A 2010 őszén megnyíló Corvin Irodák nem olyan részei lesznek a városnak, amit szégyenlősen kell elkerülnünk, ha külföldi ismerősöket kalauzolunk városban, de nagyon úgy néz ki, hogy nem itt épül Budapest Défense negyede.
Hogyan került Demján Sándor a Józsefvárosba?
2009.12.11. 17:50 Földes András
Új várost építeni nem hálás feladat, legalábbis ha az utókor, és nem a biznisz profitjából vásárolt trópusi sziget felől nézi az ember. Pedig a vállalkozók három módon is hozzáláthatnak a feladathoz.
Az ambiciózus városalapítók jellemzően futurisztikus irányt vesznek. Így épült fel például Brazília fővárosa a hatvanas években, amiért az építészek és a turisták rajonganak, egyedül lakói tartják élhetetlen falanszternek.
Ritkább de közismertebb a luxusváros, amilyet most Dubai építene, ha éppen nem vágta volna földhöz a gazdasági válság. Bárhogy is, az ilyen városokért rajonganak a színes építészeti lapok kiadói és a milliomosok, utálja viszont mindaz, aki még egy rongyos Lexust sem engedhet meg magának.
Végül pedig létezik az ingatlan befektetői megközelítés, amikor a városalapító nem akar feltétlen címlapra kerülni, hanem inkább az Excelben rögzített határidőkkel szeretne nagyot kaszálni, hogy aztán az összegből elutazzon dorbézolni egy frissen alapított luxusvárosba.
Ez utóbbira példa Párizs felhőkarcoló-negyede, a La Défense, ami ugyan csak egy városrész, de lélekszámát és területeit tekintve városszintű fejlesztés. És ide tartozik a sűrűn lakott Józsefvárost átformáló Corvin-Szigony projekt is, derült ki, amikor bejártuk a megaberuházás most megépült első felét.
Új belvárost ígértek, hatalmasat építettek
A Corvin-Szigony projekt egyébként könnyen lehetett volna a jövő várostervezésének terepe, vagy akár szemkápráztató építészeti remekek gyűjtőhelye, hiszen a beruházás egyetlen cég felügyelete alatt zajlik. A Futureal megkapta a lehetőséget arra, hogy miután letarolta a Corvin mozi mögötti 22 hektáros területet, egyedül határozza meg a negyed hangulatát. A beruházó mottója, miszerint „új belvárost építünk” jelzi, hogy a jövőbe tekintenek.
A jövő pedig a nagy ingatlanos szerint olyan lesz, mintha Demján Sándor tervezte volna a kilencvenes években.
A Futureal láthatóan nem akart kockáztatni. Ami csak azért furcsa, mert közben viszont megépítettek egy egész városnegyedet lefedő, összefüggő irodanegyedet. Akkorát, hogyha az ember bemegy a Corvin mozi mögött, a Kisfaludy utcánál kezdődő komplexumba, akkor két sarokkal feljebb, a Futó utcánál kell csak újra a szabad levegőre lépnie. És mindez a teljes beruházásnak még csak a fele.
A hivatalosan négy üzleti toronyból és a köztük futó, fedett utcából álló Corvin Irodák valójában négy, külön udvart körülölelő tömböt, és három további irodaépületet jelent. A monstrum ezzel gyakorlatilag megszüntette a keresztben futó Vajdahunyad utcát.
A hosszában húzódó, eddig nem létező út, azaz az egész beruházás nevét adó sétány pedig egy az épületek közé ékelt, üvegtetős pláza lett.
A fenti sorok drámai hatásúak, különösen, ha megjegyezzük, hogy mindez 24 ezer négyzetméternyi kiadó irodát, és 34 ezer négyzetméternyi kereskedelmi területet jelent.
Hatalmas területről van szó. Képzelje csak el, ha az ingatlan az egyik végében lenne a konyhája, a másikban meg a tévé, akkor mire visszaér a mikrótól a foteljéig, már rég kihűlt a popcorn, és a főhős is összejött a jónővel.
Tobzódás az akvárium körül
Ennek ellenére a Corvin Irodák nem lett letaglózó hatású épületmonstrum. Az üvegcső, azaz a pláza a homlokzat központi eleme. A gigantikus akváriumra emlékeztető forma mindkét oldalon magasabb épülettömbök szorítják. Izgalmas hatású az akváriumot keretező, rozsdás fém kapuzatszerűség.
A bejárat ízlésesebb a Corvin mozi háta mögül nézve, ahol az egyik oldalon vörös színű, hosszanti ablakkiosztású, jó tagolású, téglaépület magasodik. A másik oldalt pedig egy hasonló felépítésű, de fehér, lamellás, mészkőborítású tömb szorítja.
A Futó utca felől a kép olyan csillogó és összetett, mintha az építész kazah állami különítmények elkápráztatását tűzte volna ki célul. Az akvárium körül itt is van téglaépület, de már fehér, Tetris-szerű kőbetétekkel. De építettek hatalmas, kristályosan tört, tükröződő üvegfalat. Meg posztmodern siratófalat, sárgás mészkőborítással, cikcakkosan futó ablaksorral és üveglamellákkal. És egy mediterrán város külső kerületeit idéző, letisztult de unalmas, fehér mészkőborítású irodaházat is.
A kazahok biztosan tudni fogják, mennyi érdekes anyag hozzáférhető ebben a kis, kelet-európai országban. Egyedül a csempeborítást hiányoltuk.
Westend mindenek felett
Az egész mégsem csúszik át vállalhatatlan ízléstelenségbe. Megmarad abban a közepesen érdektelen stílusban, amiben a Westend is épült. A tégla, az üveg és a kő olyan módon váltakozik, mintha a tervezőket felváltva fenekelte volna Finta József és Demján Sándor, amikor rossz jegyet hoztak haza.
A tervezők az egybefüggő felületeket a különböző anyagokkal, térsíkokkal és ablakelrendezésekkel oldották. A nagy apafiguráról azonban itt sem mertek leszakadni.
Pedig megtudtuk, a Futureal a változatosság végett direkt különböző irodákkal dolgoztatott. A már régebben álló tömböt a Studio 100 tervezte, a most befejezett Corvin Irodák II.-t pedig a Mérték.
Ez a jellegtelenség a Westend esetében azért kevésbé bántó, mert Demján plázája felszámolta azt a területet, ahová épült. A Westendnek nem kellett alkalmazkodnia semmihez, miközben a Corvin Irodákat egy sűrű szövetű, egyedi hangulatú városrész helyén húzták fel. Amely negyed ráadásul az utcák túloldalán folytatódik.
A Corvin projekt látványosan nem tud mit kezdeni a belakott, lepusztult és izgalmas környezetével. Míg a Westendnél az idegenség nem tűnik fel, mert hátat fordít a vasútnak, az utasok meg úgyis a kisasztalra helyezett sört vagy keresztrejtvényt nézik, addig itt nyilvánvaló az ötlettelenség.
Elhagyva a főhomlokzatokat, egyszerű fém-üveg irodaházak tűnnek elő a csillogó felszín alól. A ziccert kihagyták a kettévágott Vajdahunyad utcánál is. Az óvatlanul sétálgató józsefvárosi polgár a hámló vakolatú házak közül egy teherautóbeálló-árufeltöltő sikátorba jut.
A tervezők azzal az álságos gesztussal akarták megtéveszteni a látogatót, hogy a város felé eső részeket belül is téglával burkolták. Mindezt egyébként észre se vettük volna, ha nem hívják fel a figyelmünket. Így viszont elmondhatjuk, hogy a tégla ebben az esetben a vékony, tapétaszerűen felragasztható téglaimitációt jelentette.
A pláza belülről egyébként már nem is akarja takargatni a Demján-Finta dominanciát. Barna, fényes kőlábazattal, króm és üveg korlátokkal és egy nagy átriummal hajtanak fejet a mesterek előtt.
120 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://kepgyar.blog.hu/api/trackback/id/tr671590868
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
sztd 2009.12.12. 18:24:38
@kőporosvazelin:
Az épületszobrászat (pontosabban amit te annak nevezel) a szecesszió idején azért tűnt el, mert megúnták (az építészek), hogy gyártósoros gipszet rakjanak ki minden funkció nélkül.
Én még nem láttam a készet, és az építkezéskor is csak néha voltam, így az építészeti elemekről és megoldásokról nem nyilatkoznék (mivel én is szakmabeli vagyok).
A koncepció azonban (a képekből is és a leírásból is) világos, és nagyon nem szimpatikus. New Yorkban azt mondták volna, hogy lehet valamivel magasabb az épület, több a beépített terület de az alján legyen hajléktalanszálló (nyilván itt nem kellett volna a teljes 22 hektárt hajléktalanszállónak megcsinálni). Gondolom lakások a másik felében lesznek, de szociális bérlakások (ez alapján egyértelműen) kimaradnak.
Az sem tetszik, hogy lezárják az utca felől a bejáratot. Miért nem lehet csak simán bemenni ajtó nélkül? Nem kellene legalább funkcionálisan beleillszkedni a városba?

Rekspa 2009.12.12. 18:30:04
Mikor jönnek már rá, hogy azt kell csinálni, mit pl Prágában, Wrocławban, Krakkóban .. stb.
Amikor már mindenhol ilyen iszonyat ronda modern szarok lesznek?
Amikor már mindenhol ilyen iszonyat ronda modern szarok lesznek?
phcalvin 2009.12.12. 18:34:18
Egész egyszerű a válasz arra, hogy miért nem tatarozzák a régi, de a legtöbb ember számára az igazi építészetet jelentő akár tönn, mint 100 éves épületeket:
1. jelen esetben a Józsefvárosról van szó, ami a a fizetőképes kereslet szempontjából nem volt kiemelt helye Budapestnek, főleg a ledózerolt házak nagyjában kispénzű, idős emberek laktak, vagy az önkormányzat által elkvártélyozott családok, tehát a mai magyar viszonyoknak megfelelően, el takarítják az ilyen emebereket, mert senkinek nem fontosak.
2. mivel saját erőből az örökös pénzhiánnyal küzdő társasházak (, mert ugye nem fizeti mindenki a közösköltségeket sem!) nem képesek felújítatni, de szinten tartani sem az épületeket (, ahol erre törekvések voltak, vannak, vagy az önkormányzat, vagy a simlis közösképviselet a helyi "local hero-kkal" karöltve nehezíti), ezért a felújítás csak külső erő bevonásával történhet meg. Erre kell egy befektető, aki például hajlandó ezt megfinanszírozni, cserébe 1-2-3-több szint ráépítésért, de ez sok pénz, és nem biztos, hogy az ilyesmire megnyerhető befektetők megelégszenek mondjuk 40 lakással, sok ráfordítással és egy régen szép épület megmentésével, ha eldózerolás után egy csillogó, de jellegtelen, viszont 100 lakásos házat is felhúzhat. na az péndzz, ez számít.
Londonban White Chapel-t miért nem dózerolták el? Miért az egyik legjobban fejlődő, fiatalokkal benépesült, kultúrálisan pezsgő üde színfoltja a citynek, holott alapból egy koszfészek volt?
Keep it real.

F173 2009.12.12. 18:36:22
Budapest régi házainak a többsége szinte egyátalán nem felel meg a mai kor igényeinek! Nem lehet parkolni, rossz a hőszigetelés, sok a sötét lakás, lassuak a liftek, rossz a hangszigetelés a leválasztott lakásoknál, drága a fenntartás és a járdán nem lehet menni a sok autótol.
Ehhez képest a Corvin sétány lakásainál, be tudsz parkolni a mélygarázsba, a széles sétányon kényelmesen tudsz sétálni, kávézni és stb, a lakások világosak, jó a hőszigetelés, alacsony a rezsi és stb
Ehhez képest a Corvin sétány lakásainál, be tudsz parkolni a mélygarázsba, a széles sétányon kényelmesen tudsz sétálni, kávézni és stb, a lakások világosak, jó a hőszigetelés, alacsony a rezsi és stb
Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.12.12. 18:41:13
@F173:
hát igen.
minek a korszerütlent konzerválni.
ez kb olyan mint egy régebbi(nem múzeálist) autót felújítani ráköltesz egy vagyont mégis korszerütlen marad.
hát igen.
minek a korszerütlent konzerválni.
ez kb olyan mint egy régebbi(nem múzeálist) autót felújítani ráköltesz egy vagyont mégis korszerütlen marad.
flaszteros 2009.12.12. 18:44:54
@F173: Szerinted milyenek ezek az új lakások ?? Betonból készül az egész szar és ráhúznak ócska 8cm dryvitot, ettől jók a lakások? Ugyanolyan házgyári lakótelepi lakások 400 ezer forintos m2 áron...
.: mimino :. · http://chinacar.blog.hu 2009.12.12. 18:47:56
fantáziátlan átlagépületek.. nagyot akartak, és rábXsztak
carstep 2009.12.12. 18:48:09
hat en nem vagyok szakmabeli, de hogy a 12-es kepen talalhato teglaillesztest nem birtak volna megoldnai sarokelemekkel vagy sarokvagassal nem tudom megerteni. Kontarmunka nagyon latszik rajta, teljesen laikus szemmel.
Udv
Udv
F173 2009.12.12. 18:52:51
@flaszteros: Ha egy kicsit is értenél az építéshez nem mondanál ilyen böszmeséget!
Jó minőségű vasbeton szerkezetből akár 1 kilométer magas épület is fel lehet húzni, amelynek az élettartama szinte végtelen!
A mai újépítésű lakásoknak semmi köze a panelekhez! A falak itt korszerű hő és hangszigetelt téglából vannak és az ablakok minőségét sem lehet összehasonlítani, a fűtési rendszerről pedig ne is beszéljünk!

phcalvin 2009.12.12. 18:53:17
@F173: Kiváncsi lennék az eddig eladott lakásoknál a külföldiek-magyarok arányára. Sok minden egyébről szól ez dolog, mint szűk utcák szélesítéséről, parkoló helyekről, vagy jó hőszigetelésű épületek építéséről.
Amúgy ilyen terület csak a józsefvárosban van, a fenti eszmefuttatás alapján számítani lehet Budapest maradékának lebontására is, hiszen akár több, mint 100 éves házaktól hemzseg a belváros?
Hozzátenném a panel programos házak, amik nagyjából 100m-re vannak a Corvin sétánytól korszerűek? Csak mert most dobtak párra 10cm hungarocellt, hogy a hőszig. már ne legyen téma...

EMU 2009.12.12. 18:56:17
Azért a La Défense-t és egy szokásos újonnan épült magyarországi kockaüveg irodanegyedet egy lapon említeni nettó faszság. Valamelyikben nem járt a szerző ezek szerint.
F173 2009.12.12. 18:57:04
Ha díszes új épületet akartok nézni, gyönyörködjetek a nemzeti színházban! A szépség azonban pénz kérdése és kérdés, hogy van e ma valaki (az államon kívül) aki hajlandó megfizetni az árát!
nyistapista 2009.12.12. 19:00:27
A képek alapján nagyon ocsmány. Ki a franc akar ilyen helyen lakni?
flaszteros 2009.12.12. 19:00:44
@F173: Látod mennyire sötét vagy?
azok az óriási házak nem vasbetonból készülnek hanem (lásd. WTC)acélvázból, és nem azért lehet magas épületeket felhúzni mert az anyaga vasbeton, hanem mert mélyre alapozzák őket. Menj el a Futó utcába (Corvin sétány) és nézd meg az új lakótelep külső falait, az bizony beton !!!

lazzavazza 2009.12.12. 19:02:47
Én szívesen dolgoznék ilyen környezetben.
Egyébként én úgy emlékszem vették a lehetőséget, nem kapták. Ez azért más.
Egyébként én úgy emlékszem vették a lehetőséget, nem kapták. Ez azért más.
Sadia · http://sadia-mintti.blog.hu/ 2009.12.12. 19:03:35
Alapvetően egyetértek a cikkel. Ezt hívják kemény rehabilitációnak. Persze van a puha, ami mondjuk a Ferencvárosra igaz. Az, hogy minden mi még egy picit is jó lenne (tisztelet a kivételnek, amit tényleg bontani kell) és helyére egy semmilyen panel lakótelepet építünk, hát enyhén szólva sem nevezném rehabilitációnak. Másfelől nem aranynegyedben van az épület, ott Práter Lakótelep a közelében egy ugrásnyira meg a "nem túl jó környék". Plusz ugye, kíváncsi vagyok mennyi zöld terület lesz, 22 hektárból minimum mondjuk 5-7 hektár mehetne zöldre, de nem tetőkert formájában. A megújuló energia forrásokról már meg sem említem. Egyébként maga az Átrium is lehetett volna picivel egyszerűbb, olyan Ráday utca-Deák utca keverék, több szintes üzletek vagy éppen csak a földszintet elfoglaló éttermek, persze lehet fedett, de ne zárt. Pláza meg van elég nem? úgyis válság van vagy mi... És nem messze van tőle a Mária Terézia laktanya azt is lehetne már hasznosítani.
@phcalvin: a külföldi-magyar arányra én is kíváncsi lennék, meg arra is hogy a lakásokban élet is lesz vagy csak nyugovóra térés, és hogy egyáltalán lesz itt élet a Corvin mögött...
@phcalvin: a külföldi-magyar arányra én is kíváncsi lennék, meg arra is hogy a lakásokban élet is lesz vagy csak nyugovóra térés, és hogy egyáltalán lesz itt élet a Corvin mögött...
F173 2009.12.12. 19:04:25
@phcalvin: Budapest más területén nem lehet számítani ilyen nagyarányú bontásokra, mert sajnos nagyon drága dolog a városrehabilitáció. Csak a 8 és 9 kerben van esélye a dolognak, mert egyedül itt nagyon alacsony a lebontott házak értéke.
Más kerületekben 600-800 ezer forintért kell árulni az új lakások négyzetméterét, hogy megérje lebontani a régi házakat...
Más kerületekben 600-800 ezer forintért kell árulni az új lakások négyzetméterét, hogy megérje lebontani a régi házakat...
esti.kornel 2009.12.12. 19:08:32
Ennek az egész projektnek az volt az alapkoncepciója, hogy egy új utcát nyisson a Corvin mozi hátától a Szigony utcáig, ami feltárta volna a régi tömböket. (Az eredeti neve is Corvin-Szigony projekt volt. A 'Corvin Sétány'-t már a marketingesek találták ki.) Amit lebontottak azért nem kár, mert tényleg szoba-konyha, WC nélküli putri volt az egész. Ami ideépült most az viszont botrányos: a léptékét tekintve is, illetve, hogy figyelmen kívül hagyta az utcastruktúrát, a kapcsolódást a környezetéhez. (Az építészeti részletekről most nem beszélnék, mert nem ismerem még.) Ezért az egészért nem az építészeket kell viszont szidni, hanem -figyelem!- a helyi képviselőtestületet, amely áldását adta a szabályozási terv többszöri módosítására, miután(!) az egész területet már eladták a Futurealnak. Ezek a szabályozási tervmódosítások tették lehetővé, hogy az egekbe emelkedett a szintterületi mutató (a telek és a ráépíthető m2 aránya), illetve, hogy le lehetett fedni az utcát.
F173 2009.12.12. 19:11:43
@Sadia: Nyugodj meg, lesz itt élet! Nagyon fontos része a 8 és 9 ker rehabilitációjánál, hogy az önkormányzatok kötelezik a beruházókat, hogy az utca felüli földszinten kizárólag boltokat és vendéglátóipari egységeket építsenek.
esti.kornel 2009.12.12. 19:12:28
@F173: Csak egy apró megjegyzés még: ennek a projektnek a végkifejlete nem városrehabilitáció, hanem nettó ingatlanfejlesztés. És kiváncsi lennék, hogy a RÉV 8 hogyan vélekedik a végeredmény tükrében erről...
F173 2009.12.12. 19:17:18
@esti.kornel: Az elején engem is zavart a nagy beépítettség, de pár napja kint voltam a megnyitott sétánynál és egyátalán nem vészes! A sétány nagyon széles és nem voltak nyomasztóak a magas épületek...
flaszteros 2009.12.12. 19:17:45
Nem furcsa, hogy bemutatnak egy új plázát és egy kereskedelmi egység sincs benne ???
Ha a képeket jól megnézitek belül az üzlethelyek mind levannak gipszkartonozva...elgondolkodtató, hogy a bérlők jönnek-e ilyen környékre még akkor is ha elkezdett fejlődni a kerület eme része.
Ha a képeket jól megnézitek belül az üzlethelyek mind levannak gipszkartonozva...elgondolkodtató, hogy a bérlők jönnek-e ilyen környékre még akkor is ha elkezdett fejlődni a kerület eme része.
városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.12.12. 19:20:51
Hetente járok ott. Nagypofájú középszer. Maholnap dózerérett lesz ez is - remélem, megérem.
esti.kornel 2009.12.12. 19:21:08
@F173: Nyilván lesz itt élet, mint minden plázában... De vajon mennyiben járul hozzá ez a projekt a helyi gazdaság, mondjuk a helyi mikrovállalkozások felemelkedéséhez? (Szerintem a válasz egyértelmű: zéró mértékben.)
És akkor megint csak apró kiegészítésként: hogy Európában a városrehabilitációs projektek egyik legfontosabb célja a szociálisan-gazdaságilag leromlott területek felhúzása - annak lakóival(!) együtt.
(Érdekes bizony, hogy az emberekről is szó van...)

esti.kornel 2009.12.12. 19:22:53
@F173: Jó majd megnézem készen. Építkezés alatt nyomasztott.
esti.kornel 2009.12.12. 19:25:23
@F173: Jó majd megnézem, milyen készen (holnap). A Corvin háta mögül figyeltem az építkezést, és onnan nyomasztott a méret...
pityu911 2009.12.12. 19:41:27
Azért nincsennek még üzletek, mert majd jövő ősszel nyit a plaza resz.
A lakások anyagáról: vasbeton alapszerkezet, 30-as külső tégla falak 12-es szigeteléssel.
Ma voltam kint megnézni és mondhatom, hogy még sehol máshol nem láttam ilyen széles sétálóutcát. Egyáltalán nem zsúfolt vagy nyomasztó, fákal, virágokkal, bokrokal, gyeppel, padokkal és szökőkúttal...

Ödönke 2009.12.12. 19:52:21
@F173: A nemzeti legalább akkora f.s, mint ezek a kockaüvegbeton épületek...
De hidd el, van, akinek tetszenek ezek a házak. Akármelyik is.
De hidd el, van, akinek tetszenek ezek a házak. Akármelyik is.
flaszteros 2009.12.12. 20:02:07
A plaza már idén is kinyitott volna csak nem volt meg a kellő számú bérlő az épület átadásra (látható a képeken, hogy minden elkészült belül)
Aki a környéken lakik, látja az utcáról, hogy a lakások külső fala beton (erre jön valamilyen hőszigetelés), a belső válaszfal valóban tégla.
A sétáló utca tényleg szép...
Aki a környéken lakik, látja az utcáról, hogy a lakások külső fala beton (erre jön valamilyen hőszigetelés), a belső válaszfal valóban tégla.
A sétáló utca tényleg szép...
pizsama 2009.12.12. 20:16:10
Lehet én emlékszem rosszul, de az első terveken még nem így nézett ki ez a sétány! Mindenesetre elég zsúfolt, és olyan "semmilyen" lett, ha elmennék előtte akkor száni nyelven annyit mondanék: voltmár.
totálkáros 2009.12.12. 20:31:33
A legfosabb fos akkor is a Nemzeti Színház lett, amely "hála" dakota-papának olyan ocsmányra sikeredett, hogy lekőrözi bármelyik hányás-plázát... Okádnom kell a Nemzeti Ferencvárosi Plázától
totálkáros 2009.12.12. 20:32:59
Nem tudom ki tervezte, de igazi igénytelen, ízlésficamos vadállat volt.
innovation 2009.12.12. 20:35:49
@pizsama: Én is másra emlékszem, de ezt is csak képen láttam még. Vmelyik nap elballagok arra és szemügyre veszem. Képek alapján nem tetszik...
innovation 2009.12.12. 20:37:37
@totálkáros: A Nemzetivel nem értem mi a bajod. A környezete is elegáns. (Belül tény, hogy simán elmegy egy hotelnek, de kívülről mutatós.) Az más kérdés, hogy az irodaházak kellenek-e elé...
Egyébként én Fintának már a Dunasor beépítése után egy darab munkát nem adtam volna. Az is hányadék és agyonnyomja a várost...
Egyébként én Fintának már a Dunasor beépítése után egy darab munkát nem adtam volna. Az is hányadék és agyonnyomja a várost...
Káposztakukac 2009.12.12. 20:48:55
jól értem, hogy komolyan sajnálják egyesek az eddig ott lévő cig... őőő, nehéz szociális helyzetűekkel teletömött gettó? emberek, vezessetek át egyszer a még meglévő de már bontás alatt vagy előtt álló régi részeken és nézzétek meg, hogy hogy néz ki. azt már nem is kívánom senkinek, hogy gyalog nézzen el arra.
elGato 2009.12.12. 20:50:35
blogot címlapra tényleg ne rakjatok már. még ha jó akkor se. ez még csak nem is jó. mintha egy finnyás lakatosmester bejegyzése lenne a nagy hadronütköztető gyűrűben tett látogatásáról. verje bele az orrát amibe csak akarja de címlap? nee.
Káposztakukac 2009.12.12. 20:52:01
azt meg végképp nem értem, hogy a sok félműveltnek mi a baja az épületek dizájnjával. persze, semmi emlékezetes, de hozza az elvárható szintet. és ha bármelyik nyugati nagyvérosba megyünk, legyen szó berlinről, londonról vagy barcelónáról, a nagy beruházások ott se különbek, néhány kiemelt, reklámértékű beruházástól eltekintve. az ugye nekünk is lett volna, de hadid féle irodaház úgy néz ki nem fog megépülni...
innovation 2009.12.12. 20:57:46
@Káposztakukac: Cigányokat el kellett vna már hamarabb is paterolni, mint most és a házakat és a bennük lévő lakásokat helyrehozni, egybe nyitni, nagyobbítani, stb... Számos lehetőség kínálkozik rá, csak akarni kellett vna! :/
2009.12.12. 20:59:08
a cikk eléggé sekélyes, helyenként nagyon zavaros és tele olcsó és ellent mondó közhelyekkel.kár érte, mert amit feszeget, érdekes dolog.megért volna valami jobbat alkotni...
@pizsama: teljesen igazad van, jó 10 éve, amikor először dolgoztunk ezen, rengeteget beszéltünk róla, hogy csak mit ne.... :-)
kezd minden megvalósulni.. kár
tanulság, hiába dolgozott ezen a területen majd minden magyar építész, ami lesz, az a befektetői sales-es osztály beárazásán dől el.. (mi így jártunk konkrétan az egyik ide készült tervnél.mondjuk azért a tervért se volt kár) amíg "csak a profit!@esti.kornel: " ne várjatok jobbat..ez van sajnos...
de ha arra gondolok, hogy ez is úgy jár majd 30-35 év múlva, mint a mai lakótelepek,akkor félek, igazat mondtam..
@esti.kornel:a RÉV8?gondolom tanulságos volt nekik (is) hogy sírnak vagy nevetnek? ahhoz jobban kéne ismerni a hátteret és a zsebeket...

2009.12.12. 21:03:33
@totálkáros: veled valami hatalmas baj van..de látom a nevedből, te is érzed.
szorítok neked...
szorítok neked...
pefe 2009.12.12. 21:47:07
ki volt az a marha, aki kitalálta, hogy a belvárosba kő és tégla burlolat valamint üvegfalak kellenek. VAKOLAT. mond ez valakinek valamit?
Dezső bácsi 2009.12.12. 22:59:36
Szerintem meg klassz..itt nem a szépség a megfelelő szó. Tágas világos terek,ez számít a közérzetben. A régiek lehet,h valóbban szebbek, de nyomasztóbbak, összenyomják az embert, és a térérzetet. Akik naponta 8-10 órát ilyen helyen dolgoznak, sokkal frusztráltabbak. Szóval a tér és a fény pártján vagyok, hiába fanyalognak mindenen ami új.
Vizslát.
Vizslát.
Vargapál (törölt) 2009.12.12. 23:36:02
Kétlem, hogy itt akkora élmény lesz sétálni 100 év múlva, mint amekkora ma mondjuk egy szegedi séta. Persze kinek a pap...
Filipposz 2009.12.12. 23:43:25
Világosítsátok fel szegény elmaradott felebarátotokat: miért keveri a cikkíró folyton ide Demjánt? A C-SZ projekt legjobb tudomásom szerint Futó Péter tulajdona, tudnék róla mesélni, hogyan szerezte meg... Egyébként Futó utca volt előtte is, vgy önmagáról nevezett el utcát, legendává téve magát még életében?
Filipposz 2009.12.12. 23:45:28
Amúgy azzal sem értek egyet, h a Westenddel hasonlítja össze a színvonalat. Szvsz az a maga idejében nem volt rossz, és igenis odafigyeltek a minőségre, belsőépítészet sem lett legagyizva, szerintem ma sem unalmas.
városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.12.12. 23:54:37
@Filipposz: A másik főcsóka meg az Alföldi. Mily' vicces, neki is van a kerületben utcája :)
pösti 2009.12.13. 00:12:38
Vajon kap-e primaprimissimát?:)
klauss 2009.12.13. 01:28:21
@Gyurma73: mi a címed?
Agrael 2009.12.13. 01:45:08
@Filipposz: Nem a Futó testvérekről (igen ketten vannak) nevezték el az utcát, de hivatalos e-mailban standard csatolmányuk erről a véletlen egybeeséséről való ömlengésük
Agrael 2009.12.13. 01:49:42
Az épületet a Strabag építi botrányos minőségben, jelenleg zajlik a műszaki átadása-átvétele. Valaki írta, hogy már most is megnyithatott volna, igen, egy nappal az Allé után volt a kitűzött átadás eredetileg, de az üzletek 40% sem volt még kiadva akkor. Most megvan kb. az 50%, de nem megy olyan gyorsan a bérbeadás, mindenkit megcsapott a válság. A legnagyobb hibája az, hogy szinte sehonnan nincs külső jó rálátás a plázára. Belülről egyébként elegáns és szép lesz, bár érintettként több hibáját látom, mint kellene.
Agrael 2009.12.13. 01:51:41
A helyén volt házakat, környezetet szerintem senki ne sajnálja, annál ez fényévekkel rosszabb volt. Persze fel lehetett volna újítani, de minek és kinek.
toce 2009.12.13. 07:59:29
A Corvin-Szigony projekt valóban nem nevezhető város rehabilitációnak, inkább rekultiváció, hiszen új funkciót ad a területnek. A léptéke nem illeszkedik a környéékhez, hiszen az egyik cél pont az volt, hogy megnyissák azt a részt, és olyan fejlesztést hajtsanak végre, amely katalizátora lehet a környék megújulásának. (...a zsíros ingatlanbiznisznek ha fanyalgóknak így tetszik)
A projekt megítélésekor szerintem az építészeti minőségen kívül fontos lenne megnézni városszerkezeti mutatókat. Az elkerülhetetlen, hogy ne négyzetméter maximalizálásra menjenek a fejlesztők. (Ez régen is így volt, ezért lettek szűk utcák. Azért ezek a bérházak sem álom otthonok voltak abban az időben...)
Sokkal fontosabbak az arányok. Új bevásárló központra nincs szükség, ahogy vegytiszta iroda ház komplexumra sem, mert azt már nem bírja el a környék közlekedése. A lakások esetén pedig fontos lenne, hogy változatos igényeket kielégítő, változatos alapterületű ingatlanok jöjjenek létre, ne csak a szingliknek szánt 1.5 szobás garzonok, és tetőtéri luxus otthonok épüljenek.
A szerkezet befolyásolása is a rövid távú profit érdekek ellen szól, de ez lehetne az üdítő konszenzus az Önkormányzat és a Fejlesztők közt, és itt kéne sikereket elérni a közösségi érdek érvényesítésnek!

székelyrobi 2009.12.13. 08:07:27
Víszhang pláza! Az összes, az elmúlt húsz évben eddigi építészeti seb a város testén újra visszaköszön... Talapas Mari prolifalváról érdekes akar lenni, csak se tehetség, se ötlet,
így marad a mindenhonnan összemásolt zagyvaság funkciótlan dekor modernekdés, kelet eupai barokk minimalizmus: a barna kalácson szárazhányás! Röhej itthon valaki épít egy nemzetközi szinten közepes, semmi extra épületet (ez nem az!), akkor nálunk az már szakmai siker, cikkek minden, mondjuk az ilyenek celofán és sztaniol épületek fényében nem is csoda, de ettől még szánalmas...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.12.13. 08:13:03
Ízlések és pofonok. Nem azt mondom, hogy nem lehetett volna akár jobb is, de azért én ezt egyáltalán nem tartom rossznak.
El Topo (Sgt. Elias) 2009.12.13. 08:23:50
Gyönyörű!
Azért nevetséges az összehasonlítás mondjuk a cikkben emlitett Brasilia-val, mert annak felépítéséhez meg kellett finanszirozni Le Corbusiert, akinek volt VIZIÓJA arról, hogy mit szeretne egy modern várossal elérni.
A nyóckerületi városépítőknek szemlátomást annyi a viziója, hogy a bevételből vesznek egy gulfstream-et, amivel villámgyorsan el lehet húzni dubajba, modellcsajokat szopatni.

manndani 2009.12.13. 08:28:05
Hello,
az utolsó televíziós munkám egy négyrészes dokumentumfilm volt. Az első része a Corvin Sétányról szól. Nem állítom, hogy megrengeti a világot, de megszólalnak benne azok a fejek, akiket a témában jobbára anyázni, elvétve méltatni szokás, illetve vannak benne részletek korábbi dokumentumfilmekből. Talán egy kicsit megfoghatóbbá teszi ezt a sztorit, illetve segíthet a felmerült tárgyi bizonytalanságok eloszlatásában. 24 perc, remélem belefér.
videotar.mtv.hu/Videok/2008/01/26/17/Az_en_grundom_4_1_resz.aspx
Mann Dániel

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.12.13. 08:29:45
@Filipposz: Nem a Robi - az színész. Ez a György. Bár lehet hogy rokonok. Móricz óta tudjuk, hogy itt mindenki az...
zeuszka77 2009.12.13. 08:42:49
semmivel sem szebb mint az ING székháza, és ugyanolyan környezetidegennek hat... A fejlesztők/tervezők egy dolgot figyelmen kívül hagytak: attól hogy a szart becsomagolod, még szar marad...
Abrash1965 2009.12.13. 09:12:47
Manndani, tök jó, kösz!
------
megjegyezném, 1965ben is romladozónak titulálták a házakat az archiv dokufilmben (nyilván x részét a teljes állománynak), akkor 2009ben önmagában a rehabilitácón/fejlesztésen nem kéne fennakadni.
Igen, pénzből lehet ingatlanfejleszteni, ha a lakók dobják össze, semmi sem lesz. Ezen kár posztolni, ilyen a világ.
Ami baj: hogy ronda, budapestetlen.

orv 2009.12.13. 09:22:42
Gondolom mindez legkondicionálóval és/vagy utcafűtéssel működik.Már megint sikerült valami korszerűt alkotni -kár ,hogy a tegnapelőttnek.Jó nagy meló lesz majd ezt a sok szemetet 30-40 év múlva elhordani ,hogy helyébe valami fenntartható épüljön végre.
számolgatós 2009.12.13. 09:25:37
Olyan kellemes, mikor "azon emberek" mondanak valamiről véleményt, akik még csak nem is látták a történetet. Én mostanában végigjártan a 5. 6. 7. kerületet lakásvásárlás ürügyén, hát láttam egy két érdekes dolgot, a belső körfolyosós házakban ahol be lehet .... a szembeszomszéd konyhájába. Ezen tapasztalatok után döntöttem úgy, hogy itt veszek lakást az ablakok szellős terekre nyílnak és az új tulajdonos több mint 70%-a Magyar.
Wuff 2009.12.13. 09:28:26
Nem tudom. Biztos sokan vannak, akik egy plázában akarnak lakni, de én nem. Lemész az utcára és fedett. Röhej. Ne nevezzük már sétánynak, mert ez nem az, hanem szimpla hazugság.
számolgatós 2009.12.13. 09:45:24
Bocsi, a fedett rész mögött vannak a lakóházak, szép nagy nyitott térrel. Javaslom nézd meg mielőtt lefikázod!
denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.12.13. 10:11:19
undorító, egysíkú, üvegházak. céltalan nagy belső terek.
csakazért, mert már 21. századi faszagyerekek vagyunk, és tudjuk klimatizálni a dubai strandjait is - ha kell, talán nem kellene olyan épületeket csinálni, amiben nyáron hőgutát kapsz ha nem zúg a fejed fölött 100kw-nyi chiller.
vajon 150 évvel ezelőtt miért tudtak az emberek olyan házakat építeni, ahol géprengeteg nélkül is elviselhető klíma uraklodott?
annyira szánalmas, hogy ma magyarországon ha építenek valami új irodaházat, jó eséllyel csupaüveg külső burkolat van vagy ál-klinkerrel kombinált üvegek.
és persze az elmaradhatatlan horganyzott acél pergolák (amik egyértelműen az eredeti csontvázaira hajaznak) és traverzekre épített, tisztíthatatlan, öncélú üvegpiramisok.
organikus design? zöld felületek? hagyományok?
lófaszt.

beszélő 2009.12.13. 10:21:13
@Zsozé_: Azt gondolom, a mai magyar "modern" építészetről -tisztelet a kivételnek- egy fantáziátlan digitális termék.
Tipizált vázszerkezettel, végtelen üvegfelületekkel.
Kíváncsi lennék a hőtechnikai jellemzőikre ezeknek a sivár üvegpalotáknak.
A tervező ma nyomogatja a klaviatúrát és villámgyorsan kész a terv.
Régen a tervező ameddig húzta a vonalat gondolkodott, és ha úgy érezte hogy menetközben valamit változtatni kell, egy jelentéktelennek tűnő részletet - megtette.
Ma ez nem jellemző.
Kíváncsi lennék a kivitelező véleményére:
hogyan harmonizálnak a részlettervek a projekt egészével?

orv 2009.12.13. 11:01:32
Csak egy javaslat: bár nem vagyok hívő ,valami tényleg átjárt a Paksi templomban ,melyet az organikus építészet jegyében Makovecz Imre követett el.Próbáld ki ,aztán képzelj el hasonlóan élő és külső energiára nem épülő lakóházakat ,ahol hasznos dolgokra költheted fizetésed villany-gáz-...kütyü-számla helyett.
Fashionistas 2009.12.13. 11:07:56
Most őszintén, nem jobb és szebb annál mint ami volt? Nézzük már a jó oldalát....
Dervenkál Egon 2009.12.13. 12:23:45
Nem értek az építészethez. De tudom, hogy mi tetszik és mi nem.
1. Az elmúlt 10 évben épül irodaházak tök egyformák.
2. Látom, hogy az új divatirányzat, hogy a homlokzatot betolják a fal síkjától, tehát a következő 10 évben épülő irodaházak tök egyformák lesznek. Ami jó volt pl. a Kerepesi-Hungária kereszteződésben, az 140 alkalommal már nem lesz izgalmas.
3. Vagy tessék integrálni a városnegyed környezetébe valamit, és akkor illeszkedjen, vagy tessék csinálni valami ordenáré módon mást, hogy leszakadjon a pofánk, ahányszor csak arra járunk. De ez a semmilyen kockaépítészet hányingerré teszi a várost. Gránitból, övekből és aluminiumból lehet ám jót is csinálni.
Lehet, hogy az egyetemeken van sematikus bilifrizuravágás, aztán jönnek ki az egyenépítészek.

villamos alóli kacaj 2009.12.13. 12:28:42
Így kell egy csóró banánköztársaságban nagyot kaszálni.
StopSzmog 2009.12.13. 12:38:29
@phcalvin:
Lehet azt is jól csinálni. Érdekes kísérlet folyik pl itt:
brody17.blog.hu/
Javaslom olvasásra a "XXI. századi életforma egy XIX. században épült belvárosi házban" sorozatot.
Lehet azt is jól csinálni. Érdekes kísérlet folyik pl itt:
brody17.blog.hu/
Javaslom olvasásra a "XXI. századi életforma egy XIX. században épült belvárosi házban" sorozatot.
pg2 2009.12.13. 14:21:16
Azért az durva sztem, hogy amikor tereprendeztek, épp a Vajdahunyadnál volt egy 38 m-es molino: "Itt épül a 38 m széles Corvin sétány", körülötte látványtervek, hogyan is fog kinézni a Corvin sétány: "Itt jó lesz lakni", stb. Ígérték továbbá, hogy szélesítik a Páter utcát.
Ehhez képest van egy zárt passzázs, köze sincs a korábbi reklámhoz, a Práter utcai homlokzat centire ott van, mint a korábban lebontott épület, csak annál kevésbé tagolt és magasabb, szóval az utca sötétebb és nyomasztóbb lett.
(Hogy a lakókat, kitelepítetteket és maradókat, mennyire tájékoztatták és miről, az meg nem építészeti kérdés. Azért volna miről beszélni.)

pg2 2009.12.13. 14:28:37
@Kütyüuniverzoom: Nem, őszintén mondom, nem szebb és nem jobb. 15 éve járom nap mint nap a környéket. Egyébként volt egy értelmes rendezési terv is (emléxik még valaki a "zöld utcára"?), csak az kevesebb építtetői mozgásteret, és lényegesen kevesebb iroda/plázaterületet jelentett volna. Végtére is egy másfél száz éve indult lakóövezetet sikerült elpusztítani, nyom nélkül. (Csak mellékesen: az itteni házak javarészt az akkor épp elbontott Párizs mintájára és hangulatában épültek. Nem csak Bp. veszített ezzel a gigaprojecttel.)
acsa77 2009.12.13. 14:38:14
Az üveghomlokzatú magasabb házakkal akkor nincs "baj", ha klímafaluk van. Azaz mondjuk kívül dupla üveg, 2-3 arasszal beljebb meg egy sima üveg. Így óriási energiamennyiséget lehet megtakarítani télen-nyáron, és mégis óriási terület és fénymennyiség áll rendelkezésre. Egy belvárosi területen ugyanis egyáltalán nem megvetendő "sűrűséget" növelni ZÖLDTERÜLET javára... Főleg Budapesten! Durván leegyszerűsítve: egy kétszeresen kilógó épületért hasonló nagyságrendű (alapterületű) zöldterület biztosítása...
Akit meg zavarna a város látképe:
- a turisztikailag fontosabb felújított muzeális utcák sokszor elég szűkek ahhoz, hogy közepes tornyok ne látszódjanak már egy utcával odébb sem.
- a két nagy belső budai hegy monumentalitását csak növelnék a karcsúbb pesti oldali tornyok.
Használjuk már a geometriát meg a számológépet!

daito 2009.12.13. 15:30:54
@orv: röhej.
Elképzelem azt a stílust, és nem szeretnék olyanban élni. Az a fránya organikus, élő műemlék akármi két dolognak nem jó. Templomnak - mert Pakson arra igazán nem használják - valamint normális, európai léptékű épületnek. Pl. abban a témában, hogy ne ázzon be.
"Próbáld ki ,aztán képzelj el hasonlóan élő és külső energiára nem épülő lakóházakat ,ahol hasznos dolgokra költheted fizetésed villany-gáz-...kütyü-számla helyett." Haha. :)

preston 2009.12.13. 15:38:38
megnéztem a 12. képet. tényleg igy kell a mütéglából sarkot kialakitani? nem tetszenek a képek, de ez tök igénytelen. a részletekben van a lényeg.
Abrash1965 2009.12.13. 15:45:09
@acsa77: "- a két nagy belső budai hegy monumentalitását csak növelnék a karcsúbb pesti oldali tornyok."
nemá, ez igy bullshit.
nemá, ez igy bullshit.
pg2 2009.12.13. 15:55:56
@Gyurma73: @Jegkoko: @Káposztakukac:
Úgy tűnik, csak a pletykákból értesültetek arról hogy Bp-nek van egy 8. kerülete is. Mert járni még biztos nem jártatok arrafelé...
@phcalvin: Igen, az ott lakókat "eltakarították". Sajnos a méltányos eljárás nem igazán érvényesült, de ez a kerületben nem újdonság. Amikor a Pázmány informatika karval kapcsolatban az önkormányzat váltig tartja, hogy az összes környékbeli lakó állításával ellentétben volt lakossági fórum. Sajnos, a mai napig nem találták meg sem a jegyzőkönyvét, sem az időpőntjáról és helyéről szóló értesítőt vagy bármilyen arra utaló dokumentumot.
Egyébként meg a társasházak helyzetéről az önkormányzatok is tehetnek, illetve az elsietett, megfontolatlan, elhibázott politikai döntés és törvény, ami ilyetén módon tette lehetővé a tulajdonbaadást. De amúgy stimt.
@F173: Látom, te ilyen überokos vagy mind szociális, mind építészeti, mind bármi egyéb kérdésekben. Azért néhány kiegészítés.
Építőanyagok: ha körülnéznél, tudnád, hogy a Corvin-project előtt a környéken építettek néhány "referencia-házat" (Práter utca, Futó utca stb.), de ezeken kívül is több helyre terveztek a kerületben a nagyok (Mátyás tér, József utca, Alföldi utca stb). Többnyire vázszerkezetes vagy szimplán beton. Na, azokból vannak sorozatos perek, hogy a kivitelezés vagy eleve a tervezés a hibás, mert kicsit szarul sikerültek...
Ingatlanáraknak is utánanézhetnél. Nem azért bontották el a környéket, mert olcsó volt. Én is ott laktam, aki küzdött (pl. én), az megkapta a piaci árat (aki ügyes volt, többet is), amivel nem csak a kerületben maradást lehetett megoldani. Az új árak mégsem lettek magasabbak az újépítésűeknél megszokottnál. Feltehetőleg máshol is így lenne. Vö. kormányzati negyed.
Nem rémlik, hogy az önkormányzat bármi ilyesmire expressis verbis kötelezte volna a beruházót. Örült, hogy valaki leveszi a válláról a terület *hasznosításának* gondját, mivel rehabilitációra "önerőből" nem volt lehetőség, de még csak kilátás sem. Egyébként sem életszerű, hogy utcai földszintre mást tegyenek, de ha van ötleted, mondjad. Érdekelne. Szóval maradjunk abban, hogy a dózer nem rehab: barnamezős beruházás.

Jankanéni 2009.12.13. 15:56:00
A MÚLTAT VÉGKÉPP ELTÖRÖLNI...
Szégyen....
Hú de jó buli volt ez valakiknek. Ugye kedves Csécsei Úr?
Szégyen....
Hú de jó buli volt ez valakiknek. Ugye kedves Csécsei Úr?
pg2 2009.12.13. 16:08:18
@Jankanéni: Sokak szerint az egész képviselő-testületet kellhetett megvenni kilóra, mert hogy érdemi ellenállás, vagy akár kritika egyetlen párt részéről sem volt (kivéve talán az EJE, de az kívül van), a mai napig sem feszegetik a dolgokat, pedig izgalmas kampányban részeltették a kerületet egy hónapja...
pg2 2009.12.13. 16:20:06
@acsa77: "a turisztikailag fontosabb felújított muzeális utcák"
Egy várost nem a túristáknak kell építeni, arra ott a diznilend meg a skanzen. A látkép elsősorban azok életminőségét határozza meg, akik naponta nézik, nevezzük őket az egyszerűség kedvéért lakóknak.
"közepes tornyok ne látszódjanak már egy utcával odébb sem."
Nem a tornyok láthatóságával, hanem tucatízű, igénytelen tömeg- és felületalakításukkal van gond. Ezen nem segít, ha el van dugva.
"a két nagy belső budai hegy monumentalitását csak növelnék a karcsúbb pesti oldali tornyok."
Repülőről nézve? Mert ahonnan most még látszanak, az esetleg ott építendő tornyok erdeje feltehetőleg eltakarná. Egyébként meg pesti oldalról egyáltalán nem látszik monumentálisnak egyik belbudai kupac sem. Legföljebb a rakpartról tűnik annak a Gellért -- a siklónál még élemedett korú túristák is gyakran döntenek a séta mellett...
"Használjuk már a geometriát meg a számológépet!"
Ha városépítésről van szó, előnyösebb lenne inkább a fantáziával meg a jóérzéssel kezdeni.

pg2 2009.12.13. 16:32:03
@preston: Nem műtégla, burkolólap. Te hogy tennéd föl? (Van ilyen küllemű műanyagból is, na, az az igénytelen.)
tervezo · http://konturstudio.hu 2009.12.13. 16:43:31
Ą hozzászólások többségéből, csakúgy, mint az egész cikkből kitűnik, hogy semmilyen rálátosotok nincs az építészek mindennapjaira, sajnos nagyon kevés látszik általában az építész első koncepciójából a végleges épületeken. Nagyon kevés az olyan megbízó, aki hagyja, hogy az építész érvényesüljön az épület tervezésekor, mert az "drága", "felesleges" stb.
A jó ingatlanfejlesztő az lenne, aki fel tudná mérni, hogy egyes plusz költségektől még tovább nőhet a profitja, de ilyen Magyarországon jelenleg nem nagyon van.
A jó ingatlanfejlesztő az lenne, aki fel tudná mérni, hogy egyes plusz költségektől még tovább nőhet a profitja, de ilyen Magyarországon jelenleg nem nagyon van.
european 2009.12.13. 17:16:07
látom itt is üveg tetők vannak mindenhol. kezdetben széek, világosak, aztán elkezdik üzemeltetni és rájönnek hogy ez egy üvegház, annak minden tulajdonságával. a megoldás itt is az lesz mint mindegyik plázában: előbb utóbb fehér fóliával lefedik az üvegtetőket. na az lesz gusztustalan...
városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.12.18. 15:11:38
Kár hogy a (pláza)sétány érdekében ezután megnehezül a Práter utca környénének megközelítése az Üllői útról. Négy betorkoló utcából kettő zsákutca lett, a másik kettő kifelé egyirányú. Miért jó ez így?
2010.10.27. 21:49:48
Éljen, előre a totálisan elbaszott budapest úton ezerrel. Ha valaki ilyet akarna építeni dániában, agyonvernék és bedobnák a cápáknak. Annyira idióta a magyar, hogy egy szmogfelhőbe burkolt, élhetetlen város közepén akar plázázni.
fingerbangs 2010.10.27. 23:00:10
ez a lila sárga felirat hogy jött össze? senki nem szólt nekik hogy ez nagyon ronda? még egy óvodába is giccses lenne, ízlés nyema?
Mityu Addideapénzt kft LE 2010.10.28. 05:04:34
"Ennek ellenére a Corvin Irodák nem lett letaglózó hatású épületmonstrum."
Ááá dehogy is. Nem hát. Csak ugyan olyan sivár, keszekusza vonalak tömkelege, mint az összes eddig felépült pláza. Aki ezeket szépnek tartja az még sosem látott szép épületet. Sem kívülről, sem belülről. Rakj egymás mellé egy asztalon
minden budapesti pláza belsőről 3-3 képet. Na mi a közös bennük? Ugyan arra a kaptafára húzott mind. :)

F173 2010.10.28. 07:30:23
@pg2: "Egy várost nem a túristáknak kell építeni, arra ott a diznilend meg a skanzen. A látkép elsősorban azok életminőségét határozza meg, akik naponta nézik, nevezzük őket az egyszerűség kedvéért lakóknak."
Elárulom neked, hogy a turisták is nap, mint nap itt vannak. Átlagosan Budapest lakosságának 4-5%-a turista! Nagyon fontos a véleményük, mert ha tetszik nekik a város még többen lesznek és ez által a helyi lakosságnak több jövedelme és munkahelye lesz!
Százszor jobb turistákból megélni, mint alumínium ipart fejleszteni és aztán belefulladni a saját mocskodban!

Korpás Gyula (törölt) · http://gyulak.blog.hu/ 2010.10.28. 10:11:41
Budapest, a látképen csak egy atomcsapás segíthet.
gftamas 2010.10.28. 10:33:01
Kedves Városjáró: azért jó, mert például a körút meg a Petőfi híd forgalmát nem növeli az az ember, aki itt él ebben a tömbben és egyébként beülne az autójába, hogy elmenjen vásárolni az Alle-ba. :) Így most a seggén marad és ide megy vásárolni. Valamit valamiért. :) Miért van az, hogy mi magyarok soha semminek nem tudunk örülni anélkül, hogy ne fikáznánk egy kicsit?
comes 2010.10.28. 11:11:25
Egy igaz megjegyzés!
Minden szép, de a környék közlekedési rendzserét nem oldották meg. A patkolási problémák, függetlenül a mélygarázsoktól, ugyancsak nem megoldott!
Minden szép, de a környék közlekedési rendzserét nem oldották meg. A patkolási problémák, függetlenül a mélygarázsoktól, ugyancsak nem megoldott!
sebi28000 2010.10.28. 13:20:44
@gftamas:
Ezzel az a baj, hogy a Corvin előtt a szegény népcsoport nem az Alléba ment, mert nem volt rá pénze, no meg Allé sem volt. Ellenben a Corvint körbevevő gettónak továbbra sem lesz pénze, inkább pl. a környező Ferencvárosból, vagy Józsefváros egyéb részeiből fognak ide jönni, és mivel? Persze hogy autóval, ugyanis tömegközlekedés szempontjából már nincs közel se a metróhoz, se a villamoshoz. Aki meg ott lakik, az sem valószínű hogy helyben dolgozik, valamint autóval jár. Összegezve: csak növeli a dugót.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.10.28. 14:40:10
@gftamas: Én a zsákutcákról meg a tömbön való áthaladás hiányáról értekeztem. Ennek utána nem igazán értem, miről beszélsz?!
Az utolsó 100 komment: