítja ki azt. Mivel jelenleg Budapesten semmilyen közösségi formáció nem képes tulajdonosává válni a városi köztereknek, a városlakó nem érzi magáénak a város utcáit, házait, a graffitiző, a tagelő válhat a köztér kisajátítójává. Vizuális értelemben megtörténik a spontán privatizáció."

"A közvélekedés szerint a köztéren mindent összefújnak, összefirkálnak. Legyen az frissen felújított műemlék-homlokzat, panelház fala, vonatszerelvény, köztéri bútor, busz, villamos, metró. Ugyanakkor a témában megnyilvánulók közül tudtommal még senki sem tette fel a kérdést, hogy az utcán, köztéren parkoló személygépkocsik miért maradnak ki a szórásból? Szabad felület, nagy nyilvánosság, ám a sok exhibicionista "hülyegyerek" mégsem kapott rájuk. A válasz egyszerű."

www.komment.hu/tartalom/20090213-velemeny-graffiti-es-kommentezes-fizikai-es-virtualis-anonimitas.html

j.tamara 2009.02.21. 16:48:45

A Szeretem Budapestet mozgalom weboldalán önkormányzati jegyzőkönyvek alapján feltüntetik azokat az önkormányzati politikusokat, akik belterületi plazákat megszavazták.

A mozgalom ezentúl is elöljár abban, hogy leleplezze az önkormányzati korrupciót.

kultplay.hu/index.php?s=kisgazda&sentence=OR

halar 2009.02.22. 19:55:32

és ez az ember galériát vezet? és van aki beengedi oda a műveit?

art vader 2009.02.23. 02:25:08

@Case: egyetértek veled a nagykörúttal kapcsolatban. én a ferenciek terén éltem át azt az élményt, h egyszer - mikor két kutyafos között volt fél másodpercnyi időm felnézni, amíg biztosan tudtam, h nem lépek bele a harmadikba -, megnéztem magamnak a házakat: mesés lenne az egész hely, úgy ahogy van, de a falak - pl a match oldalán - totálfeketék. több évtizednyi lerakódott kosz. sokkal ocsmányabb, mintha 3-4 tag lenne rajta.

amúgy nem zárkózom el a graffiti street artként való értelmezésétől, de a tagekben semmi művészi nincsen: az egész lényege, h minden felületre felfirkáld a "művészneved", majd elmondhasd, h veled van tele az egész város. az efféle ambíciókkal rendelkező kapucnisoknak azt ajánlom, vegyenek inkább példát a stones énekeséről: viszonylag sűrűn felcsinál 1-1 modellcsajt, majd ezt a stratégiát addig folytatja, amíg el nem büszkélkedhet vele: "tele van a világ kis jaggerekkel!" ha pl tagelős barátaink is firkálás helyett inkább a környezetszennyezés utóbbi módját preferálnák, akkor legalább a demográfiai válságból kihúznának minket :D

a patkány-analógia viszont csak egy jól hangzó felszínes állítás: ugyanúgy áll a politikusokra is, mint ahogy a falfirkászokra. ahol a parlamentben egymásra mutogatnak és gyűlölködnek, ott a tömegekre is minta-/norma-szinten kihatással van az állampolgárok által megválasztott réteg attitűdje.

ha pedig már a betört ablakokkal példálozunk: a közbiztonság hiánya nem a falfirkálók bűne. az előbbi viszont az elmúlt fél évben szemmel láthatóan romlott - a saját bőrömön érzem. amikor az éjszakai járatra várva az örs vezér terén a buszmegállóban(!) több várakozó társaságában megkérdezi tőlem egy éjszakai hölgy, h szeretnék-e vele... vagy mikor ugyanott szintén éjszaka 2 részeg punk el kezd kötekedve lökdösni 1 arrajárót... természetesen az egyik tanulság: nem szabad éjszakai életet élni. a másik viszont az, h fél évvel ezelőtt mindig állt 1 rendőrautó az örsön a buszvégállomáson. fogalmam sincs, hol voltak belőle a rendőrök, mert nem sűrűn láttam őket akkoriban, de mégis ott volt a járgányuk, ami egy "pozitív tag": demonstrálja, h a környék őrizve van - lényegtelen, h személyesen jelen vannak-e az adott helyszínen vagy sem, mert bármelyik pillanatban felbukkanhatnak. azóta nem láttam rendőrautót a környéken éjszaka. a közbiztonság hiánya miatt nem lehet mutogatni a kis kapucnisokra. márpedig engem ez a jelenség jobban zavar, mint a tagek a falon.
süti beállítások módosítása