Képgyár

"Ilyet én is tudok csinálni."
"Ezt nevezik művészetnek?"
"Régen bezzeg tudtak festeni."
"Na, ezt én is kiraknám otthon."
"Afrikában közben éheznek."
Fotó, képzőművészet, építészet, látható és láthatatlan dolgok.

Friss topikok

IndaFotó képek

Linkblog

Ufóhívők és városvédők harca a Kálvin téren

2010.02.06. 21:14 Földes András

Futurisztikus üvegforma materializálódott a Kálvin téri aluljáró felett, ami olyan hatással volt rám, mint Neóra a piros kapszula. Körbenéztem, és szürreális térben találtam magam.

foldesandras: IMG 7313

Nem arról volt szó, hogy a fejemre esett az egyik szerelés alatt álló üvegpanel, nem is az építmény kinézete hatott sokkolóan. A póklábakon álló üveglencse inkább izgalmas formájú szerkezet volt. Viszont valószínűleg ez volt az az utolsó építmény, amivel a Kálvinon egy négyzetméterre eső stíluselemek száma átlépte a tolerálható küszöböt. Az érzékeim kitágultak, és rádöbbentem, a Kálvin tér lassanként Budapest legkaotikusabb, legátgondolatlanabb, legbizarabb terévé vált.

Az űrrovarok találkozása Ráday Mihállyal

Az aluljáró lépcsői felett trónoló tetőzet önmagában izgalmas formájú építmény. Érdekes a csúcstechnológiás üvegfelületek és a szecessziót idéző ívekben hajló lábak kettőssége és harmóniája. Az ívek és gömbölyödő felületek játékára épülő szerkezet azonban a nagyon szögletes üvegépületek közt olyan idegenül fest, mintha az űr mélységeiből érkezett óriás százlábú lenne, ami azért guggolt a metrófeljáró fölé, hogy kényelmesen felnyalja a mit sem sejtve érkező utazóközönséget.

foldesandras: IMG 7334

A jelekből biztosnak látszik, a Kálvin tér lesz az a hely, ahonnan az intergalaktikus rovarok megszállják a bolygót. Nem sokkal arrébb, a villamosmegálló felett ugyanis már régebb óta időzik egy kifejlett példány. A felnőtt űrszázlábú a hossza miatt elvesztette azt az esztétikus jellegét, amivel a közelmúltban leszállt gyermeke még rendelkezik. Alakja inkább piskótára emlékeztet, és a szecessziót idéző formavilág is olyan mesterkélt, mintha a tervező arra számított volna, magyarokon kívül más úgysem bukkan fel soha a téren.

Mindez azonban még mindig tolerálható lett volna, ha a várostervezők egy időutazásban hívő kis csoportja nem került volna időlegesen erőfölénybe a Városházán.

foldesandras: IMG 7335

Hogy pontosan milyen intrikák zajlanak a hivatalban, nem tudjuk, de nyilvánvaló, hogy a háttérben még a méregkeverést is bevető, piszkos hatalmi harcok dúlnak. A múlt szerelmesei ugyanis a hightechhívő tervezőket félresöpörve elérték, a kortárs tetőzet mellé XIX. századi, kovácsoltvas oszlopokat imitáló jelzőlámpákat állítsanak.

Bár vasgombos oszlopra szerelt jelzőlámpa nem létezett a múltban, a várostervezési szakembereink hiszik, hogy egy ügyesen tendereztetett időgép vásárlása után visszautazhatnak az időben, jól meghonosíthatják a praktikus találmányt, és így jelen korunkban nem lesz olyan bizarr az összhatás, mintha barokk stílusú villamosokat akarnának bevezetni.

A kandeláberfetisiszták kihasználták átmeneti erőfölényüket, és szabad tombolásba kezdtek a Kálvinon. A teret megszórták álrégi villanyoszlopokkal is. A girlandos kovácsoltvas oszlopok valóban megidézik az elmúlt boldog kort. Csak annyitól kell eltekintenünk, hogy akkoriban nem acélból készültek ezek az oszlopok, nem húsz méter magasak voltak, a gázlámpát imitáló üvegbúrában pedig tényleg gáz világított, nem elektromos fényforrás.

Az összképet tovább színesíti, hogy a klikk ereje nem volt elég a jelen teljes eltörléséhez. A téren megmaradtak az eredeti egy- és négykaros villanyoszlopok, amiket nyilván azért nem szeretnek a városvédők, mert egyszerűségükkel beleolvadnak a környezetükbe.

Nem kétséges, a kandeláberesek mindent megtesznek majd azért, hogy az írmagját is elpusztítsák a modern lámpaoszlopoknak. Kérdés, hogy mit fognak tenni az üvegépületekkel, amelyek előtt úgy mutatnak az álkovácsoltvas girlandok, mint Kiszel Tünde egy atomreaktorban.

foldesandras: IMG 7408

Ha a kandelábermániákus városvédők győznek, porig rombolják a két irodaházat? Ha a modernistáknak sikerül mérgezett kávéval kiiktatni a szomszédos irodákban körmölő ellenfeleiket, bevezetik a mágnesvasutat, esetleg ledózerolják a múlt századi épületeket? És mi lesz a tér képét évtizedek óta romboló panelszállóval, a Hotel Koronával?

A Kálvin tér kétségkívül a főváros egyik legizgalmasabb terévé kezd válni, ahol a Városháza bármely alkalmazottja megvalósíthatja elképzeléseit.
 

135 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kepgyar.blog.hu/api/trackback/id/tr741602809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bizsergefa 2010.02.06. 23:20:07

hát végülis nehéz még 20 embernek is egyhangúan tetsző dolgokat kreálni.. nemhogy ennyi embernek.. mondjuk amúgy pont leszarom.. elég messze vagyok Bptől hogy ne izgasson ha ilyen dolgokat építenek.. de azért kiváncsi leszek pár hónap múlva át lehet-e majd látni az üvegen :D

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.02.06. 23:20:38

a kalvinon a szalloda az igazan ronda, az uvegcsodak max nem illenek oda.

de ugy latszik, a szallodakkal csak a baj van, lasd a dunakorzo.

a nagyobb templomokat nem szoktak elsietni, a milanoi dom sincs teljesen befejezve, de az elmult 100 evben nem nagyon piszkaltak. elotte 500 evig igen...

cseger 2010.02.06. 23:22:16

bírom az ilyen önjelölt zseniket

Káposztakukac 2010.02.06. 23:23:01

@cseger: kurvát rövid u-val írják, te faszparaszt. kisegítőisiben gondolom ezt se tudták beléd verni.

@v-enji: azért a La Défense manapság világszerte mindenhol ismert és elismert (város)építészeti projektnek számít. Valami olyasmit terveznek a csepel sziget északi csücskére is. a sok prezervációs-fasiszta gondolom ott is inkább a lerobbant, elhanyagolt gyárépületeket tartaná meg.

Bűbájos 2010.02.06. 23:23:14

Amúgy nekem tetszenek az esővédő tetők, én szerintem jó ilyen kis ufó-tojásokat belerakni a városba, történelmi környezetbe is, kicsit olyan, mint egy installáció... de tényleg túl magas, meg ugye télen a hó, ősszel az eső, nyáron a napfény... pont ma mentem el alatta, nem működik

pdjames 2010.02.06. 23:29:06

Nem az a baj,hogy modern,hanem az, hogy nem véd se esőtől,se széltől,viszont k@564va drágának tűnik. És mi tart 3 évig egy felújításon? A környéken lakom,miért kell úgy közlekednem,mintha a lebombázott Bejrútban laknék? A troliból lehet látni az építkezést,rohadtul nem dolgoznak, kosz van,por,sár és palánkokkal van a tér lekerítve, az aluljáró lepukkant, cifra nyomorúság.

ambbay 2010.02.06. 23:37:35

"mint Kiszel Tünde egy atomreaktorban"

:DDD

Hmm.. 2010.02.06. 23:52:17

Nade:
"Az ilyen újtól rettegő szemlélet eredménye a Nemzeti Színház, meg a MÜPA, ami Nyugaton autógyárnak se menne el."

Azt a MÜPA-t fikázod, amit Nyugaton követendő példának tartanak? Hmm..

cseger 2010.02.06. 23:54:58

@Káposztakukac: ja
tényleg
köszi
olyan bölcs vagy
és még egy kérdés...
5 u-val kell írni vagy azt is rosszul írtam???

2010.02.07. 00:02:51

ha már bolygatjuk az IX kert....

lmv.hu/node/4897

Trejo 2010.02.07. 00:04:03

Az lenne a legjobb Budapesten, ha csak vályogházakat lehetne építeni és lovon járni! Kandeláber minek? Fáklyával is lehet világítani! :-)

nikkel odeon 2010.02.07. 00:05:59

@Káposztakukac: Csepelre tényleg mehetne minden, ami modern - ott nincs történelmi belváros, amit el lehetne rontani. De a Nagykörúton belüli szecessziós/eklektikus (...) épületeket nem kellene tönkrebarmolni.
Önmagában nem a modern épületekkel van a baj, hanem azzal, ha egy ámokfutó, önmegvalósító, nagynaklenniakaró építész, városrendező nem találja meg egy épület megfelelő helyét. Erre sajnos jópár példát láthatunk Budapesten is :(.

trafikuty 2010.02.07. 00:13:05

Oké, fikázni lehet, de a különböző tervezők figyelembe vennék a környezet és egymás stílusát. Így meg csak a koncepciók rohadt nagy katyvasza lesz a tér. Nézzétek má' meg a Kálvint, amikor még egységesen szép volt (45 előtt).

hererál · http://hulyeemberek.blog.hu/ 2010.02.07. 00:21:32

@ambbay: Sztem igenis illik oda, legalábbis sokan szeretnénk ott látni :D

cseger 2010.02.07. 00:23:26

@trafikuty: na ez valami volt , erre mit szólsz káposztabal@

KCB 2010.02.07. 00:36:17

@Nade: "Körbe kellene nézni a világ, de legalább Európa - valamit is számító - fővárosaiban, milyen merész megoldásokkal vannak tele! Igenis tetszik a Kálvin tér, XXI. század van, vagy mi"

Hát nagyon merész, talán fessük rózsaszínre a Nemzeti Múzeumot is, attól lesz igazán világváros BP!

KCB 2010.02.07. 00:41:40

@_zolesz: Azt ugye vágod hogy a Kálvin tér abból a 628 szögből ocsmány és csak ebből az egyből néz ki valahogy. Sokan fanyalognak hogy unalmas BP. De ez a belváros wazze, azért jönnek az emberek a belvárosba mert a gyönyörű régi épületeket akarják látni és nem ezt az ocsmány iroda üveg szart. Ott a MÜPA távol mindentől, lehet merészet csinálni vele de nem a Múzeum árnyékába!

maxwell murder 2010.02.07. 00:48:25

ez az egész egy rakás szar. a budapesti főépítész miért nem csinál valamit? a történelmi város jellegét kezdi elveszteni egész Budapest ezzel a sok szar modern baszással.

Káposztakukac 2010.02.07. 00:58:13

@Kerek Perec: gyönyörű régi épületek a belvárosban? melyik városról beszélsz te? budapesten lepukkant, málló vakolatú, rossz állapotú öreg házak tömkelegét lehet csak látni. annyi van belőlük, hogy néhány, mondom NÉHÁNY, nyugodtan eltűnhet, helyet adva új építészeti irányzatoknak. minden fejlett városban, még a jó állapotú történeti belvárosokkal rendelkezőekben is engednek az újszerűségnek. az építészet nem egy egy ember által befolyásolható folyamat, amit ilyen cseger színvonalú parasztok a saját ízlésüknek megfelelően formálhatnak, hanem egy többlépcsős, mutáción és szelekción alapuló evolúciós fejlődés. ha az építészet befogadja az üvegpalotákat, akkor előbb utóbb ez lesz a meghatározó irányzat, mint ahogy korábban a szecesszionista stílus vette át stafétabotot. mesterségesen ezt megtiltani egyszerűen badarság. az új irányzatok megjelenése jelenti a fejlődést a város számára. milyen lenne a kálvin tér az üvegpaloták nélkül? egy unalmas, szürke, piszkos felejthető semmi.

Case · http://streetartbp.hu/ 2010.02.07. 01:09:00

Élőben nem láttam még, de nem lenne ezzel nagy baj... ha akárcsak minimális mértékben is képes lenne bármelyik funkciójának ellátására, de mint korábban már írta valaki, sem esőtől, sem széltől, sem naptól nem véd, de legalább kurvamagas és így az indokoltnál sokkal inkább belebarmol az összképbe. Szóval ez így, ebben a formában egy totálisan öncélú suttyóság.

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2010.02.07. 02:24:36

szerintem ez így teljesen rendben van. vagy akkor a nemzeti múzeum sem illik a kiskörút képébe.

arcsy123 2010.02.07. 02:35:36

remek,nagyon megyerő jobb mint ha retro lenne vagy nagy semmi,ennyi
www.kenyeztetolehetoseg.5mp.eu

miszisz 2010.02.07. 02:36:15

Nálam az merült fel első kérdésnek, hogy ki foglya takaritani a madár szar a tetején?

Winettou (törölt) 2010.02.07. 02:44:24

Ez így együtt egyelőre: Vicces.

Lehet belőle kulturális sokszínűség is,szerintem meglehet még úgy is valósítani, hogy a teljesen eltérő stílusok jól kiegészítsék majd egymást.. :)

Az ember tényleg a 21-ik században fogja érezni magát, annyi impulzust kap 10 perc alatt, hja és a Kecskeméti utca átalakulása is érdekes lesz.. :)

Ha úgy kezeljük, mint egy összekötő pontot, ahol egymásba futnak ezek az értékek, akkor meglehet ezt még jól csinálni, bár nem lesz egyszerű:)

A magyar viszonyokat ismerve, a Kálvin térből inkább lesz majd egy parlament elé épített Durj Dubai-unk :)

Winettou (törölt) 2010.02.07. 02:45:57

@maxwell murder: csinált valamit: lemondott:)

@miszisz: az eső :)

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.02.07. 02:55:28

@halfevil333: na pont ezt akartam mondani. Ahelyett, hogy örülnének az első pesti steampunk konstellációnak :)

Kálvin teret meg évtizede definíció szerint lehetetlen elrontani, ott kell az ilyet kipróbálni :D

killercsiga 2010.02.07. 03:10:37

A Kálvin tér egy katyvasz. Szeretem.

GaZe 2010.02.07. 03:53:28

azert szeretnem ha le lenne irva - mert sokaknak lathatoan nem sikerult ertelmezni - hogy a post nem a regi-uj epuletekrol, designokrol szol, hanem a katyvaszrol, az ossze-vissza kuszasagrol ami a teren burjanzik, a kovetkezetes varosarculati rendezoelv hianya vegett (illetve, a post ezt a valamilyen okot probalja feszegetni).
szoval messze nem arrol van szo, hogy az uj epuletek jok-e, rosszak-e, kellenek-e.

bar, ezt a fajta kaoszt szeretik budapesten "EKLEKTIKnak" nevezni. (tobbnyire pont azok, akiknek koszonheto ez az allapot).

GaZe 2010.02.07. 03:54:36

azert szeretnem ha le lenne irva - mert sokaknak lathatoan nem sikerult ertelmezni - hogy a post nem a regi-uj epuletekrol, designokrol szol, hanem a katyvaszrol, az ossze-vissza kuszasagrol ami a teren burjanzik, a kovetkezetes varosarculati rendezoelv hianya vegett (illetve, a post ezt a valamilyen okot probalja feszegetni).
szoval messze nem arrol van szo, hogy az uj epuletek jok-e, rosszak-e, kellenek-e.

bar, ezt a fajta kaoszt szeretik budapesten "EKLEKTIKnak" nevezni. (tobbnyire pont azok, akiknek koszonheto ez az allapot).

Freelife 2010.02.07. 05:07:55

@Káposztakukac: Látod, hogy nem értesz hozzá...
A Múzeum klasszicista a biztosító szecessziós.
A kettő közé nem illik az üveg akvárium.
Még Párizsban is kirakták az egyébként ultramodern Defense negyedét a belvárosból. Ott nagyon jó ahol van.
Lehet, hogy neked tetszik, de nem ide való. Erről is szól ez a post.
A probléma, hogy aki dönt annak is kellett tanulnia némi esztétikát, művészettörténetet, stb. - Ehelyett (valószínűleg) pénzért befogta a száját és mindent aláírt.
Próbálta volna meg ezt nyugatabbra - északabbra. Már nem ott ülne, ahol...
Anno a várbeli Hilton szálló óriási vitákat kavart. Az is modern, de megoldották, hogy illjen a városképbe.

Berkela 2010.02.07. 06:49:30

hahá, Budapesten...

lancelotbéka · http://lancelotbeka.blog.hu/ 2010.02.07. 07:15:04

lancelotbeka.ingyenblog.hu/
kiváncsian várom,ET-mikor fog megjelenni a téren,és részegen gajdolni:ET haza....:)

don't 2010.02.07. 07:48:21

nekem tetszik...a kandeláber lehetne 1szerűbb...

tom sailor 2010.02.07. 08:12:53

Biztos, hogy az ufók hídfőállása a tér.
Aki ilyen magasra tervezte a százlábú üvegtetejét, az csak olvasott az esőről és azt hitte, az csak függőlegesen esik, tehát bármilyen magasra teheti a tetőt.

Viszont pozitívum, hogy nyárra olyan koszos lesz az üveg, hogy nem lesz gond az árnyékolással.

tobias2 2010.02.07. 08:31:25

Szerintem a múltbarévedő nosztalgiázókat meg lehetne békíteni egy-két jurtával a múzeumkertben, egy nagy turul-szoborral az irodaház tetején és konflisokkal a kiskörúton, a villamosok helyett. Ja, és a kandelábereket fatüzelésűre kellene cserélni...

kiskakas 2010.02.07. 08:34:56

Az első irodaház is görény a gyönyörűen felújított régi mellett (tán valamelyik biztosítóé? most így hirtelen nem ugrik be, sorry!)!
Szerintem egy MICISAPKÁHOZ hasonlít. A Múzeum utca sarkára épített, pedig egy elhagyott szellemtanyára!
Aki ezt megengedte, attól menten elvenném a diplomáját -persze, ha van neki egyáltalán!
A KORONA Szálló legalább igyekezett beilleszkedni a Kálvin tér hangulatába és az ott lévő épületekhez.
Nem egy nagy durranás az tény, de kellemesebb , mint az a két förmedvény!
Nyilván szépet terveztek a tervezői, de jó magyar szokás szerint minden "illetékes-, és illetéktelen elvtárs" beleszólt, okoskodott részt kívánt venni a dicsőségben , szegény tervezők meg kénytelenek voltak hagyni, ha azt akarták, hogy megépüljön a tervük !
Tönkretették a teret! Ezért ki a felelős ?

tom sailor 2010.02.07. 08:37:27

@tobias2: Ettől nyilván megszűnne a stílusegyveleg.

kiskakas 2010.02.07. 08:44:20

Hmm-nak:
ANemzeti olyan, mint amikor kezdetek megjelenni a lakberendezési boltok, ahol minden szemetet árultak, de leginkább egy bolgár tengerparti 3*-os szállodára hasonlít.

A MÜPA-t pedig mintha CSAUSESZKU -papa tervezte volna, a lila fényeivel, járhatatlan belső lépcsőivel és emeletenkénti panellakáshoz való-arányú toilettjeivel!
Előadás szünetekben a folyosón áll a sor!
Európa!

anagykamu 2010.02.07. 08:49:08

Figyelem.figyelem!
Histórikus kiállítás nyílt meg a Kálvinon!
Akarsz meglepő dolgokat látni a Gellért tér után máshol is (lásd tésztaszűrő)?
Hajrá!

kiskakas 2010.02.07. 08:50:34

a Múzeum utcai förmedvénynek olyan sok a bérleti díja , hogy üresen áll4 De sebeaj a NÉMET TULAJDONOSt kárpótolja a biztosítója!
Milyen alapon adták el egy külföldinek a telket?
Nyilván a korrupt városgazdák zsebét jól megtömték!
Bezárnám őket oda , mint börtönbe -élvezzék!

kiskakas 2010.02.07. 08:52:20

@tobias2:
Még a jurta is stílusosabb lenne!

blexpress 2010.02.07. 08:52:31

Kedves Mindenki!
Talán most áprilisban vége lesz a DEMszky őrületnek és elkergetik a jó büdös náthás pi.....ba az SZDSZ nevezetű förmedvényeket akik alkották ezeket a borzasztó építményeket a Kálvin téren...!!!
Szörnyű!!!!!Igaz az én életemben már nem fogom meglátni milyen is lenne az igazi Kálvin tér de talán a gyerekeimnek a gyerekei azok meglátják.

blexpress 2010.02.07. 08:55:20

@kiskakas: Egyetértek !!!!Hát ki lenne a felelős? Az SZDSZ nevezetű förmedvények!!!!

Idet 2010.02.07. 08:55:22

@Káposztakukac: 1. Nem az épületek mai állagát kell nézni.
2. Ne parasztozzunk, ha lehet!
3. Mutáció, szelekció, evolúció? Ezek csak biológiai lényekre értelmezhetőek. A házak nem osztódással szaporodnak, hanem emberek tervezik és építik őket. Ők aztán mutálódnak, az biztos.
4. Senki sem akarja az üvegszörnyetegeidet megtiltani, csupán qurvára nem illenek oda, (Kálvin tér), ahol most vannak. Vannak szép üvegszörnyetegek is, ezek nem azok.

blexpress 2010.02.07. 08:57:12

@miszisz: Én az SZDSZ vezetőit arra ítélném hogy a hátralévő életükben a madár szart pucolják egy tál rízsért naponta.Jó ötlet mi?

monyon le 2010.02.07. 08:57:20

Bécsben feszített ponyvás villamos megállók vannak, Grazban a folyó közepére építettek egy full üveg és acél csiga alakú építményt, Barcelonaban a kikötőben a város közepén egy Plaza áll! És?
Építettek volna jó kis retro narancssárga bódékat mint megállókat mint annó, mert az illik bele a város képbe?

A gáz a MINŐSÉGE ezeknek az építményeknek! Hegesztési varratok a képen höhö..., de a kandeláberek se stílus tiszták.

tobias2 2010.02.07. 08:57:39

@kiskakas: Igen! A biztosító épületének a tetejére pedig golgotát építeni! A kínai pagoda még nem tudom, hol legyen...

Morzsi36 2010.02.07. 09:05:27

Megmondták már, csak összegezném:
1. Ezek a fedelek diszfunkcionálisak (Budapest összes eddigi aljuljárókijárata elvolt fedél nélkül), a villamosmegállóban levő meg olyan magas meg keskeny, hogy semmit nem fed le. Ja, a Közgáz előtt meg tele van hóval az aluljáróból feljövő mozgólépcső, ott nem ugrott be, hogy azt viszont le kéne fedni, mert árt neki a víz.
2. Nem illenek a környezetbe (akinek tetszik, alighanem csak a fotókat látta, az igazit nem). Elsőre hátrahőköltem, mikor megláttam az aluljárósat. Gondolom, lesz még vagy hat ilyen.
3. A kandeláberek a városban szinte mindenhol borzasztóak, még a Szabadság-hídra is szereltek négy, korábban sosem létező izét, tönkretéve vele a híd vonalvezetését.
4. A káosz érzékeltetéséhez én még hozzátettem volna az újonnan lerakott járdaburkolatot is, amely egy K betűt formáló, betonból kiöntött izé. Egyrészről igénytelen kivitelű, másrészről éles kontrasztban áll a belváros által éppen lerakott mészkővel meg (?)gránittal. A Királyi Pál utcánál ötletesen megoldották az illeszkedés problémáját, az utolsó 10 métert megcsinálták aszfaltból...
Akinek tetszik, menjen oda (jöjjön ide), sétáljon egy kicsit.

Fricy · http://epitos.blog.hu 2010.02.07. 09:07:02

Azt nem értem igazán, hogy miért most kezdtek el ezen problémázni a városvédők. Évek, leírom mégegyszer: évek óta ismertek a tervek a Kálvin tér rendezésére vonatkozóan, amin mindig is szerepeltek ezek az aluljárólefedések. Ha akkor nem volt probléma, akkor most hirtelen miért lett az.
Nekem személy szerint semmi problémám velük. Sok hasonló jellegű építmény található külföldi nagyvárosokban is hasonló jellegű beépítettség mellett.

wwolf 2010.02.07. 09:07:47

Nem jo a hasonlat. Szerintem az egyik olyan ritka hely ahova Kiszel Tunde passzol, az egy atomreaktor belseje.

Idet 2010.02.07. 09:08:55

A baj az üvegmonstrumokkal többek között az, hogy tökéletesen takarják, illetve elnyomják a Múzeumot, a templomot és a Ráday-Kálvin tér sarkán létező pár régi, klasszicista házat, amiket a változatos történelmi folyamatok egyáltalán meghagytak.

Bp. pesti oldalán nagyon kevés műemlék maradt fenn, jóval kevesebb, mint Budán, pedig ott sem hemzsegnek, kivéve a Várat. Muszáj volt ezt mindenokvetlenül tönkretenni? A Kálvin tér Bp. egyik legbarátságosabb/egységesebb/kedvesebb szeglete volt. Volt.

Akik ezeket a dolgokat a Városházán engedélyezték, ha azok a hunyók. Nekik kellene naponta lemosni az üvegkasznikat, meg nyáron ezer fokban bennük dolgozni.

zugyegee 2010.02.07. 09:09:22

épitész lennék vagy mi. nagyon szeretem a régi, jó stilusú házakat. sajnálnám, ha eltünnének, mert komoly értéket képviselnek a véleményem szerint. de nem szeretnék skanzenben élni. az archaikus és modern nagyon is megfér egymás mellett, sőt egymást erősitik a kontraszt miatt. persze ésszel és kellő szépérzékkel kell csinálni.
szerintem a Kálvin tér egyáltalán nem zavaróan kaotikus. nem a legjobb összhatású ugyan, de aki a háború előtti térre vágyik, annak ott vannak a középnyugat európai régi városok központjai. egyik olyan mint a másik (aki egyet látott, az látta az összeset). nekem igy jobb Budapest, mintha egy szolgaian archaizáló unalmas város lenne. nem minden rossz egyébként, ami nem tetszik maradéktalanul, mert igy nyújt élményt a város.

zzss 2010.02.07. 09:16:16

Ha gondoljátok a tervezőne itt lehet gratulálni:

www.kozti.hu/person.php?lang=HU&id=12

szerintem mindenképp tegyétek meg!

Ehhez még az is hozzátartozik, hogy a hajlítottüveg felületek iszonyat drágák.

tényszerűen 2010.02.07. 09:16:26

Az a legnagyobb gond, hogy a fővárosi tervtanácsnak nincs vétójoga, csak javaslattételi joga. Másszóval, ha a beruházó betartja az építési engedélyezési eljárásról szóló jogszabály előírásait - ebben nincs szó esztétikáról !!! -, akkor meg kell (!) kapja az építési engedélyt.
Akkor miről is kesergünk??

Idet 2010.02.07. 09:22:16

@monyon le: Ha a szomszédod kútba ugrik, te ugrasz utána? Miért érv az, hogy másutt is vannak elmeidióta ötletek, amiket aztán elmeidióta várostervezők hagynak megvalósítani?

NEM a modern építészet ellen ágálok, csak a stílustalan, környezetkíméletlen, korrupció-alapú ingatlanfejlesztés ellen!

Most építettek Amalfiban (Niemeyer) egy koncerttermet a tengerpartra, ami egy szépségesen görbülő betonhéj, egyesek Szemnek hívják (a görbület szája miatt), szerintem a kürtőscsiga alakját idézi. Nagyon jól illeszkedik, és ultramodern.

zugyegee 2010.02.07. 09:23:34

aki Párizzsal, meg a défensz negyeddel, jön, az vegye a fáradtságot, hogy utána néz. a franciák sem olyan sötétek, hogy azért hozták volna létre, hogy a modernisták játszótere legyen és a modernet egy gettóba zárva tudják le. a défensz egy városi térformálára vonatkozó projekt, nem egyedi épületek véltlenszerű gyűjtőhelye, hanem ott a városszövet a lényeg. a kialakulásának időpontja miatt vannak ott modern és kevésbé modern épületek, amik egyébként stilusjegyeiket nézve nem egységes épületek.

Nade 2010.02.07. 09:27:11

Hmm.. 2010.02.06. 23:52:17

Lécci' egy-két hivatkozást, hol tartják "követendő példának" a MÜPA külső megjelenését (!), merthogy most itt erről beszélünk!

Idet 2010.02.07. 09:30:21

@zugyegee: A skanzen, archaikus+modern dologban egyetértek.
A Kálvin térben nem. Azt a kibombázott telket nyilván be kellett építeni, ez nem kérdés. De miért így?! Az üvegkasznik lehettek volna alacsonyabbak, és akkor nem takarnák mindkét felől, Szabadság híd-Astoria, A Múzeumot stb.
Hogy milyen formákat látna az ember szívesebben, szögletes, hegyes, éles formákat, vagy gömbölydedebbeket, amik nem olyan ridegek, az nyilván ízlés kérdése. A Biztosító sarkai is lekerekítettek, ha jól emlékszem.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.02.07. 09:35:15

@Káposztakukac: Hát igen, vannak a "barokk-fasiszták", meg vannak azok, akik abból élnek, hogy a "barokk-fasisztákra" hivatkozva bármilyen szart védelmükbe vesznek. Ez utóbbiak semmivel se jobbak.

Így ugyanis szépen el lehet kenni azt - amit egyébként a régi épületekre nézvést Te magad is kiemelsz, de úgy látszik, nálad ez csak a régiekre vonatkozik - nevezetesen, hogy azok is lehetnek értéktelen szarok.

Idet 2010.02.07. 09:35:55

@tényszerűen: Hát erről, végsőfokon. Remélhetőleg lesz új városvezetés, kevésbé béna és korrupt, mint ez.

fromdtod 2010.02.07. 09:38:01

Na akkor azt nem értem, hogy mit kellett volna a két üvegépület helyére építen ia Kálvin téren? Mert sztem manapság egy szecessziós stílusú épületet nem szabad építeni. Nem az a kor? Az az építészeti stílusnak vége. Ha abban a stílusban épít, akkor szimpla utánzat lesz, mint a kis gipszputtócskák. Arra sem lehet azt mondani, hogy barokk...
Sztem két dolog van azzal az épülettel elbaltázva. Sztem nem minőségi anyagokból történt az építkezés (de ez csak külsőleg ránézve gondolom), illetve szimpán takarítani kéne... , ami ha be lenne lakva meg is történne.

Azért azt megjegyezném, hogy az "illik" az egy rendkívül subjektív kategória. Erre nem hiszem, hogy bármely vitában hivatkozni lehetne.

bago 2010.02.07. 09:42:31

@Nade: Csatlakozom. A müpa valamiféle kulturális beruházói díjat kapott az ingatlan-hasznosító brancstól. Amúgy ormótlan, szedett-vedett, tizedszer kell odamenni, hogy az ember kicsit otthonosan eligazodjon benne. A fő értéke, persze, a nagyterem - bocsánat (fölállok hozzá) a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem - amibe délamerikai fapadlótól föstött beton szépségekig minden bele lett nyomva, koszt vasz koszt. Többségünk fülének 5 milliárddal kevesebb és egy kényelmesebb foyer is megtette volna.

bago 2010.02.07. 09:45:32

@Idet: A városvezetés egyszerűen tehetségtelen volt, ami alatt kivirágzik a korrupció. Viszont tartani lehet, hogy a következő alatt a Nemzeti Színházzal illusztrált giccsparádé virágzik ki. (Amit Luzskov tesz Moszkvával.)

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.02.07. 09:48:16

Ez az írás csak egy ujjgyakorlat? Mert cikknek elég karcsú. Gondolatébresztőnek elmegy.

A Kálvin meg egy katyvasz szar.
Zéhalmáégyi szüljön sünt virágcsabával egyetemben. Schneller egykori főépítész meg ott kapjon hasmenést ahol a legkevésbé számít rá. Ők basazták el végleg a teret. A kandeleáberszekciók harca csak savanyú hab a romlott tortéán. Legjobb lenne ha mindegyikük elhúzna a vérbe, és Budapetset hagynák békibe!

bago 2010.02.07. 09:48:52

@fromdtod: Ide valóban csak mai stílben lehet építeni, de olyat, ami nem tolja csúnyácska pofáját ilyen otrombán a klasszicista múzeum és az eklektikus biztosító közé.

bago 2010.02.07. 09:53:50

@kiskakas: igen, müpáról egyet gondolunk és tapasztalunk.

Idet 2010.02.07. 09:54:09

@bago: Luzskov? Megnézem!

A MÜPA-hoz nem merek hozzászólni, építészet-szakkérdésekben laikus vagyok. Egyszerűen,...valahogy hátborzongatóan rideg számomra. Állítólag a Bartók Koncertterem akusztikája kiváló. Lehet, hogy ezzel egyenes arányban vannak a jegyárak is... ill. exponenciálisan emelkednek...

Idet 2010.02.07. 09:57:04

@városjáró: Savanyú hab a romlott tortán? Jajj, ez nagyon jó! Abszolut találó, ha szabad megjegyeznem.

Funkerman 2010.02.07. 09:59:45

Azért én a Kálvin térre -a Dunától egy köpésre- valami olyat építettem volna, amin nem fúj keresztbe-kasul a szél -10 fokban. Minden reggel jót nevetek, amikor arra bringázok. Kellemes lehet ott várni a villingert.

beszélő 2010.02.07. 10:10:45

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a kamarák a regisztrációs díjak, tagdíjak szedése, mellett a mérnökök számára a szakmai színvonal emelése céljából milyen üzenetet képvisel.
A kredit pontok árulása hasonlít a középkori bűnbocsájtó cédulák árusításához.
A legtöbb kredit pontos előadás a gyártók portékáinak ismertetésére szolgál.
Régen ezt a feladatot a Tervezési Információ-ban és az ÉTK által forgalomba hozott kiadványok magas színvonalon kezelték.
Ma tisztelet a kivételnek, a kamarák nem képesek helyettesíteni azt a nélkülözhetetlen szakmai színvonalat a továbbképzés, irányítás, ellenőrzés területén amelyet az Antal kormány előtt az építésügyi minisztérium szakember gárdája ellátott.
Az Antali örökség óta ez az ágazat és szakember gárda frusztrált, és kirekesztett a társadalmi politikai vonulatokból, helyettük szakmai ismeretek és intelligencia nélküli "polihisztorok" hintik az igét és mondják az "igazat".
Az építész szakma és országunk a kátyúból addig nem keveredik ki, ameddig nem lesz az országnak olyan vezetése, ahol az építési ágazatot minisztérium, szakemberekkel irányítja éppen úgy, mint ahogyan a közlekedési ágazatot sem vezetheti orvos, vagy jogász.

Tooomi 2010.02.07. 10:11:34

Épp a kálvinon laktam,nemrég költöztem el.Nagyon okosan volt megtervezve a villamosmegálló átadása,Megcsinálták az utat,a sineket és a villamosmegállót,kb 1 hónapig az utasoké lehetett a megálló,lezérták 2 hétre mert felépítették a vilimegálló fém álványzatát.1-2 hónapig megint az utasoké volt a megálló,ezután egy nagy essőzés,aluljáró beázás kellett ahoz,hogy rájöjjenek hogy a fém tartószerkezet felé plexiket is kéne rakni,megint lezárták 2-3 hétre a megállót,de nagyon érdekes volt,ahogy beázott az egész már le is volt fedve a vilimegálló,persze ez sokat nem ér mert a szél ellen nem véd,nap ellen sem,eső ellen is csak éppenhogy.
Vicces

Hableány 2010.02.07. 10:14:19

A villamosmegálló, és ami konkrétan azzal szemben van(budai irányban állok) nekem tetszett.
A múzeumos részt nem láttam.
Annak azért örülnék, ha maradna régi stílusú épület és nem lenne 10 év múlva minden szürke és üvegből vagy műanyagból.

KCB 2010.02.07. 10:20:45

@Káposztakukac: "gyönyörű régi épületek a belvárosban? melyik városról beszélsz te? budapesten lepukkant, málló vakolatú, rossz állapotú öreg házak tömkelegét lehet csak látni. annyi van belőlük, hogy néhány, mondom NÉHÁNY, nyugodtan eltűnhet, helyet adva új építészeti irányzatoknak."

Nehéz érvelni és talán felesleges is olyan ember ellen aki azt mondja hogy dózerolják le a történelmi belvárost és építsenek helyette egy aktuális stílus irányzatnak megfelelő várost. Te kevered Budapestet Sztálinvárossal és Hirosimával. Ott lehet ilyen viccekkel próbálkozni, de több száz éves épületeket felhúzni ma már nem lehet... Rendkívül szomorú hozzáállás hogy a régi épületeket a felújítás helyett lerombolnád. Mivel ezek statikailag rendben vannak, csak felújítani kell őket. Ha nap mint nap jársz a belvárosban sok olyan épületet találhatsz ami rogyadozónak tűnt, de felújították és úgy néz ki mint ha ma építették volna és illeszkedik a belvárosba. Persze sokkal célravezetőbb lerombolni és a 3 szint helyére felhúzni egy 5 szintes akváriumot. És valakinek ez még tetszik meg modern. Javaslom nézegess szoci vasbeton épületeket amik 30 éve szintén modernek voltak...
Még valami, azt ugye sejted hogy a turisták minden városban a belvárost látogatják leggyakrabban, mert nem érdekli őket a modern irányzat. Szerinted mi különbség lenne Bécs, Prága és Budapest között ha mindenütt ezek az üvegpaloták lennének. Na, kár érted a szó is...

gabesz: 2010.02.07. 11:03:30

Szerintem a cikk lényege túlságosan is a sorok között van. A város vezetésben nem képesek kompromisszumos megoldásokat találni csak végletekben egymást szekáló építészek és város "tervezők" vannak. Vagyis.. nem úgy kellene gondolkodniuk, hogy

" te leakarsz minden eklektikus házat bontani, hogy üveg és gránit plázát építs -akváriumot :)-... Te meg megakarsz védeni minden rozzant elavult omladozó belvárosi vázat..."

Amíg nincs kompromisszum hagyományosan és a modernebben gondolkodó építész között és nem enged egyik se , egyik se bízik a másikba, addig ilyen terek jönnek létere és ez még a jobbik, de lesz majd ennél rosszabb is ha nem képesek dűlőre jutni egymással... addig meg mindegyik kap majd egy kis felületet, ahol ki éli magát.
Na ez nem működik.

Az egyik egy új iskolában tanulta az építészetet és város rendezést, a másik meg a régiben és mind a kettőnek van előnye, csak a hozzá nem értő hivatalnokok száját kellene befogni.

Hmm.. 2010.02.07. 11:19:08

Nade 2010.02.07. 09:27:11

Nem kellett volna magad nagyon megeröltetni, elég lett volna a wikipédiát megnézned.

bago 2010.02.07. 11:49:40

@Hmm..: Oké, idézet a müpáról szóló wiki lapról: "A Művészetek Palotája 2006-ban elnyerte az építész szakma legrangosabb nemzetközi elismerését, a FIABCI (Nemzetközi Ingatlanszakmai Szövetség) Prix d'Excellence-díját, a nagyközönséget kiszolgáló épületek különleges kategóriájában."

Vagyis egy befektetői sikertörténet. Lapozzunk lejjebb a wikin: "Az Állami Számvevőszék 2007-ben megállapította, hogy már a kezdeti kormányzati előterjesztések, határozatok sem voltak megalapozottak. Nem készült például piacfelmérés, hatástanulmány, gazdaságossági és költség-összehasonlító számítás."

Mafla Hmm..

plimplim 2010.02.07. 11:57:07

Hát igen, sajnos a Kálvin tér egyre gyatrábban néz ki köszönhetően az elmúlt évek fejlesztéseinek. Ezek a "modern" micsodák még csak elmennek valahogy, bár nyilván nincsenek összhangban a századfordulós kandeláberekkel, amelyek inkább stílusosak az adott helyen, mint bármi más új. Na de, az a két OCSMÁNY, egyáltalán NEM TOLERÁLHATÓ ÉPÍTMÉNY, amit a múzeum mellé odahánytak és amit kivitelezési problémák miatt a megrendelő évekig át sem vett(!), egyszerűen BORZALOM. Nem is értem, hogy magára/magukra valamit is adó építész/építészek, a hely ismeretében, hogyan tervezhetett/tervezhettek a Kálvin térre ilyen, még modern épületnek is ronda, valamit?????? Arról nem is beszélve, hogy a kerület önkormányzata,illetve ha volt beleszólása, akkor a fővárosé, miképp engedélyezhette ennek a szánalmas üveg-acél borzalomnak a létrejöttét? Ez örök talány marad számomra. Amikor csak a Kálvin téren járok a gyomrom és az öklöm is görcsbe rándul attól a látványtól, amit az a két vállalhatatlan tákolmány nyújt. Egyszerűen nem megszokható, mert oda nem illő valami mindkettő. Mindenesetre ajánlanám figyelmébe az illetékeseknek,hogyha rájuk tör az olthatatlan bontási vágy Budapesten, akkor ezt a két szürke, semmitmondó és egyben városképrontó vizuális szemetet bátran dózerolják el. A kutya sem fog sírni utána...

damogran_ 2010.02.07. 14:09:35

A fanyalgóktól kérdem: láttátok-e már Londont? Sztem a világ egyik legkirályabb városa. Össze-vissza dobálták a régit az újjal. Na ott aztán van: régi értékek megőrzése-fejlődés-innováció. Ez kéne nekünk is.

R. (nő) 2010.02.07. 14:43:53

szerencsére úgyis mindenki a kirakatokat meg a nők mellét nézi, úgyhogy a káosz nem okoz majd országos szintű összeomlást. sőt semmit sem okoz.

és egy üzenet:
kedves F.A.!
imádom a cikkeit, mindig örömmel klikkelek, ha meglátok valami újat és élvezettel olvasgatok: mind tartalmilag, mind formailag kiemelkedőnek tartom a munkáját. mindazonáltal engedje meg, hogy egy halk kritikai megjegyzést súgjak Önnek: kiszeltündézni nagyon olcsó dolog, nem illik az Ön által eddig megszokott színvonalhoz.

tisztelettel: R.

Lehotai · http://kosztolanyidezsoter.blog.hu 2010.02.07. 14:46:40

azt nem tudjátok, hogy az Astoria felé néző kijárat fölött is lesz-e ilyen kalicka?

anyátok 2010.02.07. 18:40:53

Egyébként egyetértek Plim-plimmel.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.02.07. 19:02:19

@airdace: Szép látványtervek. Kár hogy a kidolgozás sokkal silányabb lesz/lett. Pláne a konkrét lépcsőfeljárók, és azok burkolata/korlátja. Ócska 70-es évek. És ilyenkor már dögmindegy milyen frappáns volt valaha a terv/tervező. Mert nálunk a várost nem a mérnökök tervezik, hanem a kőművesek.

mtibor64 2010.02.07. 20:02:36

Már a két üvegförmedvény is rettenetesen néz ki a téren.Aki ezt így jóváhagyta,azzal egész nap nézetném

Avalokitesvara 2010.02.07. 22:56:33

íme a két "szépség" - komolyan nem értem kinek tetszhet ez, főleg itt
epiteszforum.hu/node/5134

itt a 4, kép mindent visz
epiteszforum.hu/node/105

A világvárosos meglátásokra azt mondanám, hogy Prágában érdekes mód sokkal több turista van, mégsem fáklyával világítanak a barokk-fasiszták meg jurtákban laknak, egyszerűen megóvták a történelmi városrészt és érdekesmód erre kíváncsiak a külföldiek is. Londonban azért nemesebb anyagokkal dolgoznak és ötletesen építik be a régi épületek közé a moderneket, illetve pótolják ki a foghíjakat, nem ilyen hivalkodóan és otrombán.

Ezt a próbálkozást a Kálvin téren nem említeném egy lapon a Louvre üvegpiramisával vagy a British Museummal
www.britishmuseum.org/visiting.aspx

Ez az egész a Kálvin téren egy merénylet a belváros ellen, egy lapon említendő Óbuda lerombolásával és elstílustalanításával. De az elhanyagolt Vár láttán is ugyanúgy elszorul a szívem...

Inkább hagyták volna ott a Kálvinon Pataki Ágit, még azzal is jobban jártunk volna.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2010.02.08. 07:47:03

@Avalokitesvara: Prágát nem bombázták szét a második világháborúban. Sőt, a századfordulón sem rombolták le a komplett barokk városközpontot, mint Pesten. Ez két teljesen más jellegű város. Budapest a hiedelmekkel ellentétben nem egységes stílusú, hanem nagyon is változatos. Ezt a hagyományt folytatja a Kálvin tér is. Az új irodaházak tartják a tér organikus formáját, de új stílust hoznak be (a Nemzeti Múzeum kitakarása pl. elég hülye érv, a lebombázott ház ugyanúgy kitakarta, teljes joggal, mivel a múzeum a körúton van és nem a téren).

Egyébként meg Prágában is találni ilyesmit, a két kép a Vencel téren, ill. mellette készült:
yfrog.com/09p1010709mj
yfrog.com/09p1010711nj

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.02.08. 09:15:45

Vársképp-ék is megénekelték a teret majd' egy éve. Szétkommenteltük a témát akkor is. A téma kimeríthetetlen - sajnos.

varoskepp.blog.hu/2009/03/18/a_kalvin_terrol

A Sherman megsérült, végzünk vele 2010.02.08. 11:11:59

Nem lehet csodálkozni Budapest épületeinek, arculatának sorsán, ha olyan ,,építész" lehetett évekig Budapest megbízott főépítésze, aki a Kálvin téri egyik üvegházszörnyet tervezte: Beleznay Éva.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.02.08. 11:35:53

@A Sherman megsérült, végzünk vele: Ezt már másodszor olvasom, de továbbra sem értem. Szerinted Beleznay tervezte a Kálvin Centert? Nem kevered Z.Halmágyival?

Furamadár 2010.02.08. 15:52:31

@Tooomi: A poén a dologban, hogy a Baross utca végénél levő üvegtető azóta is beázik. Legalábbis 2-3 hete, amikor éppen olvadt a hó, beázott.

Jó röhögtem kínomban... Megint elszórtak az adómból pár százast.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2010.02.09. 20:54:56

jó kis példák magyar és európai foghíjbeépítésekre: kek.org.hu/beepitve/

Jelezném pl., hogy az a Citroen bemutatóterem a Champs-Elysée-n van. Bár azért láttam már jobb kortárs épületet is.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.02.09. 22:43:43

@airdace: A magyar példák fele csúf, mint a dög, egy részük meg nem is klasszikus értelembe vett foghíj (kesztyűgyár). De valóban akad jó példa is. A KC11 speckó épp a "nemjópélda" kategóriába esik.

MÁS!
Mi a túró tart tart még a Kálvinon, amitől képtelenek befejezni legalább a felszínrendezés első (Múzeum u sarok, lépcsőlejáró) ütemét?

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2010.02.11. 01:53:31

@városjáró: Nagyon fifikás válasz, de melyik fele csúf?
Ami nálam nem üti meg a szintet, az a First Site (Kossuth u.) és a Lovag utcai ház. A többi szerintem izgalmas és jól eltalált. Nekem pl. nagyon tetszik az egri (nekik ugye nem..), én nem ismertem korábban. A Magházat is nagyon bírom, jó a félig nyitott udvar hangulata, bár kifelé kicsit hideg a ház.

A Baross utcánál tényleg félbemaradtak a dolgok.. Lehet, hogy elfogyott a pénz. Pedig jó lenne, ha a Kecskeméti utcával egy időben adnák át a Baross u. torkolatának sétálóövezetét.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.02.11. 06:58:59

@airdace: A First Side (mint ahogy a River Park, vagy a Kesztyűgyár) nem volt foghíj! Ott állt egy-egy hibátlan állapotú épület korábban.
Az igazi foghíjak esetében számomra csúfnak mondható a Práter bérház, Lánchíd-hotel, Magház, Akác ház, az egri lakóház, és természetesen a Kálvin Center. Persze kizárólag utcakép szempontjából - hiszen legtöbbünk ezt kénytelen naponta vizuálisan benyelni.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.02.11. 07:03:07

@airdace: Elfogyott a pénz?! Kac-kac-kukac! :))) Maximum "eltalicskázták"...

Ungabunga · http://hatter24.hu 2010.03.26. 15:23:46

Hát nem a legszebb, de legalább a neki szánt funkcióját töltené be :S. Most jött egy indexes cikk, hogy beázik pff.

Zb74 2010.03.29. 11:39:35

"Ha a kandelábermániákus városvédők győznek, porig rombolják a két irodaházat?"

Őszintén remélem, igen.
süti beállítások módosítása