Képgyár

"Ilyet én is tudok csinálni."
"Ezt nevezik művészetnek?"
"Régen bezzeg tudtak festeni."
"Na, ezt én is kiraknám otthon."
"Afrikában közben éheznek."
Fotó, képzőművészet, építészet, látható és láthatatlan dolgok.

Friss topikok

IndaFotó képek

Linkblog

Hogyan lesz Kate Mossból Messiás?

2009.09.30. 21:50 Földes András

Túlságosan is egyértelmű volt a helyzet ahhoz, hogy mélyen áttanulmányozzam a Messiások című megakiállítás művészeinek listáját. A debreceni Modemnek az olyan kihágások után, mint a Kis magyar pornográfia, nyilván elő kellett állnia valamivel, ami simogatja a közönség lelkét.

Ami megnyugtatja az Esterházy nevével és a pornó szó nyilvános és többszöri használatával megzavart debreceni polgárokat, hogy azért rendes emberek vezetik ezt a Modemet, akiknek a művészet nem polgárpukkasztást és a hagyományok sárba tiprását jelenti, hanem azt, hogy szép dolgokat állítunk ki, és adózunk az örök értékeknek. Például a vallásnak. 

foldesandras: IMG 4190

Nézze meg a kiállítást nagyban!

A progresszivitás csimborasszójaként értékeltem tehát, hogy nem egy középkori táblaképpel vagy Munkácsy valamelyik Krisztusával indult a kiállítás, hanem Pauer Gyula szobrával, amelyet a torinói lepel alapján készített Jézusról.

Az életnagyságú, zöld márványból készült szobor alapján megállapítottam, hogy Jézus lapos fenekű, széles vállú, keskeny csípőjű alak lehetett, amolyan úszóalkat. Maliciózus megállapításaimat annak tudatában írtam jegyzetfüzetembe, hogy hamarosan úgyis nyakig járok majd a szakrális művészetben.

Kate Moss és az egészséges életmód

Csak másodpercek kellettek, hogy gyanút fogjak, valami nem stimmel. Például hogyan kerül már az első terembe Picasso Matador és meztelen nő című festménye? Furcsálltam André Kertész táncosnős fotográfiáját és Beöthy István remek, art decós Közvetlen akció című plasztikáját is.
 
Aztán hirtelen szembetaláltam magam Marc Quinn Szfinx című szobrával, és elvesztettem a fonalat. A brit szobrászról azt kell tudni, hogy a kortárs angol képzőművészet kilencvenes években befutott nemzedékének tagja, és olyan, klasszikus stílust felkavaró témával keresztező alkotásokkal lett világhírű, mint az Alison Lapper terhes, amely egy születési rendellenességgel született barátnőjének márványból faragott szobra.
 

foldesandras: IMG 4217

 További messiások csak saját felelősségre itt
 
A Szfinx sem egy egyiptomi szobrot ábrázol, hanem Kate Mosst egy olyan jógapozícióban, amelyről senkinek nem az egészséges életmód jut az eszébe.
 
Még csak az első teremben jártam, de már feladtam, hogy biztonságos elméleteimre támaszkodva lavírozzak át a kiállításon. Ez pedig már egy pont a kurátornak. Hiszen a műalkotások úgy érvényesülnek igazán, ha a néző prekoncepcióit hátrahagyva szembesül velük.
 
Botránymessiás
 
A hatás erős volt, ami nem csak ennek a nyitottságnak volt köszönhető, hanem a nem éppen kompromisszumkereső válogatásnak is. Amikor a lengyel Darius Gorzyca színezett röntgenfelvételek alapján készült anatómiai jellegű képei éppen megemelték az ingerküszöbömet, belebotlottam az amúgy figyelmeztető feliratokkal védett, és külön terembe gyűjtött Herman Nitsch-akciók képeibe.
 
Azokba a keresztény rítusokat állati belekkel és vérrel újraértelmező fotókba, amelyeknek csak említése is automatikus tiltakozást vált ki a hazai egyházakból, felháborodást a hívőkből, és parlamenti szólamokat a politikusokból.
 
Amikor túl voltam a bécsi akcionizmuson, Marina Abramovic egy korai performanszának filmdokumentációján akadtam fel: a neves szerb művésznő pengével vörös csillagot vág meztelen hasára, jégre fekszik, vérző hasát lámpával melegíti. Nem is volt időm megemészteni a testet művészi eszközként felhasználó alkotó performanszát, mert belefutottam Serrano halálosan szép felvételeibe.
 
A barokk képeket idézően gazdag és méltóságteljes kompozíciók, a hol élénk, hol fojtott színekben úszó arcok, kezek, lábak közel csalogatják a mit sem sejtő nézőt, aki hirtelen döbben rá, hogy szó sincs itt az alvás, a pihenés, a mélázás harmóniájáról. Hullaházban készült felvételeket láttam, az ismertető cédulákon sem a modell neve szerepelt, hanem az őt már sokkal jobban jellemző halálnem.
 

foldesandras: IMG 4283

Az elmúlás rideg természetessége, az az emberi képesség, amely még a legborzalmasabb dolgokban is képes szépséget találni, a klasszikus kompozíciók és a gép uralta fotográfia kettőssége olyan erős hatással bírt, hogy önkéntelenül kerestem a teremben azokat a jóravaló debreceni néniket, akik ájtatosságtól hajtva zarándokoltak a múzeumba, hogy aztán csendesen összerogyjanak egy a belekből, agyból és gyomorból készült szentháromság-installáció tövében.
 
A magas ingerküszöb hatása a szelíd művekre
 
Nem arról van egyébként szó, hogy Gulyás Gábor múzeumigazgató és kurátor botrányművekkel tömte volna tele a kiállítás 1300 négyzetméterét. Sőt, többségben vannak az illendőség keretein belül alkotó művészek.
 
Van itt CsontváryDerkovitsBerényVaszary, szóval elismert magyarok. Begyűjtöttek munkákat olyan kortárs alkotóktól, mint Mátrai ErikBukta Imre, vagy a remek, iszogató nehézbúváros installációt bemutató Kicsiny Balázs. Kiállítottak egyáltalán nem botrányos munkákkal jelentkező nemzetközi sztároktól is, például láttam grafikát Francis Bacontől, a Ludwigban is megfordult szárnyas oltárt a graffitis Keith Haringtől, képeket Munchtól, és egy felejthetetlen videómunkát az amerikai Bill Violától.
 

foldesandras: IMG 4261

Kattintson, és formáljon véleményt!
 
Ezek az alkotások nem alacsonyabb művészi értékük folytán vesznek el, hanem mert nem igazán érezhető a koncepció, amely alapján egy múzeumba pakolták a felzaklató alkotásokkal. Így pedig csak a megemelt ingerküszöb felett ügyködő művészek hatása érvényesül.
 
Nem arról van egyébként szó, hogy a kiállítás ismertető szövege hazudik. Tulajdonképpen igaz, hogy a középpontban "a messianizmus és a megváltás vallásos, illetőleg profán tapasztalata a nyugati kultúrában" áll. A bemutatott anyag is igazodik a termek alcímeihez, mint a testa halott embera megváltás keresztje stb.
 
A téma azonban olyan általános, hogy akkor sem éreztem volna becsapva magam, ha a kiállítás címe az hogy "Az Ember", vagy "Ilyen az élet" esetleg "Mindenféle Híres Műalkotások".
 
Gyanús, hogy a kurátor fejében előbb volt meg az ötlet, hogy csináljon egy kiállítást több száz nagyon híres munkából. És ezt követte a kérdés, hogy vajon milyen apropóból terelje egy fedél alá Andy Warholt és Renoirt.
 

Persze lehet, hogy ez a kiállítás üzenete. Megváltás nincs, messiások nem léteznek. Emberek, próbáljuk meg kellemes vagy legalább izgalmas dolgokkal kitölteni az időt záróráig.

34 komment · 1 trackback

Címkék: serrano debrecen képzőművészet picasso modem marc quinn kortárs képzőművészet messiások marina abramovic

A bejegyzés trackback címe:

https://kepgyar.blog.hu/api/trackback/id/tr221392555

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Piss Parlament, Piss Christ, Kósa Lajos 2009.10.01. 09:17:02

A párommal ellátogattunk Debrecenbe (így csak félfüllel hallottuk, hogy mik történtek Pesten). Azért pont oda mentünk, mert amikor legutóbb ottjártunk, még nem volt MODEM, és a most ott futó Messiások kiállítás felcsigázta annyira az érdeklődésünket, h...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Balangó 2009.09.30. 22:50:21

Van, ami jó, van, ami legalább szellemes, és van pár, ami leginkább csak blöff, nem művészet.

atomgape 2009.09.30. 22:57:28

Én is voltam megnézni még a nyitás után pár nappal. Szerintem borzalmas, és drága, nem érdemes elmenni. Nem erre számítottam, ahogyan írod is, a kiállítás címe lehetett volna bármi más is.

bvb09 2009.09.30. 22:59:52

Szerintem meg érdemes elmenni, mert engem fullra lekötött, és nem sajnáltam rá a zsét. Kizökkent, hátraléptet, önmagadba fordít. Jó. Nem teljesen egységes anyag, de a fő motívum végig jelen van. Bár lenne ilyesmiből tucatnyi, hogy tucattá válhasson!

poket 2009.09.30. 23:00:10

Majdnem első...

A cikkíró olyan kedvemrevaló sznob, aki szereti Serranot. Persze a klasszikusok mellé a vizeletkrisztus is befért volna szerintem... de a hullaházas legalább friss. A legutóbbi sorozata szarkupacokat ábrázolt. Azt hiszem azon ez nem lő túl.
De azért annyit had jegyezzek meg, hogy a modern nem feltétlenül hatásosabb... Az is lehet a cél hogy a felemelt ingerküszöb úgy viselkedjen, hogy a megszokott alkotásokat is új fényben világítsa meg. És akkor az ingerküszöb mizéria pusztán a nyitottság hiányának jele. Merthát akkor sem biztos hogy mindenre nyitottak vagyunk, ha azt hisszük :D és azt szeretnénk.

Gergo_ 2009.09.30. 23:12:28

@poket: Szerintem ott van a "vizeletkrisztus" is...

Teddypompom 2009.09.30. 23:20:44

Tököm tele van ezzel a nyitottsággal. meg ingerküszöb tördeléssel.
Belefáradtam és gyanítom hogy nem csak én, hanem mások is.
Persze mindenkinek az életében eljön az idő, amikor rájön hogy nem is olyan jó móka letakart fejű hullákat fotózgatni a hullaházban.
Mapplethorpe is azonnal gyönyörű virágfotókat kezdett csinálni ahogy kiderült róla hogy éces
Egészen addig végbélbe dugott ostornyelet,csecsemőt pórázon húzó terhesanyát és minden beállított, bornírt baromságot lefotózott ami csak a perverz agyából előbukkant.

Udo von Raumschiff · http://udomongya.blog.hu/ 2009.09.30. 23:24:04

@poket: A Piss Christ is ott van, meg kő nézni.

psmile 2009.09.30. 23:38:51

A torz és beteg 'modern művészet' az ilyen ún. 'tárlatokkal' mutatja meg erkölcsi kiüresedését és művészi folytathatatlanságát. Sajnálatos, hogy az ismert katonai események véget vetettek annak a folyamatnak, amely megtisztíthatta volna a társadalmat ezektől az undorító aberrációktól.

nostromo 2009.09.30. 23:44:15

atomgape: szar vagy.

Az egyik legjobb kiállítás evör.

Ennyi. Mindenkinek látnia kell.

psmile 2009.10.01. 00:57:06

Beteg és elfajzott álkultúra. Minden, ami folytatásra érdemes, véget ért a múlt század '40-es éveiben. Talán jön még kor, ami véget vet ennek a szellemi önfertőzésnek.

jojoka 2009.10.01. 08:52:12

Régen volt egy iskola vagy egy környék ahol sok "művész" élt és alkotott. Amelyik nagyon jó volt az kiemelkedett és elismerték. Ma elég lefotózni két pinát és máris művész vagy ha eléggé extrém helyzetbe rakod. Az a lényeg, hogy nyers legyen. Ez NEM MŰVÉSZET!
Testtel szembesítés? Nézzél ókori görög szobrokat, vagy Michelangelót. Na az művészet.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.10.01. 09:21:45

@jojoka: "Testtel szembesítés? Nézzél ókori görög szobrokat, vagy Michelangelót. Na az művészet."

Az IS művészet.

Azért, mert te nem érted meg, attól még lehet művészet. Ízlés dolga, hogy kit mi fog meg és gondolkodtat el...

jojoka 2009.10.01. 09:44:23

Feleségem jár festőiskolába. Na ott van egy tanár aki csak az absztrakt mázolmányokat szereti. Ő mondta nekem.
"Én tudom, hogy ez nem művészet, de jól mutat a falon bizonyos környezetben"
Ebben egyébként totál igaza van.

Nem művészet, pedig ő csinálja...

Most is van egy komoly kiállítása a tanár bácsinak Debrecenben. Ahova sokan elmennek és el vannak halva, hogy milyen nagy művészet amit csinál. Pedig ő maga szerint sem művészet.
Biztos nem érti :-))

flexxx (törölt) 2009.10.01. 10:06:59

"(..)a Ludwigban is megfordult szárnyas oltárt a graffitis Keith Haringtől(..)" - írja Földes,

nos felvilágosítom a cikkírót, hogy az nem egyszerűen megfordult, hanem a Ludwig múzeum tulajdona a kezdetektől. Már akkor is a Ludwig állandó tárlatán volt látható, amikor az még nem a Müpában, hanem fent a várban volt... Koca-kritikus ideje lenne felfejlődni!

Logan Grimnar 2009.10.01. 10:45:26

Beteg állatok. Ezen képek nagy része gusztustalan perverzió,ti meg ezt élvezitek, művészetnek tartjátok. Hogy vetélt volna el az anyátok....

Fat Jew Biatch 2009.10.01. 10:49:00

Nekem bejön a kultúrház, én és a spanom csak a graffitis jánosra gerjedek, de naon. Ha úgy érzemd, hogy karfiáth titanilla leszar mint tót a Sándor-palotát, jusson eszedbe az egyker, a kibaszott brigád, a gettó, Tótha W Árpád sétány, bankfiók. Ha szar az élet bébi vedd elő a faszt, és emeld fel kezed. Tedd ezt testvér. Ennyi a kibaszott megváltás, kicsikóp, egyker, fasszopó tróger, 1014 gettó, szabad szerelem, dunakorzó.

Void Bunkoid 2009.10.01. 11:16:50

@Udo von Raumschiff: óóóó, a pisikrisztus egy ilyen képzőművészeti alkotás? én mindig azt hittem, hogy egy Fear Factory nóta (ráadásul a kedvencem, 2006-ban hallhattam élőben is). Na megyek és meglesem akkor, mi ihlette meg a srácokat :)

Void Bunkoid 2009.10.01. 11:21:43

sőt, mostlátom hogy Serrano teljesen metál, hiszen ő Metallica-borító két ízben is :D

Art Mooney 2009.10.01. 11:35:56

belterjes feltunoskodes

a sokadik botranykeltesi kiserlet amugy mar eleg unalmas

ahogy az is, h a jobbosokat provokalo szemet kissssse felul van reprezentalva.. ki erti ezt

eleg szemforgato mellesleg, h a magukfajtak provokalnak/elkurjak/.., majd ajvekolnak ha megerkezik a tarsadalom reakcioja.. ki erti ezt

dandy666 2009.10.02. 00:25:39

Kedves András!

A híres brit szobrász neve nem Anthony Quinn (ő egy színész), hanem Marc Quinn, kicsit nagy tévedés. Hermann Nitsch nevét pedig két n-nel kell írni.

A hozzászólások pedig (általában véve is) kiábrándítóak. Hátborzongatóan civil és intellektuálisan totálkáros kommentek özöne mindenütt. Furcsa, hogy egy liberális orgánum blogján minden provokatív vagy transzgresszív művészi megnyilvánulást bigott fasiszta reflexiók követnek. Egy művész bármit is tesz, a nevével vállalja, az idióta hozzászólások viszont idióta álnevek alatt jelennek meg, annyit is érnek.
Minek fogalmaz meg valaki véleményt a kortárs művészetről,ha nemcsak hogy nem beszéli ezt a nyelvet, hanem fogalma sincs róla?

Üdv,
Győrffy László

emarcell 2009.10.02. 09:11:53

az a Steve McQueen akiből van színész is meg videóművész is. Egyik jobb mint a másik.

Földes András 2009.10.02. 19:49:09

@dandy666: koszi, sajnos virusos lett a gepem, es ha leirom, h marc, akkor az ugy jelenik meg, h anthony. de most egy masik gepnel sikerult javitanom.

a kommentek megdobbentoen alacsony szinvonala sajnalatos, de altalanos jelenseg. ezzel ugy tunik nem lehet mit csinalni. en sem ertem, miert jo hulyenek lenni, de valami megkapo lehet benne. itt egyebkent minden 10. megszolalas ertelmes, ugyhogy ez feludito hely. kollegaim cikket is irtak mar a temarol: index.hu/tech/net/2009/09/23/hulyeknek_nem_jar_szolasszabadsag/
hat igy
koszi
fa

dandy666 2009.10.02. 21:33:10

@Földes András:
Szia

Értem, köszi:)
Nem akartam túlreagálni a névelírást, csak nagy tisztelője vagyok Marc Quinn-nek...

Ami a kommentezést illeti, természetesen éppen ez a szelekció nélküli nyilvánosság a lényege, de ebben rejlik a csapda is. Mert részben az anonimitás, részben az inkompetencia miatt inkább kissé olyan, mint egy szomorú szociológiai felmérés, mintsem egy használható visszajelzés neked, vagy más cikkírónak. De tényleg nem érdemes ragoznom, ez egy ilyen szisztéma...
Hello

GyL

iparterves 2009.10.03. 13:15:08

@Földes András: Uram, a kommentek színvonala szerintem, vagy a cikkhez passzol, vagy azokat magasan felülmúlja.
Ha szabad, akkor inkább úgy fogalmaznék: a maga írása meglehetősen nívótlan.

Nézzük például az Ön kifejezései közül a "nemzetközi világsztár"-t? Van helyi világsztár? Vagy nemzetközi (nem-világ) sztár?

Még folytathatom, de most nincsen különösebb indíttatásom arra, hogy a nagyképű és másokat lesajnáló szövegét sorról sorra stilárisan és tartalmi szempontból elemezzem, de ne legyen csalódott: meg fogom tenni - inkább utóbb, mint előbb.

iparterves 2009.10.03. 14:14:29

@dandy666: Én annyira sajnálom magát, hogy azzal a nagyfokú érzékenységével és kiemelkedő kommunikációs és művészetelméleti tudásával kénytelen (?) itt vergődni a névtelen kommentezők között.
Még szerencse a szerencsétlenségben, hogy oly jól megértik egymást a szenvedésben társával, aki szerint föl nem érheti itt senki az ő szellemi magasságait.
Javasolnám, hogy teszteljék önök ketten a kommentezőket. Akinek nincsen legalább két diplomája, s nem jelent még meg egyetlen művészeti írása sem, az közelébe se juthasson e kiemelkedő írásműveket rendszeresen közzétevő blognak.
Így és csak így lehet megvédeni az önök közösen létrehozott magas szellemi színvonalát.

dandy666 2009.10.04. 19:33:03

@iparterves:
Kedves iparterves,

Én semmiféle véleményt nem fogalmaztam meg Földes András írásával kapcsolatban, tehát Ön azt nem tudhatja, mit gondolok róla, éppenséggel egy közérdekű észrevételt tettem egy kisebb tárgyi hibával kapcsolatban, ami zavart,s ami azóta ki is lett javítva.

Továbbra sem kívánok kommentezni se itt, se más blogon, mert az egész szisztémával szemben vannak aggályaim, de nem szenvedek tőle, mindössze egy jelenségről írtam le a véleményemet általánosságban, semmilyen személyes színezete nem volt. Magára vette? Nos sajnálom, de mások kisebbségi komplexusa nem az én problémám. Éppenséggel az AVIVA jelölés kapcsán kibontakozó disputában rendkívül tetszettek az Ön fősodorral szembe menő, szellemesen pikírt hozzászólásai, amelyek pozitív kivételt képeznek az általam kifogásolt tendenciában. De erről itt nem volt szó, Ön viszont úgy tesz, mintha ismerne engem. Vagy talán így is van? Engem Győrffy Lászlónak hívnak, ahogy olvashatta, és Ön kicsoda?
Mert az üzenetem lényege abban állt, hogy én nem fogalmazok meg véleményt, csak ha a nevemmel vállalom, ami ugyan a blogok játékszabályai szerint nem kötelező, de bárki megteheti, úgyhogy ebben a pillanatban ez a párbeszéd egyenlőtelen, mert engem nem véd anonimitás, Önt viszont igen.

Üdvözlettel:
Győrffy László

iparterves 2009.10.05. 09:47:12

@dandy666:
Tisztelt Györffy úr ( már ha valóban ez a neve ), lehet, hogy "nem-vélemény", amit írt, de az is vélemény. Az önmeghatározása az egyik lehetséges meghatározás, a szövege pedig a befogadóban válik végleges szöveggé.
Magamra észrevételét nem vettem, miért is vettem volna? Az, hogy Ön általánosságban nyilatkozott meg a kommentelés tárgyi alapjainak hiányairól, szellemi silányságáról és a hozzászólók értelmi fogyatékosságairól ( amelyet a névtelenségnek tulajdonít, mintha nem lehetne valaki teljesen tökkelütött névvel együtt is ), az egy, rendszeresen feltűnő, elitistának látszó magatartás közvetlen lenyomata.
A spleen, a többiek értelmetlenségén való felháborodás, a " de mi mások vagyunk" érzése szokta uralni az ilyen "nem-kommenteket". Vagyis a súlyos lenézés.
Ehhez joga van. Miért is ne?
Hogy aztán engem is kiemelne a fősodorból, az már csak hab a tortán ( "milyen büszke is lehetek ám"!)
Én itt iparterves vagyok, ez a "nevem", ezen a néven vállalom az írásaimat.
A valódi nevemnek semmi, de semmi köze sincsen ahhoz, hogy mit írok.
Ön úgy gondolja, hogyha egy szöveget olvas, ami tetszik, akkor feltétlenül szükséges hozzá az írója neve? Ha pedig nem tetszik valami, az író neve ( és korábbi munkássága ) kiemeli a vacakságok tengeréből?
A névtelenség egyfajta egyenlőség, olyan alaphelyzet, amelyből elindulva mindenki megalkothatja magát.
Én pikírt vagyok, maga pedig fensőbbségesen lila.
Ez a munkamegosztásunk.

dandy666 2009.10.06. 00:57:47

@iparterves:
Tisztelt ip@rterves (vagy bármi)

Sajnos ki kell ábrándítsam, de a művészet egy elitista konstrukció.
Ó, és nagyon kérem ne találjon nekem munkamegosztást. Inkább a termékeny félreértések elkerülése végett próbálja megérteni a következőt: egyszerűen arról van szó, hogy ha egy művész a nevével (legyen az polgári vagy felvett) hitelesíti a művét, a bőrét viszi a vásárra, így van az egésznek tétje (és teljesen mindegy, mennyire ismert vagy nem ismert), a lényeg a konzekvencia. Mert az internet is csak annak a szellemi térnek a kiterjesztése, amelyben ezek a vállalt, visszakereshető produktumok megszületnek, de az "interaktív" blogok az egyenlőség illúzióját keltve a felhasználók tömegének csak a névtelen levélíró pozícióját nyújtják egy olyan virtuális karanténban, ahol épp amiatt burjánzik a zsigerből fikázó, alpári tónus, mert semmilyen tétje nincs. De ez is egy időtöltés, mindenki érezze jól magát!

Igen, valóban ez a valódi nevem, és mint mindenki másé merőben esetleges és jelentés nélküli, hisz nem magunk választjuk. Annyira nem jelöl semmit, mint a kitalált hülye nicknevem.
Vagy úgy gondolja, hogy a 6-os szám tényleg gonoszabb lenne mint a 7-es, vagy éppen a 8-as?
Ha ha ha.
Ugye nem?
Minden számjegy csak absztrakció, nehogy elhiggye az ellenkezőjét!

Halálos csók:
Győrffy L.

iparterves 2009.10.06. 09:37:25

@dandy666:

Néhány megjegyzés:
1. A kulturális kontextusa a 666-nak kiküszöbölhetetlen. Ezzel maga is tisztában van. Amikor ellene akarna beszélni, akkor még inkább.
2. Az interaktív blogok nem művészeti színterek és a bejegyzések nem művészeti alkotások. Vagyis: a gondolatmenete nem egyszerűen megbicsaklik, hanem téves.
3. A művészet nem szükségszerűen elitista, de nem szeretnék itt és most alapfokú művészettörténeti szemináriumot tartani, mert még kellemetlenül érintené.
4. Amióta a vallástól és a leghétköznapibb élettől elvált és mintegy luxuscikké vált a művészet, azóta próbálkozik a művészet azzal, hogy visszataláljon a "tömegekhez". A legutolsó nagy próbálkozás a nyomtatási eljárások új formáinak megjelenésével ( szitanyomtatás ) függött össze.
5. Ma, meglehet, a művész ( ki is az pontosan? )úgy érzi ismét: ő a sámán, aki megmondhatja, merre haladjon a világ.
Csak az a csúnya világ nem érdeklődik iránta ( lásd. Tracey Emin közéleti szereplését és annak visszhangját - utánanézhet a Timesban )

dandy666 2009.10.06. 09:59:22

@iparterves:
qurvhfcxsktk68g8vkofkd49gkbmfkz97kgkvfl
4i59i66zi9iktbfö5r48if8k8fffc@@r
ü79hhhhhi-------------gtititifturredsfvmzipxwers
torpgizkhigktof1111rdvcuxsfhruduedsépklionmbhkifdrfzthg66666666666666666666
qqwwőöööööööööööööööphbmgktigjfirfdurd44
ssss------------------öözibvnfhtghrufudzrhdfsrecxcyhftlhé4é3őkéiojggtkfidddddddddddddjtfjjdssshezfvvkgit
ttgkfifffffffffffffffdjrrrrufjnh
------yyyyyyyylhkgiztopfpedscmnvhiztbőőőőőősftúhűhóö79if46cvdhxy86mgv57tigjdf84jflxnsnahdh45gu687zi68t585ugjtr586ugj574fs
j4857turu475668gt54oto69oghtktk685ik4krfncndbru45867tuthfjdje475686999591929485ugö55555555555555555555555555555555555
5ö5ö6ö6ö9t95öö4ö39e8d8s845897öu9t6859rr56gfht43udshxncndsee you in hell

xxx
gyl

iparterves 2009.10.07. 09:22:41

@dandy666: Köszönöm.

Erre csak a szokásos magyar stílusba tusnék válaszolni.

F@ck you.

Ez akarta?

iparterves 2009.10.08. 16:55:24

Aki felizgult Kate Moss-tól, az most, ha teheti, az aranyozottként megvásárolhatja a művet, illetve annak "tervét", kicsinyített mását (?) - 37x29x22cm a méret - a Sotheby's-nél.
A becsérték 18-24 millió Ft. Előre!
süti beállítások módosítása