Képgyár

"Ilyet én is tudok csinálni."
"Ezt nevezik művészetnek?"
"Régen bezzeg tudtak festeni."
"Na, ezt én is kiraknám otthon."
"Afrikában közben éheznek."
Fotó, képzőművészet, építészet, látható és láthatatlan dolgok.

Friss topikok

IndaFotó képek

Linkblog

Százezer eurós platánfákat építettek a Nyugatihoz

2009.10.02. 00:26 Földes András

Tétován álltam a Nyugati tér vadonatúj épülete, az Eiffel irodaház előtt, és nem tudtam eldönteni, hogy mit gondoljak a kockás és csíkos, csupa üveg tömbről. És persze a mellette kialakított, parknak nevezett területről.

Zavartan néztem körbe a téren, és megvilágosodtam. Az ugyanis érthető volt, hogy mi volt a célja a Skála Metró tervezőjének, amikor a nyolcvanas évek elején leült, hogy felvázolja egy új áruház és iroda körvonalait. Kővári György nagy léptékű posztmodern épületet akart, amely alapjaiban formálja át a Marx tér képét. Nem vitás persze, hogy a monstrum a kilencvenes évekre a karbantartás hiányában olyanná vált, mint egy barna üveglapokkal megbolondított, kiégett atomsiló, amibe aztán ügyes orosz mérnökök boltokat szerkesztettek.

foldesandras: IMG 5500

Nézze meg a házat kívülről-belülről!
 
Sőt, még az is lehet, hogy a Skála Metró már az elején sem volt az esztétika és a humánus városépítészet mintapéldája. Ugyanakkor tény, hogy a stílusát a maga korában nem valami összelopkodott, peremvidéki kivagyiság jellemezte. A posztmodern a nyolcvanas évek elején világtrend volt, még ha ezt most meglehetősen sajnálatos dolognak érzem is.
 
Nem lényegtelen az sem, hogy a Skála megoldásaiban, a térszintekkel történő játékkal, az üvegtáblákkal kétrétegűvé tett falaival olyan időszerű volt akkor, mint ma egy olyan ember, akinek egyszerre van egymással összehangolt Tumbler-, Twitter- és Facebook-profilja.
 

foldesandras: IMG 5496

Visszanézve az Eiffel üvegtábláira ezek után egyértelmű lett, hogy mit akart a tervezéssel megbízott Finta stúdió. Ingatlanfejlesztést. Fekete Antal tervezőt nem izgatta az egyébként történelmi léptékű feladat, hogy alakítson Budapest egyik legfontosabb terének képén. A rendelkezésre álló területet minél jobban kihasználó épületet csinált a beruházó nagy örömére.
 
A 23 600 négyzetméteres irodaház keskenyebbik oldalával fordul a Körút felé. Egybefüggő üvegfallal folytatja a posta épületének síkját. De hogy a fentiek ne legyenek olyan feltűnőek, az üvegfelületet hosszanti, zöld-kék-szürke pászmákkal színesítette, így pont olyan csíkos lett, mint a most épülő irodaházak közül minden második.

Az irodaház méretei akkor lesznek nyilvánvalóak, ha átverekedjük magunkat a biztonsági őrökön, és beesünk az egykori parkoló területére.
 
A pályaudvar csarnokával szemben, egy, az eredeti Eiffel-épületnél is hosszabb üvegmonstrum fut bele a MÁV uralta pusztaságba. A megdöbbentő méretű téglatestet a homlokzat néhány finom törése, és további hosszanti, sötétebb üveggel burkolt sávok teszik plasztikussá. Annak ellenére, hogy mekkora épületről van szó, a hatás mégsem nyomasztó, inkább semleges.


Ez a semlegesség igaz a Körút felőli homlokzatra, sőt, az épület belső tereire is. Mindez a hazai építészet állapotát ismerve tulajdonképpen megnyugtató. Rémülten gondoltam bele, milyen lenne, ha ezt a teret is leigázná egy olyan szörny, mint a Széna téri Mammut, és szörnytársa, Mammut kettő.

Platánfák aranyárban

Közelebb óvakodva az épülethez, egyre több szimpatikus jegyet fedeztem fel.

Az épület hosszanti síkját megszakító beharapás például nem stíluselem, hanem az ott álló, öreg platánfák élettere. Azért tervezték bele az épületbe, hogy betarthassák a KÖH előírásait, és ne kelljen kivágni a Teréz körúti védett platánsor részét képező három fát.

Megtudtam, hogy ez a beugró több százezer eurós költséget jelentett, ahhoz képes, ha egyszerűen végigvezetik a homlokzatot. Úgyhogy a három platán ezzel valószínűleg a régió legdrágább fájává vált.

foldesandras: IMG 5357

Képek az épületről eredeti méretben itt.
 
Az épületet állítólag egyébként magas elvárásokat támasztó, jellemzően külföldi érdekeltségű, vagy kiemelt ügyfélkört fogadó cégek számára találták ki.
 
Én úgy tudtam, hogy ez az arisztokratikus, vagy legalábbis villogni vágyó kört az extravagáns és hangsúlyozottan fényűző megoldásokkal lehet levenni a lábáról. De úgy látszik az olyan flitteres dolgok, mint a Philippe Starck-szignós LED-fal, a buja Jeff Koons-szökőkút vagy a Zaha Hadid egy azóta már kirúgott asszisztense által tervezett, bölénybőr borítású recepciós pult kínosan válság előtti hangulatot árasztanak. És jelenleg a cutting edge az érdektelen megjelenésű tér, amiről tudni lehet, hogy újrafelhasznált anyagokból készült.

Az Eiffel irodaház pályázik a zöld épületek terén szabványnak számító amerikai Leed-bizonyítványra, és ezért a lobbiban újrafelhasznált anyagokból készült csempét és szőnyeget használtak, mozgásérzékelős lámpákat építettek be az energiatakarékosság végett, és lesz egy 150 biciklit befogadó tárolójuk is, a kiizzadt munkatársakat fogadó zuhanyzókkal. Hogy mindez kit vesz le a lábáról, az egyelőre még nem tudható, mert egyelőre a tér húsz százalékára van csak biztos bérlő. 
 
Pezsgőzés a tetőn

Állítólag a komoly érdeklődők jelentős része orosz, amit akkor értettem meg, mikor megérkeztem a legfelső szintre. A tágas, padlótól plafonig üveg terekből is remek kilátás nyílt, de igazán akkor éreztem késztetést arra, hogy könnyű öltönyben pezsgőket bontogassak, amikor kiléptem a felső szinten körbefutó tetőteraszra.
 
Az épület megtört homlokzata a távolság látszatát keltette, a hajópadló (akác, nem trópusi fa, a környezetvédelem miatt) a vitorlázás könnyedségét idézte meg. A város ebből a perspektívából pedig egyáltalán nem olyan, mintha a viseltes Nyugati tér lenne alattunk. Az egyik irányba a bérházak tetőrengete futott bele a párás szmogos távolba. A cseréptenger felett a legmeglepőbb helyeken emelkedtek olyan ismert épületek kupolái, mint a Parlament vagy a Budai vár. A platán mögött pedig a Duna és a hegyek derengtek.

Zöldet közelebb nem nagyon láttam egyébként, annak ellenére sem, hogy a szerződés értelmében a beruházónak parkká kellett alakítania a Nyugati és az Eiffel-ház közti területet. Ahhoz képest persze, hogy itt, a McDonald's épülete mögött évekig húgyszagú parkoló állt, nyugalmas kis zónát alakítottak ki. A tájrendező érezhetően sok időt töltött a Millenáris parkban, így átemelte az onnan ismert rozsdás vas térelválasztókat, amelyekkel lépcsőzetesen osztották el a füves sávokat. 
 

foldesandras: IMG 5446

Kattintson további felvétekért erre a kis pontra .
 
Amelyek középen egy medenceszerű helyre visznek le. Hogy miért akarna bárki besétálni ebbe a mélyedésbe, az nem világos, mint ahogy az sem, hogy ha már egy A+ kategóriás irodaház árnyékában lévő parkról van szó, akkor miért nincsenek fák. A körben már nyíló üzletek, a közelben zakatoló Körút és a nyugalom miatt azonban nem kétséges, hogy a kevéssé zöld park is népszerű lesz hamarosan, már ha az irodaház által működtetett biztonsági szolgálat tényleg beengedi ide az embereket.

A magántőke által kialakított, élhető szeglet, és sápadt, de azért szintén vállalható irodaház a terület mögött nyíló, poros pusztaság kontrasztjában lesz példaértékű. Azon a ma is olajos pusztaságon épült volna ugyanis a hatalmas állami nekibuzdulással elindított Kormányzati negyed. Amiből a tetőteraszról jól látható módon, két darab gödör készült el.

24 komment · 1 trackback

Címkék: építészet irodaház eiffel nyugati pályaudvar skála metró irodaépület

A bejegyzés trackback címe:

https://kepgyar.blog.hu/api/trackback/id/tr731422015

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Új épület a Nagykörúton: átadták az Eiffel Tér Irodaházat 2009.10.02. 18:46:42

Átadták a Nyugati pályaudvar szomszédságában felépült Eiffel Tér Irodaházat és Kulturális Közparkot. - írja a Napi Gazdaság. "Az épületet, és a hozzá tartozó parkot a Finta és Társai Építész Stúdió tervezte Fekete Antal Ybl díjas építész vezetésév...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eloszto · http://eloszto.hu 2009.10.02. 16:49:31

Szerintem ötlettelenségből indukáltan minimalista.

Alil 2009.10.02. 16:55:39

Miért építenek folyton üvegpalotákat, hogy aztán egész nyáron turbón légkondizzák az egész épületet, értelmetlenül zabálva az áramot???
Ki engedélyezte ezt???
És hogy van képük ezek után Leed-re pályázni???
Felháborító!!!

feledékeny 2009.10.02. 16:55:50

Szerintem meg rendben van: jobb, mint az a zsibvásár meg fizető parkoló, ami a helyén volt a foghíj telken. Nem hivalkodó...Jó a park, majd kipróbálom.

spoilsport 2009.10.02. 16:57:36

A Finta Stúdió már nem egyszer járatta le magát. Nem értem, miért adnak nekik egyáltalán működési engedélyt...

tompysoft 2009.10.02. 17:02:25

... és a minimalizmus ellenére iszonyatosan drága.

bagabo 2009.10.02. 17:07:39

Először nem nagyon tetszett, de pont ma jobban körbejártam és rájöttem, hogy nem rossz. Sokkal rosszabb lett volna vmi marha hangsúlyos épület, ami elnyomta volna a környezetét. Egész szép délelőtt a napfényben, ahogy a Nyugati Pályaudvar tükröződik az üvegen. A "park" viszont botrányos, miért nincsenek fák, több vízszintes gyep és mi a fenének ez a hatalmas betonteknő? Ennyi kiülős hely nem is lesz meg nem is hiányzik...

petrob 2009.10.02. 17:07:54

A Nyugati Pályaudvar egy csodálatos, impozáns palota, még így teljesen elhanyagolt állapotában is, annak ellenére, hogy amolyan jó magyar gagyi módra a Körút felöli részen, a világváros nagyobb dicsőségére!, csavarbolt, sex shop és drog diszkó üzemel benne.
Aki korábban betekintett a postaépület mögötti részre, és volt egy kis fantáziája, az egy szépséges, díszburkolattal fedett, szökőkutas teret is elképzelhetett az alumínium építkezési kordonok, és a gépkocsi parkoló helyén.. Idáig. Ez az új monstrum, az előtte kimarkolt gödörrel egyszer s mindenkorra totálisan tönkrevágta az egészet. Gratulálok!

Asszem 2009.10.02. 17:12:09

időszerű vagyok! :D

hamisnero 2009.10.02. 17:18:55

bármilyen kellemetlen is, 1009-ben nem lehet klasszicista bérpalotákat építeni. aki archaizálni akar, nézze meg a Nemzetit. oszt azon sírjon.

martin86 2009.10.02. 17:22:23

@Alil: kedves alil, amihez nem értesz ne szólj hozzá. Ezek az épületek sokkalta energiatakarékosabbak mint azt gondolnád.
(lásd hőcserélő berendezések.) Központi automatizált rendszerük, helyiségenként irányítható fűtés-hűtés-világítás tartozik. Talán ezért sem meglepő, hogy nem szabad (lehet) kinyitni az ablakokat, ezáltal ugyanis közvetlenül veszítünk energiát.

apoa 2009.10.02. 17:25:59

Elájulok, micsoda művészeti csúcs. Aki meg a Nemzeti Erzsébet téri terveit látta akkoriban(csupaüveg reptéri váró), az becsülje meg azt ami épült, az legalább egy színházi épület.

Ortó 2009.10.02. 17:27:09

nekem nem tetszik, de éljen az építészeti diverzitás.
off:
Tegnap nem vertek agyon az ellenőrök a metróban.

mfilth 2009.10.02. 17:28:35

Engem nem érdekel az energiatakarékosság, engem nem érdekel a méret, engem... Engem csak az érdekel, hogy a Nyugati és a Posta épülete közé mostantól beékelődik egy érdekes, figyelemre méltó épület egyáltalán nem oda illő és ebben a környezetben kifejezetten rondának ható sarka, sok-sok évre elcsúfítva ezzel a teret. Miért kellett ezt? Hol van ilyenkor a városképvédelem? Ennyire látványosan még nem fizettek le senkit...

CSACSI · http://rajottem.blog.hu 2009.10.02. 17:30:24

Makovecz Imre bácsi az egyetlen komolyan vehető építész. A fiataloknak bőven volna mit tanulni tőle. Kérem szépen tessék utána olvasni a dolgoknak!
rajottem.blog.hu/2009/06/08/epiteszet_1

aztak 2009.10.02. 17:31:15

Amíg olcsó az energia addig fognak üvegpalotákat építeni, mert nyáron légkondizni kell, télen meg fűteni kell erőteljesen, így ezek az épületek igazán pocsékolják az energiát, de amig a bérlők kifizetik...
Most az üvegpaloták, és felhőkarcolók korát éljük, előbb utóbb nem kellenek majd senkinek, mert rohadt drága a fenntartásuk...

trocadero 2009.10.02. 17:34:06

Szerintem nagyon nem illik oda. A Nyugati és a Körút többnyire nagyon szép, harmonikus. Ez a sarok most már kevésbé. Inkább marad volna a foghíj. Kár belekísérletezni ilyen fontos helyekre. Új, kockázatos épületeket kijjebb kell tenni (ld. Árpád hid vagy Nemzeti könyéke) Akár ez is elmenne itt, de egy szinttel alacsonyabbnek kellene lennie... (persze akkor pár száz millával kevésbé lenne gazdag pár ember)

ford? 2009.10.03. 05:19:19

poén az épület. lehetne nálunk is mozizni www.youtube.com/watch?v=34IkhwE95e8

iparterves 2009.10.03. 12:54:49

@CSACSI: Maga tényleg az!
Méghogy Makovecz! Aki a steineri tanokat "elszabta" és "újmagyarrá" tette? Maga vicces - vagy...( na, most tartózkodnék a minősítéstől ).
A körúti rész végzett a Podmaniczky és a nyugati tér közötti vidékkel. Annak annyi.
Olyan lesz majd a hely, mint a Váci út.
A Finta Stúdió már teleszórta ( teleszarta? ) a környéket a házaival, most egy újabb pöttyöt ( adagot? ) helyeztek el.
Mikor és ki fogja ez elsöpörni?

iparterves 2009.10.03. 13:08:07

ez=ezt
nyugati= Nyugati(bocs )

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.10.03. 15:09:28

Nagyon szép lett a park! Nagyon jó a tereplépcsőzés a ceglédi várótól az épületig. Viszont az épület... a körúti rész még egész jó, de a többi elég unalmas autocad termék...

krampam 2009.10.05. 09:11:07

Fantáziátlan, csúnya.
Bizonyos nagyképű építészek azt hiszik, az az alkotás, ha majmolják a "divatot". Jól írta a cikkíró, hogy minden második üvegkocka ilyen. Tényleg az lett volna a legjobb, ha valami szép parkot építenek oda. Hátrébb kezdődhetett volna egy üveghegy, de így nagyon diszharmonikus.

Alil 2009.10.29. 15:55:59

@martin86: Nem értek hozzá, de kizárt, hogy egy üvegpalota energiatakarékos legyen... max. télen az.
A központi automatizáló is bizonyára áramot fejleszt, nem pedig fogyaszt...:)) Ne vicceljünk már! A gyárak mellett a hülye irodaházak fogyasztják a legtöbb energiát!!! Pláne ha pont üvegből van... és még ronda is... és nem illik a környezetébe... már nem is vicces!:-(
süti beállítások módosítása