Vajon mit gondol száz év múlva a budapesti lakos korunkról, ha jópofa szlovák divatpormaszkjában, és selyemfényű kínai saválló ruházatában végigsétál a
Millennium városközpont mellett? Demján Sándor ugyanis nem egyszerű megaberuházásnak szánta a Lágymányosi és a Petőfi híd közé szerkesztett projektjét, hanem valami olyasminek, ami dinamizálja a várost és új irányokat jelöl ki az ezredforduló Budapestjének.
Nézze meg az épületeket több oldalról >>>
A Millennium városközpont egyetlen épületet, a jelenleg még épülő Millennium Gate-et leszámítva kisebb negyeddé sűrűsödött. Úgyhogy végigsétáltam a jövő Budapestjén, miközben igyekeztem még sűrűbb szmogot és furcsa, félsivatagi fákat képzelni az épületek köré. A magyar ingatlanfejlesztések szemszögéből igényes kivitelű lakóparkok, irodák, üzletek a jövőből visszanézve azonban nem tűntek formabontóan progresszívnek.
A következő század budapestije a több százezer négyzetméteren épülő negyedből arra következtethet, hogy az ezredforduló magyarja Kelet-Európa helyett inkább egy tengerparti városban élne. Esetleg még messzebb, valami sosem volt mesevilágban, ahol a kiábrándító jelen helyett a gyermeki fantázia irányítja az életet, és mindenki királylány vagy királyfi. Amennyiben pedig ki kell merészkednie a valóságba, hogy dolgozzon, akkor beleolvad a szürke tömegbe, vagy ha társadalmi helyzete azt kívánja, akkor szolidan, a kereteket nem feszegető dizájnépületben igyekszik decensen meghúzódni.
Nizza a Dunaparton
A kép persze egyáltalán nem tragikus, különösen, ha a szomszédos őspláza felől közelítünk. A Duna-Pest Rezidenciák nevű lakóházkomplex ugyanis mértéktartó, koherens kulturális hátteret feltételező épület (Tervező: Csomay Zsófia és kollégái - CET). Szemben az említett pláza és lakótömbbel, ami olyan, mintha egy kazah olajmágnás építtette volna, hogy meghódítsa a bádogtetős házikóban lakó faluszépét. Igaz, a Duna-Pest Rezidenciák egyedül a Dunára nem utal. Ilyen épületek legközelebb Dél-Franciaországban, Olaszországban találhatóak, a tengerparton, a városok külső, de még kulturált részein, ahová a középosztály decensen jellegtelen lakósorait építik.
Más kérdés, hogy a Dunaparton ugyanez az épület már a luxust jelenti. Érthetően, hiszen a mészkőborítás, a vállalható kivitelezés, az ablakok és erkélyek kellemes, egyébként bauhausos arányai amúgy ritkábbak, mint a Soroksári úton a Louis Vuitton.
Disneyland
A Millennium Városközpontban egyetlen telek nem Demján Sándoré, és ez egyébként nem csak a cégadatokból derül ki, hanem egyszerű megfigyelés útján is nyilvánvaló. A BIF tulajdonosai láthatóan érezték, villantaniuk kell, hogy életben maradhassanak a Demján uralta zónában. Így egy reggel az Index tulajdonosaiként is ismert Spéder Zoltán kedvenc Gaudi albumával, Nobilis Kristóf pedig a karácsonyra kapott Hundertwasser monográfiával állított be az építészirodába.
Az eredmény, a Castrum-ház egy furcsa komplexum lett. A kellemkedő részletek, a hullámzó és görbülő falak, az elszórt ablakok, a tornyocskák, kupolák, kilátók nem értelmezhetőek másképp, mint hogy a BIF nyilván egy ferencvárosi Disneylandet akart itt megalapozni.
Nézze meg az épületeket több oldalról >>>
Ami a tömb keleti oldalán a gyermekkori vágyak valóraváltása, az a túloldalon a felső tízezerbe tartozás szimbóluma. Az épület a Duna felől ugyanis látványos stílusváltáson megy át. A bohém ablakdobozok és szertelen formák a primer rongyrázásnak adják át a helyüket. A folyóra néző erkélysorok motoros jachtot idéznek zöldes üvegkorlátaikkal és íveikkel, és olyan magabiztosságot sugároznak, ami biztosan elbódítja a folyón elhaladó ukrán uszályok legénységét.
Már csak azért is, mert a Castrumot szintén jó anyagokból, igényesen rakták össze.
Depresszió
A jövő történészei számára érdekes kutatási terület lehet kideríteni, hogy mi történt Demjánnal akkor, amikor rábólínott a döbbenetesen unalmas Millennium Tower I terveire. Mély depresszióban üldögélt egy alagsorban, és ebből a szemszögből izgalmas, vibráló produktumnak tűnt ez az érdektelen kocka?
Vagy hirtelen pénzszűkébe került, és a legolcsóbb megoldást választotta? Esetleg konyakozás közben nosztalgikus hangulatba került, és eszébe jutottak a budai Skálában töltött szép napok? Ez az épület ugyanis legalább annyira nélkülözi a kreativitást, mint a közben a föld színéről eltörölt mása. Az I-es toronyról nehezebben lehet jellemzőbbet mondani, mint hogy legizgalmasabb eleme a grafitszürke szín.
Prüntyögés Ferencvárosnak
Ezek után viszont adrenalin injekcióként hat az emberre az utolsó két tömb. Az üzleti élet misztikus áramlatai miatt először a Millennium Tower III jó arányú és ötletes irodaépületét húzták fel. A három tagból álló komplexum izgalmas vonalú, és mégis mértéktartó, igaz, formájában inkább az ezredforduló előtti, mint utáni trendeket kutatja. A két szélső, kifelé domborodó tömb olyan, mint egy pár óriási számítógéphangfal, amelyekből kellemes zene prüntyög rá Ferencvárosra, miközben az irodisták szorgalmasan kopognak odabenn a klaviatúráikon.
A gépházakat takaró ívelt tetők valószínűleg inkább a domborodó homlokzatra rímelnek, mint a Nemzeti Színház tetejére csavarozott siugrósácra. Ami onnan is sejthető, hogy a tetőket szándékosan úgy helyezték el a Schön Építész Iroda munkatársai, hogy kitakarják a színházat, és ezáltal ne zavarják össze a tetőteraszon lebzselő menedzsereket.
Az ívek és domborulatok mégsem viszik el a stílust az ízléstelenségig, a rizalitok közti blokk szigorúbb, elvágólagos szerkezete ellenpontozza a lágy íveket.
Demján Sándor központi szerepe a Millennium városközpont tekintetében legalábbis ellentmondásos, ha az államot évtizedekre elképesztő terhekre kényszerítő Művészetek Palotája PPP-szerződését nézzük. A képet viszont árnyalja, hogy egyeduralkodóként összehangolhatta a beruházásokat. Így a szomszédos épület egy másik beruházó ízlése miatt nem lett csavaros, aranyszínű torony. A Millennium Tower II hasonló anyagokat, ugyanazt a jó minőségű mészkő borítást, és függönyfalakat alkalmazza, mint a III-as. Az irodaépület iskolás módon, de azért még a tűréshatáson belül reflektál a szomszédjára. Itt a két szélső épület a szögletes, és a köztük feszülő függönyfal hullámzik.
A homlokzatig futó betonpillérek érdekes ritmust adnak a szellős, összefüggő ablaksávoknak. A tágas, zöld üvegfalak miatt az egyébként egyértelmű, hogy a Tower II nem irodaház, hanem valójában akvárium, amit a hullámot idéző módon visszakunkorodó tetőidomok is hangsúlyoznak. Az épület aljában nyitott átjáró nyilván a nagyobb halak beszállítását teszi lehetővé.
Sétám végén, még a Nemzeti Színház előtt megtorpantam, hogy még képes legyek kiegyensúlyozott véleményt formálni. Földre szegezett tekintettel megállapítottam, hogy a Millennium Városközpont annyiban tartja az ígéretét, hogy az építkezés valóban az ezredfordulóhoz köthető. Azt viszont nehéz elképzelni, hogy ez a párszáz méter hosszú házsor új városközpontot teremtene Pest déli részén. Még úgy sem, hogy épül a Millennium Gate, ahová a CEU költözik a hírek szerint, és Demján a Nemzeti Színház elé is felhúzna még valamit.
Hasonló lendülettel épültek egyébként - szintén a Duna mellé - a harmincas évek bauhaus házsorai, amik a maguk idejében a világ élvonalába tartoztak. A Millennium Városközpont egy kicsit inkább amögött kullog. Ami csak azért baj, mert az egészből úgy tűnik, ezt a negyedet csinálhatták volna progresszívre is, ha akarják. Talán azt gondolták, a jelen budapestijei nem értették volna.