Képgyár

"Ilyet én is tudok csinálni."
"Ezt nevezik művészetnek?"
"Régen bezzeg tudtak festeni."
"Na, ezt én is kiraknám otthon."
"Afrikában közben éheznek."
Fotó, képzőművészet, építészet, látható és láthatatlan dolgok.

Friss topikok

IndaFotó képek

Linkblog

Szomorkás szuvenírek Horvátországból

2010.07.18. 17:53 Földes András

 Horvátország csodás tengerpartjairól, csapnivaló konyhájáról és a festői környezet által sem csillapított betonozási mániájáról nevezetes. Hvar szigetén bóklászva vetődött fel a kérdés, hogy mit csináltak a horvátok, amikor még nem voltak turisták, akikre rásózhatták volna az ötlettelenül elkészített halételeket, sem pedig beton, aminek terítésével elüthették a turistaszezonok közti időt.

foldesandras: P1000162a

Nézze meg az összes fotót nagyban >>>

A régi horvátok nyilván hajóikon keringve halászgattak, akik meg nem, azok hajókat készítettek. Ez utóbbi foglalatosságra utalt a véletlen felfedezett hajóépítőműhely, ahol az idős mester a láthatóan nagyobb járművek elkészítéséhez alkalmas gépek közt már csak vitrinbe való hajómaketteket készített. A nyári újságírás jegyében, de az élet kevésbé napbarnított oldalát sem feledve néhány szomorkás kép a mesterségből lett szuvenírgyártásról.

foldesandras: P1000188a

Nézze meg az összes fotót nagyban >>>

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kepgyar.blog.hu/api/trackback/id/tr712159202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ÖREG 2010.08.09. 05:42:26

Maszlina, szmokvica,és prosek. Na és halászat. Olajbogyót, fügét és bort termeltek, illetve halásztak. Kősáncokkal szabdalt táj a régi termelési mód emléke. Néhány helyen még áll, általában a kikötőben, a régi, gyakran már romos olajütő.Ezek a termelési ágak eltartották a parti népességet.Nagyon szép világ volt.Láttam.

hal1fan 2010.08.09. 08:31:52

@ÖREG: Nagyon szép világ az most is, de már csak az emlékekben... Kérdés, hogy ez a kissé idealizáltnak tűnő világ a lakosság mekkora hányadának volt valóban szép, védhetetlen kemény életvitelével. De hogy a halételeik fantáziátlanok lennének, vagy hogy a konyhai remekek ne lennének most kielégítőek az ott üdülőknek, azt határozottan vitatom. Többször is fantasztikusan kellemes heteket éltem át H.- ban. Bármikor szívesen térek vissza.

iparterves 2010.09.02. 17:52:17

1. FA nem kell ám Horvátországba menni.
2. Ha már ott van, nézzen el Pulába, Splitbe vagy Biográdba. Már ha a modernista lelkülete bírja a történelmi emlékeket ( l. Nagy Lajos )
3. A beton és a kő, amelyből rengeteget használnak, egy olyan úthálózat kialakításának alapanyaga, amely révén ma FA személygépkocsijával a szigetére 6 óra alatt eljuthat a korábbi tötymörgéses utazás helyett.
4. Nem tudom, mit csináltak a horvátok, de hogy a városaik tiszták és élhetőbbek, mint a hazaiak, az már szent.
süti beállítások módosítása