A kortárs fotográfiában egyértelműen divat lett a hideg, távolságtartó, realista, minimalista irányzat. Ezekről a képekről egyetlen gyors pillantással nehéz is eldönteni, hogy nem valami hétvégi fotós véletlen kattintásáról van-e szó, ami pont akkor sült el, amikor a nagybácsi váratlanul lehajolt cipőt kötni, a képen pedig csak a komponálatlan háttér maradt.
Legalábbis elsőre tűnik komponálatlannak a fotó, mert ha tüzetesebben vizsgálja a néző, akkor kiderül, a jellegtelen téren mégis érezni a művészi tervezettséget. Az üres kulisszákon olyan finom jelek fedezhetőek fel, amelyek, ha az embert nem lökdösik pezsgőtől felhevülten szocializáló megnyitódzsánkik, akkor történeteket, vagy akár egész életeket rajzolnak ki.
Talán a valóság és a fikció furcsa keveréke vonzhatta a Karton galéria megnyitójára Princz Gábort, aki az évtizede húzódó Postabank-ügy végső ítélethirdetése után igyekezett elvegyülni az alteros közönségben.
Aprólékosan nyírt menedzserkörszakállal, finom szövetkabátban ez természetesen lehetetlen volt, de Esterházy Marcell remek sorozata akkor is elterelte volna róla a figyelmem, ha a jelképes összegre büntetett bankár történetesen aranyszínű öltönyben, kígyóbőr cipőben érkezik.
Pedig a fiatal képzőművész fotói nem pénzkötegekkel megrakott páncélszekrényt, hanem egy kissé lelakott, szinte üres lakást mutattak be. A felvételek hatásmechanizmusa kétlépcsős. A keresetlennek tűnő képekben megcsillanó rendezettség először megfogja a látogatót, aki ezek után észreveszi az élet jeleit: a villanykapcsolók körüli koszfoltot, a tapéta fraktálmintázatán a bútorok körvonalát, a padlón kikopott ösvényeket. Az üres fotókról kiderül, hogy valójában több évtizednyi élet esszenciáját jelenítik meg.
Ebben a stílusban állított ki Bartha Máté is, akinél bár távolságtartóan, hátulról mutatva, de megjelenik egy emberalak, a művész nagymamája. A kép tetszetős volt, de kissé szépelgő, és felesleges is, mert erről a hangulatról többet mondott a mellette látható felvétel a lakás egyik keresetlenül ábrázolt sarkáról.
A megnyitó hangulatához egyébként Orbán György sorozata illett a legjobban. Ő ugyanis párkereső hirdetések bárgyú bemutatkozó szövegeihez komponált szituációkat. Az Ismeretlen Partnerkereső megszemélyesítésére egy-egy barátját kérte fel. Amely barátok persze ott nyüzsögtek a borospult körül, és ismerkedtek.
A jelentős számú ismerkedő miatt végül csak elsuhantam Csoszó Gabriella nyakkendőkötéses sorozata, és Somogyvári Gergő és Feszt Judit amúgy filmszemle-nyertes dokumentumfilmje előtt. Mielőbb az utcán akartam lenni, hogy még ma kiderítsem, nekem vajon sikerül-e tengerészgyalogos nadrágban és csíkos pulóverben beolvadnom egy bankárbuliba.
