Képgyár

"Ilyet én is tudok csinálni."
"Ezt nevezik művészetnek?"
"Régen bezzeg tudtak festeni."
"Na, ezt én is kiraknám otthon."
"Afrikában közben éheznek."
Fotó, képzőművészet, építészet, látható és láthatatlan dolgok.

Friss topikok

IndaFotó képek

Linkblog

Világsztárok állítanak ki a nadrágba székelő kurátorral

2009.04.17. 16:58 Földes András

Világsztárokat eddig legfeljebb nagy magyar kiállítóhelyek, a Szépművészeti múzeum vagy mondjuk a Műcsarnok mutatott be a magyar képzőművészeti életben. A trend úgy tűnik most változik, mert péntek este nyíló kiállításával Budapest egyik legkisebb kortárs művészeti galériája csatlakozik a sztárkiállítások kultuszához. A Boulevard és Brezsnyev galériában (Király utca 46.) nyílik ugyanis a londoni Tate Modern Gertrude Stein-díjas kurátorának, Andy Duchampnak új kiállítása.

 
A Na, ez az! című kiállítás érdekessége nem csak az, hogy nemzetközi szinten jegyzett, fiatal és bátor képzőművészek nem ritkán megbotránkoztató alkotásait mutatják be. Kiemelendő, hogy a Na ez az! Budapesten látható először Európában. Ez a bemutató egyúttal Andy Duchamp akadémiai székfoglaló kiállítása is.
 
Az este nyolckor nyíló kiállításon látható lesz Bjorn Molnár, állagmegőrző-művész, akinek nem agyaggal vagy festékkel, hanem régi vagy romos épületekkel dolgozik. Bemutatkozik az egyesekből felháborodást, másokból rajongást kiváltó sztárgraffitis, a New York-i G-tag Oner, aki nem csak az utcán alkot, de rendszeresen dolgozik a Nikenak, az Adidasnak, a Nestlének, a General Motorsnak, a Shellnek, az Exxon Mobile-nak, az Unilevernek, a Philip Morrisnak és a British American Tobbaccónak is. A magát csak ||\-nek nevző neokonceptualista művész érdekes, láthatatlannak nevezett szobraival döbbenti meg a nézőt.
 
De bemutatják Miyokusi Mikuraki médiaművész munkáit is, aki önirónikus gesztuskén 2004-ben elnyert Carl Sagan-ösztöndíjának teljes összegét annak ajánlotta fel, aki megszakítás nélkül hajlandó végignézni eddigi videomunkáit. Ebben a környezetben sokkolóak lesznek Lábadi Ferencné festményei. Az idős asszony hagyományos értékeket felvonultató művészete a katalógus szerint túlmutat a bad paintingen és az outsider arton is.
 
A kiállítás kurátora Andy Duchamp Gertrude Stein díját egyébként szkatovizuális projektjére kapta. így ír erről Paksi Endre Lehel társkurátor: "Az elképzelés lényege a befogadásesztétika és a gyermekpszichopatológia átjárhatóságára tett kísérlet volt: a projekthez csatlakozó felnőtt önkéntesek a nadrágjukba székelnek kiállítótermekben egy-egy híres festmény előtt, annak szemlélése közben, múzeumi nyitvatartási időben. Megkötés nincs azt illetően, hogy mennyire kell elszínészkedni azt, hogy az adott műtárgy hatása volt ilyen fokon átütő, ezáltal az a különös szituáció jön létre, amikor elidegenedik önmagától a befogadó személye és a műtárgy észlelete kiváltotta hatás megéltsége. "
 
Paksi Endre Lehel az alabbiakkal foglalta össze a Na ez az! című kiállítást: "A kortárs képzőművészeti gyakorlatot gyökeresen új irányba terelő, nagy vitákat kavaró kurátori alkotás a periféria és a centrum viszonyát definiálja újra azzal a gesztussal, hogy a képzőművészetileg teljesen érdektelen fővárosunk egyik legkevesebb profitot termelő
kereskedelmi galériájának a forgalmát fogja fellendíteni az abszolút nulláról, pusztán szerzője tekintélyének tudatos fókuszáló erejével."
 
Művészek:
 
Bjorn Molnár, állagmegőrző-művész
Bjorn Molnár magyar szülők gyermeke, svéd gyermekek apja, 1991-ban emigrált Svédországba, a szólásszabadság elől.
Munkáiban előszeretettel használ betont, vasat, különféle ipari anyagokat. 2001-ben csatlakozott a svéd "új állagmegőrzők" csoporthoz, akik ipari romokat konzerválnak az utókor számára. Az eredeti állapotukban megtartott rozsdás vascsövek, betonvasak kiszakítva eredeti kontextusukból elvesztik autentikus, indusztriális konnotációikat és néhány év elteltével művészeti alkotásokká válnak. A szerzőileg jogvédett folyamatot 2006-tól már csak a Molnár-műterem tagjai alkalmazhatják, amennyiben az alkotó részt vett vonatkozó tartalmú worshopokon, majd site-specific residency programokon.
Természetesen az állagmegőrzés elterjedt módja a hétköznapi tárgyak művészeti kontextusba helyezésének, ugyanakkor az "új állagmegőrzők" (Studio Molnar) több évnyi, államilag finanszírozott multidiszciplináris kutatómunkát követően kidolgoztak olyan kortárs művészet-restaurációs eljárásokat, amelyeket sikeresen alkalmaznak annak érdekében, hogy a tagoknak ne kelljen hosszú évekig várniuk, míg az ipari romok műalkotásokká konvertálódnak. A pár hónaposra zsugorított beavatkozásművészeti gesztusoknak köszönhetően a művészeti produkciós folyamat jelentősen felgyorsulhatott. A poszt-gazdasági korunk romantikájaként is értelmezhető vasbeton romkultusz élvezhetőségét hamarabb elérhetővé tevő mesterséges folyamat beemelése a természeti pusztulás ellenében korunk mindhamarabb kielégülni vágyó, gyerekes felnőtteinek fogyasztási szokáraira reflektál. A Bjorn Molnár Industries Inc. állagmegőrzési projektje Európa több pontján egyidejűleg zajlik - nem kétséges, Európa művészi egyesítéséről van itt szó! A hálózati összeköttetés nélküli projekt az utókor számára nélkülözhetetlen tereptárgyak változatlanságának fenntartását tűzte ki célul, előtérbe helyezve az ökoszociális és geokoordinációs szempontokat. Az itt bemutatott művei egy pályázati anyag dokumentációs részét alkotják, a 2010-es Pécsi Kulturális Főváros rendezvénysorozatán belül bemutatandó nagyobb projektjéhez, a pécsi vidámpark állagának egy éven keresztüli megőrzéséhez.
G-tag Oner, graffitiművész
G-tag New Yorkban élő sztárgraffitis, a méltán népszerű Hackhibit Crew oszlopos tagja. A hip-hop legletisztultabb, slágerlistákon évtizedek óta állandóan magasan teljesítő ága által fémjelzett ízlés képzőművészeti megfelelőjeként is gyakran méltatott, társadalmi kérdések iránt rendkívül fogékony kiállítótermi graffitivel várja a merészebb, lázadó lelkű közönséget. Munkái kivétel nélkül túlmutatnak a kilencvenes években túlhaladott, utca inspirálta alkotásokon azáltal, hogy a köztéri vizualitás alapvető megkérdőjelezéséből indulnak ki, aminek szerves következménye az a G-tagre jellemző ironikus hangvétel is, amely a gettók kilátástalan nyomora és az arany fuxok, valamint a legfrissebb kokainok kilói között feszül. Az utcáról hozott 'street cred' (biztosan valamilyen kábítószer), valamint a 'fuck' (nincs a szótárban) szó kellően gyakori használata kiemeli napjaink konvencionális graffitiművészeinek sorából.
G-Tag nemcsak a manhatteni galériák kedvence, a legnagyobb multinacionális vállalatok megbízásából számtalan reklámanyagot, designtervet készített már, melyek retrospektívjét 2007-ben maga Gerorge W. Bush nyitotta meg, a Pentagon tetőzetén kialakított ideiglenes műcsarnokban. Rendszeresen dolgozik a Nikenak, az Adidasnak, a Nestlének, a General Motorsnak, a Shellnek, az Exxon Mobile-nak, az Unilevernek, a Philip Morrisnak, a British American Tobbacconak, de a legnagyobb bankok gyűjteményei közül sincs már egy sem, ahol ne lenne egy-egy eredeti G-Tag mű a kollekció része. Állami megbízásai közül a Guantanamoi fogolytábor folyosójára készített graffitijeire a legbüszkébb. Az itt kiállításra kerülő művei kiválóan reprezentálják azóta legendássá vált jelmondatát: "Igenis érdemes szembe menni a trendekkel!". Obamára szavazott.
||\, neokonceptualista művész

Minden felvilágosító munka ellenére, mai napig tartja magát a tévhit, hogy egy műalkotásnak látszania is kell. Ezt a maradi konzervativista hozzáállást parodizálja ||\ a leghatékonyabb képzőművészeti stratégiákkal. Meggyőződése, hogy a vizualitással szemben támasztott perceptuális igény megkérdőjelezhető, és bizonyította 2005-ös, monumentális óceán-szobraival (melyek egy katasztrofális tankhajóbalesetet sem okoztak) hogy ez a hozzáállás legfeljebb gúzsba köti a képzőművészet természetes fejlődésének irányait, sőt, napjainkra egyenesen legnagyobb gátjává vált. Az ez elleni küzdelemben művészi oeuvre-jét definiáló alkotó láthatatlan szobrai, installációi, objektjei számos európai fővárosban megtalálhatók.
A műalkotás tárgyiasult mivolta helyett eleve annak benjamini értelemben vett auráját hozza létre, ami a műtárgy-entitás percepciójának inkongruenciáját kijátszva az észlelet szubjektív komponensét egy 1-dimenziós térré redukálja, kicsiny, átlátszó, fekete ponttá sűrűsíve azt. Láthatatlan munkáit leggyakrabban állami beruházásoknál, alvállalkozókon keresztül készíti el. A hazai közönség legfőképp a magyar autópályák menti alkotásait ismerheti - amint az köztudott, Szeged és Budapest közt több, mint 50 rendkívül népszerű szobra áll már. Számlaképes. Kérésre plusz alvállalkozót tud biztosítani.
Kos Tibor, újabsztrakt festő
Kos Tibor egy Munkácsy-díjas, 14 centiméter magasságú zöld háromszög. Ifjúságát a svájci hegyekben töltötte kis piros négyszögek és sárga paralelepipedonok közt. Miután visszatért Magyarországra, és elvégezte a Képzőművészeti Egyetemet, évekig saját művészi kifejezésmódját kereste nyugati szakfolyóiratokban, aukciós katalógusokban. Csak mint zöld kör tudott elhelyezkedni, fizetését alacsonyan tartotta az állami szigor, bár a szuprematista hagyomány megvédte a teljes elhallgattatástól. A nagy áttörést, mellyel a teljes kortárs festészeti diskurzus meghatározó irányát maga köré szervezte, azokkal a vásznaival valósította meg, melyeket úgy készített, hogy egy online virtuális festménybefektetési szoftver segítségével választott ki képeket, és ezekből nagyított fel egy-egy pixelt. Ezzel a gesztussal kívánta fölhívni a figyelmet arra a lukratív mechanizmusra, melynek elembertelenített, végletesen technicizált apektusaiban manifesztálódik az a matematikai paradoxon, melynek egyszerűsített képletét a következőképpen fogalmazta meg a Magazin d'Art 1995-ös interjújában: 0/1+0/1+0/1+0/1+0/1+0/1+0/1=sok, nagyon sok.
Miyokusi Mikuraki, médiaművész
Miyokusi Kuril-szigeteki származású médiaművész. A 2004-ben elnyert Carl Sagan-ösztöndíjának teljes összegét annak ajánlotta fel, aki megszakítás nélkül hajlandó végignézni eddigi videomunkáit. A díj már öt éve kamatozik, hiszen Miyokusi csak egyik alkotása, a 2007-ben útjára indított "Double" projekt a fellelhető összes tévécsatorna adásait rögzíti, percenként mintegy háromezer óra anyag gyűlik. Pszichoanalitikusai véleményei eltérnek a tekintetben, vajon Mikuraki technikához, médiához való különös vonzódását alapvetően az határozta-e meg, hogy szülei folyamatosan két televíziót néztek egyszerre a nappalijukban, vagy csak egyszerűen öröklött játékszenvedélyét képes kiélni ebben a magasabb rendű tevékenységben. Már gyermekkorában nyilvánosan hangot adott azon elképzelésének, hogy géppé műtteti magát.
Művészetében központi szerepet játszik a gépekkel való egyesülés feleslegességére minél több aspektusból rádöbbentő szervező energia. Fajsúlyos, lyotardi értelemben véve posztmodern expressziói rámutatnak, hogy a gépek nem emberek és hogy a TV nem mindig mond igazat; illetve ennek ellentéteként az embereken nincs sem kikapcsoló gomb, sem hálózati csatlakozó.
Krétaguy, streetart művész
Friss diplomás, Kossuth-díjas képzőművész. Lírai hangvételű, irodalmi értékeket is felmutató önéletrajzában olvashatjuk, hogy gyermekkorában állandó üldöztetésnek volt kitéve furcsa hóbortja, a krétaevés miatt. Osztálytársai rendszeresen kinevették, mikor kiöltvén a nyelvét, az ugyanolyan fehér volt, mint a fogai. A Képzőművészeti Egyetemen eltöltött évek sem hoztak jelentősebb változást társai toleranciáját tekintve. Ez a kirekesztéssel, megvetéssel teletűzdelt út volt az, amely elvezetett elmélyültebb, meditatív művészetéhez, amelyben markáns, egyéni hangvételét ismétli, amióta megsúgták neki. Krétaguy munkássága éles kritikát fogalmaz meg a nagyvárosokat, sőt, már az őket összekötő autópályákat is elöntő logóáradat kiüresedett formavilágú alternatíváival szemben. Krétaguy talált, formázott vászna az utca, azon belül is a tagek, a graffitik. Ezekre készíti el satírozásos módszerrel dekoratív munkáit. A dekonstruált graffitik átértelmezett fogalomrendszerében jelentkező hiba, mint érték jelenik meg professzionális művészetében. Az átfirkált urbánus lenyomatok kvázi-kreatív jelzésként hívják fel a figyelmet a logók egymást kioltó erejére, és - egy általánosabb, az utca embere által is remélhetőleg érthető szinten - a köztük fennálló hierarchikus struktúrák újragondolhatóságára. Életmódszerű munkássága fundamentumaiban teszi nevetségessé az eredetiség fogalmának újkori presztízsét.
Lábadi Ferencné, domestical painting

Marika a domestical painting mozgalom korai fenegyereke. Hagyományos értékeket felvonultató művészete ötvözi a gyermekfelügyelet során felgyülemlett gyűlölet varrótűbe és cérnába sűrített energiáját olyan hétköznapi témákkal, mint a fenyítés, elhagyás, és a szülőktől örökölt és tovább adott "nem kellesz, te kis szar" élmény. Úgy a Bad Paintingen, mint az Outsider Arton is egyaránt túlmutató felbukkanása nagyon időszerű volt koszos kis országunkban már végre. Láttam olyan palit egy nyugati onlájn magazinban, aki ebből épített magának autópályát. Esztétizáló, nemes anyagokban tobzódó home process art objektjei a műkereskedelem benjáminjává avanzsálta Lábadinét a nyolcvanas évek elején, ami nem igaz, de úgysem jársz utána, és lesz autópályám. A kiállításra kerülő művek egyenként, és külön-külön is a gyűjtők kedvencévé fognak válni, hiszen mindegyik női szeméremajkakat ábrázol, hol explicit, hol manifeszt őszinteséggel.

 

Jorek-Sárosi Benzon, ellentranszvesztita
Az ellentranszvesztita művész munkásságának minden mozzanata vérbeli kortárs gesztus, amelynek centrális rendezőelve az a felfedezés, miszerint egy nő akkor a legnőiesebb, ha a transzvesztiták által szorgalmasan összegyűjtött manírokat maradéktalanul visszasajátítja. Jorek-Sárosi akkor került először a nemzetközi művészeti élet látókörébe, mikor egy 1986-os svájci kiállításán fagylalttá transzmutáltatta a lelkét, majd azonnal színlelt mohósággal el is fogyasztotta, miközben nagy címletű bankjegyeket osztogatott. Ezzel felhívta a figyelmet a fajok közti egyenlőtlenségek lehetséges okaira, mely széles körű társadalmi vitát robbantott ki. Ennek egyik következményeképp azóta is töretlen népszerűségű talkshowját vezeti egy belga kereskedelmi tévében, melyben kizárólag transzvesztitákat készít ki idegileg, illetve saját mélységeibe hatol be, hogy határait feltérképezze - olykor a két tevékenység nem válik el egymástól. Alkotásai, magatartásművészete nem csak megreformálja a performanszok porosodó hagyományát azáltal, hogy szenvtelenül továbbgondolja a kreatív életidőt a lukrativitás mentén, hanem mindeközben a bioetika magasabb szintjeiről tekint le rájuk.
Alfa Pegasi a.k.a. Sirrah
A napjainkban már egyre inkább elfogadott talentless art képviselője. Nem hajlandó elfogadni egyik méltatójától sem, mennyire tehetséges, hiszen munkái éppen annak a gondolati játéknak a kísérleti terepei, hogy szükséges-e egyáltalán tehetség ahhoz, hogy alkosson az ember. A többek által Joseph Beuys reinkarnációjaként deklamált művész az emberi egyenjogúság elszánt harcosaként olyan alkotásokat sajátít ki professzionális és amatőr művészektől, amikben már vajmi kevés tehetség dereng, hogy ezt a minimumot is eltávolítsa a tárgyból, amely ezek után tételezi a kérdést: vajon műtárgy-e még a műtárgy? Szellemes, kiemelkedően tehetséges érvelésének köszönhetően rajongói és utánzói tábora országról országra terjeszkedik.

Bert Richardson, popjelenség

“Boltba jártam, nem elitiskolába” a jelmondata napjaink egyik legmeghatározóbb popjelenségének. A konzumizmus látens princípiumainak mélyelemzésé során átélt öntranszformációi ihlette munkák a művészet és a társadalom kritikaorientált analízisén alapulnak. Mindez olyan képi világot eredményez, amely a megkérdőjelezhetetlen örök értékek kompozíciós lehetőségeinek gliccsesztétikai determinációját előlegzi meg. Több bírálója szerint ez lehetne egyszerűen csak camp is, de Richardson nem tartja e fogalmat relevánsnak. A fogyasztási cikkek kisrealista megjelenítését koncepciózusan kerülő művész így fejezi ki csatlakozását ahhoz az ideológiai kongolmerátumhoz, amely célul tűzte a minél kevesebb popikon képeken történő ikonizációját. A textuális képi behelyettesítés posztmagrittei hagyományokból táplálkozva jut el a kép végső fogyasztójához: a múzeumi teremőrhöz, adott esetben a kamerákon a helyiséget monitorozó biztonsági őrnek. Richardson a le nem festett, hanem leírt tárgyak megjelenítésének kötöttségeit nem kívánja az analfabéta látogatók előtt áthághatatlanná tenni, ezért nagyobb költségvetésű tárlatain audio environmentként különféle nyelveken ismétlik a le-nem-festett tárgyak neveit.

 

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kepgyar.blog.hu/api/trackback/id/tr911071200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tisztamo 2009.04.17. 17:55:34

Mediahack, de nem rossz. Kíváncsi lettem a kiállításra.

paci9 2009.04.17. 18:45:52

"Az elképzelés lényege a befogadásesztétika és a gyermekpszichopatológia átjárhatóságára tett kísérlet volt"
Ez nyelvtanilag elmegy, de mi a jo lopimpilit jelent ez? Totalisan ertelmetlen! Mert van az, hogy ahhoz, hogy valakit muvesznek hivjanak manapsag hulyesegeket kell beszelni? Es ha csak baromsagokat beszelnenek, de nem, baromsagokat csinalnak is. Teljesen nyilvanvalo, hogy a gatyajukba csinalo nezok emelik ki Budapestet a kepzomuveszeti erdektelenseg mocsarabol. Na es most en is egy iciri-picirit muveszit irtam.

veiszi 2009.04.17. 19:40:15

hát, kövezzenek meg, de ezek az emberek nem lógnának ki egy zártosztályon a többi páciens közül :)

Kavics 2009.04.17. 20:26:14

Ez jó vicc is lehetett volna, ha nem lövitek le a poént már az addicton!