Budapestet olyan mennyiségben lepik el az új irodaházak, hogy nem halogathatjuk tovább, és foglalkoznunk kell a dermesztő felhozatal legbizarrabb példányaival. Ahogy azonban a világgazdasági válság kibontakozik, mint valami többszáz részes szappanopera, az emberben akaratlanul hatalmasodik el a vágy az úgy nevezett jó hírekre. Úgyhogy először inkább a téma pozitív oldalára koncentráltam, örömhírként megjegyezve: a válság éppen az építőipari szektort érinti a leginkább, így abban legalábbis biztosak lehetünk, hogy a közeljövőben kevesebb pusztítóan igénytelen betonsiló jelenik meg a városban.
Ezen túl pedig feltúrtam a friss termést, hogy előhalászhassak négy olyan épületet, amelyek egy harmadik világon túli nagyvárosban is megállnák a helyüket. Ne számítsanak építészeti bravúrokra, lehengerlő megoldásokra, vagy paradigmaváltásra. A mezőnybe már némi arányérzékkel, mértéktartással és fél óra gondolkodást igénylő kreativitással be lehetett kerülni.
Művészetek irodaháza
Az említett arányérzék persze a kulcsa az egész építészetnek, de ez messzire vezet, úgyhogy inkább képzeljük el azt az irodaházat, amit egy forgalmas és jellegtelen budapesti út mellé, egy hosszú és nagy telekre terveztek. Ha beleborzongtak a műkő lábazattal megbolondított monstrum víziójába, akkor már érteni fogják lelkesedésemet.
Nézzen képeket az irodaházakról nagyban >>>
A Dózsa György út lepukkant, Vágány utcához közeli szakaszán, a Spirál autóház helyén épült irodaház okos szerkezetével ugyanis egyáltalán nem kelti egy nyomasztóan nagy komplexum hatását. A színes épület ráadásul olyan hatással van a környék hangulatára, mintha a sarki nonstop előtti italozásra befutna egy segélyszervezet, asztalt rántana elő, és válogatott minőségű koktélok keverésével pörgetné fel a hangulatot.
Mégsem valami burjánzó épületről van szó. A Spirál meglepő módon nem akar több lenni, mint ami: a rendelkezésre álló nagy területet minél jobban kihasználó ingatlanfejlesztés. Éppen ezért bravúros, hogy az egész utcán végighúzódó fal nem falanszterszerű. A Művészetek palotáját is tervező Zoboki Gábor épülete sokkal inkább vidám, játékos, miközben egyáltalán nem kelleti magát. Első pillanatban persze a színekre gyanakszik a kritikus, hiszen a homlokzatnak a vizszintesen futó piros és sárga csíkok építőjátékos hangulatot adnak. A vibrálást megszokva azonban kiderül, hogy a hatás sokkal inkább köszönhető a tömbök tagolásának.
Az utcai fronton a komplexum két egységből áll. A tömböket hatalmas tető fogja össze, amit mintha egy modernizmussal ismerkedő kínai pagodaépítő tervezett volna. A tető alatt monumentális kapuzat nyílik, rálátást engedve a benti, szeszélyesen sorakozó ablakokra, és további színes csíkokra.
A homlokzattal szöget bezáró tetőről puritán betonpillérek indulnak az alsó traktus kis tetőzete felé. A szigorú oszlopok és szabálytalan elosztásuk izgalmas és mégis mértéktartó képet adnak. A Spirál nem feltűnő, nem kellemkedő, de mégis friss és egyedi munka, ami abból is látszik, hogy nehezen lehetne elképzelni valahol máshol. Ez az épület pont ebben a félig ipari, félig közlekedési folyosóként működő területen érvényesül.
Deja vu
Egy jobb ízlésű városban észrevétlen maradna a Ferihegyi repülőtérhez közel épült Quadrum irodaház, a Vecsés környéki bádogáruházak és családi házak közt azonban bátor építészeti ikonnak tűnik a két tömbből álló épület. Az összhatást a puritán formák, az ipari zónára rímelő rozsdaszínű kerámia és az üvegfalak hűvösségét ellenpontozó, szabálytalan piros csíkok határozzák meg.
A Quadrumot körbejárva azonban nem az esztétikum fogott meg, hanem a furcsa, deja vu-szerű érzés. Ismerős volt a vízszintes csíkozás, és az épületek struktúrája is. A tömbök ugyanis olyanok voltak, mint két roszdás fémdoboz, amelyeknek oldala történetesen fényes üvegből van. Másodszor jártam körbe a biztonsági őrök gyanakvó pillantásai közepette a vidám és mértéktartó házat, amikor bevillant a korábban már hosszasan méltatott Aréna corner. Amely nagyobb és komplikáltabb ugyan, de tökéletesen erre az ötletre épül.
Rövid netes keresés után kiderült, hogy ugyanaz az építésziroda lőtte el két helyre is a tervet, ami érthetően lenullázta a kreativitásra adott pontokat. Különösen azért, mert a tervek szerint a beruházás újabb szárnyakkal folytatódik, míg a végén Ferihegynél is megjelenik a népstadionos épület klónja.
Űrakku
A Váci úti épületet nézve már tudtam, a válság előtt indult beruházásoknál a rozsda és a színes csíkok jelentették a divatot. Amíg nem öntik el a várost rozsdás-csíkos épületek, addig egyébkent ezzel nincs is semmi baj. Különösen, hogy ez két tömbből álló épület az egykori rozsdaövezetbe épült, egy valamikori gyár helyére. A forma nem különösen izgalmas, egy magasabb és egy alacsonyabb tömbből áll. Mintha egy csillagközi űrhajó dobta volna ki két rozsdás akkumulátorát az útmenti bolygóra. Ezek az akkumulátorok azonban erőt sugároznak, és arányaikkal, meg függőleges üvegpászmáikkal elegánsak is.
Az egész mégis kicsit suta, amiért valószínűleg nem a tervező a felelős, hanem a gazdasági helyzet. A terveken ugyanis még egy harmadik, elegánsan előtörő szárny is szerepel, de ezt már nem építettek meg, pedig nyilvánvalóan ez lett volna a GTC Metro nevű irodakomplexum fő eleme.
Parasztvakítás
Nem tudtam, hogy a sebesség és az építészeti minőség relációban vannak egymással, egészen addig, amíg nem biciklivel közelítettem meg az Árpád híd pesti hídfőjénél épült irodaház-együttest. Autóval érkezve meggyőződésem volt, hogy extravagáns ötletekkel operáló, eredeti komplexumot húztak fel a törpe ikertornyok árnyékába.
20 kilométeres sebességre lassulva kiderült, hogy a Gateway business center nevű dolog se nem extravagáns, se nem eredeti. Bár a híd felé néző homlokzat kifelé dőlő, hajóorrot idéző élei oldalról érdekes mintát rajzolnak ki, mégsem tudtam lelkesedni. Valami gyanús volt. Rosszat sejtetett, hogy a lazán elszórt, távolról és hunyorogva Frank Gehryt idéző ablakok ötlettelen egyen kőborításon jelentek meg, teljesen szokványos ablaksorokkal kiegészítve.
Az épület a túloldalon lepleződött le. Bástyák, beugrók, élek, üvegfelületek és kőfalak váltakoztak szeszélyesen, de mégis, az egész csak annyira volt formabontó, mint egy könyvelő legénybúcsúja.
A tervező talán valami vagány dekonstruktivista komplexummal akart villantani, de a nagy ívű terv a gyakorlatban egymásra hányt építészeti közhelyekké szerényedett.
Nézzen képeket az irodaházakról nagyban >>>
Az is lehet, hogy a tervezőiroda munkatársai a leadás előti hajnalon őrült játékba kezdtek: körbeadták a tervet, mindenki hozzárajzolt egy kicsit, majd kihajtogatták, és a földön fetrengve röhögtek a végeredményen. Másnap pedig, jobb híján benyújtották a végeredményt, ami olyan furcsa volt, hogy a beruházó azt hitte, az már művészet. Pedig csak parasztvakítás.
